Az 1196. (Bohémélet a Metből / Gheorghiu, Vargas)

PUCCINI: La Boheme

EMI
50999 217417 91

A Met legjátszottabb operája a Bohémélet. Puccini örökzöldje éppen 1200 alkalommal volt műsoron, s most az EMI piacra dobta ez év áprilisi előadásának DVD-jét, az 1196. estét. Van egy kicsinyke hazai vonatkozása is. Az idei Bohémélet-sorozatot követően a dirigens ugyanis kis fővárosunkba utazott. Május elején két izgalmasan impulzív Puccini-koncertet adott az Operában a Filharmóniai Társaság Zenekarával, majd a Művészetek Palotája Bohémélet-produkcióját irányította lebilincselően.

Nicola Luisotti a Metben is hozta formáját. Hatalmas dallamívekkel dolgozott, s a Mester hangszerelési újdonságait szem előtt tartva ritka színes, izgalmasan feszes és élettel teli előadást hozott létre, s a drámai pillanatokban sem szűkölködtünk. Azt hiszem, a finnyás Puccini is megelégedéssel hallgatná. Nevét feltétlenül érdemes megjegyezni.

Maga az előadás egy réges-régi, 1981-es Zeffirelli-rendezés sokadik újraleporolása volt. Az újraleporolások sajátossága, hogy az idők során az eredeti produkció elveszti hamvasságát, üdeségét, s helyébe a rutin és a közhelyek tolakodnak. Így volt ez most is. (Persze ebben nekünk is van gyakorlatunk, a pesti Bohémélet ennél jóval „öregebb”, hiszen azt 1937-ben mutatták be.) 27 év nagy idő az operarendezés tekintetében, de ez a produkció már újkorában sem a korszerűségével hathatott. Inkább a gazdagsággal. S a Met előadása pazarlóan megfelel ennek. De a kétségkívül látványos nagyjeleneteken túl sajnálatosan szemünkbe tűnhet még töménytelen üres váll-lapogatás és énekesi ágálás is.

Ezt a produkciót eredetileg a fiatal José Carrerasra szabták (s az 1986-os beálló Gulyás Dénes volt), Ramón Vargas 2003 óta szerepel benne. Vargas hangilag talán a leginkább illúziókeltő Rodolphe a mai generációból. Karcsú, fényes hang, biztos magasságokkal, s gyönyörű dallamíveket énekel. Alkatilag már kevésbé szerencsés, az utóbbi évek kilói kellemetlenül mackóssá tették.

Partnere Angela Gheorghiu, akit ezúttal végre ellenszenves férjura nélkül lehetett látni/hallani. Gheorghiu 1993 óta a szerep gazdája, ami azért elég nagy idő. Hangban ő is remekül hozza a szegény varrólány könnyes alakját. Gheorghiu mindent tud a szerepről, megható, de sosem giccses, s alapvetően lírai megközelítése ellenére torokszorítóan drámai pillanatokat tud teremteni. Gheorghiu nagy előnye tehát a líraisága, ami még színpadi játékán is átsüt. Sajnos a kegyetlen kamera a közeli képekben kissé (sőt néha nem is kissé) öregasszonyossá teszi.

A legcsúnyább Bohémélet-tradíció, amikor elsőrangú tenor-szoprán szerelmespár mellé másodosztályú partnereket társítanak. Sajnos sem Ludovic Tézier (Marcello), sem Ainhota Arteta (Musetta) nem volt elsöprő, alakításuk maximum korrektnek tekinthető, minden különösebb mélységek nélkül. Sajnos hasonló a helyzet a további bohémekkel, Colline alakítójával, Oren Gradussal és Quinn Kelsey-vel (Schaunard) is.

Említsük meg viszont a Met egyik legnagyobb múltú énekesét, a több, mint négy évtizedes pályát befutó remek basszistát, Paul Plishkát, aki ezúttal Benoit és Alcindor aprócska karakterszerepében adott leckét a fiataloknak.