Férfias küzdelem (Arrau Chopin-lemeze)

CHOPIN:
12 Études Op.10
12 Études Op.25
3 Nouvelles Études
Allegro de concert, Op.46

Claudio Arrau - piano

EMI
3 79988 2

Idestova húsz éve jelent meg ennek a Chopin-lemeznek az első CD-nyomása. Akkor a népszerű Références/Great Recordings of the Century (EMI) sorozatban kapott helyet a két etűdciklus (Op.10 & 25) és a Trois Nouvelles Études; az Op.46-os Allegro de concert nélkül. A véget érni nem akaró - hála érte - jelenkori GRC-széria most ezt a mulasztást is pótolja. És milyen jó, hogy így tesz: az egyébként is ritkán játszott hangversenydarab egyik legavatottabb tolmácsolását publikálja ezzel. És nem mellesleg egy korszakos érvényű Chopin-lemezt vezet be a köztudatba újfent.

Meghatározó jelentőségűt méghozzá, és több okból is. Ez az 1956-ban készült felvétel egyfelől alapjaiban értékeli át a korszak Chopin-interpretációs gyakorlatát, amennyiben a recepció az idő tájt még mindig elsősorban Alfred Cortot előadásait becsülte a legtöbbre - noha Artur Rubinstein Chopin-lemezeinek egy része már forgalomban volt -, másfelől pedig visszafordíthatatlanul meglódította az akkor már bőven az ötvenes éveiben járó Claudio Arrau lemezkarrierjét, jelentős zongorista-egyéniségként, megkerülhetetlen Chopin-interpretátorként rajzolva ki őt. Ebben döntő mozzanat, hogy bár Arrau évekkel-évtizedekkel később a Philipsnél készítette el a szakma által nagy becsben tartott Chopin-ciklusát az oeuvre gerincéből (Zongoraversenyek, Prelűdök, Balladák, Noktürnök, Keringők, Impromptuk), az etűdökből sosem rögzített újabb kiadást. Ezt a körülményt pedig érdemes felhangosítanunk.

Arraut hagyományosan a hűvösen elegáns pianisták között szokás számon tartani. Ám e játékmódbéli feddhetetlen elegancia kétségkívüli jelenléte messze nem a leglényegesebb vonás, amivel a chilei mestert illethetjük. Ha csak a saját magam által nemrégiben róla írott jelzőket halmozom ide, akkor is messzebb jutok: \"objektív\", \"szemlélődő\", \"tartózkodó\" - olvasom. Ezek a címkék, noha nagyobb részben igazak ezen bejátszásokra is, közel sem írják le minden oldalról e zongorázás stíljét.

A Cortot-hagyománnyal szemben Arrau Chopinjei kétségkívül sokkal kimértebbek, tárgyilagosabbak úgymond, félreismerhetetlenül közvetítik a háború utáni egyik legfontosabb trendet. És nem pusztán a hírhedt Cortot-i pontatlanságra gondolok, a melléütések egész sorára, melynek Arraunál nyoma sincs, hanem a játékmód, vagyis a Chopin-olvasás gyökeresen más irányú szemléletére. Míg Cortot-nál az árnyalt kifejezés, a frazeálás, a hangsúlyozás uralja a zongorázás mikéntjét, annak eszközkészletét, addig Arrau mindig az egyenletes, kiegyensúlyozott, \"klasszicizáló\" játékra törekszik. Pontosan és tudatosan adagolt dinamikára, kérlelhetetlenül következetes tempókezelésre, a líraiság és a virtuozitás kiegyenlített arányára gondolok. Egy másféle érzelmesség ez. Ami azonban hasonló a Cortot-i eljáráshoz, az a folyamatba-ágyazás, a ciklus-dramaturgia, az egymástól elváló és mégis összekapcsolódó darabok párbeszéde; ez mindkettejüknél tetten érhető.

Izgalmas összehasonlításra ad alkalmat például Cziffra György etűdsorozatának felvételével (Philips, 1961 - tehát mindössze öt év a különbség) összevetni Arrauét. Cziffra egyetlen kivétellel valamennyi etűdöt sebesebb tempóban zongorázza, előadásai széttartóbbak, szabadosabbak, szinte zabolátlanul individuálisak, a virtuozitás, a heves szenvedély a lételemük, ezek pedig a drámai mélységek végletes kiteljesítésére célzó játékstílust eredményeznek - s nála az említett ciklus-dramaturgia is hiányzik. Arraunál nyoma sincs modorosságnak, ellágyulóan szentimentális frázisoknak, érzelgősségnek, melankóliának, sem vadromantikus nekibuzdulásoknak, az ő játéka, bár nem kevésbé virtuóz, kifejezetten kerüli az ilyesfajta szélsőséges gesztusokat; szinte kiiktatja az ösztönszerűnek ható elemeket - ő a technika felől közelít a mélységek felé.

Mert nem kevésbé küzdelmesek ezek a Chopinek, mint Cziffráéi, hiszen ne feledjük, etűdökről van szó, ha tetszik tanulmányokról, ahol a darab egyik nem elhanyagolható célja az új technikai trouvaille bevezetése. Ennélfogva Arraunak eszében sincs lemondani a technikai eszközkészlet bemutatásáról, sőt innen nézve előadásai felkészültségben nem maradnak el egyetlen más pályatársáé mellett, bár meglehet, e szárazabb, technikás játék helyenként mechanikusnak tetszik (pl. az Op.10 No.4, vagy Op.25 No.5-ben.), s ezt érezni valamelyest az Allegro de concert előadásában is. Hiszem, ez éppen nem árt, de inkább használ a darabnak: erős, markánsan kalandos és férfiasan határozott lesz tőle. A maga nemében hallatlanul izgalmas előadással szolgál.