Egy kis szalonzene (Hubay Jenő művei)

Hubay Jenő-művek hegedűre és zongorára (10. lemez)

Szecsődi Ferenc - hegedű
Kassai István - zongora

Hungaroton
HCD 32452

Mindig érdeklődéssel foglalkoztam nem elsővonalbeli zeneszerzők darabjaival. Azért nagyon tanulságos ez, mert ilyenkor derül ki, hogy voltaképpen mitől is nagyok az igazán nagyok. Általában rá is lehet bukkanni - no persze, több évtizedes/évszázados zenetörténeti távlatból még szép - a kisebb mesterek \"hibáira\", azaz, hogy mitől szeplős a menyasszony.

Ezt a Hubay-lemezt végighallgatván azonban gondban vagyok. Méghozzá komoly gondban. Ugyanis ez a zene a maga műfajában teljesen rendben van. Hubay muzsikája semmivel sem kevesebb, mint mondjuk Moszkowskié vagy Kreisleré, és bőven megérdemelne legalább ugyanannyi publicitást a koncertműsorokon, mint a másik kettő. Amit hallhatunk, az mind műfajait (a lemezen mazurkától a szerző specialitásának számító \"csárdajelenet\"-ig igen sokféle karakterdarab előfordul), mind harmóniavilágát tekintve rendkívül változatos, és ízléses módon megkomponált alkotás. Természetesen más kérdés, hogy maga a szalonzene mekkora művészi értékkel bír, bár ennek megítélésében sem vagyok szőrösszívű, hiszen ez a fajta zene semmi mást nem akar, mint szórakoztatni, nem tekinti feladatának hallgatóságát elgondolkodtatni az élet mélyebb összefüggéseiről, így az én elvárásom is ehhez igazodik.

De másfajta összefüggésben is érdekes bepillantást nyerni ebbe a világba. A magyar zenetörténet tárgyalásakor a késői Liszt és Bartók stílusa közti nyilvánvaló összefüggés észrevételezésekor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Liszt elhunytakor Bartók még csak 5 éves volt, így egyenes folytatásának nem tekinthető, és bizony az idős Liszt muzsikája például meg nem értettsége okán nem volt meghatározója a magyar koncerttermeknek. A kettejük közti időben volt tehát még valami. Az egyik lehetőség a \"valami\"-re az, amit ezen a lemezen is hallhatunk, és ami hűen jellemzi a kor társadalmát, a népiességgel átitatott, de alapvetően idegen, azon belül is elsősorban német kultúrán alapuló művészetet. Hubay pedig ennek a korszaknak egyik meghatározó figurája volt - még tényleges kapocsnak is tekinthetjük, hiszen Liszt hívta haza Magyarországra Brüsszelből.

Ez a CD a Hubay Jenő hegedűre és zongorára írott műveit bemutató sorozatban immáron a tizedik. Szecsődi Ferenc és Kassai István neve nem cseng ismeretlenül a XIX. századi magyar zene hallgatóinak fülében. Kassai nevéhez fűződik Erkel és Mosonyi (Brand) Mihály zongoraműveinek újrafelfedezése, sőt lemezre vétele is, Szecsődi repertoárjának tekintélyes részét pedig az elmúlt kétszáz év magyar hegedűirodalma teszi ki. Még ezzel együtt is nagy feladatot vállaltak magukra a Hubay-oeuvre lemezre játszásával. Mert való igaz, hogy a zene, amit meg kell szólaltatniuk, a műfaján belül változatos, a műfaj maga viszont nem annyira az, s behatároltságán túl nagyon könnyű benne modorossá, giccsessé válni. A felvétel talán legnagyobb erényének azt tekinthető, hogy a két előadónak nem okozott gondot eltalálnia a mértéket. Stílusos, letisztult előadásukkal élvezetes hetven percet okoznak annak, aki kedveli a szalonzenét.