Halvány látvány - Verdi Requiemje Karajannal

VERDI: Messa da Requiem
Leontyne Price, Fiorenza Cossotto, Luciano Pavarotti, Nicolai Ghiaurov
Orchestra e Coro del Teatro Alla Scala
Herbert von Karajan
Universal / Deutsche Grammophon
DVD 00440 073 4055

Úgy vettem észre, a fülem is jobban működik, ha megtámogatja a szemem. Szívesen nézem az előadókat, akár koncerten, akár filmen.

De Karajan látványával nem tudok mit kezdeni.

Mozdulatai látszólag pontosan mutatják a belépéseket, hangsúlyokat, tempókat, mégsem tűnnek \"célszerűnek\". Talán így is uralhatja a teljes együttest, de a zene nem tőle származik. Erőkifejtésének tárgya látványosan nem a mű megszületése, hanem egyfajta pantomim, a zenére utólag ráillesztett nárcisztikus balett.

Ilyenkor nagyon nehéz megfeledkezni a Karajan személyiségét tárgyaló visszaemlékezésekről. Próbálkozik az ember tisztán, előítéletektől mentesen figyelni, mégis azon veszi észre magát, hogy gondolataiba tolakszik Lebrecht elemzése a Karajan-filmek keletkezésének körülményeiről. Ugyanakkor tudom, hogy LeBrecht írásait sem árt óvatosan kezelnem.
Hiába kísérletezem, hogy még sokkal jobban, minden zavaró képzettársítástól mentesen, csak erre a produkcióra figyeljek, eszembe jut a gyermekkoromban számtalanszor látott Beethoven IX. Szóval nincs mit tenni, Karajan ilyen, és mi nem ezért szeretjük.

Nagy kár, mert maga a film kép- és hangminősége meglepően jó, méghozzá nem csupán a korához képest. Egy ilyen felvétel 1967-ből úgyszólván tökéletes kordokumentum, csak meg kell próbálni az arra méltó elemekre koncentrálni.

Sajnálatos, de ez most nem annyira a mű.

Verdi Requiemjéből rengeteg felvétel készült, és ha legendás interpretációkat próbál az ember emlékezetébe idézni, hát sok másik hamarabb jut eszébe. Ha Karajant csak hallgatom, és nem nézem, akkor sokkal jobban tetszik ugyan, de kimértségétől így sem vagyok elragadtatva. Nem igazán robbanékony, nem meleg, kissé statikus, kiszámított előadás.

A Scala Ének- és Zenekaránál hitelesebb közvetítőt még akkor sem lehet találni, ha voltak és vannak - úgymond - \"jobb\" együttesek. Verdi valószínűleg rájuk szabta gondolatait, és ez mindig, mindenen átjön.

A mindent feledtető, mindent indokló és magyarázó nagy \"szám\" viszont akkor is a négy énekes szólista.

Nem könnyű bárkit kiemelni, de ha mégis, hát úgy érzem, egyedül Leontyne Price kedvéért is érdemes lesz többször megnéznem, meghallgatnom ezt a felvételt. Tisztaság, magasság, volumen, zeneiség... Ha egyszer valaki szobrot akar állítani a mesebeli, idealizált \"énekesség\" platóni fogalmának, azt nyugodtan mintázhatja róla. Túlzásnak tűnik? Lehet, nekem is annak tűnt, de hallgassák meg még egyszer, ahogyan én is tettem. Tartom a véleményem.

És a többiek?

Fiorenza Cossotto szintén csodálatos. Mélységesen jellemző, hogy az az oktáv-unisono szoprán-alt duett, ami a mű minden előadásának legkockázatosabb, időnként feszengően kényelmetlen pontja, az a Price-Cossotto páros elővezetésében egyszerre értelmet nyer.

És a fiatal, akkor még alig ismert Luciano Pavarotti! Ma is az akkori, \"olvasztott arany\" hangjából és annak emlékéből él. Az akkori Pavarotti tudott olyat, ami máig működik, máig hat.

Ghiaurov pedig maga a kőszikla. Emlékezzünk, ő volt az, aki több, fontos Verdi Requiem-felvételnek is kikerülhetetlen szólistája volt akkoriban - nem véletlenül.

Valóban kordokumentum ez a DVD. Olyan dokumentum, amely nem Karajanról szól, hanem a korról és a kor legnagyszerűbb énekeseiről.