Hagyományosan (Álarcosbál / Pavarotti)

VERDI: Un ballo in maschera

Luciano Pavarotti, Katia Ricciarelli, Judith Blegen, Bianca Berini, Louis Quilico
The Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
Giuseppe Patané

Universal / Decca
2 DVD
074 3227

Ha azt mondom, hogy ez a régi felvétel mindenkinek ajánlható, aki szereti a csúcsformában éneklő Pavarottit, Verdit kiteljesedett alkotói korszakában, és úgy általában az átlagosan jó operaelőadásokat, akkor elég sok mindent máris elárultam.

A Metropolitan előadásán készült film igazi időutazás. Mindenhol aranybarnás tónusok, szolid díszletek, a hölgyeken dúsan csipkézett kosztümök, az urakon decens, régi jelmezek, és minden létező szereplőn gondosan tupírozott frizurák. Persze, jó megmártózni a manapság minden korábbi határt és keretet feszegető új operarendezésekben, ezekhez képest érezhetjük akár kissé avíttnak is ezt a színrevitelt. A kétlemezes DVD-n szereplő felvétel még abban a korban készült, ezelőtt 28 esztendővel, amikor még nem volt ciki hagyományos, korhű előadást színpadra állítani. Ráadásul semmi extra nincs benne. Egyszerű, profi munka, igazi olasz arcélű karmesterrel, rátermett énekesekkel.

A lágy és mégis határozott orgánumú, kifejezetten kellemes élményt nyújtó Louis Quillico, mint Renato, az Oscarként nagyon magabiztos és lehengerlő Judith Blegen, a meleg hangtónusú szoprán csillag, Katia Ricciarelli Amelia szerepében, és persze a mindent vivő Pavarotti. Olyan természetességgel énekel, mintha csak beszélne, alig-alig ad erőt a hangjába, mert az csak elvenne, és nem hozzáadna a magától szárnyra kapó vocéhoz. A jósnő szerepében pedig Bianca Berini sikerrel egyesít egyfajta jó értelmű harsányságot némi forró árnyalatú titokzatossággal.

Az előadás karmestere, a szomorúan korán elhunyt Giuseppe Patané pedig igazi olasz opera specialista, aki ügyel a pontos ritmusra, ugyanakkor kissé szikár, mégis fénylő zenekari tónust létrehozva kíséri az énekeseket, alaposan feledtetve az Újvilág szimfónia ÁHZ-val készített felvétele kapcsán bennem élő rossz emlékeket.

Eliah Mashinsky rendezése hagyományos, megszokott eszközöket használ, ugyanakkor különös hangsúlyt fektet a megszólaló muzsika folyamatainak dinamikus követésére. A szereplők mozgása, a tömegjelenetek kezelése látványosan zenei ritmusú, vizuálisan is alátámasztva az opera lendületi íveit. A díszletek talán egyszerűbbek a megszokottnál, így azonban minden figyelem a történetvezetésre és a szereplők színpadi jelenlétére helyeződik.

Némi extra is található a lemezen: egy-egy interjú Pavarottival, Riciarellivel, és a szimpla nyilatkozat közben is egész egyszerűen lenyűgöző James Levine-nal, a Met zeneigazgatójával.

Ami az előadást illeti tehát, még egyszer mondom, semmi szenzáció, semmi égbe kiáltó nem történik, és mégis maradandó élményt nyújt, pusztán a tisztességes munka, az összeszedett rendezés, a zene lendületére rímelő színpadi mozgás, a kiegyensúlyozott énekesi teljesítmény, és persze az istenáldotta zseni jóvoltából.