Hangképzés mesterfokon (Spanyol és katalán cigánydalok)

Escolteu – Chants Sacrés Gitans
Tekameli Trio

Warner / Jade
1136-99654-2

Sajnos a népzene fogalma nálunk Magyarországon meglehetősen kettős megítélés alá esik. A „hivatalos” megfogalmazás mindig hihetetlen pátosszal beszél róla, nagyjából úgy, mint egy vitrinbe helyezett, széltől is óvott értékes kínai vázáról. Ezzel ellentétben az emberek többsége a saját külön kis mentális vitrinjébe még véletlenül sem engedné be a magyar népzenét.
Hogy Bartók és Kodály országa végül is hogy jutott idáig, arról már sokszor beszéltünk lapunkban is, úgyhogy most a folyamattól eltekintve inkább csak a mára kialakult helyzet egy szegmensére koncentrálnék.

A népzene, sőt sok esetben a népművészet egyéb alkotása sok embernél a kulturálatlansággal kapcsolódik össze. Valamiféle elementáris vadságot éreznek belőle, amely kissé taszítja, talán meg is ijeszti őket.
Ezek az ellenérzések sajnos nem korlátozódnak a magyar népzenére.
Sosem felejtem el, amikor úgy egy évtizeddel ezelőtt a sógorom beállított anyósomékhoz az akkor még mindannyiunk számára új flamenco muzsikával.
Anyósom futva menekült a szobából, s bizony a család többi tagja is meglehetősen rosszallóan vette, hogy ilyesmivel csúfítják el a napját.

Hiába. Ha éneklésről van szó, mostanság legtöbbünknek az operaszínpad, a műdalok világa jut eszébe. Mi magunk nem merünk énekelni, a „képzetteken” kívül másokat pedig előítéleteinktől vezérelve nem hagyunk énekelni. Pedig talán kevesebb dolga lenne a pszichológusoknak, ha legalább néha, egy-egy vad kiáltás erejéig teret engednénk a bennünk rejtőző indulatoknak, érzéseknek.

A Tekameli együttes által énekelt spanyol cigányzene egyébként fokozott ellenállásra számíthat a „kulturált fülek” körében.

A magyar népi énekstílusban is jelen lévő torokhangot a spanyol cigányzene előadói mesterfokon alkalmazzák. Az énekes óriási erővel préseli ki a levegőt egy egészen szűk kis résen. Ettől a mély hangok reszelőssé, a magas hangok pedig üvöltőssé válnak.
Csak így tudják kifejezni azt a mérhetetlen fájdalmat, elementáris érzelemvilágot, megszelídíthetetlen szerelmet, ami bennük lakozik.
Nem szabnak gátat érzelmeiknek. Legalább itt, a zenében nem.

Ma már ezen a vad hangzáson valamennyit enyhít a gitár hangja. Néhány száz esztendővel ezelőtt azonban csak a minden gátat átszakító emberi hang és az azt kísérő jellegzetes dobolás jelentette a spanyol cigányzenét.

Azoknak, akik még nem találkoztak vele, először talán a Gipsy Kings felvételeit ajánlanám. Ha itt már megbarátkoztunk a műfaj sajátos alaphangszíneivel, akkor bátran áttérhetünk a Tekameli együttes felvételeire. Ha pedig ezt a lemezt is maradéktalanul tudjuk élvezni, akkor talán már a nevenincs spanyol cigányzenész „abszolút csiszolatlan” énekét is befogadja a fülünk.