Filmzenék hegedűre (Csajkovszkij & Korngold & Mutter)

Tchaikovsky - Korngold
Violin Concertos
Anna-Sophie Mutter
Wiener Philharmoniker
London Symphony Orchestra
André Previn
Deutsche Grammophon
00289 474 5152

Milyen kár, hogy a CD-nek már csak egy oldala van.

A bakelitkorban egy ilyen lemezt töprengve forgathatnék. Egyszer az egyik oldalt hallgatom, majd nehézkes, sóhajtozós föltápászkodás után megfordítom a korongot, és elmerülök a másikban. Észre se venném, hogy mennyi idő telik el a pepecseléssel. Az is lehet, hogy - látásom rövidülve - nem böngészném olyan akkurátusan végig a címkét, és - a kiadó szándékától függetlenül - többször is a második oldallal kezdeném.

A kart beügyeskedem pontosan a barázda fölé, a liftet óvatosan leeresztem, majd, ha már lerogytam a helyemre, csak a rend kedvéért, csak azért, hogy az elejétől indulhassak, már senki föl nem tud állítani onnan.

Egyébként is jobban telik így az idő. A szertartással, a holmik babrálgatásával elodázhatom a véleménynyilvánítást. Később veszik fejemet. Amíg csak mellébeszélek, talán visszafogja magát a kritikusok és hívő laikusok fenekedő serege. Van bőr a képemen, hogy Korngold hegedűversenye jobban tessék Csajkovszkijénál?

Lassabban, kérem, hagyják még a köszörült szablyákat, nem mondtam, hogy jobb annál.

Csak annyit, hogy nekem jobban tetszik! Most legalábbis!

Aztán meghallgatom még néhányszor - és még mindig...

Mindkettő romantikus és patetikus, de Korngoldé huszadik századi harmóniákkal átszőve, szellősebb és könnyebb. Hangvétele filmzenés - és higgyék el, ezt akkor is hallanám, ha nem tudnám jól, hogy a mesternek éppen a filmzene volt a fő tevékenységi területe. (A harmincas években egyetlen év kihagyással sorozatban öt filmzenéje kapott Oscart a music score kategóriában...)

Alfred Einstein a zenei nagyság egyik kritériumának tekintette a gyakorlati tudást, a praxist. Szerinte Richard Strauss a kivétel, mert ő az a szerző, akinél a mesterségbeli tudás rendkívüli színvonala és ereje már önmagában is művészetté emelkedik.

Meg persze Korngold - gondolom én. Az biztos, hogy filmes pályafutása során, alkalmazott zeneszerzőként, \"mesteremberként\" elég sok partitúrát megírhatott. Tudatosan és nagy biztonsággal komponált. Tudta, mit, hogyan kell leírni, és azt is nagyon tudta, hogy amit leírt, az miként fog szólni. Magabiztos és magától értetődő muzsika.

Hogy Korngold kettős énje közül melyik az igazi, az nem kérdés. Úgynevezett \"klasszikus\" szerzőként is filmes, filmes szerzőként is klasszikus. Újabban mintha emelkedne a megbecsülése, bár Hollywoodi sikereit a sznobok sohasem fogják elfelejteni.

Pedig valahol Csajkovszkij hegedűversenye is \"filmzene\", azok közül is a negédesebb fajtából. Mondjuk, egy kutyás darab, afféle \"családi mozidélután\".

Nem az én műfajom, mondanám, de Anne-Sophie Mutter új megvilágításba helyezi az egészet. Talán éppen azzal teszi őszintébbé és hatásosabbá, hogy kicsit túljátssza. Barátsággal és jóindulattal, és közben rámkacsint. A darabról neki is ugyanaz a véleménye, mint az enyém, de nem megvetéssel, hanem szeretetteljes iróniával beszél róla.

És a végére, sokadszor hallgatva, már én is egyre jobban szeretem. Még nem tudom, hogy a Csajkovszkij-hegedűversenyt, avagy Muttert, de ez nem is fontos. Ezt a lemezt szeretem, így, ahogy van.