vissza a cimoldalra
2019-04-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11346)
A csapos közbeszól (95)

Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4326)
László Margit (192)
Élő közvetítések (7828)
Operett, mint színpadi műfaj (3886)
Thomas Hampson (266)
Charles Gounod (221)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4482)
Palcsó Sándor (242)
Udvardy Tibor (207)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3228)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (7)
Egyházi zene (219)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1639)
Franz Schmidt (3312)
Requiem (454)
Abbado – az ember (155)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vasbeton és vattacukor (Csajkovszkij- és Prokofjev-szonáták Richterrel)
Balázs Miklós, 2012-05-14 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Richter, Sviatoslav: Early Recordings, Vol. 2 Richter, Sviatoslav: Early Recordings, Vol. 2 (1956–1958)

TCHAIKOVSKY: Grand Sonata in G minor, Op. 37
PROKOFIEV: Piano Sonata No. 7 in B flat major, Op. 83
Piano Sonata No. 9 in C major, Op. 103

Sviatoslav Richter – piano

Naxos
8.111387

*

Döntsék el a hosszú eszű muzikológusok, Prokofjev akkor írt-e jobb zenét, mikor ifjonti hévtől és nehéz abszinttól fűtve, kétes hírű párizsi szalonokban múlatta az időt excentrikus avantgardisták társaságában, s szinte le sem tette a kártyát, vagy akkor, mikor adósságait „nagyvonalúan” hátrahagyva visszakéredzkedett Oroszország Anyácska kebelére, s beállt a sorba a kötelező zsdanovi dogmatikát követendő. Nem kérdés: akkor bújt ki belőle a barbarizmus (kor)szelleme, mikor a szabad világban a „haldokló nyugat” újdonatúj irányzatai megkörnyékezték, a Debussy utáni űrt kitölteni vágyó, bágyadt posztimpresszionizmus, vagy ez erőteljes, öntudatos expresszionizmus, no meg a végletekig absztrahált dadaizmus, fauvizmus, futurizmus és így tovább. Mert a II. és a III. szimfóniát, vagy akár A tékozló fiú című balettet kétségkívül ezek a romlatlan, nyers, vad energiák táplálják.

A hazatérés utáni újromantikus illúziók kergetése akár az öregedés jele is lehetne egy meglett férfiúnál, de tartok attól, itt inkább csak a megváltozott esztétikai ideológiák mentén való alkalmazkodás kódjai rendeződnek át. A tékozló fiú haza- és megtér, lerója a kötelező köröket. Minden eszköze megvan hozzá. Utólag könnyű belátni, Prokofjev akkor a legeredetibb, amikor a legkevésbé akar az lenni.

A második világháború olyan mélyen belemar az orosz földbe és népbe, ahogyan soha semmi korábban. A kitelepített Prokofjev is a sorban áll, hogy leadhassa új vonósnégyesét. Vonósnégyest írni? A Nagy Honvédő Háború kellős közepén? Abszurdum. Később maga is megvallja. De zongoraszonátát! Arra a hivatalosok is bólintanak, igen, abban van spiritusz. Páncéltőke, fémhuzalok, kalapácsok – a billentyűk szabályosan váltakozó fekete-fehér uniformisával és a húrok egy irányba tartó párhuzamosságával a zongora már önmagában is a vonuló hadoszlopok metaforája. A prokofjevi, úgynevezett háborús szonáták nem kevésbé hűen reprezentálják a történelmi idő és tér metszetét, mint Sosztakovics ekkoriban született, VII. és VIII. szimfóniái. A műfaj első pillantásra nagyon másnak tűnik, de a forma nem, csak a kifejezésmód kötött. Háború van. Ilyenkor nem libbenek elő a felhők közül a gyengéd líra múzsái, ilyenkor csak a harci indulók kérlelhetetlen ritmusa és a gombnyomásra gyilkoló gépek monoton zúgása hallatszik el az elcsigázott fülekig.

1942: a 7. zongoraszonáta Sztálin-díjat nyer. Még csak a „második fokozatot”, mert a gyanakvó szovjet kulturális bizottságok nem bíznak eléggé az éppen csak hazatalált, nemzetközi elismertséggel és kapcsolatokkal terhelt zeneszerzőben. Kevéssel ezután Prokofjev személyesen invitálja az akkor huszonnyolc éves Szvjatoszlav Richtert, a legszebb reményekkel induló orosz zongoraművészt, hogy mutassa be a darabot. Richter ’43 januárjában, néhány nap tanulás után megtartja a szonáta premierjét: óriási diadalt aratva. A szűnni nem akaró taps miatt a zongorista teljes egészében megismétli a művet.
E történelmi diadal, mely a zeneszerzőnek és a pianistának is példátlan sikert hoz, mégsem elegendő, hogy Richtert olyan szoros érzelmi szálak fűzzék a darabhoz, mint az ezt követő két Prokofjev-szonátához, a 8.-hoz és a 9.-hez. A 8.-at Gilelsz mutatja be ’44-ben – Richter csak később tanulja meg –, a komponista ezzel a Sztálin-díj első fokozatát is elnyeri.

