Schubertiáda (Bertrand Chamayou Schubert-felvételei)

Bertrand Chamayou: Schubert

Liszt: Auf dem Wasser zu singen, S558 No. 2 (from Schubert D774)
Litanei - Andante Religioso (No. 1 from Vier Geistliche Lieder, S562, after Schubert)
Der Müller und der Bach (No. 2 from Müllerlieder von Franz Schubert, S565)

Schubert: Fantasie in C major, D760 'Wanderer'
Ländler (12) D790
Allegretto in C minor, D915
Ländler (17), D366: No. 12
Klavierstücke (3), D946
Kupelwieser-Walzer D I

Erato 08256 463707 8 8

Rögtön az elején lelőve a poént a lemezt végighallgatva ugyanaz az érzés kísért végig, mint amikor az ember egy híres cukrászdában a tanonc által készített süteményt fogyasztja: minden összetevője ugyanaz, mintha a névadó cukrász készítette volna, minden munkafázis pontosan az előírások szerint zajlott le, és bár abszolút értelemben a sütemény nagyon finom, de mégis csak emlékeztet önmagára, valahogy nincs lelke. Ez a hasonlat bizonyos szempontból talán túlzó, mert a felvételen egyes darabokra nem igaz, de az összhatásban, az utólagos szájízben valamifajta hiányérzet dominál, Schubert rendkívül finom lírája nem mindig és nem a teljes érzékenységében, cizelláltságában jelenik meg.

Némileg rendhagyó – de a közlendő fényében nagyon is érthető - módon az előadó írta a cd borítójának fülszövegét. Ebből kiderül, hogy a lemez műsora tulajdonképpen egy elképzelt hangverseny műsora akar lenni, ahogy a XIX. század első felében elhangozhatott volna egy csokor Schubert-mű. A feltételes mód természetesen szükséges, hiszen Liszt átiratai már Schubert halála után keletkeztek. Szerencsére a francia zongorista színes műsort állított össze hangversenyére, és szintén örvendetes módon nem annyira közismert művekből tette ezt.

Bevezetőként a híres „Auf dem Wasser zu singen” című dal csendül fel Liszt átdolgozásában. Annak ellenére, hogy Liszt zongoraátirataiban kitágította a teret és az időt, mert Schuberttel ellentétben kihasználta az egész klaviatúrát, és ezek az átiratok az eredeti darab népszerűsítésén túl a zongorista virtuozitását is kívánják demonstrálni, hiányzik számomra itt is - és a lemezen sorrendben a Wanderer-fantázia után elhangzó másik két dalátirat esetében is - a vokális megközelítés dominanciája. Azt remekül bemutatja Chamayou, hogy Liszt hova jut el Schubert dalától, de a kiindulópont lehetne hangsúlyosan vokálisabb, kevés utalás hallható játékában a szövegre.

Érdekes módon a Wanderer-fantáziában is több – nem a címadó dal részleteit felidéző - helyen tetten lehet érni a vokális megközelítés hiányát, és helyenként továbbra is fennáll a hallgató hiányérzete a még finomabb, áttetszőbb hangzás irányába. Vokális megközelítés alatt értem, hogy egyfelől vannak bizonyos hol belső, hol a szopránban felbukkanó motívumok, melyekben jellegzetesen érzékeny félhanglépések vagy harmóniaváltások bújnak meg. Ezeket kellő puhasággal felcsillantva, kvázi énekel a zongora, tárul szemünk elé az a jellegzetesen schuberti színvilág, amelyet próbálok itt körülírni. Másfelől a szöveg tagolása, jelentése sem árt, ha valamely formában visszaköszön.

Az ezt követő blokkban sikerült a leginkább Schubert szellemiségét megidézni. Nyilván szerepet játszik ebben, hogy maguk a művek is, különösen a ländlerek sokkal intimebbek, de ez semmit nem von le abból a tényből, hogy itt a francia zongorista remekül ráérzett e kompozíciók világára.

A lemezt záró, a képzeletbeli koncerten minden bizonnyal a ráadás szerepét betöltő Kupelwieser-keringőnek talán a története a legérdekesebb. Schubert 1826-ban játszotta Leopold Kupelwieser esküvőjén ezt a kis darabot. Soha nem jegyezte le, de rövidsége és egyszerűsége okán fennmaradt: száj-, vagy talán szerencsésebb lenne úgy fogalmazni, kézhagyomány útján terjedt évtizedeken át tanítványról tanítványra, míg végül 1943-ban(!) Richard Strauss egy-két harmóniát „kiigazítva”, s ezáltal kézjegyét rajta hagyva papírra vetette.

Érdekes lenne meghallgatni ugyanezt a műsort ugyanezzel az előadóval két-három évtizeddel később.