Véleményem véleménye, avagy "A KÍN" (Massenet: Thais / Fleming, Hampson)
MASSENET: Thais
Renée Fleming, Thomas Hampson
The Metropolitan Orchestra, Chorus and Ballet
Jesús López-Cobos
Universal / Decca
074 3355
Egy jó koncert, vagy film hetekre feltöltheti az embert. Így reméltem ezt akkor is, amikor Jules Massenet Thais című operáját készültem gyanútlanul meghallgatni DVD-n. Igen ám, de mi történt? Hetekbe került, mire úgy éreztem, hogy már összefogott szavaim is vannak arra, amit hallottam. Fogtam magam, megpróbáltam gyorsan leírni néhány mondatot. Csapdába estem! Hogy lehet véleményt írni azok számára, akik nem hallották, nem ismerik a művet?
Rövid írásomat többeknek megmutattam, és a műről alkotott véleményemről kialakított véleményüket közölték is velem. Az egyik oldal azt mondta:
"Kérem, attól még, hogy magának érzelmei vannak, gondolhatna a vélemény olvasóira is, hisz az olvasónak sejtelme sincs róla, mi az valójában, amiről beszél. Legyen okos! Az érdeklődő arra kíváncsi, hogy megvegye-e a DVD-t! Írjon "kézzelfoghatóan"! Írjon a rendező koncepciójáról, a művészek teljesítményéről, a díszletekről! Akkor az olvasó kapcsolatot tud teremteni a művel. Egyébként is el kell dönteni, hogy a műről, vagy az előadásról akar írni."
És persze a másik oldal:
"Igen, igen! Arról írjon, milyen érzelmeket vált ki önből a mű! Nem baj, ha nem mindig világos, amit ír, hiszen az az olvasó hibája, ha nem ismeri a művet! Hallgassa csak meg! Azután már érteni fogja!"
A rézangyalát! Nincs más megoldás, két írást kell készíteni! Az egyik legyen indító, bevezető írás, a másik szóljon azoknak, akik ismerik már a művet és kíváncsiak, más miként önti szavakba a darab által kiváltott érzéseket és gondolatokat. Áh! Ez sem az igazi! Három írást kell készíteni. Az előző kettőt így bontva:
1., bevezető - mintegy a mű bemutatása (operakalauz),
2., bevezető - tárgyilagos kép az előadókról, rendezőről, vagyis a produkcióról,
3., a műről kialakított érzések összefoglalása, akár önálló irodalmi alkotásként,
4., arról írni, hogy a produkció mennyire szolgálta a mű mondanivalóját.
Az ám! Ez már négy! Végem van! Fogalmam sincs, hogyan menjek tovább...
Azt is tudni kellene, hogy kinek írok! Nőknek? Férfiaknak? Realistáknak? Hívőknek? Profiknak? Műkedvelőknek? Friss fiataloknak? Tapasztalt öregeknek? Lelkeseknek? Kiábrándultaknak? Tudatosaknak? Ösztönöseknek? Az előadóknak? A hallgatóknak?
Ó, mily lehetetlen helyzet! Vágjunk rendet ebben az útvesztőben. Engedje meg az olvasó, hogy teljesen önkényes szempontokat válasszak. Tehát a szempontok - annak reménye nélkül, hogy mindenkinek kedvet tudok csinálni a DVD meghallgatásához - a következők:
1., szubjektív - érzelmi,
2., neutrális - elemző,
3., objektív - szakmai.
"A KÍN" - a szubjektív oldal
Az opera librettója elhagy egy érdekes részt: a filozófusok és világi emberek vitáját a keresztény vallásról. Nem véletlenül! A lényegnek kell érintetlenül maradnia.
Erről a történetről nem lehet írni. A zenéjéről nem lehet véleményt alkotni. Nem tudom látni, láttatni az énekesek, a rendező, a karmester, a zenekar tehetségét. Nem tudom, szépek-e, vagy csúfak. Nem tudom, hogy a ruhák és a díszletek helyénvalók-e.
A katartikus történet olyan hatással van rám, hogy mindaz a tehetetlenség, útkeresés, birtoklási vágy, féltékenység, reménytelenség, testi vágy, rabság, kárhozat és megdicsőülés, ami bennem égeti az életet, egyszerre tolul fel. Csak ülök órákig és várom, hogy történjen valami... Nincsenek gondolatok sem, csak a látott képek és hallott hangok futnak át rajtam újra és újra... Nem tudom megmagyarázni a szerzetes karmáját, nem értem Thais megváltását. Talán annyi esélyem van, hogy megpróbálhatom visszaadni a kettejükben élő érzéseket. Aki meg akarja hallgatni az operát ezen ügyetlen szavak után is, csupán egy dolgot kell szem előtt tartania: ha már megtalálta az útjára vezető ajtót, döntenie kell arról, hogy a küszöb melyik oldaláról fog szemlélőjévé válni az emberi sorsnak.
