Egy lány vagyok csupán a sok közül... (A Salome DVD-n)

R. Strauss: Salome
Universal, 074 105-9

Richard Strauss 1905-ben komponált egyfelvonásos zenedrámája nem tartozik a könnyen emészthető operák közé. Egyrészt a bizarr történet bizonyára sokakat taszít, másrészt pedig a mű modern hangzása, merész zenekarkezelése (lásd még: straussi mamutzenekar) és a hagyományos értelemben vett kantabilitás majdnem teljes hiánya (talán Jochanaan szólamát kivéve) is megnehezíti a hallgató dolgát. Ennek ellenére (vagy talán épp ezért?) a darab rendkívül népszerű, majdnem minden, magára valamit is adó operaház a repertoárján tartja.

A DVD-n látható londoni előadást a Royal Opera Covent Gardenben rögzítették 1997-ben. A Salzburgi Ünnepi Játékokkal közös produkcióról van szó, a rendezés Luc Bondy nevéhez fűződik. Bondy megközelítése meglepően konzervatív, sőt, ha kicsit jobban belegondolunk, helyenként még ötlettelen is. Szinte teljesen üres térben játszatja a darabot, időtlennek láttatva a történetet, csupán egy, a divatbemutatók kifutójára emlékeztető rámpaszerűség jelenti a változatosságot. Ennek tövében helyezkedik el Jochanaan ciszternája. Színpadi kellék sem akad túl sok, néhány kendő kerül elő már a színtelenre és zavarosra sikeredett Hétfátyoltáncot megelőzően is, ezek funkciója azonban nem egyértelmű, mindenesetre Heródes első megjelenésekor Salome zavarában vagy sértettségében kendővel a fején közlekedik a színpadon. Ugyanezt Heródes is eljátssza, miután kiadja a parancsot Jochanaan kivégzésére, ám ő szégyenében, illetve gyávaságból teszi mindezt.

A színészvezetésre viszont nem lehet egyetlen rossz szavunk sem, hiszen az előadás valamennyi szereplője szuggesztív alakítást nyújt, és - cseppet sem mellékesen - vokális teljesítményük is kifogástalan. A három legfontosabb szerepben fellépő művész produkciója pedig egyenesen példaértékűnek tekinthető.

A címszerepben az olasz Catherine Malfitano egész egyszerűen lenyűgöző. Az énekesnő, ha szabad ilyet mondani, jóval túl van már a Strauss által követelményként megjelölt tizenhat éves koron, ám hatalmas, csodálkozó szemeivel, fiatalos külsejével elhiteti magáról, hogy ő Salome, a durcás, a világra rácsodálkozó hercegnő. Rendkívül jól bánik a hangjával, amely nem Izolda-hang ugyan (ez ugyebár Strauss másik ide vonatkozó követelménye), mégis végig bírja erővel a hihetetlenül megerőltető, gyilkos szólamot. Malfitano egyszer súlyosan drámai, máskor frissen csengő hangon énekel, és erre bizony csak nagyon kevesen képesek.

Jochanaanként Bryn Terfel minden egyes megszólalásával hegyeket mozdít meg, minden általa kimondott szónak hihetetlen súlya van. Hatalmas, fényesen zengő basszbaritonja remekül illeszkedik a szerephez, alakítása csak a legnagyobbakhoz mérhető. Heródest Kenneth Riegel énekli, szerencsére minden túlzás nélkül, ám színesen-élvezetesen. Kisszerű, pitiáner figurát formál, hangilag is emlékezetesen. A kisebb szerepekben olyan kiváló énekesek láthatók-hallhatók, mint Anja Silja (Heródiás), vagy Robert Gambill (Narraboth).

A Covent Garden zenekara Christoph von Dohnányi irányítása alatt eszményien szól. Aki hallotta a karmestert áprilisban Budapesten a Philharmonia Zenekar élén, az tudja, mire számíthat tőle: kristálytiszta hangzásra, az egyes szólamok precíz kimunkálására és mindenekelőtt rendkívüli tudatossággal felépített előadásra. A DVD hangminősége is kifogástalan, talán a legjobb az általam eddig hallottak közül. Ez is közrejátszik abban, hogy nyugodt szívvel ajánlható a lemez nemcsak Richard Strauss rajongóinak, hanem valamennyi operabarátnak.