Vígopera mesterfokon - Rossini Sevillai borbélya DVD-n

Rossini: Il barbiere di Siviglia
Warner DVD

Azt hinné az ember, hogy Gioacchino Rossini 1816-ban írt remekművéről, A sevillai borbélyról pestiesen szólva már az összes létező bőrt lehúzták, ám mindig akadnak olyan produkciók, amelyek újra meg újra elkápráztatják valamivel a nézőt-hallgatót. A Glyndebourne Festival Opera 1987-es előadása például a tökéletes ensemble-munkával, a folyamatos, szuggesztív énekesi jelenléttel, nagyszerű hangi teljesítményekkel és ötletes rendezéssel. Tulajdonképpen itt be is lehetne fejezni a kritika írását és olvasását, ám bizonyára kíváncsiak a részletekre.

Nyilvánvaló, hogy a jó operaelőadás alfáját és ómegáját az énekesek jelentik. Ezen a Sevillain akadnak nagy nevek és kevéssé ismert előadók egyaránt. Az a közös bennük, hogy ritkán hallható magas színvonalon abszolválják a könnyűnek éppen nem mondható feladatukat. Színészileg is majdnem mindegyikük elsőrangú, prózai színházba illő alakítást nyújt.

A pálmát - véleményem szerint - a Bartolo doktort éneklő Claudio Desderi viszi el. Első felvonásbeli áriája az egész előadás csúcspontja, igazi virtuóz magánszám, amely amellett, hogy roppant szellemes, a legkevésbé sem öncélú. A hadaróária valamennyi apró részlete pontosan kidolgozott, az énekes hihetetlenül kifejező és árulkodó arcjátékával teszi egyszer félelmetessé, másszor pedig végtelenül kisszerűvé a féltékeny orvost.

Az előadás további gyöngyszemei közül az élre kívánkozik Maria Ewing Rosina szerepében, aki vokálisan szinte hiba nélkül teljesít. Hasonló jókat mondhatunk a grófot éneklő Max-René Cossottiról is, aki - bár szerepformálása némileg egysíkú - valóban nagyon szépen, a szerephez szükséges belcanto stílusra maximálisan rátalálva énekel.

Figarót a brit John Rawnsley alakítja, sokszínűen, élvezetesen. Basilio énekmesterként pedig - szinte a felismerhetetlenségig elmaszkírozva - az akkor még igen fiatal, azóta már világhírű Ferruccio Furlanettót láthatjuk. Az általa formált groteszk figura paranoiája a Rágalomáriában odáig fokozódik, hogy Bartolo legnagyobb megdöbbenésére képzeletbeli bogarakat (talán épp poloskákat?) nyom össze a kezével a doktor íróasztalán.

Az énekesek remek egyéni alakításai mellett - természetesen - egy, a művészeket helyzetbe hozó rendezőre is szükség volt. Az urat John Coxnak hívják, és glyndebourne-i rendezései mellett (Hamupipőkéjéről a Café Momus is írt a közelmúltban) a szintén DVD-n látható metropolitan-béli Varázsfuvola is az ő nevéhez fűződik.

Hogy azért némi negatívumot is írjak, a karmesteri munka és az egyéb felvételeken nagyszerű Londoni Filharmonikusok játéka nem igazán maradt emlékezetes. Ezzel együtt azonban csak egy dolog maradt hátra: mindenkit arra buzdítani, hogy haladéktalanul szerezze be A sevillai borbélynak ezt a sziporkázóan szellemes felvételét. Megéri, higgyék el!