Is - David Yengibarjan lemeze

David Yengibarjan with Frank London
Pandoukht
BMC CD 087

Az 1995 óta Magyarországon élő, örmény származású David Yengibarjan harmonikás most megjelent lemezét nehéz lenne stiláris skatulyába erőltetni. Az örmény, a zsidó, a kitudja milyen kelet-európai népzenei hatások olyan könnyedén keverednek a jazzel és a legkülönfélébb műzenei elemekkel, hogy az embernek szinte esélye sincs arra, hogy ésszel kövesse a zenei/szellemi kalandozást.

De ez csak azoknak probléma, akik kötelességüknek tekintik, hogy titok ne maradjon megfejtés nélküli, akik nem bírják elviselni, ha az érzelem uralkodik az értelem fölött. A többiek dőljenek nyugodtan hátra és utazzanak a senki földjére néhány fantasztikus zenész társaságában.

Mindenekelőtt a társalkotó-előadó new york-i trombitással, Frank Londonnal, aki David melankóliájához egyrészt a klezmer, másrészt a jazz trombitálás ízét párosítja, és szuggesztív játékéval meghatározója az egész, közel egy órányi élménynek. Vagy a ma már világhírű, Párizsban élő Gadó Gáborral, aki szinte csak beugrott néhány hang erejéig a stúdióba, ha már úgyis erre járt, de az a \"néhány\" gitárhang épp\' úgy szerves részévé vált az egésznek, mint Barcza Horváth József diszkrét basszusai, vagy a mára már nem csak tehetséges, de kimondottan jó zenésszé vált Dés András változatos, rafinált perkázása.

Yengibarjan mindeközben szimpatikus szerénységgel dolgozik alájuk. Hangszerét olyan érzéki finomsággal kezeli, olyan távol áll tőle minden magamutogatás, hogy ezt a fajta zenei alázatot tanítani kellene. A számok egyre nagyobb mélységekbe rántják a hallgatót, de ez a fajta szomorúság mégsem válik önsorsrontó, köldöknéző depresszióvá. Mintha azt sugallná: lehetsz számkivetett örmény, zsidó, európai vagy újvilági, a dal ugyanarról szól. Hogy kinek miről? Nos éppen ez a nagy titok.