|
Athanaël, a szerzetes Sivatag közepén ülök barlangomban, világtól elzárva, Isten rejtélyes mindenségét fürkészve, önmagam tökéletes nyugalmát keresve... Miért? Ha ezt teszem, Isten akaratát követem? Vajon újra és újra az a kétely van bennem, hogy megszületésem, emberré válásom, majd a keresztségben újra megszületésem önmagam megváltására tesz alkalmassá, vagy feladatommá válik a többi ember Isten kezébe helyezése is? Ha csupán önmagam Istenbe helyezése a célom, akkor ezt mért gondolom úgy, hogy csak az emberektől távol, aszkéta magányomban tehetem meg? Akkor egyáltalán miért él a többi ember? Isten adhat értelem nélkül életet? Az embereknek közösen kell megváltódniuk? ÚGY LEGYEN! |
Thais, színésznő és kurtizán Ó, gyönyörű Világ! Gyere belém, tölts meg teljességeddel! Nő és férfi legyek, örömben kiteljesedve! Gyönyör észvesztő őrjöngésében érints meg Vénusz! ÚGY LEGYEN! |
Mi tesz a zeneszerző? - az elemző oldal
A mű forrása Anatol France regénye. Ennek fő témái a következők:
1., Isten,
2., hit,
3., férfi,
4., nő,
5., vágy.
Ezek a témák a következő viszonyokat mutatják:
|
A viszonyok tehát roppant bonyolultak, de az ábra talán segít meglátni a fő konfliktushelyzetet. A zeneszerző azt a döbbenetesen nehéz feladatot vállalta, hogy az emberi alapkérdéseket feszegető regény összes összefüggését megmutatja, az összefüggésekből eredő érzelmi válságát összefoglalja.
Mivel a feladat oly nagy, akár több mű alapját is képezhetné. Ez arra kényszeríti a zeneszerzőt, hogy egyszerűsítsen. Így Massenet valóban egyszerűsít. Egyszerűsít tartalmilag, cselekményben, helyszínekben egyaránt. Mivel számára az eredeti regény önmagában is fontos, annak mondanivalóját mindenképpen el akarja juttatni embertársaihoz. Mindenkihez, vagy legalábbis a lehető legtöbbekhez akar szólni. Népszerű operát akar csinálni. Különös törekvés ez, hiszen a téma éppen roppant bensőséges, nem pedig kellemesen népszerű. Az igazi drámát végeredményben nem vállalja fel.
Zenéi - természetesen - franciás könnyedséggel zengnek, még a legsúlyosabb pillanatokban is inkább a művészi teljesítményt helyezik előtérbe. Vajon miért?
A szerzetes és a megtérő kurtizán menekülését oly komikus csinnadratta kíséri, hogy ha nem ismernénk a helyzet drámai jelentőségét, inkább mosolyognánk a fortissimo szűkített négyeshangzatok fárasztó közhelyszerűségén. Vajon miért teszi ezt a zeneszerző?
Mindezek ellenére miért van ily nagy hatással ránk ez az opera?
Thais tükörjelenete érteti meg a gondolkodó hallgatóval, hogy mi a zeneszerző valódi szándéka. A kurtizán hisztérikusan reagál az önmagával való szembenézésre. Bár látja önmagát, mégse hajlandó szembenézni a valósággal (öregszik és üres), szeretne visszakerülni felületes örömmel és vággyal teli mindennapjaiba. Massenet jó zeneszerző: zenéjének színpada nem más, mint a közönség számára elkészült tükör. "Tessék! Ezt a zenét akarjátok, ezeket a tetteket bíráljátok, ilyen képmutatóak vagytok ti is!" A fent említett csinnadratta is pontosan a csőcselék közönségességét mutatja meg. "A tömeg olyan kommersz, mint egy szűkített négyeshangzat perceken keresztül."
Most már értjük, miért döntött a szerző az eredeti regény egyszerűsítése mellett. Fentebb írva még azt gondolhattuk, hogy Massenet népszerű akar lenni. Nem! Az állandó gondolkodás és elemzés - amely egyébként az eredeti regényt jellemzi - azt tenné lehetetlenné, hogy a hallgatót bevonja az érzelmi folyamatokba. Így viszont állandóan azt érezzük, mind a szereplők tettei, mind az azokat aláfestő zene miatt, hogy tennünk kellene valamit: "Ezek az emberek nem látják sorsukat! Felületesek és önteltek! Miért teszik ezt?"
Pedig valóban tudhatnánk azt, amit a kereskedők már régóta tudnak: "Mi emberek bármely cél elérése érdekében akkor is érzelmi döntést hozunk, ha a logikus döntéssel egyébként tisztában vagyunk".
"A KÍN" - másként, a szakmai oldal...
Utoljára kell hagynom magát az előadást, hiszen a fentieket elolvasva már tudhatjuk, mit kellene előtérbe hoznia a művészeknek, milyen megoldások értetik meg az érzelmi és intellektuális tartalmakat.
