Összkiadások között (Bartók-zongoradarabok / Kocsis)

BARTÓK:
Tizennégy bagatell, Op.6
Tíz könnyű zongoradarab
Vázlatok, Op.9
Három burleszk, Op.8
Két román tánc, Op.8a
Négy siratóének, Op.9a

Kocsis Zoltán – zongora

Hungaroton
HCD 32525

Mint minden technikai újítás, a hangrögzítés megjelenése is kettős fogadtatásban részesült. Voltak, akik ódzkodtak a zene efféle konzerválásának lehetőségétől, de szép számmal akadtak olyanok is, akik rögtön meglátták benne a fantáziát.

Bartók ez utóbbiak közé tartozott. Nem egy nyilatkozata tanúsítja, hogy páratlan lehetőségnek tartotta a zeneszerzők számára, ha a műveikre vonatkozó előadói instrukciókat nem csupán a meglehetősen szerény eszköztárral bíró kotta formájában tudják örökül hagyni az utódokra, hanem hangfelvételként is. Sajnos az utolsó évek nehézségei miatt az a tervezett felvételsorozat, melyben ő maga rögzíthette volna saját zongoradarabjait, a kamaraművek és a versenyművek zongoraszólamait, végül is nem született meg. De annak mindenképpen örülnünk kell, hogy legalább néhány felvétel maradt tőle, ami felbecsülhetetlen segítséget nyújthat valamennyi darabjának előadásához.

Az új összkiadás most megjelent lemeze három korai esztendő kis zongoradarabjait mutatja be. Az 1908 és 1911 között született, ciklusba rendezett művek a Kossuth-szimfónia utáni évek termései. Ekkor már Bartók túl van néhány gyűjtőúton is, s elsősorban erdélyi és szlovák népdalokkal a tarsolyában veti papírra ezeket a meglehetősen vegyes hangulatú és technikai színvonalú kis darabokat. Az ifjú szerzőnek ezek nyilván nem a kiforrott művei, hiszen csaknem két évtized kell még, hogy megszülessen a Zene, vagy a kétzongorás-ütős Szonáta. De Bartók töretlen ívű pályájának nagyon fontos állomásai, melyek elemei, eszközei a későbbiek folyamán, érettebb alkotásaiban is felbukkannak.

A lemez anyaga pontosan ezért ajánlható viszonylag széles közönségrétegnek. Hiszen a Concerto egyéni hangzásvilága, a nagyobb lélegzetű zongoradarabok intelligens konvenciótörése még csak nyomokban körvonalazódik. Ráadásul ez nem is a Mikrokozmosz rövid, ám annál újszerűbb elemeit hozza, hanem egy jóval könnyebben bevehető világot. Sok esetben maga a népdal a főszereplő, de ahol nem találkozunk ezzel az egyszerű segítővel, ott is jelen van a nagyközönség által kedvelt, ún. karakterdarabok jellegzetességeinek mankója.

A felvételek másik főszereplője természetesen Kocsis Zoltán. A maga nemében tökéletes előadás egyik érdeme, hogy időben viszonylag nagy távolságot ölel fel az első és utolsó rögzítés időpontja. A Vázlatokat 1980-ban vették fel, a Tíz könnyű zongoradarabot és a Három burleszket pedig 1998-ban. A kettő között, 1991-ben és ’93-ban készült a Tizennégy bagatell és a Két román tánc felvétele. A lemez anyaga tehát nem az előadó egyetlen állapotát, hanem csaknem két évtizedes változásait tartalmazza, ami némileg pótolja azt a hiányt, hogy több pianista előadásában is megismerhessük a XXI század Bartók-felfogásának mikéntjét. Lennének itt még sokan, akik – a szerző igényeinek megfelelően – árnyaltabbá tudnák tenni a róla kialakított képet, teljesen mentessé téve azt mindenféle beskatulyázástól, de hát ebből a körből ők most kimaradnak.

Kár. Annak ellenére, hogy Kocsisnak a Bartókkal kapcsolatos több évtizedes kutatómunkája, valamint lenyűgöző előadói képességei mindenféleképpen helyet biztosítanak az összkiadásban, vitathatatlan tény, hogy személyiségének markáns körvonala Bartókét némileg egyoldalúvá teszi. Ezekben a kis darabokban is jó lett volna Kocsis rendkívül tömör, magvas hangképzése mellett egy kevés Ránki pattanásig feszített hangjaiból, Jandó eleven hangszerkezeléséből.

De ne legyünk telhetetlenek! Ennek a CD-nek ott van a helye minden zeneiskola polcán. A tanár néni bemutatója mellett ugyanis nem árt, ha a nebuló meghallgat valami mást is. Valamit, amit ő maga is birtokol, aminek egyszerűségénél fogva kicsit könnyebben érti meg, mitől válik művészetté a zongorázás.