A kéjenc útja - A Don Giovanni DVD-n

MOZART: Don Giovanni
Bryn Terfel, Renée Fleming, Solveig Kringelborn, Paul Groves, Ferruccio Furlanetto
A Metropolitan Opera Ének- és zenekara
Vezényel: James Levine
Universal / DG DVD 073 401-0

Nem irigylem a Met legújabb DVD-jén közreműködőket, valamint a producereket sem, hiszen a DG lemezkiadónál most megjelent Don Giovanni Wilhelm Furtwänglerrel és az ő salzburgi előadásának videó-, illetve már DVD-változatával versenyez a vásárlók kegyeiért. Még a kiadó is ugyanaz, ám én azért sikereket jósolok a Met csapatának, látva azt a magas színvonalú operajátszást, amely erre az előadásra jellemző.

Talán a régizene hódolói támadhatnák egyedül a felvételt, ugyanis az előadást vezénylő James Levine megközelítése sokkal inkább a hatvanas-hetvenes évek lemezeit idézi - egyesek talán avíttnak is tekinthetnék -; ám ez a romantikus, nagyzenekari előadásmód cseppet sem zavaró, sőt: helyenként izzó, sűrű drámát kapunk, ami igen jót tesz a darabnak. A Met zenekara mindenben követi perfekcionista zeneigazgatóját és az énekeseket - mint mindig, most is elsőrendű teljesítményt nyújtva.

A rendezés Franco Zeffirelli tíz évvel korábbi munkája (a felvétel 2000-ben készült), és alapvetően konzervatív szellemben fogant, kicsit sötét és komor, ám néhol a mulatságnak is teret hagy. Donna Elvira enyhén neurotikus, sok helyütt parodisztikus figurája pedig az előadás nagy nyeresége - ehhez persze kellett egy remek énekes is a szerepre.

Kezdjük is talán vele: Solveig Kringelbornt egy rémséges zürichi Tännhauserben lehetett eddig látni, ott sem volt rossz, ám itt még sokkal jobb: remekül hozza a kissé paranoid Elvirát, vokálisan pedig mindvégig magas színvonalon teljesít. Ez a fellépők közül szinte mindenkire elmondható: Ferruccio Furlanettónak például Leporello az egyik legjobb szerepe, már három DVD-n is látható, Salzburgból, Kölnből és most New Yorkból. Paul Groves is igazán otthonosan mozog a Mozart-repertoárban, és ezen a felvételen Don Ottavióként is remekül helytáll, sőt, mi több, Dalla sua pacéja tanítanivalóan finomra és szenvedélyesre hangolt.

Az egyetlen szereplő, akivel nem igazán sikerült megbékülnöm, az a nagy szopránsztár, Renée Fleming Donna Anna szerepében. Véleményem szerint az énekesnő előadásmódja - főként vokális szempontból - olyannyira modoros, hogy azt a hiteles szerepformálás és az igen intenzív alakítás sem ellensúlyozhatja. Mindvégig nehéz volt ettől elvonatkoztatnom, és úgy tűnik, Fleming is felsorakozik azon énekesek szépen bővülő sorába, akiért vagy megvesznek a rajongók, vagy pedig egyenesen megőrülnek tőle.

A címszerepet éneklő Bryn Terfel viszont igazi reveláció: hatalmas, ám mégis differenciált hangon szólaltatja meg az általa valódi kéjencnek formált csábítót. Sok emlékezetes pillanata közül talán a legmaradandóbbak: az ária, amelyben Leporello gúnyájába bújva átveri Masettót és kis csapatát, illetve a 2. felvonás fináléja, amelyben egy pillanat alatt változik át démoni csábítóból esendő emberré.

Terfel alakítása a hab a tortán, a legfőbb ok, amiért ez a remek Don Giovanni kötelezően a polcra helyezendő, közvetlenül Furtwängler korszakos jelentőségű felvétele mellé.