Nem mese ez, gyermek! (Steve Reich - Beryl Korot: Three Tales)

Steve Reich - Beryl Korot:
Three Tales (Hindenburg, Bikini, Dolly)
CD/DVD
Warner 7559-79835-2

A New York-i születésű Reich-et nevezték már mindennek. Volt már Amerika legnagyobb élő zeneszerzője, a század legjelentősebb komponistája, a legeredetibb gondolkodó. Tanult filozófiát a Cornellen, zeneszerzést a Juilliardon, dobolni az afrikai és ghanai főiskolákon, gamelán zenét Berkeleyben és tradicionális zsidó énektechnikákat Jeruzsálemben. Mindebből következik, hogy sok mindent lehet mondani az idén hatvanhat éves zeneszerzőre, csak azt nem, hogy felkészületlen lenne.

A szerző- és házaspár első közös munkája, az 1993-ban Londonban bemutatott Cave óriási sikert aratott. Nem csoda, hogy mostani projektjükkel még tovább mentek.

A Három mese digitális dokumentarista videó opera - a szerzők definíciója szerint - a huszadik század három jól ismert eseményét dolgozza fel. A század első feléből a Hindenburg zeppelin tündöklését és bukását az 1935-ös megépítéstől kezdve a két évvel későbbi New Jersey-ben bekövetkezett katasztrófáig, a középső periódusból a Bikini korallzátonyon végrehajtott atomkísérletet, míg napjainkból Dolly, a klónozott birka esetét.

A három történetben közös, hogy mindegyik korának technikai csúcsteljesítményét jelentette. Mindehhez persze etikai és vallási kérdések is társulnak; meddig mehet el az ember? Uralhatja-e a technika az életünket? Jogunk van-e Istent játszani? Ki teremtett kit? Az ember a gépet, vagy a gép az embert? Reich érthető módon nem is hagyja ki a lehetőséget, hogy az eredeti kép és hangfelvételeket a Genezisből származó bibliai szövegekkel ki ne egészítse. A három történet tehát erős kapcsolatban áll egymással - akár egy jó szimfónia - s bár szerkesztésmódjuk némileg eltér, a technika mégiscsak gyorsan átlátható, s egy időn túl újdonságot sem vizuális, sem zenei értelemben nem nyújt.

A képi megoldások nem mutatnak túl a már régóta jól ismert videó technikákon; osztott kép, negatív film, lassítás, maszkolás stb. A zene ugyanaz a minimalista, leginkább egyetlen ritmusképletre épített, lassú harmóniai változású zene, amit vagy szeret az ember, vagy nagyon idegesíti. Az 1966-ban alakult Steve Reich Ensemble-t a szoprán és tenor hangokból álló Synergy Vocals egészíti ki. Az énekszólamok (a hangfajokból is kitalálhatóan) a magas regisztert erősítik, így tovább növelik az amúgy is éles/fémes hanghatást. Szövegük kimerül a monitoron amúgy is látható feliratok, újságcikk-idézetek ismételgetéséből, így aztán igazán új zenei szintet nem jelentenek.

Az első alkalommal - nem érkezett meg a kölcsön DVD lejátszó - \"natúrban\" hallgattam végig a zenei anyagot. A kiadvány, külön CD-n, ezt is tartalmazza. Ez az élmény megerősítette a filmzenék önállósításával kapcsolatos (negatív) véleményemet. A zene, az effektek olyan módon kötődnek a képi világhoz, hogy attól leválva, önállóan aligha állják meg a helyüket. Az eredeti produkció - mely bejárta már az egész világot - óriás kivetítő előtt, quasi élőben adja elő a több mint egy órás ópuszt. A megfelelő színpadtechnika és hangerő biztosan megteszi a hatását. Az otthoni DVD ennek legfeljebb gyenge (emlék)mása lehet. Mégiscsak a méret a lényeg?