Sziporka - Weiner zongoraművei

Weiner - Suite for Piano Duet
and Little Piano Pieces
(Weiner Piano Music Vol.3)
Hungaroton - HCD 32115

Zavarba ejt ez a CD. Minden erényéről és bajáról hónapokig diskurálhatnánk valamelyik törzsasztalnál. Már csak azért is jó lenne baráti társaságban megbeszélni mindezt, mert saját véleményemmel általában ugyan egyet szoktam érteni, most azonban különösen nehezemre esik egy személyben felelősséget vállalni.
Nem mintha nem tetszene ez a zene, sőt, inkább ejt kétségbe, hogy ezen darabok szinte teljes mellőzöttségét, ismeretlenségét értem is - de leginkább mégsem értem.

Weiner Leó nagyhatású zenetanárként él a köztudatban. Műveit - talán az egy szem Rókatánc kivételével - nemigen ismerik, ugyanakkor itt a Momusban is mutattunk már be olyan Weiner felvételt, ahol nem győztünk ámulni például az Op.15-ös Concertino szellemességén. Én azóta is igen gyakran hallgatom itthon, csak úgy, élvezetből.

Ezek a zongoradarabok is tetszenek. Hogy miért, azt nehéz megfogalmazni, de biztosan komoly szerepe van benne annak, hogy Weiner egy alkotói válság után, a magyar népdalok eredeti fonográf-felvételeinek megismerése után megújult, nagy-nagy kedvvel komponálta őket. Üdeségükben azt is hallani vélem, hogy szerzőjük nem vette véresen komolyan magát. Csak játszik, kísérletezik, és ez Weiner Leó hallatlan felkészültsége birtokában olyan sziporkákat eredményez, ami kiemeli korának egyébként elég erős mezőnyéből.

Lehet, hogy pont a \"sziporkákkal\" van baj? Amikor egy kis Debussyre, Lisztre vagy Beethovenre utalás, kikacsintás, poén kedvéért Weiner lemond saját stílusáról?
A harmonizálás jellege alapvetően már másoktól is ismerős abból a korból, de Weineren kívül aligha írt volna bárki is klasszikus \"kürtmenetet\" a Tavaszi szél dallamához. Szóval mégiscsak van stílusa?
Nem tudom miért nem játsszák ezeket. A 30 kis darab zongorázó ifjúság számára című sorozatban pontosan olyan, könnyen zongorázható, ízléses darabocskák vannak - a leghosszabb is másfél perc - amilyeneket szívesen játszanának a nebulók.

A Szvit zongorára négy kézre című opuszt pedig nagyon jó lenne élőben is meghallgatni. Igazán felvállalhatnák időnként a zongoristák, hogy egy-egy koncertet ezzel a majdnem félórás, de mindvégig frissen szellemes darabbal fejezzenek be. Hálás darab, ígérem a nagy tapsot.

Ezen a lemezen Kassai István \"vállalta\" ezt a feladatot. Nem is rosszul. Csak azt nem értem, hogyan tudta a négykezes darabot úgy előadni, ahogy a borító állítja: \"Mindkét zongoraszólamot Kassai István játssza\".
Ha jó a fülem, ezt nem tudja egy ember, egy időben eljátszani, mert nincs annyi keze. El tudja játszani viszont többsávos felvételen, ha utólag játssza saját magához a másik szólamot. Ilyet nem nagyon szoktak komolyzenei felvételen elkövetni, de ez önmagában nem nagy baj. De ha így tettek, akkor ezt illenék egyértelműen megfogalmazni!