\"Különös nyár éjszaka volt...\" (Britten: Szentivánéji álom)

Britten: Szentivánéji álom

The London Philharmonic
Vez.: Bernard Haitink
Rendezte: Peter Hall
Glyndebourne Fesztivál
DVD Warner 0630-16911-2

Szegény angolok igazán nem dicsekedhetnek azzal, hogy Temzét lehetne rekeszteni kiváló brit zeneszerzőkkel. A felsorolás Purcell-lel kezdődik és egyesek szerint itt aztán véget is ér, míg mások engedékenyebbek és felveszik a képzeletbeli listára a hallei születésű Händelt(!) és a Lennon-McCartney szerzőpárost is. Valahol a két történelmi vég(let)pont között helyezkedik el (Sir) Benjamin Britten és igencsak jelentős nagyságú életműve. Reneszánszát a tavalyi születésnapi évforduló nagyban elősegítette, de ennek ellenére több mint tucatnyi operája (színpadi műve) közül alig néhány kapott többé-kevésbé állandó helyet a zenés színpadokon.

A közismert Albert Herring, Peter Grimes, Billy Budd és az A csavar... mellett talán a Szentivánéji álom vívott ki magának annyi elismerést, hogy időről időre egy-egy színház nagyobb szívfájdalom nélkül megkockáztassa a bemutatását. Nem ok nélkül. A Szentivánéji... ugyanis nagyszerű zene. Sokszínű, változatos és csak éppen annyira \"modern\" hangzású, amennyi még bőven alatta marad egy átlagosan konzervatív ízlésű operarajongó tűréshatárának. Egyszóval: szép. Hatásos. Drámai. Lírai. Finoman hangszerelt, vérbeli varázs-muzsika. Mert ne feledjük, a történet most igen messze esik a realizmus ólomsúlyú talajától.

Mesés történet, mesebeli környezetben, mesés zenével. A varázslathoz, a csodákhoz méltó, pókháló finomságú, csillogó muzsika. És ehhez illő díszletek és jelmezek. Az angol színház nagy öregje, az Amadeus látványtervezéséért Amerikában Tony-díjat kapott John Bury most is alaposan kitett magáért. Káprázatosak a díszletek, harmonikusak és gyönyörűek a jelmezek, egészen kiváló a világítás és valamennyi effekt a helyén van. Persze könnyű úgy dolgozni, ha az alkotók fél szavakból is ismerik egymást. Bury kapcsolata a rendező Peter Hall-lal nem sokkal az után kezdődött, hogy Hall átvette és átalakította az egykori Royal Shakespeare Theatre-t, s megalapította a világhírűvé vált Royal Shakespeare Companyt. Közös munkáik sora a rendező színházváltásaival sem értek véget. Bury követte Hallt a Nemzeti Színházba és a Glyndebourne Fesztiválra is.

Az Oberont alakító James Bowman is régi ismerőse a Fesztiválnak. A világ egyik legismertebb kontratenorja éppen ezzel a szereppel debütált a hatvanas évek végén a Britten alapította English Opera Group-ban, s ez a sikeres bemutatkozás elég is volt ahhoz, hogy három év múltán már Glyndebourne közönsége tapsolhasson neki. A hang volumene a hangfajból adódóan nem igazán nagy, de remekül illik a kissé feminin Tündérkirályhoz.

Az előadás legerősebb pontja a színészi játék. Ha tetszik, ha nem, színházat láthatunk a legjavából. Az előadás valamennyi szereplője kiváló művelője a színészmesterségnek. Olyan mozgáskultúrát, olyan mimikai bemutatót kapunk, mely egy \"rendes\" színházban is megállná a helyét. A karakterek tökéletesen kidolgozottak, s a Rec. legfeljebb azon tanakodhat, hogy kit emeljen ki külön is a díszes kompániából. Hisz\' a Hermia-Lysander-Heléna-Demetrius-kvartett épp olyan jó, mint a mesteremberek sextettje. Persze vannak ziccerszerepek, s ezek most is kilógnak a sorból. Ilyen a Zubolyt alakító Curt Appelgren remeklése és/vagy a Puckot játszó Damien Nash hollywoodi gyereksztárokat lealázó teljesítménye.

A zenekar a régi motoros Bernard Haitink, a Fesztivál akkori főzeneigazgatójának keze alatt szolgálja az összművészetet.
A videós transzplantációért a szintén profinak számító Dave Heather felelt. Dicséretére legyen mondva, hogy meg sem próbálta a színházi élményt visszaadni. Új, valódi tévés produkciót hozott létre, sok közelivel, szép áttűnésekkel.

Ahhoz, hogy értelme legyen az operafilm-műfajnak, ilyen produkciókat kell letenni az asztalra.