Egy év Velencében (A négy évszak / Il Giardino Armonico)

VIVALDI: The Four Seasons

Il Giardino Armonico
Conducted by Giovanni Antonini

Warner
DVD + CD
5144-27865-2

Már megint a szokásos kérdés. Kell-e az a zenének, hogy DVD készüljön belőle? Egyre inkább úgy látom, nem kell neki (kivéve persze az operát.) De ha mégis DVD-t akarunk csinálni egy-egy zeneműből, hát legjobb, ha valami ilyesfélével próbálkozunk, mint amilyen a szóban forgó Négy évszak-felvétel.

Az 1994-ben készült film a megszokott értelemben véve tulajdonképpen nem szól semmiről. Mindössze bemutatja képekben, milyen módon alakul át Velence (Vivaldi szülővárosa) az évszakok változásaival. Láthatjuk a város legszebb, leghíresebb épületeit, tereit, de kis utcáit, eldugott zegzugait is. Betérhetünk a csónakkészítő és a hangszerész műhelyébe. Láthatunk álmodozó leányokat, dolgos férfiakat, szerelmespárokat és fáradt turistákat, szemtelen gerlicéket, gyönyörű szobrokat, lenyűgöző templombelsőket, üvegfúvást és csodás festményeket. De megtaláljuk a szokásos gondolás képeket is.

Nem csupán magát Velencét, hanem a benne élő, vagy éppen odalátogató embereket is kameravégre kapták. A képek időnként próbálnak harmonizálni (például ritmusban, vagy hangulatban) a zenével, de ez nem minden esetben bizonyul szerencsés megoldásnak. A film készítői valószínűleg nem akartak semmiféle logikát követni, inkább csak elénk ömlesztették az egészet, ahogyan az ember beragasztgatja a családi fényképalbum képeit, különösebb következetesség nélkül, aztán mégis valami egészen hangulatos dolog bontakozik ki belőle.

A velencei anzikszot időnként megszakítja a zenekarról készített néhány másodpercnyi részlet. Hogy mégis lássuk, kik is azok, akik ezt az elképesztően izgalmas hangzást nyújtják nekünk. Nos, valódi profi muzsikusok ők, akiket valószínűleg a magyar zenebarátoknak már rég nem kell bemutatni. Akiknek a virtuóz hangszerhasználat, a pontos intonáció, a stílusismeret csak a kiindulópont. Ehhez jön még a lehengerlő zenei fantázia, és a lenyűgöző kísérletező kedv.

Hangszínek tucatjait hozzák elő, olyanokat, melyeket ebben a műben azelőtt nem sokszor hallottunk, de valahogyan érezhető, tetszene ez Vivaldi mesternek is, hiszen ő aztán elég részletesen irkálta tele a partitúrát, egészen vad instrukciókkal is. A jeges tél hidegen és dermesztően szól, a mennydörgés és villámlás tényleg félelmetes, a madárcsicsergés valóban gyönyörködtető, és sorolhatnám még. Az általában kissé (vagy nagyon is) triviálisnak tűnő zeneszerzői eszközök a muzsikusok keze alatt új tartalommal telnek meg, elvesztik unalmasságukat, értelmessé, izgalmassá és nagyon hatásossá válnak. Azt hiszem, az Il Giardino Armonico kihozta a maximumot ebből a – lássuk be – kissé már elcsépelt muzsikából.