Hármaspáros (Rachmanyinov zongoraversenyei)
Rachmaninov: Piano Concertos nos. 1 & 3
Nikolai Lugansky, piano
City of Birmingham Symphony Orchestra
Sakari Oramo
Warner Classics - 0927 47941-2
Rachmaninov: Piano Concertos nos. 2 & 3
Tamás Vásáry, piano
London Symphony Orchestra
Yuri Ahronovitch
Universal / Deutsche Grammophon - 474 171-2
Először számoljunk!
Rachmanyinov ugyebár három zongoraversenyt írt. Mindhárom népszerű, minőségbeli sorrendet felállítani közöttük nem volna könnyű, de a kronológiai besorolásnak sincs sok értelme. Az Opusz 1. No 1-es fisz moll versenymű a számozása szerint fiatalkori zsenge lehetne, de nem az. Na persze, huszonhat évig dolgozott rajta a mester.
Én mégis találtam egy időrendet a művek között.
Az első, azaz fisz moll versenymű előadási ideje mintegy 25-28 perc. A második (c-moll) 35-36 percig tart, a harmadik, azaz d-moll előadása egy gyorskezű zongoristának is belekerül 40-45 percébe.
A művek időtartamának mi ugyan nem tulajdonítunk akkora jelentőséget, mint a legendák szerint az idősebbik Gershwin, a dolognak mégis van egy érdekes következménye.
A három versenymű nem fér el egyetlen CD-n, kettőn viszont lötyög. Két CD-t kiegészíteni műfajban, stílusban hasonló darabokkal pedig mindig kockázatos vállalkozás. Nem véletlen, hogy több olyan kiadványról tudunk, melyeken az előadók a háromból csak kettőt mutatnak be. Most két ilyen lemez is megjelent. Nikolai Lugansky az elsőt és a harmadikat, míg Vásáry a másodikat és harmadikat választotta. Így meghallgathatjuk mind a hármat, míg a harmadik esetében az összehasonlításra is lehetőségünk nyílik.
Lugansky felvételei korábban az Eratónál jelentek meg. Egyike a káprázatos technikával és billentéskultúrával rendelkező orosz zongoristáknak. Tökéletesen rajzolja a belső szólamokat, mintha semmilyen korlátot nem ismerne. A hangszer megszólalásait egyedül Lugansky zenei elképzelései, nem pedig keze határozza meg. A kérdés csak az, hogy milyenek ezek a zenei elképzelések. Nos olyanok, mint a többi káprázatos technikájú fiatal orosz zongoristáé. Áttetszővé polírozott, briliáns és kissé súlytalan.
A hiányzó erőt Vásáry szolgáltatja - a másik felvételen.
A Universal kiadványa sokkal markánsabb, szikrázóbb, és virtuozitásban Vásáry sem szenved hiányt. Mindennel együtt ez a lemez mintha hangosabban is szólna. Igaz, bonyolultabb ritmusképleteknél előfordul, hogy a London Symphonyval (Yuri Ahronovitch) nem olyan pontos az összjáték, mint Lugansky és a Birmingham Városi Szimfonikusok (Sakari Oramo) között, mégis ez tetszik jobban.
Aztán elkezd hiányozni a Warner lemez finomsága, és magától értetődő, természetes könnyedsége.
Aztán kicsit bosszankodom, mert rájövök, hogy akármelyiket hallgatom, mindig a másikat érzem jobbnak.
Aztán később, amikor kezdek megbarátkozni a felvételekkel, és legfőképpen már nem hajt az összehasonlítás kényszerének kicsit stresszes légköre, kezdem belátni, hogy mindkét felvétel nagyon jó, csak a művek erényeit, szépségeit eltérő szemszögből domborítják ki. Olvasóinknak bármelyiket bátorkodom ajánlani, hozzátéve, hogy mégiscsak az az igazi, ha kedvenceinkből választékkal rendelkezünk.
A választékról jut eszembe: emlékeznek még a Shine! című film alapján közismertté vált David Helfgott nevére? Kötelességemnek éreztem, hogy az ő Rachmaninov interpretációját is meghallgassam. Önök ne tegyék! Maradjanak inkább Lugansky, vagy Vásáry lemezénél.
\"Tisztelt Dauner Nagy István Úr!
Mai dátummal találtam rá legújabb írására a momus.hu-n. Nagy érdeklődéssel olvastam, mert Rachmanyinov zongoraversenyei nekem is igen kedvesek. Némi meglepetéssel szolgált számomra, hogy a szerzőnek 3 zongoraversenyt tulajdonít. Én úgy tudom, hogy létezik egy negyedik is (elég nagy diszkográfiával, többek között Lugansky és Vásáry is játszotta), g-moll hangemben, op.40-es jelzéssel (a \"hosszverseny\" miatt: 26-27 perc :)).
Ezt a versenyművet Rachmanyinov 1926-ban fejezte be, és orosz zeneszerző barátjának, Nyikolaj Medtnernek ajánlotta. A bemutatója 1927. március 18-án volt, a Philadelphia Orchestrát Stokowski vezényelte, a szólista a szerző volt. Ezután 1928-ban kisebb módosításokkal meg is jelent a partitúra. Részben a meglehetősen visszafogott fogadtatás hatására a mű egy ideig eltűnt a süllyesztőben. Rachmanyinov - átdolgozva és átírva - 1941. október 17-én újra előadta Ormándyval és a Philadelphia Orchestra-val közösen, de a második és a harmadik verseny sikereit sohasem érte el (bár szerintem ez az elsőről is elmondható).
Még egy apró észrevétellel élnék: ha már Lugansky esetében említést érdemelt, hogy újrakiadásról van szó, akkor a Vásáry felvételről is illik tudni, hogy ez a lemez egy 1977-es felvétel ismételt korongra nyomása. (A négy verseny Vásáryval a Deutsche Grammophonnál 1987-ben és 1998-ban is megjelent dupla CD-n.)
A négy Rachmaninov versenymű együttes dupla CD-nyi kiadása nem ritkaság, mintegy 20 verzió ma is elérhető belőle.
Az előadásmód tekintetében érdekes \"adalék\" lehet, hogy a szerző maga miként játszotta a műveket annakidején - azt hiszem, ez hiteles forrásnak tekinthető, bár a Rachmaninov féle \"végigrohanás\" (34 perc a 3. verseny!) számomra kevésbé élvezhető. :)
Remélem levelemmel nem zavartam.
További kellemes napot és minden jót!
Oravecz Péter
2003. július 14.\"