Rachmaninov-variációk / Nikolai Lugansky

RACHMANINOV
Rhapsody on a theme of Paganini
Variations on a theme of Corelli
Variations on a theme of Chopin
Nikolai Lugansky
City of Birmingham Symphony Orchestra
Vez.: Sakari Oramo
Warner Classics 2564 60613-2

Ha elfogunk egy föld körül keringő, ember alkotta tárgyat, az nagy valószínűséggel orosz eredetű. Ha egy lemezgyűjteményben jó, vagy mégjobb zongoristákra bukkanunk, nagy valószínűséggel azok legtöbbje is orosz. Közöttük van például Rachmaninov - és most már egy Lugansky nevű fiatalember is, akinek 1994-ben sikerült a \"nagy dobás\", megnyerte a Csajkovszkij-versenyt!

Nikolai Lugansky legutóbb Rachmaninov három nagy variáció-sorozatát vette lemezre. Ezek közül a nagyzenekaros Paganini-Rapszódia a legnagyobb, és talán legismertebb. A Rapszódia cím senkit ne tévesszen meg, alapjában ez a mű is a \"változatok egy témára\"-kategóriába tartozik, dehát a legjobb variációk olyan sokrétűen és szabadon járják körbe témájukat, hogy igazán nem sok kell, hogy \"hivatalosan\" is rapszódiává váljanak.

A zenekar a legnagyobb, amit Rachmaninov valaha is előírt. A Simon Rattle által világhírűvé nevelt City of Birmingham Zenekar jól teljesíti feladatát. Sehol nem élnek vissza erőfölényükkel, és az arányokat most a hangmérnöki munka sem teszi tönkre. A zongoraszólam mindenhol, a legszubtilisabb és a legdübörgőbb részekben is hallható, és ahol az övék a főszerep, ott egységes vonóskart, szépen formáló fúvósokat, a zongoristával egyenrangúan együttműködő partnereket hallhatunk.

Pedig, mint említettük, itt mindent ell kell tudni játszani. Szerelmes, már-már giccsbe hajló feldolgozását a témának - itt épp az a nagyszerű, ahogy a szólista és a kísérői elkerülik a csapdát, az érzelem nem megy az értelem rovására -; dallami rokonságként, de talán főleg az ördögi hegedűsre való utalásképpen megjelenik a Dies Irae-téma is, amihez ismét más, dörgedelmesen hangsúlyos hozzáállás kell. Ez azonban mind kevés volna, ha a zongora mögött nem Lugansky ülne.

Nem egyszerűen jó zongorista, hanem valódi nagy egyéniség.

Ez természetesen nem azokban részekben derül ki leginkább, ahol virtuozitás (félelmetesen mozgékonyak az ujjai), erő, vagy - néha valóban szinte hollywoodi filmjelenetet kísérő stílusú - ellágyulás szükséges. Hanem abban, hogy mindezeket a - valóban rapszodikusan sokrétű játszanivalót kívánó - kis darabokat nagy egésszé illeszti össze azáltal, hogy nem merül el túlságosan egyikben sem, hiszen minden könnyedén megy neki. Ráadásul azokban a részekben, ahol olyan a zenei anyag, szinte tárgyilagos is tud maradni.

Corelli La Folia variációsorozata mintegy a műfaj archetípusának számít a zenetörténetben, legalábbis az addig ismert variációk között - csak Bach Goldbergje vált paradigmát jó néhány évvel később. Rachmaninov persze már jóval szabadabban variál mindkettejüknél, a témába beleérezhető dallami, hangulati változatokat már a késő romantika nagyon is bő lehetőségeivel bontja ki. Itt is az a legszebb Luganskytól, ahogy a részekből értelmileg fogható egészet épít fel, gyanítom, ezek a művek gyenge előadásban aligha állnak össze ilyen hallgatható egységgé.

Eddig Chopin- és Rachmaninov-lemezei voltak a zongoristának, most mindketten helyet kaphattak a lemezen a Chopin Op.28.No.20 c-moll prelűd variációinak köszönhetően. E mű érdekessége, hogy Rachmaninov továbbgondolja a témát. A Bach nyomán keletkezett prelűd után fúga tételeket is komponált, vagy éppen egy másik prelűdöt. Ha a Paganini-variációk csak nagyszabású volt, ez valódi nagy mű. Mentes minden érzelgős elszállástól, mindvégig feszes, gondolatébresztő alkotás, és mint a fentebbiekből sejthető, Lugansky úgy is adja elő. Sejthető, hogy Bach- vagy Chopin-játékosnak sem lehet utolsó.

Hát megyek, és megszerzem a Chopin-lemezét is.