Rossini a la Glyndebourne (A Hamupipőke DVD-n)

Rossini: La Cenerentola
Warner, 5050467-0940-2-4

Glyndebourne-ban igen nagy hagyományai vannak a Rossini-operajátszásnak. Nem akkora, mint Mozartnak, de mégis: jelentős korszak volt az operafesztivál életében a Vittorio Gui betanításában bemutatott vígoperák (a Sevillai borbély, a Hamupipőke vagy az Ory grófja) által fémjelzett. Nota bene, mindhárom nyomán nagy sikerű hanglemez készült az 50-es években az előadásokon is közreműködő sztárokkal, többek közt Sesto Bruscantinivel vagy Ian Wallace-szel.

Jelen Hamupipőke-előadás felvétele 1983-ban készült, annak idején videón természetesen hozzáférhető volt, ám DVD-n csupán nemrégiben jelent meg. Ami első pillantásra is szembetűnik: nincsenek benne nagy nevek. Ez kétségkívül jót tesz az előadásnak, igazi ensemble-munkára ösztönzi a művészeket, és az énekesek láthatóan élvezik is a dolgot. A rendező-játékmester John Cox munkája a vizuális megvalósítás tekintetében igencsak eklektikusra sikeredett, már ami a sokszor csupán jelzésszerű, papírmasé díszleteket, a leereszkedő, vagy éppen jobbról-balról betolt színpadi kellékeket és a gyakran pompázatos, máskor pedig helyenként egyenesen ízléstelen jelmezeket illeti.

A játékszituációk és a szereplők közötti viszonyok mindenesetre kellőképp kidolgozottak, szerencsére igen gyakran még az apróbb részletek kibontására is figyeltek az alkotók. Ötletesre sikerült az 1. felvonás 2. képének kerti jelenete, amikor Ramiro herceg és szolgálója, Dandini egy labirintusban bujkálva éneklik az opera egyik legnehezebb (Zitto, zitto: piano, piano kezdetű), rettentően gyors kettősét. Megjegyzem, nem is bírják mindig hanggal, de ez már igazán nem a rendezésen múlt...

Az énekesekről szólva elöljáróban el kell mondani, hogy mindannyian megfelelő teljesítményt nyújtanak, ám igazán figyelemreméltó hangi alakítással senki sem szolgál. Színészileg azonban, mondhatni kifogástalanok. A címszerepet Kathleen Kuhlmann énekli, kiegyenlített mezzoszopránja uralja a szólamot, remekül rátalál a boldogtalan leány hangjára. A buffo-szerepekben Claudio Desderi (Don Magnifico) és Alberto Rinaldi (Dandini) színes, élvezetes figurákat hoznak, helyenként vokális képességeik szélső határán mozogva. Emlékezetes 2. felvonásbeli kettősük, az ál-herceg \"lelepleződése\".

Ramiro, az igazi herceg szerepében a pályája elején járó Laurence Dale látható-hallható, jól bírja az igen nehéz szólamot, ám a hangjához, hogy úgy mondjam, hozzá kell szokni, ami nekem csak az első felvonás vége felé sikerült. A két nővér kissé talán hálátlan szerepében Laura Zannini és az operás körökben \"jó nevű\" Marta Taddei korrektül helytáll. Végül meg kell említeni az Alindoro szerepében fellépő Roderick Kennedyt, akinek 1. felvonásbeli áriáját, az opera egyik legszebb - egyébiránt utólag, 1820-ban hozzátoldott - jelenetét minden bizonnyal még igen sokszor fogom hallgatni.

A zenei megvalósítás Donato Renzetti nevéhez fűződik. Helyenként szédületes tempókat diktál; pergővé és élvezetessé teszi Rossini muzsikáját. Az ő teljesítménye is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Sevillainál kevésbé népszerű, ám zeneileg azzal csaknem egyenértékű vígopera az átlagosnál mindenképp jobb előadásban kerülhessen be a gyűjteményekbe. Sőt, ezúttal a kép- és hangminőség is elfogadható, ha nem is meríti ki teljes mértékben a DVD-korszak kínálta lehetőségeket.