A Nyugat fia (A Nyugat lánya Domingóval)

Puccini: A Nyugat lánya

Carol Neblett (Minnie), Placido Domingo (Dick Johnson), Silvano Carroli (Jack Rance), Gwynne Howell (Jake Wallace), Robert Lloyd (Ashby) stb.
km. a londoni Royal Operaház ének- és zenekara
Vez.: Nello Santi
Díszlet: Ken Adam
Kosztümök és rendezés: Piero Faggioni
Videorendező: John Vernon

Warner Music Vision 5050466-8356-2-8
DVD

Sokat segített ez a DVD abban, hogy megértsem, miért is nem tartozik ez a Puccini-darab a mester legnépszerűbb alkotásai közé. A világpremiert maga Toscanini dirigálta, Caruso, Emmy Destinn és Pasquale Amato voltak az énekesei - és mégis, a mű sosem érte el a Bohémélet, a Tosca, vagy a Turandot népszerűségét.

Felelős ezért egyrészt a muzsika - nélkülözi az előbbiek invencióját, a híres Puccini-áriákat (az egy Ramirrez-ária kivételével), és a hangszerelés is kissé vaskosabb. S persze felelős maga a történet is - a Tosca-konfliktust látjuk itt, mutatis mutandis, de neves énekesnő helyett csaposlánnyal, Róma rendőrfőnöke helyett vidéki seriffel, nem is szólva a Cavaradossi és Dick Johnson közötti különbségről.

A Covent Garden előadása több mint korrekt. Teljesen hagyományos a rendezés, a díszletek (és különösen szép az utolsó felvonásé), a kosztümök; semmi modernkedés, lehet, hogy ilyesmi volt az első este 1910-ben a Metropolitanben.

A címszerepben Carol Neblett. A hang szinte végig megfelel a szólam követelményeinek, csak a nagy csúcspontokon tűnik egy icipicit vékonynak. A művésznő játéka is meggyőző, színpadi megjelenése a pálya ezen szakában már kevésbé.

Silvano Carroli kicsit érdes baritonja, remek színpadi teljesítménye közel jár az ideális Rance-hez. Ám vetélytársa miatt válhat ez a felvétel majd iskolapéldává, tanítandóvá.

Mindig is úgy éreztem, hogy Domingo egyik legjobb szerepe Dick Johnson. És itt valóban a hang, az átélés, a színpadi alakítás, a fizikai megjelenés egészen ritkán megvalósuló összhangjának lehetünk tanúi. Domingo maga Ramirrez. Sármos, lehengerlő - és ez a korszak vokálisan az egyik legjobbja volt (az előadás 1982-es). Õmiatta érdemes, nem: kell ezt a felvételt újra és újra megnézni. Simándy és Bánk, Callas és Tosca, Gregor és Falstaff, és már nem sokáig tudnám sorolni, mily ritka az, amikor művész és operai alak így összefonódik.

A kisebb szerepeket is nagyszerűen kiosztották (Robert Lloyd!); Nello Santi energikusan, határozottan, de a finomságok iránt is érzéssel dirigál.

Kevésbé tudom dicsérni a DVD technikai színvonalát. A hangzás épp csak megfelelő, több alkalommal inadekvát a kameramozgatás (némi keresgélés után sikerül csak a \"célszemélyről\" éles képet adni), és - legalábbis az én példányomon - egy-két másodperces \"ugrások\" is előfordultak. Ami még furcsább: Domingo a második felvonásban még csupaszra borotvált, a harmadikban viszont már borostás (nyolcszoros zoom-mal néztem meg arcát, nincs maszkmester, aki ilyet tudna csinálni), azaz legalábbis kétféle megoldás kínálkozik:
1. Domingónak igen-igen gyorsan nő a szakálla, egy szünetnyi idő alatt képes borostát ereszteni, avagy
2. az utolsó felvonás egy másik előadásról származik.

Az apró szépséghibák ellenére érdemes ezt a DVD-t megnézni, annál is inkább, mert ezt a Puccini-opust élőben ritkán nyílik alkalmunk élvezni.