Sokolov. Szokolov. Соколов, Avagy lepkekönnyű pörölycsapások
MOZART: Piano Concerto No. 23
RACHMANINOV: Piano Concerto No. 3
+ DVD-Video "A Conversation That ..."
A Documentary Film by Nadya Zhdanova
Grigory Sokolov
Mahler Chamber Orchestra
Trevor Pinnock (Mozart)
BBC Philharmonic Orchestra
Yan Pascal Tortelier (Rachmaninov)
Int. Release 10 Mar. 2017
1 CD + 1 DVD-Video
0289 479 7015 6
Mozart: Recorded live in Salzburg (2005)
Rachmaninov: Recorded in London (1995)
Több tucatszor hallgattam meg a CD-t, és a DVD-t is megnéztem néhányszor. Mégis kínban vagyok – nem érzem, hogy meg tudnám fogalmazni ennek a kiadványnak a lényegét. Utánanéztem, kilenc alkalommal közöltünk hosszabb lélegzetű írást Sokolov – maradjon a nemzetközileg elfogadott írásmód – koncertjeiről, lemezéről, de ezekben csak minimális fanyalgás fordul elő, a prímet a dicséret, az elragadtatás viszi.
Az orosz pianista napjainkra kultikus figurává vált. Ebben lehet némi szerepe az őt övező titokzatosságnak is – nem ad interjút, nem szereti, ha fényképezik, a magánélete – az magánélet. Ha néha nyilvánosan elhagyja a száját egy-egy megjegyzés, az tömör és velős: „A vak az vak. A süket süket. Egyetlen elemzés sem segít nekik.”
Sokolov bő évtizede nem ad zenekari kíséretes hangversenyeket, hivatkozván a szűkös próbaidőre, s a szóló zongorairodalom hatalmas kincsestárára.
Ezért (is) különösen érdekes és értékes a DGG kiadványa, mely két zongoraverseny előadását tartalmazza – mindkettő koncerten készült (Sokolov hosszú évek óta nem ült be stúdióba lemezt készíteni). Mozart A-dúr zongoraversenye (K. 488) a salzburgi Mozarteumban hangzott el 2005 január 30-án, gondolom, a Mozart-hetek alkalmából. A Mahler Kamarazenekart Trevor Pinnock vezényelte.
A finoman gyöngyöző két tétel között a meglepetés az Adagio a maga közel nyolc percnyi játékidejével – megnéztem a Tubust, ott szinte valamennyi felvétel gyorsabb. S mégis, ez a néhány perc szinte pillanatok alatt telik el – eszembe jut egy negyedszázaddal korábbi élményem, Celibidache dirigálta Bécsben Bruckner Hetedikjét, másodpercek alatt illant el a koncert – csak amikor a végén az órámra pillantottam, konstatáltam megdöbbenve, majd’ két óra hosszat tartott az előadás…
A kiadvány nagy értéke persze Rachmaninov III. zongoraversenyének rögzítése (a BBC Filharmonikusokkal, Yan Pascal Tortelier vezényletével, a londoni Royal Albert Hallban, 1995 július 27-én).
Az első tétel közel háromperces kadenciája hátborzongató, Sokolov persze a zeneszerző változatát játssza. Gyönyörűen lírikus második tétel, s aztán a hajmeresztő Allegro assai – ezt hallgatván választottam írásom címét. Hihetetlen erejűek Sokolov fortéi, s mégis, mindig van bennük valami kecsesség, elegancia. Mindaddig, míg ezt az előadást nem ismertem, a darabról Horowitz interpretációja tetszett a legjobban (elsősorban egyik „élő” felvétele, a Barbirolli dirigálta New York-i). De Sokolov mellett Horowitz játéka kicsit agresszív loholásnak tűnik.
Sokolov úgy a tétel kilencedik percénél kezd extatikussá válni, s 10’44’’ táján aztán összeolvad Ég, Föld és Pokol.
Nagyszerű partnere a BBC Filharmonikusok – persze, ennek az együttesnek nincs meg az a szonoritása, mint Bécsi, Berlini, Cseh Filharmonikusoknak – de az ember önkéntelenül is arra gondol, mennyit fejlődtek az angol zenekarok az elmúlt hatvan-hetven évben, ismert, Toscanini is kínlódott a fiatal Philharmoniával.
Sokolov – ha elvétve engedélyezi is egy-egy koncertje kiadását – sosem járul hozzá retusáláshoz. Akad hébe-hóba félreütés, és érezhető a Rachmaninov-darab vége felé, hogy a zongora kezd elhangolódni – de ezek semmiségek a mindent elsöprő élmény, a katarzis mellett.
A DVD különös címet visel: „Egy beszélgetés, mely sohasem jött létre”. Nadia Zhdanova közel egyórás filmje is különös.
A kezdő, fekete-fehér képsorokon egy üres hangversenytermet látunk, zongorával, a teremben egy színes pillangó repdes. E képsor később kap majd értelmet – akkor, amikor Sokolov egy osztálytársa a művész pillangók iránti érdeklődéséről, pillangógyűjteményéről beszél. De azt is megtudjuk, hogy fejből tudta több város autóbusz menetrendjét, később aztán a repülőgépek kezdték el érdekelni. S elkezdett vonzódni a szépművészetek iránt is.
Sokolovot számos ritka fényképen, filmrészletben láthatjuk – Lisztet és Csajkovszkijt zongorázik egy 1966-os felvételen, ekkor nyerte meg, tizenhat évesen, a Csajkovszkij-versenyt.
Sok apróság derül ki – talán kevésbé lényeges, hogy szegény sorban nőtt fel, édesapja egy rádiókat, majd TV-készülékeket összeszerelő gyárban dolgozott. De érdekes és fontos tudni, hogy a pianista koncertjeihez a zongorát az utolsó pillanatban választja ki – sokszor már gyülekezik a publikum.
Sokolov már az elemiben kitűnt tanulmányi eredményével társai közül – ám testnevelés órákon nemigen látták…
Ötévesen került a Leningrádi Konzervatórium speciális, úgynevezett „Tízéves osztályába”, a nagy áttörést a Csajkovszkij-verseny megnyerése jelentette. Bár már 1969-ben turnézott az USA-ban, igazán az elmúlt szűk húsz évben vált ismertté, mit ismertté, kultfigurává.
A filmben számos, a nevük mellett feltüntetett titulus alapján ismert muzsikust interjúvolnak meg – bevallom, csak Gilelset és Temirkanovot ismertem.
Ám Sokolov szájából egy félmondat sem hangzik el…
A filmet Sokolov elhunyt felesége, Inna Sokolova emlékének szentelték, az ő költeményei csendülnek fel időnként, gyönyörű képi aláfestésekkel (a rendkívül nívós kísérőfüzet a hat költeményt az eredeti cirill szöveg mellett angol, német és francia fordításban is tartalmazza). Figyelemre méltó, mívesen összeállított munka ez a film, dacára egy-két interjú időnkénti terjengősségének (és egy fényképről, mely a művészt mutatja zongorájánál ülve, illett volna kiretusálni a mögötte a padlót súroló takarítóasszonyt).
Sokat, nagyon sokat gondolkodtam azon, mily szavakkal méltassam, ajánljam ezt a két ezüstkorongot.
Kicsit félve, de leírom: a DGG talán Carlos Kleiber felvételei óta nem jelentkezett hasonló jelentőségű és súlyú kiadvánnyal.