Minden kezdet nehéz (Schubert korai zongoraszonátái)

SCHUBERT: Piano Sonatas Nos. 2, 3 and 6
Gottlieb Wallisch – piano
Naxos
8.557639

Ezek a legelső, mondhatni kísérleti darabjai Schubertnek a zongoraszonáta műfajában. Nem nagy mesterművek, de egy olyan zeneszerző alkotásai, aki bár még kiforratlan, egyéni hangját már megtalálta. A dallamok, bizonyos harmóniai fordulatok bizony már összetéveszthetetlenül schubertiek, és így mindenképpen megismerésre méltó darabok ezek, még ha a zongoraszerű írásmód terén bizonytalanok is.

A Naxos sorra jelenteti meg a szerző zongoraműveit, és bár nem jelzi, hogy a teljesség volna a célja e tárgyban, alaposságra törekszik, hiszen a korai szonáták is lemezre kerültek – és remélhetőleg kerülnek a még hiányzók –, Wallisch játékával. A nagy, ismert műveket Jandó Jenővel kaphatjuk meg a kiadótól.

Ezen a lemezen nem csak kiforratlan, hanem befejezetlenül maradt művek szerepelnek, pontosabban nem lehet tudni, mi volt, vagy lett volna végleges formájuk. Wallisch mindenesetre utánanézett a dolgoknak – ő írta a kísérőszöveget is –, így hallhatunk egy, a kéziratos papír vízjele szerint odaillő Allegrettót a C-dúr szonáta negyedik tételeként.
A harmadik, E-dúr szonáta talán azért ötrészes, mert itt a négytételes rend kitágításával kísérletezett a szerző, két Scherzót is beiktatva, bár a másodikként szereplő műfaját tekintve nem igazán az. Az elnevezés talán a kiadó számlájára írandó, aki Öt zongoradarabként terjesztette a furcsa művet, így talán nagyobb kelendőségét remélve.
A hatodik, e-moll szonáta is kiegészül itt egy Rondóval, négytételessé válva így. Azt, hogy ez a Rondó ide tartozik, már Deutsch is feltételezte, bár külön szám alatt „mentette el”.

De bármi is a zenetörténeti igazság, Schubert már félreérthetetlenül – ha nem is perfektül beszélve saját zenei nyelvét – megmutatkozik itt. És Wallisch érti a szavakat, mondatokat. Tolmácsolása is ezt tükrözi, fegyelmezett, nem akarja a hiányzó tartalmat saját kifejezési eszközeivel magukon túl mutató mondanivalóval felruházni. Alapvetően kevés eszközzel él, ami a legnagyobb erénye, hogy megszólal nála az a bizonyos schuberti hangszín a zongorán, ami csak azoktól hallható, akik birtokában vannak egyfajta billentéskultúrának.

Határozottan induló és lezáruló, pontosan a helyükön megszólaló hangok. Az alaphangerő közepes, ezen túl nincsenek hirtelen és nagy dinamikai váltások. A zongorista legfeltűnőbb eszköze itt-ott némi agogika, abszolút helyén kezelt mértékben. A klasszikus letisztultság eredménye, hogy valódi értékeit ismerhetjük meg annak a fiatal zeneszerzőnek, akiknek ezek a szonátái már nem ígéretek, hanem bizonyítékok arra, hogy megszületett a zeneszerző óriás.