Bécsi álom Brüsszelben (A Philharmonia Zenekar koncertje)

2009. március 5.
Brüsszel
Palais des Beaux-Arts

Philharmonia Zenekar
Solveig Kringelborn – szoprán
Juha Uusitalo – basszbariton
Vez.: Esa-Pekka Salonen

SCHÖNBERG: Megdicsőült éj
ZEMLINSKY: Lírikus szimfónia

Az 1945-ben Walter Legge által alapított, londoni székhelyű Philharmonia Zenekar a világ élvonalába tartozik, nehéz lenne felsorolni mindazokat a kitűnő karmestereket és szólistákat, akikkel az elmúlt több mint 60 évben koncerteket adtak, felvételeket rögzítettek. Szerencsénkre a zenekar nagyszerű kvalitásairól többször meggyőződhettünk budapesti koncertjeiken is.

A kiváló – elsősorban XX. századi művek vezénylésével híressé vált – finn karmester, Esa-Pekka Salonen ebben a koncertszezonban lett az együttes vezető karmestere, s a 2009-es évre meghirdette a City of Dreams: Vienna 1900–1935 programot, amelynek keretében 9 hónap alatt Európa 18 városában adnak koncerteket. A rendezvénysorozat nem csak zenekari hangversenyekből áll: kamaraesteket, előadásokat, képzőművészeti tárlatokat is magába foglal.

Bécs zenei – és általában kulturális – élete hallatlanul izgalmasan alakult a bemutatott három és fél évtizedben, hiszen ez a kor tekinthető a romantikából a modern művészetekbe való átmenet időszakának. S ennek a korszaknak a közepén élte át egész Európa – s ezen belül különös súllyal Bécs – a „boldog békeidők” végét, a felébredést egy álomból, az I. világháború rettenetét, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását, és az új nemzetállamok megalakulását – ha úgy tetszik, egy új álom születését.

A nagyszabású program február 25-én kezdődött a Londontól délkeletre fekvő, mindössze 150 000 lakost számláló Basingstoke városában, ahol a zenekar rendszeresen fellép. A nyitó esten a Megdicsőült éj és Mahler IX. szimfóniája szerepelt. Február 27-én és 28-án Schönberg hatalmas apparátusra írt késő-romantikus alkotása, a Gurre-Lieder csendült fel Birminghamben, illetve Londonban. (A birminghami koncert egyedülálló érdekessége, hogy a szervezők gondoltak azokra, akik idegenkedtek egy Schönberg-mű meghallgatásától, és felajánlották a jegy árának visszatérítését abban az esetben, ha nem tetszett a hangverseny!)

Március elején a zenekar villámlátogatást tett a kontinensen, 4-én és 5-én Párizsban és Brüsszelben szerepeltek ugyanazzal a programmal, 6-án Amszterdamban pedig Schönberg Zongoraversenye (Mitsuko Uchida volt a szólista) és Mahler IX. szimfóniája alkotta a programot. Hogy a zenekar – és a minden estén irányító Salonen – munkabírását érzékeltessem, röviden megemlítem, hogy egy 12-i londoni koncert után 13-án és 14-én Kölnben és Bécsben lépnek fel, 17-én pedig megkezdik három koncertből álló spanyolországi turnéjukat. Az egész rendezvénysorozat októberben, Londonban zárul, a Wozzeck fél-szcenírozott előadásával.

A brüsszeli koncerten egy-egy Schönberg- és Zemlinsky-kompozíció szerepelt, méghozzá mindkét szerző kiemelkedően legtöbbet játszott műve. A Megdicsőült éj eredetileg vonóshatosra íródott (1899-ben), de a – manapság lényegesen gyakrabban előadott – vonószenekari változat keletkezése már hibátlanul illeszkedik a programsorozathoz választott intervallumba.

A Schönberg-darab első ütemeinél eltöprengtem azon, milyen érdekes jelenség a zenekari tradíció. Amikor – bő négy évtizeddel ezelőtt – először hallottam a Philharmonia Orchestrát, emlékszem, majdnem elállt a lélegzetem a mélyvonósok csodálatos hangzásától. Abból az együttesből igen nagy valószínűséggel már senki nem ül a pultoknál, a folyamatos cserék során mégis megmaradt a hangzás kultúrája, ma is elsősorban a mélyvonósok elképesztően szép kórusa teszi egyedivé a zenekar megszólalását. Természetesen ez a megjegyzésem még véletlenül sem jelenti azt, mintha a zenekar többi részével baj lenne...

A Schönberg-mű előadása minden vonatkozásban emlékezetesen szép, kontrasztokkal telített volt. Arról nem az előadók tehetnek, hogy a félórás mű kissé túlzottan terjengős (nem tudom megmagyarázni miért, de az eredeti vonóshatos változat hallgatása közben nincs ilyen érzésem).

Szünet után következett Zemlinsky Lírikus szimfóniájának előadása. A mű – akárcsak az elég nyilvánvalóan az alapötletet adó Mahler-opus, a Dal a Földről – csupán azért szimfónia, mert a szerző ezt írta rá, egyébként nagyzenekari dalciklus.

A Rabindranath Tagore verseinek német fordítására írt zene hét tételből áll, a páratlan számúakat a bariton, a párosakat a szoprán szólista énekli. A versek mind a szerelemről szólnak, végigjárják az utat annak keletkezésétől az elmúlásáig. A bariton dalokat a finn óriás, Juha Uusitalo kétségtelenül remek hangi adottságokkal (ha kellett, minden gond nélkül túlénekelve a hatalmas zenekart), de egy kissé hidegen szólaltatta meg. Mintha idegen lenne számra Zemlinsky világa (s német kiejtése is erősen „finnugor” akcentusú).
A norvég Solveig Kringelborn elbűvölő jelenség, kedves, kifejező éneklése teljes összhangban áll megjelenésével, lenszőke hajával, valószínűtlenül kék szemével és kislányos mosolyával. A megrázóan szép hatodik dalban (Vollende denn das letzte Lied und lass uns auseinander gehn) eljutott az átélés ritkán hallható fokára.

Az estét a csodálatosan játszó zenekar, és a művet elképesztő intenzitással vezénylő karmester tette feledhetetlenné. Salonennél a szimfónia legalább annyira drámai, mint lírai. Hatalmas íveket rajzolt (tételszünet nélkül játszották végig a terjedelmes alkotást), nem riadt vissza a szélsőséges effektusoktól, hangerőváltásoktól (a kemény üstdobütések néhol csaknem megrepesztették a terem falait). A művet lezáró, lírai zenekari epilógus egyszerűen tökéletes volt.

Március 14-én ugyanezek az előadók, ugyanezzel a műsorral lépnek fel Bécsben, a Konzerthausban. Az internetes információk szerint még vannak szabad jegyek...