Egy úr zongorázik (Arthur Rubinstein in Concert)

Artur Rubinstein in Concert

BEETHOVEN: Piano Concerto No.3, C minor*
BRAHMS: Piano Concerto No.1, D minor*
SCHUBERT: Impromptu, Op.90, No.4, A flat major
BRAHMS: Capriccio, Op.76, No.2, B flat minor
BRAHMS: Intermezzo, Op.117, No.2, B flat minor
CHOPIN: Scherzo, Op.31, B flat minor

Arthur Rubinstein – piano
* Concertgebouw Orchestra / Bernard Haitink

Universal / Deutsche Grammophon
073 4445

Sokszor elgondolkodtam, miért adnak ki klasszikus zenei felvételeket DVD-n – természetesen az operákat kivéve, hiszen azokban a látvány a zenével úgyszólván egyenrangú komponense az előadásnak. De egy szimfonikus- vagy kamarakoncert otthoni hallgatása esetén szükségünk van-e a karmester, a zenészek látványára, vagy az inkább csak elvonja a figyelmünket, gyengíti a koncentrációt? S bizony egy-egy mesterkéltnek tűnő előadó grimasz, túlzott gesztus (vagy éppen a közelképen jól kivehető izzadságcsepp legördülése) inkább illúzióromboló lehet.

A Rubinstein-DVD minden kétségemet eloszlatta. Ezt az 1973-ban készített felvételt nem elég hallgatni, látni is kell. Ül a zongoránál egy élete 88. évében járó úr, szálfaegyenes tartással – és zongorázik. Nem ugrál, nem hajladozik, felsőteste alig mozdul, karja is épphogy mozog – de zongorázik. Hófehér haja koronázza arcát, mely szinte rezdületlen, nem grimaszol, nem ráncolja a homlokát, nem vigyorog – ő zongorázik.

De tessék egy kicsit jobban figyelni: amikor egy hajszálnyit mégis villan a szeme, egy ránc kissé mozdul a szája szegleténél – ezek a hihetetlenül finom reakciók többet elárulnak a művek érzelmi hátteréről, mint megannyi pályatársa sokkal szélesebb gesztusai!

Rubinstein valami hihetetlen természetességgel zenél, minden megnyilvánulásából sugárzik, hogy ő erre született, számára a zongorázás a természetes élethelyzet. Emlékszem, jóval 1966-os budapesti fellépései után Pernye András azt mondta, ha van kritikája, amit utólag megbánt, az a langyos értékelés, amit Rubinstein két koncertjéről írt. Ha jól idézem, úgy fogalmazott, későn jött rá, hogy „nem kell egy művésznek a színpadon maga után vonszolnia véres beleit...”. Nem, Rubinstein nem szenved a színpadon, nem azért jön ki, hogy világmegváltó legyen, azért jön, hogy a lehető legtermészetesebb módon átadja a hallgatóságnak azt, amit a zenéről tud. Ám mivel nagyon-nagyon sokat tud, és tudását ragyogóan képes átadni, mégis megváltja a világot – legalább ott, annak a hallgatóságnak, és akkor, arra a két órára.

A két zongoraversenyben ragyogó partnerre talált a Concertgebouw Zenekarban és Bernard Haitink karmester személyében. Haitink sallangmentes, világos mozdulatokkal irányít, a zenekarban főként a fafúvósok remekelnek.

A DVD-n négy ráadás is található, a Schubert Impromptu után – nyilván tudatos szerkesztéssel – három b-mollban írt darab következik. Kiemelkedően zseniális a Brahms Capriccio előadása, itt megismerhetjük az idős mester ragyogó humorát is.

S akinek mindez még kevés a jóból, az megtekintheti a bónuszt, a Rubinstein 90. születésnapja táján készített, mintegy félórás interjút. A Robert MacNail kérdéseire adott válaszokat hallgatva (és Rubinsteint nézve!) ugyanazt az élményt kapjuk, amit zongorázásakor tapasztaltunk: az elegancia, a közvetlenség és a természetesség egyszerre sugárzik személyéből.