Ez első felvonásban színpadon a "Dologtalan Szerzetesek"... A rasztahajú szerzetesek láthatóan jó módban élnek, sajnos a jelmezek nem tudják elrejteni az énekesek testalkatát. Különösebb érzelmi és művészi hatást nélkülöz az első jelenet, gondolhatnánk, ez rendben is van egy szerzetesi világban.
A jeleneteket közben mindig szemtanúi lehetünk a színpadkép átalakításának. Jól szervezett technika és munka, de valószínűleg nem vagyunk a mű közben kíváncsiak rá. Szívesebben látnánk ezeket a képeket a lemez extrái közt. A monumentális díszleteket - az operatőr "jóvoltából" - végül alig látjuk. Időnként már idegesítő is, hogy a látványból csak töredékeket észlelhetünk, nem tudjuk, mi történik a színpadon.
A második jelenetben 60 kilogrammos rigók lépnek a színpadra és épp ilyen könnyedséggel énekelnek. Alyson Cambridge és Ginger Costa-Jackson "Nicias kéjnőiként" nem érzik meg helyüket sem zeneileg, sem a szerepben.
Bár franciás otthonkája és csokornyakkendője meglehetősen komikus, de végre igazán jó hangot hallunk Michael Schade (Nicias) tenorjában. Könnyed, a dallamokat könnyen formáló, mellette a szerzetes tehetsége el is törpül.
Renée Fleming (Thais) megjelenése és hangja két percen belül uralja a színpadot. Valóban ragyogó tehetség. A második felvonás elején újra remekelhet, nagyon jól kezeli hangját, bár ő is hajlamos a rossz értelmű "operázásra", vagyis éneklés helyett inkább ordít. Kétségbeesése afelett, hogy elmúlik a világból, kevésbé kerül a központba, de zeneisége sokban kárpótol. A művésznő általában sokkal inkább zenei, mint színészi képességeit képes megmutatni. A második felvonás második jelenetében szép is és tehetséges is. Gyönyörűen énekel, ehhez nem fér kétség. Ekkor érezni először a DVD áldását: akár többször is meghallgathatom ezt az öt percet.
Thomas Hampson (Athanaël) hangja egyre jobban bosszantja a hallgatót - bár mindent elénekel, de mintha sosem pontos intonációval indulna. Bár nem hamis, mégsem tudni milyen hangot énekel. A harmadik felvonásra végre beénekelt, használja - méghozzá sokszor - igen szépen hangját. Itt végre méltó párja Renée Flemingnek.
Felemelő hallani David Chan hegedűhangját a Meditationban. Biztos intonációval és gyönyörű hanggal adja elő az egyébként már közhelynek tartott dallamot. Az előadás legértékesebb részeihez tartozik.
A díszletek és jelmezek tökéletes összevisszaságban, teljesen eklektikusan jelenek meg, mintha a rendező (Gary Halvorson) sosem olvasta volna az eredeti regényt, mindemellett nem is érdekelné, hogyan keveredik a 19. századi Párizs, a "Velencei Karnevál" és az ókori egyiptomi szobrok. Igaz a zene sem egyiptomi és nem is 1600 évvel ezelőtti, sőt igazán romantikus, de jól esne a próbálkozás a helyszín és a kor körülbelüli pontos elhelyezésére, vagyis a 400-as évek Egyiptomába. Nem érezhető az sem, hogy a szereplők tényleg tisztában lennének azzal, hogy milyen keretek közt kéne mozogniuk. Bár előnyt jelenthet az is, ha észrevehetetlen a rendezés...
A harmadik felvonás második és harmadik jelenetének színpadi átállása kifejezetten vicces hatást kelt. Miért? Mert az egyébként a kétségbeesett szerzetes lelkében dúló érzelmeket kifejező drámai zene alatt megint csak a színpadkép átrendezését látjuk. Ezúttal az amerikai fehér és néger testvérek izmaikat megfeszítve futnak versenyt a zenével. Mint egy akciófilm... És győznek is! Happy End...
Itt végül már csak az érthetetlen, hogy Thais miért ül trónszéken. Talán az a cél, hogy a megdicsőülést fejezzék ki? Ez kissé talán infantilis próbálkozás. Bár operában nyilván énekelve halnak meg a szereplők, azért a látszat nem lenne rossz: Thais haldoklik!
Egy mese-DVD valószínűleg több pluszszolgáltatást nyújt, mint ez a lemez. Ha már modern technikával dolgoznak, érdemes kihasználni a lehetőségeket. Például az előadók életrajza, az eredeti történet kivonata, vagy neves zenekritikussal, zenetudóssal, a karmesterrel való beszélgetés. Talán a Met-ről sem lenne haszontalan némi információ.
Mindent összevéve az operát mindenképpen érdemes zenei kincstárunkban tudni, de ezt a felvételt addig érdemes megtartani, amíg jobbat nem találunk. A Metropolitantől ez inkább terméknek tűnik és nem művészi produkciónak.
