A japán hölgy, az antik váza és két „kis” zenemű (Bach, Bartók / Midori)

BACH: Unaccompanied Sonata No. 2 in A minor, BWV 1003
BARTÓK: Sonata No.1 for Violin and Piano

Midori – violin
Robert McDonald – piano

Sony Classical
82796977452

„A Szép: igaz, s az Igaz: szép”
(Keats – Tóth Árpád fordítása)

Többek között Hankiss Elemértől is olvashatunk egy tanulmányt a fenti idézetet tartalmazó, Óda egy görög vázához című Keats-versről (Hankiss Elemér: Az irodalmi hatás mechanizmusáról, Alföld, 1967/2). Hankiss írása ennek a kiazmusnak, egységet és ellentétet is magába foglaló kereszteződésnek a vers egészéhez való viszonyával foglalkozik, hogy miért is fogadhatjuk el a vers viszonylatában ezt a hétköznapi értelemben meglehetősen kétséges kijelentést. És persze közben elgondolkodtatja magát az olvasót is az emberi tudat eme két alapkategóriájának kapcsolatáról.

Hogy az igaznak elfogadott dolgokat mindig szépnek is érezzük, abban kételkednék. De az kétségtelen, hogy a szép dolgokat hajlamosak vagyunk könnyebben elfogadni, ténynek tekinteni, mint a rútság megjelenési formáit. Gondoljunk csak arra az egyszerű tényre, hogy ugyanazt a kozmetikai terméket mennyivel nívósabbnak érezzük, amikor műanyag flakon helyett üvegtégelyecskébe töltik. Pedig lényegi különbség nincs a két áru között.
Sokat adunk a külsőségekre, de ha jobban mögé nézünk...

Midori játéka szép. Az ember üldögél a kis foteljében, és olyan kellemes érzésekkel hallgatja ezeket a lágy hangokat. Minden simulékony, olvatag, nincsenek bántó kilengések, váratlan, meglepő fordulatok, figyelmet felkeltő kiemelések, csak úgy folyik az egész. Aztán észrevesszük, hogy már nem is figyelünk erre a zsibbasztó hangáradatra. Hogy már rég a holnapot tervezzük, vagy egészen egyszerűen csak készülünk kipihenni a mát. És pontosan ekkor kezdünk jobban odafigyelni, hogy miért is van ez így, hiszen attól eltekintve, hogy néha kicsit hamis, tényleg szépen játszik.

Pillanatok alatt kiderül, hogy unalmunk oka Midori felszinességében rejlik.
Bach és Bartók nála ugyanolyan. A két szerző pontosan ugyanúgy szép.
Az, hogy a Bach-szólószonáta Andantéjának embertelen lassú tempója elemi tévedés, hogy Midori jobb kezének egysíkú játékmódja mindkét szerzőnél megszünteti a sajátságok megszületésének lehetőségét, hogy a bal kéz összekapott hangjai elárulják gazdájuk gondolati sivárságát, mind azt mutatja: a hölgy ugyan nagyon sokat gyakorolt, de annál kevesebbet gondolkodott eddigi pályája során.

E két szerzőről körülbelül annyi fogalma lehet, mint egy kedves japán ismerősömnek a magyarokról: mely szerint mi lovas nomád nemzet vagyunk. Gyanította ugyan, hogy ma már nem így van, de hogy hogy is van, arról fogalma sem volt.

Hát, nem tudom, Midori gyanakszik-e.
Annyi bizonyos, hogy már egy CD alapján is lebukott szegény.
Az általánosságban szépnek és igaznak tűnő hangokról alaposabb tanulmányozás után kiderül, hogy az elhangzott művek viszonylatában már nem ehhez a két kategóriához tartoznak. Így Midori játékát tekintve nem beszélhetünk az Igazság és Szépség kapcsolatának mikéntjéről sem.