A fúga művészete - csembalón és DVD-n

J. S. BACH:
A fúga művészete
Ella Péter - csembaló
Hungaroton
HDVD 32245

Elképzelt requiem - olvashatjuk alcímként a Hungaroton első DVD-jének borítóján. A múltkor már füstölögtem kicsit, amikor a Rameau zenekari darabokból összeállított Minkowski-lemez Elképzelt sinfonia címmel jelent meg, de ott tényleg valami olyanról volt szó, ami addig önmagában nem létezett, kellett valami hangzatos titulus elfogadtatásához.

A fúga művészete azonban mint a zenetörténet egyik legmonumentálisabb vállalkozása, épp eléggé komplex, saját tartalommal bíró műegész, nem hinném, hogy még valamiféle külső támogatásra szorulna, jelen esetben, hogy még requiemmé is átlényegítse valamely propagátora. Az, hogy Bach - Mozarthoz hasonlóan - halála miatt nem tudta befejezni művét, még kevés alapot ad ilyen párhuzam megvonására.

De Ella ennél tovább is megy: egy elképzelt, Mozartnak írt Johann Christian Bach-levelet is közöl, amelyben a Bach-fiú A fúga művészete keletkezéstörténetét világítja meg. Innen tudhatjuk meg, hogy már maga a szerző is afféle gyászmisének szánta művét. Egyrészt a csembalóért, amelyet akkor már talán valóban halállal fenyegetett a pianoforte, másrészt azért az akkor már valóban hanyatló, végóráit élő zenei világért, amelyet az ő művészete fogott össze, képviselt a legmarkánsabban.

Ebből a levélből tételről tételre megtudhatjuk melyik contrapuntuctus felel meg melyik misetételnek. De pontosan innen derül ki az is, mennyivel túlnő ez a lényegében minden külső formai kötöttségtől mentes vállalkozás egy mise-kompozíció keretein, még ha itt-ott vonható is párhuzam. Christoph Wolff talán nem az abszolút igazságok birtokában lévő Bach-szakértő, de ő a h-moll misét úgy tárgyalja, mint A fúga művészete vokális ellenpárját, legyen az elég Bach-misének. (Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem mondanánk el, hogy sok valóban fontos információt is megtudhatunk a DVD-n mellékletként olvasható levélből.)

Ha Bach műve a zenén túl valami más is, akkor inkább egy tudományos, filozófiai értekezés, ahogy ezt is Wolff művéből tudhatjuk. A magasabb rendű zene éppen azokon a csodákon keresztül, amelyek a fúgában megmutatkozhatnak, azt fejezi ki, hogy tűnjék bár sokszor bármilyen tökéletlennek, rossznak, ellenségesnek is a világ, kell, hogy fölötte az isteni értelem, jóság uralkodjék, hiszen különben nem formálódhatna a puszta hangokból harmonikus és szervezett művészi alkotás annak földi lenyomataként. És ebben az értelemben inkább tekinthető Bach egyfajta végrendeletének: \"Ezt hagyom rátok, hogy ezt tisztán lássátok.\"

A fúga művészete körül bőven akadnak ellentmondások, bizonytalanságok, melyek abból adódnak, hogy a művet végül is Philipp Emanuel Bach öntötte végső formába, így ismerjük. Ez bátorította fel Ella Pétert arra, hogy átrendezze a tételeket, a Bach kezétől fennmaradt 1745-ös, első változatra hivatkozva.

A levélből tudhatjuk meg azt is, miért a csembalót választotta Ella. (Volt Bachnak egy ennek előadására nagyon alkalmas hangszere, a pianofortét nem szeretette.) Régebben félreértésre adott okot, hogy Bach egy régebbi német hagyományt követve partitúraszerűen, szólamonként külön sorban jegyezte le a művet. Történetesen olyan kottapéldányom van, amely a partitúra alatt kétsoros zongoraletétben is közli a fúgákat. Egyetlen pillantás is elég, hogy meggyőződjünk: ha Bach nem koncertszerű, nyilvános előadásra, billentyűs virtuózoknak szánta a művét, hanem egy tudományos tétel igazolására, hozzá hasonlóan képzett zenészek számára, az áttekinthető, többsoros lejegyzés az igazán helyénvaló.

