Donizetti: Maria Stuarda – avagy I. Erzsébet?

Gaetano Donizetti: Maria Stuarda
Queen Elizabeth I: Elza van den Heever
Lord Talbot: Matthew Rose
Lord Cecil: Joshua Hopkins
Robert, Earl of Leicester: Matthew Polenzani
Hannah Kennedy: Maria Zifchak
Mary Stuart: Joyce DiDonato

Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
Chorus Master: Donald Palumbo
Conductor: Maurizio Benini
Production: David McVicar
Erato - 2564632035

A Met módszeresen sorra veszi Donizetti Tudor-operáit – az Anna Bolena nagysikerű produkcióját a Stuart Mária követte 2012-ben (a Roberto Devereux még várat magára).

Nem tudok megszabadulni attól a sanda gyanútól, hogy David McVicar illetve John Macfarlane csak azért kapták meg a rendezés, illetve a díszlet-és jelmeztervezés lehetőségét, mert skótok. Teljesen tradicionális, „kosztümös” operajátszást csináltak, látványosat (a nyitójelenetben például akrobatákat láthatunk), de az egyes figurák, szerepek értelmezése az énekesekre marad, amit ők több-kevesebb sikerrel meg is oldanak.

A Met a későbbi, párizsi, Gérard-féle változatot játssza, így elmarad a Malibran-verzió nyitánya.

A produkció színrevitelében feltehetően kulcsfontosságú volt, hogy a címszerepre sikerült megnyerni korunk egyik legnevesebb énekesnőjét, Joyce DiDonatót.

Alakítása számomra ambivalens. Értékelem rendkívüli technikáját, kifejezési eszközeinek széles skáláját, de kicsit „hideg” – és a hang színe tulajdonképpen nem igazán szép, nem olaszos, hiányzik belőle a „morbidezza”.

DiDonatot lehet, kell csodálni, tisztelni – szeretni nehéz.

A DVD igazi hősnője az I. Erzsébetet éneklő Elza van den Heever (e szerepben debütált a Metben).

Súlyos egyéniség, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Arcával, hogyan is fogalmazzak eufemisztikusan, nem sok eséllyel indulna egy szépségversenyen, vonásai maszkulinak, bőrfelszíne, hmm, egyenetlen. Kicsit járáshibásnak is tűnik.

De ezek a tulajdonságok teszik ideálissá a Donizettinél gonosz Erzsébet királynő megformálására, no meg persze iszonyú szenvedélyes éneklése és játéka.

Erre a szerepre Elza van den Heever telitalalálat.

És dicsérni kell a Leicester grófját (Roberto Dudley) éneklő Matthew Polenzanit is, maga a hangmatéria talán nem tartozik a legnemesebbek közé, de éneklése kulturált, flexibilis, játéka több, mint adekvát.

Az „adekvát” kifejezés a legtöbb, amit a szereposztás más tagjairól elmondhatunk. Különösen bántó, hogy már a Met is küszködik a megfelelő comprimariók hiányával, és ez igen szembetűnő, ha pár évtizeddel korábbi előadások szereposztásaiból szemezgetünk (akár találós kérdés is lehetne: ugyan ki énekelte a Luciában Normanno nyúlfarknyi szerepét 1956 januárjában?).

Maurizio Benini vezeti le az előadást, ő a Bruno Campanella - Evelino Pido – Patrick Summers vonalba tartozik, otthonosan mozog Bellini, Donizetti világában, de egy Otellót vagy Mesterdalnokokat nem tudnék elképzelni vele.

A Met közvetítéseinek szokásos magas színvonalához most méltatlan a kameramozgatás-mozgás. Zavaróak a gyors és indokolatlan snittek, és olyan elemi hiba is előfordul, hogy pl. Roberto – Elisabetta -Cecil hármasában („D’ una sorella, o barbara”) az utolsónak belépő bariton már egy teljes mondatot elénekel, mire a kamera ráközelít.

A DVD kezelhetősége kissé „trükkös”, nem egy kiválasztott részletre, vagy választandó nyelvre, audio-formátumra kell ráklikkelni, hanem a kurzort a sor elé kell vinni, ekkor egy fehér kocka jelenik meg, és azon keresztül lehet a kívánt tartalmat lehívni.

Hogy javasoljam-e DVD-t? Igen, a jelzett fenntartásokkal, no meg azt is hangsúlyozva, hogy a Stuart Mária zenéje, érzésem szerint, messze elmarad a Boleyn Annáétól. De a piacon jelenleg elérhető DVD-k szereposztását végignézve a Met produkciója tűnik a legerősebbnek.

Az meg az én egyéni problémám, hogy nem tudok szabadulni a gondolattól, mi lett volna, ha a darab négy évtizeddel korábban kerül a Metben bemutatásra és felvételre, mondjuk egy olyan szereposztással, mint Sutherland vagy Sills, Horne vagy Verrett, Pavarotti, esetleg a fiatal Carreras, és Gyaurov…