Bejelentkezés Regisztráció

Egyéb

Két újabb World Premiere Recording (Reissiger és Lemenu művei)

2009-06-24 09:06:06 Johanna

Reissiger
Lemenu
REISSIGER: Piano Trios
Hungaroton
HCD 32488

LEMENU: 6 Cantatilles
Hungaroton
HCD 32564

Carl Gottlieb Reissiger első zenetanára édesapja volt, aki hegedülni, zongorázni és orgonálni tanította gyermekét. A fiú később Johann Gottfried Schicht tanítványa lett Lipcsében, a Thomasschuléban. 1821-ben Bécsbe utazott, hogy példaképéhez, Beethovenhez hasonlóan Salieritől leshesse el a zeneszerzés mesterségét. Később Franciaországban, majd Olaszországban is tanult.

Zenetörténeti szempontból talán karmesterként jeleskedett leginkább. Carl Maria Webertől 1828-ban vette át a drezdai udvari zenekar irányítását, majd 1851-től első udvari karmesternek nevezték ki, s halálig töltötte be ezt a posztot. Együtt dolgozott itt többek között Wagnerrel is, akinek Rienzi című operáját ő mutatta be.

Beethovenen kívül nagy hatással volt rá többek között Weber és Mendelssohn muzsikája is. Komponált kilenc operát, egy oratóriumot és számos dalt. Egyházi műveket is írt, valamint vonósnégyeseket, szonátákat, szimfóniát, nyitányt, zongoranégyeseket, triókat.

Huszonhárom zongorástriójából kettő szerepel a Hungaroton új felvételen. Keletkezési idejük nem pontosan ismert, mindenesetre annyit biztosan tudunk róluk, hogy 1840-ben jelentek meg nyomtatásban.

Reissiger zenéje kimondottan izgalmas. Igen ötletes, fordulatokban gazdag, gyakorta szenvedélyes, lendületes, romantikus szalonok hangulatát idéző darabok ezek. Persze az, hogy ez a zene ilyen élvezhető, kétségkívül a Trio Art Nouveau érdeme is. Játékuk harmonikus, az összeszokottság benyomását kelti. Nem fukarkodnak az érzelmes hangsúlyokkal, az áradó dallamívekkel, a szenvedélyes fortissimókkal.

A Hungaroton másik újdonsága a World Premiere Recording sorozatban Christophe Lemenu de Saint-Philbert 6 Cantatilles című lemeze. A cantatille szó leginkább kantátácskának fordítható; rövid énekes darabot jelöl, melyben egymást váltva hangzik el néhány, hangszerkíséretes recitativo és ária. A felvételen hallható zenék 1740-ben jelentek meg, a szerző kiadásában. Témájuk a szerelem, némiképp mitológiai környezetbe burkolva.

Ha a francia barokk zenére gondolok, főként elegáns könnyedsége, aprólékosan formált díszítései, finom trillái, utánozhatatlan légiessége jut eszembe. A jól előadott francia stílust szinte már néhány hangból fel lehet ismerni, oly jellegzetes.

González Mónika előadásából sajnos elsősorban pont a francia stílus jellegzetességei hiányolhatók. Hangképzése nélkülözi a könnyedséget, egysíkú éneklésével kevéssé képes kifejezni a szöveg tartalmát, díszítései sokszor sután, nehézkesen hatnak, intonációja gyakorta bántó, kiejtése pedig kétségbeejtő.

Megyesi Zoltán jóval biztosabban uralja a helyzetet, finom, gyöngéd hangszíne jól illik a darabokhoz, és hallhatóan törekszik a szöveget zenei eszközökkel is kifejezni. Intonációja viszont neki is bizonytalanabb a tőle megszokottnál.

Vitárius Piroska igen kifejezően hegedül, nagyon szép, stílusos díszítéseket játszik, ugyanakkor sajnos nagyon sokszor válik kellemetlenül hamissá. Nagy Ottó megbízhatóan nyújtja az alapot csellón, illetve gambán, lendületesen viszi előre a folyamatokat. Várallyay Ágnes csembalójátéka végig stabil, biztos pontja az előadásnak, Tokodi Gábor lantszólama pedig igen szép színt hoz a hangzásba. Németh Pál légies barokk fuvolája kellemesen erősíti a franciás hangzást. A Tekerőlant című „kantátácskában” pedig a leghíresebb hazai nyenyerés, Mandel Róbert jóvoltából a címadó hangszer is megszólal.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.