Egy tizenéves klasszikus (Bach-concertók / Menuhin, Enescu)

BACH:
Violin Concerto in A minor, BWV 1041
Violin Concerto in E, BWV 1042
Concerto for two violins in D minor, BWV 1043
Solo Violin Partita in D minor, BWV 1004

Yehudi Menuhin – violin
George Enescu – violin
Orchestre Symphonique de Paris
Conducted by George Enescu & Pierre Monteux

EMI
3 91963 2

Valószínűleg igaz a megállapítás, miszerint pusztán a tehetség nem feltétlenül elég ahhoz, hogy valakiből sikeres muzsikus váljék. Kell még sok minden más is. Elsősorban szorgalom persze, aztán némi szerencse is, de egyáltalán nem hátrány az sem, ha az embernek elég céltudatos szülei vannak. Yehudi Menuhin híres, 1932-es Bach-kettősverseny-felvétele például édesapja ötlete volt. Moshe Menuhin igen tudatosan dolgozott fia karrierjének építésén, s elképzelése szerint Yehudi akkori tanára, Adolf Busch lett volna a fiú partnere. Busch azonban állítólag így nyilatkozott: őt soha sem az üzleti, hanem mindig a művészi szempontok vezérelik. Úgy vélte, a tanítvány még túl fiatal, s inkább kvartettbeli társával, Gösta Andreassonnal szándékozta lemezre játszani a művet.

Enescu viszont – aki szintén tanította a fiút – nem problémázott a dolgon túl sokat, s már 1931 decemberében hangversenyt adott Menuhinnal (Monteux vezénylete mellett), a műsoron Bach kettősversenyével. 1932 júniusában a lemezfelvételt is elkészítették, s hatalmas és igen gyors sikert arattak vele. Egy évvel később felvették az E-dúr koncertet, majd 1936-ban az a-mollt is, melyeken Enescu már mindkét esetben dirigensként szerepelt.

Ezek a felvételek mai füllel, a modern Bach-kutatások és korhű előadások tükrében kifejezetten ósdinak, elavultnak – talán elsősorban a korabeli technikának köszönhetően –, imitt-amott még hamisnak is tűnnek. A zenekar nehézkes hangzása, a folyamatos vibrátók, a romantikus előadásmód mára már kiment a divatból, s azt hiszem, ez rendjén is van így. De ha kicsit elfelejtjük mindazt, amit az utóbbi évtizedekben megtanultunk, felfedeztünk, átértékeltünk, s megpróbáljuk előítéletek, elvárások nélkül, kicsit másféle füllel hallgatni Menuhin hetven évvel ezelőtti muzsikálását, egészen különleges élményben lehet részünk.

A kettősverseny felvételén a művész mindössze tizenhat esztendős volt. Enescu mellett – de a másik két hegedűverseny esetében is – mégis egy tökéletesen egyenrangú partner s nem pusztán technikai felkészültségében, de muzikalitásban, kifejezőkészségben is. Érett, érzékeny lelkű előadót hallunk. De talán nem is olyan meglepő mindez, hiszen a gyermekek, a kamaszok érzelmei legalább olyan mélyek és komolyak, mint a felnőtteké, ráadásul ők még nyíltabban, őszintébben mernek átélni, kifejezni mindent, ami életünkben igazán fontos. S mindebben persze nagy segítség a felnőtteket megszégyenítő elképesztő hangszertudás.

A d-moll Chaconne 1934-ban került lemezre. A szvit rövidebb tánctételeivel ellentétben nem fért rá egyben az akkori 78-as fordulatszámú korongra, csak négy oldalra, ami valószínűleg igencsak megnehezítette a felvételt az előadó számára is. Mindez, szerencsére kevéssé hallatszik meg Bach zenéjén. Csodálatos, megható előadás, bár azt hiszem, nem árt többször is végighallgatni, mert a zene és az interpretáció egyaránt hihetetlenül sűrű, és elgondolkodtató.