Ifjúsági oldal (A Pomádé király a Veszprémi Petőfi Színházból)

2012. április15., 11:00
Fesztivál Színház

RÁNKI: Pomádé király új ruhája
A Veszprémi Petőfi Színház előadása

Pomádé király: Cseh Antal
Dani: Decsi András
Béni: Szerdahelyi Pál
Garda Roberto: Szeles József
Nyársatnyelt Tóbiás: Baranyi Péter
Dzsufi: Óhegyi Fioretti
Kapitány: Dorn Tibor
Tizedes: Lechner András
Gyerek: Szuromi Benedek

Vez.: Oberfrank Péter

*

„– Vigyázat! Gyerek van nálam, és nem félek használni!” – indított SzJ kollégám egy januári ifjúsági előadásról tudósítva. Szlogenjét (és koncepcióját) elorozva ezúttal én is fiatal segéderővel vonultam operát nézni. Ádám fiam nyolcesztendős kisiskolás, aki, mint a tetthely felé menet számomra is váratlanul kiderült, már jól ismerte a Pomádé hírneves sztoriját. A királyét, aki majd „alaposan leégeti magát a saját butasága miatt”, összegezte az autóban ülve a várható történetet.

A Művészetek Palotája ifjúsági matinékoncertjén ezúttal a Veszprémi Petőfi Színház produkciója volt műsoron. Van a veszprémi társulat honlapjának egy végtelenül szimpatikus menüpontja, az „Ifjúsági oldal”. Rákattintva olvashatjuk, hogy bő egy esztendő alatt összesen hat ifjúsági bemutatójuk volt, egyebek mellett A kis herceg, az Óz, a csodák csodája, a Lúdas Matyi és az Iskola a határon. Végre egy intézmény nemcsak a szlogenek utálatos szintjén foglalkozik a fiatalok színházi nevelésével. Amúgy tényleg, ki a fene fog húsz év múlva színházba/koncertre járni, ha a mostani gyereksereg kizárólag a számítógép és a tévé előtt tölti (le) szabadidejét?

Sőt, nemcsak színházi, hanem zenei nevelés is szóba jön, ugyanis ebbe a sorozatba tartozik a tavaly tavasszal bemutatott Ránki-örökzöld, a Pomádé király új ruhája is. És már önmagában ezért kalapot emeltem a színház vezetése előtt. Ránki meseoperája ugyanis nem adható elő bizonyos zenei színvonal teljesítése nélkül, s már maga a feladat vállalása is elismerést érdemel. És erre az előadás egy pillanatig sem cáfolt rá.

A veszprémi színház rutinos rókákra bízta a mű színrevitelét. Toronykőy Attila rendező, s Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervező már a Magyar Állami Operaházban is bizonyított, remek meseoperát tudnak a gyermekközönség elé varázsolni. A produkció alapjaiban az operaházi előadás felépítését követte, de nagymértékben alkalmazva azt a helyi viszonyokra. A tízfős (alkalmi) zenekar létszámában ráadásul semmi kompromisszum nincs, azt maga a komponista hagyta jóvá, bölcsen előregondolva pont az ilyen előadási viszonyokra.

Toronykőy ezúttal sem gondolkodott a napi aktualitásokban. A meseopera figurái végletekig karikatúraszerűek ugyan, de a kifejezésben egyszerű és könnyen érthető eszközrendszer mentén mozognak. Maga a színrevitel imponálóan mozgalmas és változatos volt. A feladat megoldása során a rendező kizárólag arra koncentrált, hogy az ifjúsági korosztály számára élvezetessé tegye Ránki művét. És ez, jelentem, tökéletesen sikerült. Ádám a székében kényelmesen elnyúlva követte az eseményeket, forgott a szereplőkkel, ha körbemasírozták a nézőteret, gyakorlatilag egy pillanatra sem engedett ki, szemmel láthatóan végig remekül szórakozva. A zenei megvalósítás kisebb egyenetlenségei kevésbé izgatták, mi több, az egyik zeneileg kevéssé kicsiszoltan közreműködő prózai társulati tag játéka tetszett neki a legjobban. Persze a legfőbb szerepeket (de korántsem mindet) gyakorlott operisták alakították.

Cseh Antal (Pomádé király) most sem győzött meg arról, hogy mélybasszus, viszont ismét bebizonyosodott, hogy milyen pompás színpadi alkat. Decsi András és Szerdahelyi Pál (Dani és Béni) minden igényt kielégítő muzikalitással és játékkal hozták a két csibészt és pergették az eseményeket. Szeles József (Garda Roberto) és Baranyi Péter (Nyársatnyelt Tóbiás) inkább a színészi kifejezőerő oldaláról közelítette meg a figurát.

Kicsit árván maradt a Dzsufit alakító Óhegyi Fioretti. A rendező által kitalált játék (ami a pesti Dzsufiknál maradéktalanul sikerült) esetében a kedvesen kívülálló mosolygásra predesztinálja, ami ebben a mozgalmas és sok gesztusra felépített előadásban kevésnek tűnik.

Az előadás zenei minősége minden előzetes várakozásomat felülmúlta. Oberfrank Péter vezetésével remek, jellemrajzokban gazdag és élvezetes produkcióban lehetett része a lelkes nézőknek, akik persze (Ádámhoz hasonlóan) ünnepelték a jókat, az igazságtevőket, de a buták és önteltek alakítói is vastapsban részesültek. Mert az igazi színjátékhoz az is hozzátartozik, hogy meg tudjuk különböztetni a valót és a mesterségest.

fotóink a Veszprémi Petőfi Színház weboldaláról származnak