Sweelinck-művek klavikordon / Ella Péter

JAN PIETERSZOON SWEELINCK:
Toccáták, fantáziák, variációk
Ella Péter - klavikord
Hungaroton
HCD 32382

Sweelinckre nem lehet ráfogni, hogy ismeretlen kismester, mégis a legtöbb zenebarát (sőt: zenész) zavarba jönne, ha azt kellene néhány szóban elmondania, mitől is ragyog fényesebben a zenetörténet horizontján csillaga, mint mondjuk Peter Philipsé.

A németalföldi, egészen pontosan amszterdami mester orgonaművek írása és orgonajáték terén alkotott maradandót. Némely zeneszerzés-technikai újítása, bizonyos eszközök koncentrált, egyéni használata a polifonikus darabokban egészen a Bach-fúgákig mutat előre, aki leginkább Buxtehudétől ismerhette meg műveit, de talán a weimari herceg is hozott amszterdami útjáról másolatokat. (A lemezen is szerepel az eol hangnemű Fantázia, amelynek témájában már megjelennek a B-A-C-H hangok egymás után.) Ezekben Sweelinck a téma feldolgozásainak olyan gazdag és variált formáit mutatja meg, ami ismeretlen volt mindaddig, olyan gazdag forma- és variációs érzékkel párosítva, hogy sohasem ismétli önmagát.

Tehát Sweelinck az amszterdami Oude Kerk orgonistája volt, de jellemző a kor vokális zenék iránti elfogultságára, hogy életében csak világi és egyházi kórusművei jelentek meg nyomtatásban (gyakorlatilag az összes), míg billentyűs művei kéziratos másolatokban maradtak fenn (mintegy 70 darab). Ezek jó része tehát valószínűleg elsősorban az akkori keresztény világ egyik legjobb, leghíresebb orgonájára íródott, az akkori egyik leghíresebb orgonista által.

Akiről azért - a kísérőfüzetben állítottakkal ellentétben - lehet tudni, miért anyja nevét viseli. Abban az időben ugyanis a közembereknek nem volt családnevük. Kezdetben őt is úgy emlegették: Péterfia János, orgonista. Ahogy azonban reputációja, társadalmi rangja emelkedett, szükségét érezte valódi családnévnek. Mivel azonban apjának ilyen nem volt, anyjáét vette fel, csakúgy, mint festőművész fivére. Még egy pontatlanság: nem egyszer, hanem kilencszer hagyta el Amszterdamot (azt nem is számítva, hogy Deventerben született), nyolcszor orgonatesztelés, egyszer csembalóvásárlás céljából, igaz ez utóbbi útja volt valóban az egyetlen (Antwerpenbe), melynek során a Köztársaság területét is elhagyta.

A lemezen tizenhárom műve szerepel, klavikordon megszólaltatva, ami semmiképpen nem tekinthető stílustalannak, bár lehet, hogy Sweelinck akár a lanthoz is gyakrabban nyúlt (maradtak fenn lantművei is) mint ehhez a hangszerhez, lévén az akkori világ egyik legjobb orgonájának \"tulajdonosa\". Nem tudjuk meg, mi számít a lemezen \"világpremiernek\" - talán van a darabok közt olyan, amely még nem lett felvéve, vagy csak klavikordon számít újdonságnak?

Ella Péter természetesen mestere ennek az instrumentumnak is, csakúgy, mint az orgonának és a csembalónak - talán egy vegyes hangszeres összeállítás (a megfelelő karakterű művek a megfelelő hangszeren előadva) jobban szolgálta volna a darabok érdekeit. Ha a Kromatikus vagy az Eol Fantázia a kor legnagyobb szabású billentyűs művei közé tartoznak, megérdemelnék, hogy orgonán hangozzanak fel, amin a zenei szövetük - egyáltalán: monumentalitásuk - is jobban érvényesülhetne.

Így a sokféle színű, műfajú, jelentőségű darabok kissé nivellálódnak, bár tagadhatatlan, hogy a népszerű dallamokra íródott ismert variációk stílusos módon, a klavikord lehetőségeit maximálisan kihasználva mutatódnak fel.

A felvétel minősége jó, nincs a halk hangszerekre jellemző közelmikrofonozás, nem hallunk olyat, amit élőben is csak akkor hallanánk, ha közel hajolnánk a húrokhoz. Ha megfelelő hangerőre állítjuk készülékünket, valóban halk, de kifejező hangzást hallhatunk, egy-két kellemes és hasznos órát eltöltve Sweelinckkel.