Monumentális Ószövetség (Das wohltemperierte Klavier I. / Barenboim)

J. S. BACH:
Das wohltemperierte Klavier I.
Daniel Barenboim - zongora
2 CD
Összidő: 124\' 44\"
Warner Classics - 2564 61553-2
2004

A műsorfüzetben érdekes vallomást olvashatunk Daniel Barenboimtól, aki fél Berlin és egész Drezda zeneigazgatása közben időt szakított rá, hogy lemezre vegye a zongorairodalom egyik ormát. E szerint már apró (csoda)gyerekként megismerkedett a darabokkal, és amikor tizenkét évesen Párizsba ment, hogy a legendás Nadia Boulanger-tól zeneszerzés-órákat vegyen, a hölgy elérakta az esz-moll darabot, és ráparancsolt: \"Na fiam, ezt akkor most a-mollban kérem\". Mi sem természetesebb, hogy a gyermek többször is hibázott, ekkor a tanárnő finoman megpaskolta a kezét egy favonalzóval! Mi tagadás, egy híres avantgardistától szubtilisabb tanítási módszereket vártam, de sebaj. A hatás nem maradt el: a kis Danielnek, most közölt vallomása szerint, örökké eszébe vésődött Bach műve. És elérkezettnek látta az időt, hogy mindezt lemezen is megörökítse.

Akik szkeptikusak, és felvetik, Richter, Gould és Rosalyn Tureck (valamint a roppant érdekes, de voltaképpen félbolond Valerij Afanaszjev) bejátszása után ugyan minek is próbálkozni ezzel a műkolosszussal, azok gondoljanak bele, élete egy adott szakaszában (szinte) minden jeles zongorista kötelességének érzi, hogy megbirkózzék ezzel az Übermenschre szabott feladattal. Pláne, ha olyan mély nyomokat hagyott benne a mű, mint Barenboinban Boulanger kiképzése után...

Milyen mármost maga a felvétel? Szép, durva, romantikus, heterogén, csapongó, szertelen, széteső, összefogott, meleg, túlhabzó, nyers, csillogó, matt. És még sorolhatnám. Egyszóval: ellentmondásos. Pedig Barenboim éppen az egységre törekedett. A már említett vallomásában felidézi Liszt egyik gondolatát: nem két kézzel, vagyis nem két egységgel kell zongorázni. Az ember vagy két egységgel játszik, amely két kézből áll, vagy tíz egységgel, vagyis tíz egymástól független ujjal. Ez minden Bach-előadás alapja, fűzi hozzá Barenboim. Őt tíz egymástól független ujjal kell előadni, és aztán ezeket kell egységes hangzásra vezényelni.
Okos, tetszetős gondolat, noha könnyen vitatható. De ebbe most ne fogjunk bele.

Inkább nézzük az egységet. Ennek megvalósítása nem teljesen sikerült. Barenboim már az első prelúdium és fúga eljátszásával leteszi a garast. A prelűd búg, zeng, árad, a pedál tövig nyomva, szentimentális szépségek öntik el a szobát. Aztán a fúga kissé szárazabb, de a kezdet nyugalma után indokolatlan tempóváltások, gyorsítások-lassítások, crescendók és ezek ellentétei borzolják a zene idegeit. Mindamellett minden hang megszólal, minden hang plasztikus, legalábbis a fúgában. A helyzet nem változik a későbbiekben sem.

A híres cisz-moll fúga szélsőséges kromatikája tökéletesen bontakozik ki, látjuk a szerkezet vonalait, de itt is zavaró a folytonos \"túlspilázás\", a nagy gesztussal végrehajtott rámutatás, a hangsúlyos részek erős kiemelése. Barenboim játékában van valami rossz értelemben vett retorikus elem, nem nyugszik, amíg az orrunkba nem veri, milyen zseniális volt Bach. De ezt valahogy e nélkül is tudtuk... Egészében elmondható: a sorozat túlságosan monumentális ebben a felfogásban, intimitásnak itt alig akad helye. Bach másként gigantikus, ha jól sejtem.
Igaztalan lennék persze, ha nem emelném ki a felvétel gyönyörűen sikerült részeit, mindenekelőtt a záró, h-moll prelúdiumot, ezt az éjszakában ellejtett-elsuttogott kísérteties táncot, vagy az a-moll fúga jéghideg ésszel és forró szívvel megtervezett fantasztikus építményét, netán a B-dúr fúga hetyke ünnepélyességét.

A művész a műsorfüzetben átveszi Hans von Bülow híres, ugyanakkor agyonidézett gondolatát, miszerint a Wohltemperiertes Klavier a zongorairodalom Ótestamentuma. Barenboim számára az Ószövetség egyrészt egy elbeszélés egy népről és az általa szerzett tapasztalatokról. Másrészt gondolatok gyűjteménye az életről, a világról, a szerelemről, az etikáról, a morálról és az emberi tapasztalatokról. És mindezt kínálja Bach remekműve is, mondja Barenboim. Nagyszerű, mi több, felemelő program, kár, hogy megvalósítása csak töredékesen sikerült.