African Rhythms - Reich és Ligeti esete a pigmeusokkal

African Rhythms
Pierre-Laurent Aimard
Aka Pygmies
Warner Classics
2003

Az olvasó számára nem újdonság, hogy a XX. századi zenére az egyik legnagyobb hatást a tradicionális afrikai muzsika gyakorolta. Nem csupán az ütős hangszerek sajátos használata miatt (ez, tudjuk, meglehetőst határozott vonulatként jelentkezett a kortárs zeneszerzők munkáiban), hanem ritmikája és vokalitása miatt is.

A pigmeusok zenéjében mindkettőnek különös szerepe van. A polifonikusan építkező dalok szólamai az európai fül számra szokatlan poliritmiával fonódnak össze. Nem csoda, hogy ez a zenei szerkesztésmód, ez a hangzás megtermékenyítőleg hatott két olyan új utakat kereső zeneszerző munkásságára, mint Steve Reich és Ligeti György.

Az Aka Pygmies a világ talán legismertebb pigmeus énekegyüttese. Repertoárja tökéletes keresztmetszetét adja annak a zenei hagyománynak, amely a pigmeus közösségekben évszázadok alatt kikristályosodott. Ezt a muzsikát Ligeti György mutatta be 1999-ben Pierre-Laurent Aimard-nak, aki ebből az év decemberében koncertet és workshopot adott a párizsi Theatre du Chatelet-ben. A kezdeményezés olyan sikeresnek tűnt, hogy Aimard úgy döntött, rögzíti a zenei anyagot.

Az African Rhythms célja, hogy közös pontokat keressen a pigmeus zene és az azt jól ismerő, sőt bizonyos mértékig (s bizonyos ideig) a hatása alatt álló Ligeti György darabjai között. Aimard azonban fölvett két jól ismert Reich-kompozíciót (Clapping Music, Music for Pieces of Wood) is a CD-re, hiszen Reich munkáiban éppen úgy kimutatható az afrikai zene hatása.

Hasonló lemezek készültek már, és bizonyára ezután is készülnek. Jó szerkesztéssel egymás mellé helyezni a tradicionális és a műzenét, nem új ötlet. Azonban nem lehet elégszer megismételni. Különösen akkor kár volna kihagyni, ha az ember olyan zenei anyag birtokában van, mint Aimard.

Az African Rhythms nem csupán arra jó, hogy közelebb vigyen bennünket a kortárs zeneművek alaposabb megértéséhez. Ráébreszt arra is, hogy nincs új a nap alatt: ami a hetvenes években még avantgarde-nak tűnt (mint a repetitív zene), más kultúrákban valójában már évszázadok óta létezhet - létezik. Ráadásul ritka, különös zenei élményben részesíti a hallgatót.