Levine-maraton (Metropolitan Operagála)

Metropolitan Opera Gala
Vez: James Levine
2 DVD
Universal / Deutsche Grammophon
00440 073 2319

Amennyiben valakinek kétségei lennének azt illetően, hogy egy monstre operagálát végigülni cseppet sem időpazarlás, annak figyelmébe ajánlom ezt a nemrégiben megjelent kiadványt, mely az 1996-ban, James Levine \"Metropolitan-főnök\" 25. jubileumi évadját ünneplő estén készült felvételt tartalmazza. A két lemez igazi csemege a rajongóknak: nem kevesebb, mint 49 énekes lépett fel az este során.

James Levine a statisztikák szerint a 25 éves jubileumáig 68 opera 1500 előadását vezényelte a Metben, és ezen a gálán is a nagy számok érvényesültek. Levine öt órán át vezényelt, kifogyhatatlan lendülettel. Kicsit olyan a dolog, mintha egy vasöntő munkás 36 órás műszakkal ünnepelné születésnapját, vagy Kropkó Péter egy Ironman versennyel búcsúzna aktív versenyzői pályafutásától. Utóbbi egész biztosan megtörtént, sajnos gyanítom, hogy előbbire is akad néhány példa.

No, de vissza a gálához: nem könnyű kiragadni a leginkább emlékezetes pillanatokat, hiszen óriási nevektől hemzseg a színlap, kis túlzással, aki élt és mozgott az operavilágban, az ott volt New Yorkban azon az estén. Például az Alagna-házaspár a gálát megelőző napon mondta ki a boldogító igent a \"világ fővárosában\", és nászút helyett a fellépést választották. Mascagni Fritz barátunk című operájából adták elő a fülbemászó szoprán-tenor kettőst.
A kettősöknél maradva: Thomas Hampson remekel a Posa-Fülöp duettben, a szintén nagyszerű Roberto Sciandiuzzi oldalán.

Folytassuk a sort a Met örökös Wotanjával, James Morris-szal, aki bár véleményem szerint nem a világ legszebb basszbariton hangjának birtokosa, mégis szívbemarkolóan búcsúzott szeretett leányától.
A Wagner-rajongók kedvéért említsük meg, hogy Brünnhilde is feltűnt a színpadon, a Metben akkortájt debütált Jean Eaglen megformálásában.
No és akadt még egy harcos amazon, aki Hojotojo kiáltást hallatott: nem más, mint minden idők egyik legnagyobb Wagner-szopránja, a nemrégiben elhunyt Birgit Nilsson.

A nagy öregek is (a hölgyektől természetesen elnézést kérek) képviseltették magukat ezen az estén: fellépett a többi közt Ileana Cotrubas, Sherrill Milnes, Ghena Dimitrova, Frederica von Stade és Grace Bumbry.
Carlo Bergonzi kerek negyven évvel Met-es debütje után talán kicsit kevéssé fényes hangon (mindez megbocsátható persze), de igen emlékezetesen énekli a tenoráriát a Luisa Millerből, míg Alfredo Kraus a Hoffman meséi Hatosában egész egyszerűen hibátlan. Gyorsan fel is tettem ugyanezt a részletet Domingóval, és bizony: egy-null Kraus javára.
Persze Domingo sem maradhatott ki a sorból: az Ernani zárójelenetében több mint meggyőző, és hát 96-ban már ő is a nagy öregek táborát gyarapította, legalábbis, ami a korát illeti.

A végére hagytam a számomra legszimpatikusabb művészt, a cseh Gabriela Benackovát, aki mindenféle sztárallűrtől mentesen, gyönyörű hangon énekelte Dvorák Rusalkájának slágerét. Már ezért az egy áriáért megéri meghallgatni a lemezeket - és akkor még nem is lőttünk le minden egyes poént.