\"Elhull a virág, eliramlik az élet...\" (A Halál és a lányka - hangszeren és dalban)

SCHUBERT: d-moll vonósnégyes No.14 D810
A Halál és a lányka

Alban Berg Quartett
Dietrich Fischer-Dieskau - zongora
Várady Júlia - ének
EMI
0946 3 38466 9 2

A halál az emberiség egyik nagy misztikuma. Nem tudjuk, milyen lesz, és azt sem, hogy képesek leszünk-e elviselni emberhez méltón az utolsó pillanatok tudatának súlyát. Arról pedig, hogy miként fest az \"odaát\", minden kultúrának megvan a maga története.
Az egyén azonban a megnyugtatására készített történetek ellenére is sokszor eltűnődik ezen a kérdésen.

Schubert pl. 1817-ben jutott odáig, hogy egy kis dalba tömörítse ez irányú érzéseit. Matthias Claudius osztrák költő versét alapul véve most is tökéletesen kiaknázta a dal rövidségében rejlő drámai lehetőségeket. Valószínűleg ő maga is érezte, hogy telitalálat az indító harmóniasor. A későbbiek folyamán így válhatott a d-moll vonósnégyes magjává.
A DVD készítői a maga teljességében igyekeztek bemutatni a darabot, így természetesen a dal is hallható a felvételen.

Először az Alban Berg Quartett tolmácsolásában hangzik el a teljes mű. Stúdiófelvétel, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Bár a téma drámaiságának szempontjából előnyös a négy ember magányossága, az előadás izzása veszít intenzitásából a közönség hiánya miatt.
De az is lehet, hogy csak a német precizitás könyörtelensége hallatszik a zenén. Az intonáció, a vonóbeosztás, a karakterváltások esetében jó érzés ez a tökéletesség. A hangszínek terén azonban az uralkodó fémes szín kissé letompítja a lányka személyében jelenlévő emberi arculatot. A halál \"dance macabre\" jellege messze fölébe kerekedik a csábító ámító szerepkörének.
A romantikára oly jellemző \"vágyott halál\" állapota korunk szemléletének megfelelően taszító létformává alakul.

Nem úgy Dietrich Fischer-Dieskau és Várady Júlia előadásában. Õket hallgatva tényleg reménykedni kezd az ember, hogy az elmúlás csak kapu egy magasabb rendű létezésmód felé. Dieskau sajnálatos módon ezúttal a zongoránál ül. De a barátságos otthoni felvétel házi muzsikálás jellege bocsánatossá teszi a hangszernél véghezvitt ügyetlen mozdulatokat.
Aztán a vonósnégyes tagjaival eljutunk Schubert szülőházáig. Egy kis kedélyes borozgatás, pár szó a műről.

A legérdekesebb pedig a végére marad.

Részesei lehetünk egy mesterkurzusnak. A \"nagy\" vonósnégyes tagjai tanítanak egy ifjú, \"kis\" vonósnégyest. Az Artemis kvartett ügyetlenségei módot adnak rá, hogy bepillantást nyerjünk a műhelytitkokba. Az ihletettség, a művészet vonásnemekké, vonógondolkozássá, vonóbeosztássá, akcentusokká alakul. S ami az Alban Berg Quartett tolmácsolásában első hallásra spontán muzsikálásnak hatott, arról most kiderül, hogy tudatos, jól átgondolt mozdulatsorok eredménye.

Minden elhangzik, ami tanítható.

A felvétel végén az ember rohanvást kapcsol vissza az elejére. Hogy is volt? Most már a titkok birtokában hátha még közelebb jutunk a megoldáshoz. De amennyivel érthetőbbé teszik a feltárt dolgok a zenét, annyival több a felbukkanó újabb titok is.
Hogy mi is lesz a végén, az pont ugyanolyan sejtelmes marad, mint eddig. De talán ahhoz kicsit közelebb kerültünk, hogy emelt fővel, ember módjára nézzünk szembe a végső óra történéseivel.