Figyelemreméltó (Anderszewski / Beethoven)

BEETHOVEN:
Bagatelles Op.126
Piano Concerto No.1, Op.15 in C major

Piotr Anderszewski – piano, direction
Die Deutsche Kammerphilharmonie Bremen

EMI / Virgin
5 02111 2

Az ember azt gondolná, hogy aki manapság egy Beethoven-zongoraverseny felvételére vállalkozik, már nem tud a hallgatóságnak újat mondani, és az eddigi nyolcszázhatvankét hasonló lemez mellé elkészíti a nyolcszázhatvanharmadikat. Tévedés – van kivétel ez alól.

De mindenekelőtt hadd kezdjem egy bírálattal, amelyet leginkább a kiadónak kell címeznem: az igazán elegáns az lett volna, ha a C-dúr koncert mellett egy másik zongoraversennyel egészül ki a program, nem pedig a lemezt kezdő Bagatellekkel, mert így az az ember érzése, hogy időkitöltési célzattal került ide a hat kis kompozíció – annak viszont kicsit sovány, az 58 perces összműsoridő igazán nem nevezhető soknak.

A megszólaltatás minőségén ez a „jobb híján” megfontolás nem hallatszik: e kis remekművek a maguk teljes mélységében hangzanak fel, megvillantva a schumanni karakterdarabok világát, mintegy előképét adva annak. No, ehhez kell azért Pjotr Anderszewski is, akiről eddig is tudtuk, hogy remek zongorista – tulajdonképpen e lemez alapján ezt meg sem lehetne ítélni, hisz ezekben a Beethoven-művekben közel sem szükséges technikai képességeinek magas százalékú kihasználása.

De a technika közel sem minden, és szerencsére Anderszewski más területen is hozza a formáját, azaz számíthatunk tőle egy-két meglepő momentumra. Azt nem mondom, hogy gyökeresen szakít a konvenciókkal, mert interpretációja alapvetően nem tér el attól, amit az ember megszokott – nem is baj. Azt a néhány eredeti pillanatot azonban valóban jó ötletek adják, általuk színesebbé, megkockáztatom, jobbá válik előadása. A harmadik tétel kadenciájában például a visszafogott tempójú H-dúr témamegszólalás amilyen egyszerű, olyan zseniális idea.

Nem láttam még őt vezényelni, így fogalmam sincs, milyen karmester lehet, de a produkciót hallgatva hozadéka van annak is, hogy nem engedte át másnak az irányítást, így egységes koncepció alapján szólhat (és szól is) a Die Deutsche Kammerphilharmonie. Újabb jó pont, hogy a kamarazenekar hangzása híján van mindenféle talmi vaskosságnak, ami a bécsi klasszikus stílustól idegen, de mégis Beethoven neve hallatán sokszor automatikusan előjön. A kifejezetten áttetsző hangképnek az a jótékony örömteli hatása is megvan, hogy az ember eleddig nem hallott belső szólamokat fedezhet fel mind a zongora, mind pedig a zenekar szólamaiban.
De ez több mint örömteli, ez már figyelemreméltó.