A rossz időben jött remekmű (R. Strauss: Arabella / Solti)

R. STRAUSS: Arabella

Gundula Janowitz, Bernd Weikl, René Kollo, Sona Ghazarian, Margarita Lilowa, Hans Kraemmer, Edita Gruberova
Wiener Philharmoniker
Wiener Staatsopernchor
Sir Georg Solti

Directed by Otto Schenk

Universal / Decca
2 DVD
074 3255

Magyarországon a finnyás utókor elég botor módon mindössze három jelentős Strauss-operát tart nyilván, az Elektrát, a Salomét és A rózsalovagot. Idehaza a komponista egyéb színpadi művei csak hébe-hóba kerülnek szóba, előadásra szinte soha. Nem így külföldön, akár csak két-háromszáz kilométerrel nyugatabbra.

Ha a hosszú életű komponista operai alkotásait elemezzük, akkor (nagy vonalakban is) több jelentős stílusváltást regisztrálhatunk. Az első talán az Elektra után, amikor szakított azzal a – mondjuk úgy – brutális hangvétellel, amit a Saloméban honosított meg az operaszínpadon. A kortársak alig ismertek rá, a csipkés-kifinomult Rózsalovag következett, ami után újra szükségét érezte a pályakép módosításának. Néhány operával, néhány váltással (és két évtizeddel) később viszont visszatért ugyanide még egyszer. Az Arabellát ugyanis Hofmannsthallal szándékoltan A rózsalovag párjának tervezték.

A szándék többé-kevésbé megvalósult, csak persze a fogadó környezet nem volt már ugyanaz. Az első világháborút megelőző békebeli császárváros az elbukott világégés után, a 30-as évek közepe felé haladva bizony nagyon megváltozott. S hiába idézte fel Strauss Arabella alakjában a legfinomabb eszközökkel a fiatal Tábornagynét, hiába komponált számára hamisíthatatlan szerelmi kettőst Mandrykával (II. felvonás eleje), s hiába vetette be a báli hangulathoz a káprázatos Fiákermilli Bécsben oly népszerű alakját. Az opera (és maga az osztrák főváros) ezúttal csak a múlt halovány visszfényének felidézéséig jutott. Talán ebben egy kicsit ludas a viszonylag szimpla sztori is.

Pedig az Arabella (így háromnegyed évszázaddal későbbről nézve) igazi remekmű. Fantasztikus alakok, remek karakterek jelentek meg, egymást váltják a szellemes jelenetek, s a komponista számos új arcát megmutathatja. A főszereplők egész sora számára valóságos jutalomjáték lehet a közreműködés.

A Universal most a dalmű első, 1970-es operafilmjét dobta piacra. Persze az Otto Schenk nevével fémjelzett produkció is magán viseli korának maszatos bélyegét. A kissé avittos díszleteket, a (mára) mókás hajviseleteket, a nehézkes képváltásokat, a szájbarágós rendezői fogásokat. Mégis, az Arabella elnyűhetetlenségét jelzi, hogy nem tudjuk lekapcsolni a készüléket. Ennek oka elsősorban a nagyszerű zenei megvalósításban keresendő.

A képernyőn Arabellaként kicsit negédes, túlkoros, és nem is igazán kamerakedvenc Gundula Janowitz egyik szerepében sem volt még zeneileg ennyire meggyőző. Gyönyörű, páratlan legatókat énekelve, kiegyenlített hangon tolmácsolja az operairodalom egyik legmunkásabb szólamát. Párját, Mandrykát, Bernd Weikl alakítja, magával ragadó, természetes és melegen áradó hangon, őszinte szenvedéllyel. Ő a filmen is tökéletesen hozza a szlavóniai (azaz vidéki) fiatalember figuráját.

Sona Ghazarian kedvesen és rendkívül muzikálisan jeleníti meg Zdenkát, a fiúruhába öltözött fiatal lányt. Matteo egysíkú (értsd: harsogó) szólamát könnyedén teljesíti az azidőtájt már Trisztánokon edződő René Kollo. És, bár szólama alig néhány percre korlátozódik, mégis bravúrosan működik közre Fiákermilli nagyszerű karakterszerepében Edita Gruberova. Említsük meg még a Kártyavető jósnő alakítóját, a nagynevű Martha Mödlt is.

Az előadás motorja Solti György. A hibátlan énekes szólistákon túl a zenei megvalósításért őt és a Bécsi Filharmonikusokat is dicséret illeti.