Kelet-Nyugat randevú (Daniel Hope lemeze)

Daniel Hope
East meets West
Ravel, Falla, Schnittke, Bartók, Ravi Shankar művei
Warner Classics
256461329-2

Nem igazán kedvelem az ilyen bombasztikus címeket. Nem pusztán azért, mert a két (zenei) világ találkozása már vagy 100 éve megtörtént, hanem mert semmit sem jelentenek. Persze tudom én, hogy könnyebb ezzel a hangzatos jelszóval betörni a piacra, mintha pusztán Daniel Hope hegedűművész legújabb lemezét hirdetnék a plakátok.
A válogatás pontosan annyira tükrözi Kelet és Nyugat kulturális találkozását, amennyire bármely huszadik századi európai/észak-amerikai zenemű. De ne kukacoskodjunk, hiszen jó ez a lemez!

Ravi Shankar neve mindenütt ismerősen cseng. Ő volt az első szitárművész, aki komoly sikereket ért el nemcsak Amerikában, hanem Európában is. Népszerűségében, és egyben a keleti zenék újrafelfedezésében persze nagy szerepe volt az éppen aktuális (keleti) filozófiai divatoknak, a hippi mozgalmaknak, a pop/rock zenének is. Bár már 1957-ben végigturnézta az északi kontinenst, igazi áttörést az 1967-es Emberi Jogok Napján New Yorkban rendezett koncert jelentette, ahol Yehudi Menuhinnal lépett egy színpadra. A siker megismétlődött néhány évvel később, amikor is George Harrison (ex-Beatles) meghívására a Concert for Bangladesh ugyancsak New York-i eseményén vett részt együttesével. A hatvanas évek végének - a fogyasztói társadalomból menekülő - új generációja (részben) a meditációban találta meg saját útját, s ehhez éppen megfelelő volt ez a földi léttől elszakadó, az európai gondolkodástól gyökeresen eltérő zene.

A lemezen két Raga (Raga Piloo és Swara-Kakali) is szerepel, mintegy keretezve a szellemi körutazást. Mindkettő a patrónus-barát Menuhin emlékére készült. Az ember alapállásból óvatos, ha valami \"crossover\" dolgot sejt, de félelmünk ezúttal alaptalan. A \"nyugati\" hegedülés itt nem akar új utakat mutatni az indiai tradícióknak, megelégszik az \"egy a szólisták közül\" szereppel. Beépül az együttesbe. Elvegyül és kiválik. Virtuóz, jó muzsika.

Másképp érdekes Ravel Tzigane c. hegedű-zongora rapszódiája. A magyar származású Arányi Jelly hegedűművésznő ihlette darab a cigány folklór és annak indiai gyökerei okán kerül a válogatásba. Külön érdekessége a felvételnek, hogy a hegedű partnere a felvételen egy luthéal nevű billentyűs hangszer, melyet hiába kerestem a zenei lexikonokban. A kísérőfüzet szerint Ravel eredetileg erre a zongoraszerű, regiszterekkel ellátott, hangzásában leginkább a cimbalomra emlékeztető hangszerre írta művét. Bizonyára. A hangzás első pillanatban meglepő, de összességében meggyőző. Némi kétségeim ugyan támadtak Hope helyenként kissé forszírozott - és ettől szőrössé váló - hegedűhangjai és egyeletlen pizzicatói miatt, de az összhatás mindenképpen pozitív.

Ugyancsak luthéal kíséri Manuel de Falla Spanyol szvitjét. Az eredetileg énekhangra és zongorára írt, 1915-ből való kompozíció szabadon használja a 19. századi ibériai népzenét, melynek eredete nagyjából a hétszázas évek mór megszállásáig nyúlik vissza. Az arab-török-szefárd zenék keveredése izgalmas lehetőséget kínált, amit de Falla jó érzékkel vegyített a nyugati zenei szokásokkal.
Az átiratok Paul Kochanski lengyel hegedűst dicsérik. S míg a Tzigane-ban egyértelműen elfogadhatónak éreztem a \"cimbalom\" jelenlétét, itt már nem vagyok teljes egészében meggyőzve. Néha kimondottan zavar a már-már pengetősen/csembalósan rövid, száraz hang, mely sajnos gyakran társul technikai ügyetlenséggel is. Arra gondolok, hogy ha egy futamban nem egyenletesek a hangok, azt még meg tudom magyarázni magamnak, de ha repetícióban fordul elő ugyanez, akkor már nehezebben találok mentséget.

Gondolom, a román (és részben cigány) népzene kapcsán került a lemezre Bartók Román népi táncainak Székely Zoltán-féle hegedű-zongora átirata. Hope jó érzékkel nyúl a darabokhoz, parlandói nem stílusidegenek, rubatói érzelemgazdagok. Viszont nagyon zavar a luthéal-kíséret. Nem tudom eldönteni, hogy csupán a szokásjog alapján kérem ki magamnak ezt a változtatást, vagy akkor sem tetszene, ha most hallanám először a szóban forgó művet.
Világpremierként jegyzik Schnittke ifjúkori hegedű-zongora szonátáját. Kellemes, Sosztakovics hatását tükröző kéttételes kompozícióról van szó.

Kelet találkozása Nyugattal - szól a lemez piros betűs címe. De a kereskedők semmit sem bíztak a véletlenre, hiszen külön matricán - mint a popzenében - éppen erre a legkevésbé értékes ópuszra hívják fel a vásárlók figyelmét. A keleti hivatkozási pontok így szembesülnek a nyugati civilizáció fogyasztást serkentő valóságával.