Őrangyalok márpedig vannak! (Elgar: The Dream of Gerontius)

ELGAR: The Dream of Gerontius

Philip Langridge, Catherine Wyn Rogers, Alastair Miles
BBC Symphony Orchestra and Chorus
Andrew Davis

Warner / NVC Arts
3984-22351-2

A posztromantika talán legszebb vallási témájú oratóriumának előadása látható ezen a DVD-n. Edward Elgar 41 esztendősen találkozott Newman bíboros (John Henry Newman, 1801-1890) költeményével, a Gerontius álmával s hamarosan munkához is látott. Fontos tudni, hogy Elgar akkoriban negyedik évtizedén túl is abszolút ismeretlen komponista volt, akinek műveiről tulajdonképpen szinte senki nem tudott. A sikert épp ez a darab hozta meg neki. Persze azért nem ment ennyire simán.

Van a történetnek magyar vonatkozása is, miért is ne dicsekednénk el vele. Richter János, a XIX. század talán leghaladóbb szellemű dirigense (egyebek mellett számos Brahms-, Wagner-, Dvorák-, Smetana-, Bruckner- és Bartók-alkotás felfedezője) akadt rá egy művére. Richter elsőre átláthatta Elgar zenei nagyságát, s a hamarosan bemutatott Enigma-variációkat nemsokára már világszerte sikerrel játszották.

Richter ezt követően - mintegy Elgar őrangyalaként - sorozatosan mutatta be a komponista műveit, így 1900-ban a Gerontius álmát is. A bemutatót pechszéria kísérte, a hírek szerint Richter is alábecsülhette a mű betanítási igényét. Szerencsére a dirigens kedvét nem vette el a kudarc, s a következő előadás már a remélt sikert is meghozta. A szorgos Richter egyébként 1904-ben már Elgar-fesztivált rendezett, elindítva a komponistát a jogos világhír felé. Kis hazánkba a mű meglehetősen későn jutott el, a magyar bemutató nemrégiben, 1999-ben volt.

De térjünk vissza Newman bíboroshoz. Az anglikán egyház egyik vezető elméleti teológusa ezúttal szépirodalmi eszközökhöz nyúlt kedvenc angyalteóriája kifejtéséhez. Jáki Szaniszló teológus szerint Newman e művében azt fejtegeti, hogy \"a pokol, a mennyország, az angyalok meg az ördögök a természetfölötti valóság területén egyetlen láthatatlan egységet alkotnak\".

Elgar fogékony alkotónak bizonyult Newman 1865-ben publikált költeményével szemben. A bűnös lélek, Gerontius önmarcangoló útját a megtisztulás felé mély zenei gondolatokkal vázolja föl. Egyedi harmóniafűzésével ötvözi a klasszikus angol katedrálisok kórusainak kicsit statikus hangzásvilágát saját romantikus és csapongó dallamformálásával.

A DVD-n a három évszázados londoni Szent Pál Katedrálisban 1997. november 27-én elhangzott előadást láthatjuk, hallhatjuk. Nagy szerencséje van annak, aki e felvételről ismerheti meg ezt az igazi mennyei magasságokat elérő, de filozofikus gondolati mélységekben játszódó oratóriumot. A grandiózus épületben a BBC által rögzített előadás képi anyaga mértéktartó, de rendkívül kifejező operatőri munka, ami igazán megfelelő keretet biztosít ehhez a remekműhöz (rendező: Bob Coles).

A hatalmas előadói apparátust ezen a szomorkás novemberi estén a BBC Szimfonikus Zenekar és Énekkar szolgáltatta - példás igényességgel, hibátlanul. Elgar igazi nagy formákkal építkező mester, hatásos produkcióhoz erre a hatalmas apparátusra van szükség. A kórus létszámát százhúszig számoltam, de utána feladtam. És erre szükség is van, elég, ha arra gondolunk, hogy valódi énekkari pianót csak nagy létszámmal lehet elérni. A Gerontius álmában pedig sok és igazán hatásos piano van, ellenpontozva a kevés, de annál megrendítőbb fortékat.

Az előadás egyik legfőbb tartóoszlopa a Gerontiust megszemélyesítő tenorista (ezúttal is örömmel idézem fel a budapesti premier szólistáját, a mély átéléssel éneklő Timothy Bentchet, aki szememben ezzel a produkciójával került be a jelentős énekesek szűk körébe). A londoni előadás Gerontiusa a nagyszerű angol karaktertenor, Philip Langridge. A szerep rendkívüli terheit könnyedén győzi, remek stílusérzéke átsegíti a szólam minden nehézségén. Egyedül a pátoszt hiányolom előadásából, talán pont a budapesti élmény okán. (A kotta alapján azt gyanítom, hogy Elgar sem hidegvérű tenorra gondolt e művében.)

Az Angyal nem túl hosszú, de annál hatásosabb szólamát Catherine Wyn Rogers énekli, igazán elragadóan, őszinte érzésekkel. A mélyebb férfiszólamot a jóhírű Alastair Miles előadásában hallhatjuk, számomra kissé zavaró vibratóval, némiképp csalódást keltve.

A produkció őrangyala kétségkívül a mű szellemiségét biztosító dirigens, Andrew Davis. (A lemezborítón olvashatjuk, hogy tizenöt éves kora óta rajong Elgar művéért, ekkor hallotta először a Royal Albert Hallban, John Barbirolli vezényletével.) Davis biztos kézzel, a műhöz illő nagy formák iránti fogékonysággal irányítja a produkciót. Áhítatos pillanatokat és mély gondolatokat varázsol elénk.

Remek ajándék karácsonyra, de mielőtt kiadják a kezükből, feltétlenül nézzék meg Önök is!