És a műegész előadási problémái alapvetően innen fakadnak. Aligha hihető, hogy Bach gondolt koncertszerű, az egész sorozatot egyvégtében felvonultató előadásra. Sokkal inkább otthoni tanulmányozásra, elmélyült elmélkedésre késztető zeneműveket alkotott, amelyeket bár egymáshoz való viszonyuk is meghatároz, előadási darabokként önmagukban, vagy néhányad magukkal is megállják helyüket. Az ilyen fajta gondolkodás egyből véget vet a sorrenddel való bármilyen átgondolt rendezkedésnek, véget vet annak a kényszernek, hogy az egyes fúgák, kánonok azért különüljenek el élesen tempóban és karakterben, hogy ne tűnjön unalmasnak egyvégtében történő előadásuk.

Ella Péter lassú tempót választ, amelyet a requiem-jelleggel indokol, és ezt meg is tartja enyhe módosulásokkal az egész műben. Ezt is megmagyarázza úgy, hogy egymás alá leírja a variált témafejeket, amelyek ezt igazolnák. De mivel? Bach műveinek előadási kérdései valóban sok esetben élesen jelentkeznek. Egyrészt ő maga nem nagyon utalt rájuk, másrészt ezek az alkotások annyira unikálisak, hogy kortársak hasonló művei sem segíthetnek esetleg bővebb információikkal, mert ilyenek nincsenek.

Az eddig leírtakból arra lehetne következtetni, hogy alapvetően ellenségesen viszonyulnék Ella Péter vállalkozásához. De végül is őt is csak zenei előadása igazolhatja. Tehát csembalót választott - egy \"autentikusan\" gondolkodó előadó számára egy kitűnő, gyönyörű hangzású valódi mesterhangszer valóban a legmegfelelőbbnek tűnik, az előadótól viszonylag független, kiegyenlített hangjával.

A meglehetősen lassú tempó azért is jó választás, mert így van idő figyelni a belső zenei folyamatokra, a nyugalmasan zajló tételek mindig hagynak időt a témafolyondárok követésére. Ezzel azért nehéz csak úgy összefogni egy ekkora művet. Máris nem akármilyen erényeket villant fel Ella azzal, hogy előadása ezáltal nem unalmassá válik, hanem éppen elmélkedő jellege domborodik ki. A zenei folyamatok összetartanak az egyes fúgákban és az egész sorozatban is.

Az azonos tempó is az egységesítést szolgálja leginkább. Van olyan utalás (az egyik legmarkánsabb a VI. contrapunctus franciás jellege), amely túlzásokra ragadtathat és ragadtat is egyeseket, felejtvén, hogy a franciás (túl)pontozás a méltóságteljesség kifejezése. Ella az ilyen fajta karakterizáló eszközökkel is nagyon finoman bánik, és nincsenek csembalós agogikai manírok sem, minden a legegyszerűbben folyik ki a keze alól. Ez a játék elsőre egyhangúnak tűnhet ugyan, némi megszokást igényel, de azután (mivel a hallgató figyelmét nem vonják el külsődleges zenei megoldások) egyre inkább el tudunk mélyedni a valóban fontos történésekben.

Talán nem ez az egyedüli helyes megoldás (pont azért, mert a mű annyiféle jelentést hordoz), de aki valóban magát a fúga művészetét szeretné megismerni, annak jó választás ezt a felfogást hallgatni.

Mivel mindez DVD-n jelent meg, szólni kell a képi megvalósításról is. A helyszín a gödöllői kastély színházterme. Alapjában három képelem váltja egymást. Egy: a művész csembalójával nagytotálban a színpadon, mögötte a barokkos, illuzórikusan szűkülő távlatot mutató díszletek. Kettő: keze a billentyűkön. Három: feszülten figyelő, a kottába mélyedő szigorú arca. Két órára mindez kevés, de legalább nem zavarják a lényeget fölösleges képi értelmezések. És mű és előadás van olyan érdekes, hogy akár ezeket kikapcsolva is beleáshatjuk magunkat a világ talán legtöbb tanulmányozást igénylő zeneművébe.