Hanem a Kilencedik. Az utolsó szonáta. Richternek már-már túlzottan egyszerű, de messze túlmutat a szocialista realizmus doktrínájának primitív optimizmusán. Igazi hazai, csaknem idilli munka, valamiféle naiv, gyermeki életigenlés, keresetlen kedélyesség cseng benne. Prokofjev úgy nevezi ezt a stílust: új egyszerűség. Ajánlása Richternek szól, sőt, a szerző személyesen adja át neki a kéziratot, mikor a pianista meglátogatja Moszkva melletti dácsájában. 1947 áprilisát írják, s Prokofjev hozzáfűzi: „ez lesz a maga szonátája”.
Már szerveznék az ősbemutatót, mikor is a párt központi bizottsága és Andrej Zsdanov minden korábbinál szűkebbre húzzák a derékszíjat. Prokofjev még mindig "gyanús figura" a szemükben, részben, mert sokáig élt Nyugaton, részben, mert korábban nyíltan rokonszenvezett a szovjet ideológusok által csak formalizmusnak bélyegzett progresszív tendenciákkal. Négy hosszú esztendőnek kell eltelnie, mire Richter engedélyt kap, hogy nyilvánosan eljátssza a művet. „Bizonyára nem az a fajta zene, mely leemeli a tetőt a konzervatórium nagyterméről” – ismeri el a szerző, de a darab így is szép sikert arat.
El kell telnie még pár évnek, mire ezen lemezfelvételekhez elérkezünk: Richter 1958-ban rögzítette a két szonátát Moszkvában, a Melogyija számára.

A CD első műsorszáma, a kalapáló, zakatoló Csajkovszkij-szonáta csalódást kelt. A saroktételek ólomsúllyal, motorikusan peregnek, nyoma sincs a „nyugatos” grandeur-nek, az önsajnálat romantikus pátoszának. Itt rögeszmék kopognak. Richter Csajkovszkijban is Prokofjevet hallja, az elme elfojtott, ártalmatlan kényszerképzetei helyébe is a gőzgép lüktetését, a tankok vonulását képzeli. Talán nem véletlen – 1956-ban járunk.
Az őserő mozdul meg ezeken a lemezeken: Richter az öröklét számára önti acélba és vasbetonba Prokofjev szonátáit. Elemi energiákat, gigászi pusztító és teremtő erőket szabadít fel. A 7. szonáta egy hosszú, gyilkos gyalogmenet egyik lövészároktól a másikig, a történelem terrorjával szembeni kiállás mérhetetlen terhe az, amit a zongorista itt a vállára vesz.
Eleinte a 9. is mintha húzna a küzdelem felé, de végül úrrá lesz rajta a derűlátás, a békevágy. A zárótétel önfeledt allegrójában az ember akaratlanul is fehér zoknis, piros nyakkendős úttörőkre és a május elsejei vattacukorra asszociál. Az életben néhány év, a lemezen pár perc csupán, és a harsogó-hörgő csatazaj egy nyüzsgő majális derűs zsongásává olvad.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Vári-Kovács Emese (ének), Gál Márta (csembaló), Molnár Andrea (blockflöte)
„Férfi szemmel, női szemmel a barokkban”
MONTEVERDI: Scherzi musicali cioe arie et madrigali – Maledetto sia l’aspetto; Eri già tutta mia
FRESCOBALDI: Arie musicali per cantarsi, 1. kötet – Se l’Aura spira
G. CACCINI: Le nuove musiche – Belle rose porporine
F. CACCINI: Primo Libro delle Musiche – Ch’amor sia nudo
STROZZI: Cantate, ariette e duetti, op. 2 – Chiamata à nuovi Amori
MONTEVERDI: Tempro la cetra
FRESCOBALDI: Arie musicali per cantarsi, 1. kötet – Così mi disprezzate
F. CACCINI: Primo Libro delle Musiche – Nube gentil
STROZZI: Cantate, ariette e duetti, op. 2 – L’Eraclito amoroso
MONTEVERDI: Ohimè ch’io cado
STEFFANI: Un core o piante o sassi
STEFFANI: Il pastorello
STEFFANI: Dolce Auretta
STROZZI: Ariette a voce sola op. 6 – Chi brama in Amore
STROZZI: Diporti di Euterpe overo Cantate e ariette a voce sola, op. 7 – Mi fa rider la speranza

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sztanyiszlav Trofimov, Irina Csurilova, Alekszej Markov, Nazsmiddin Mavljanov, Roman Burgyenko, Andrej Zorin [etc.]
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Mariinszkij Zenekar
vez.: Valerij Gergijev
CSAJKOVSZKIJ: Jolánta - koncertszerű előadás

20:00 : Budapest
Eiffel Műhelyház

Szigetvári Dávid, Kovács István, Gabriella, Schöck Atala, Megyesi Zoltán, Bakonyi Marcell
vez.: Csiki Gábor
BACH – MENDELSSOHN: Máté-passió
Oratórium egy részben
18:00 : Martonvásár
Agroverzum

Novák Zita, Tóth Kiss Johanna (hegedű), Sörös Jenő (brácsa), Balog Endre (cselló), Boldoghy Kummert Péter (nagybőgő), Novák András (klarinét)
KODÁLY: Epigrammák 1-5 (Novák András átirata klarinétra és vonósnégyesre)
WEINER: Ballada op. 8 (Novák András átirata klarinétra és vonósötösre)
KEREK GÁBOR: Családi zene op. 207
WEINER: I. Divertimento, op. 20 (I., II. tétel)
WEBER: Kvintett klarinétra és vonósnégyesre, op. 34