vissza a cimoldalra
2018-04-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60764)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3970)
Társművészetek (1246)
Momus társalgó (6313)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11264)
A csapos közbeszól (95)

Opernglas, avagy operai távcső... (20061)
Natalie Dessay (1803)
Kolonits Klára (1065)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1225)
Robert Schumann (82)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2676)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (751)
Élő közvetítések (7036)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (689)
Balett-, és Táncművészet (5515)
Operett, mint színpadi műfaj (3572)
Franz Schmidt (3105)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2494)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1380)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4254)
Momus-játék (5468)

Fórumok teljes listája
Apróhirdetések
• 2018-04-17
A Magyar Nemzeti Énekkar meghallgatást hirdet bariton és basszus szólamra, valamint basszus szólamvezetői megbízatásra szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező énekesek számára.

A meghallgatás anyaga:

1. Szabadon választott skála, ami a hangterjedelmet bemutatja.

2. Két szabadon választott, különböző karakterű darab (ária, vagy dal) előadása (zongorakísérőt biztosítunk)

3. Előre megadott énekkari állások előadása zongorakísérettel az alábbi művekből (kottát kérésre biztosítunk):

- Bach: h moll mise
- Brahms: Német Requiem
- Bartók: Cantata profana
- Verdi: Quattro pezzi sacri

4. Lapról olvasás

5. Szólampróba vezetése (csak szólamvezető-jelölt esetében!)


Jelentkezés részletes szakmai önéletrajzzal 2018. május 10-ig Tóth Antal menedzsernél a toth.a@filharmonikusok.hu e-mailcímen.
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék L. – Giuseppe Sinopoli
Balázs Miklós, 2012-05-09 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Giuseppe Sinopoli Az 1990-es évek egyik legfoglalkoztatottabb, s egyszersmind legvitatottabb karmestere volt. Miután a Philharmonia Zenekar megvált a sármos és temperamentumos, s nem mellesleg közönségkedvenc Riccardo Mutitól, kézenfekvőnek látszott egy újabb olaszt a zenekar élére csábítani. Giuseppe Sinopoli azonban se temperamentumos, se sármos nem volt, nélkülözte Muti minden férfiúi vonzerejét; csupán egyetlen dologban emlékeztetett rá: ő is olasz volt. Ám, szemben elődjével, a legkevésbé sem hasonlított a Toscanini-féle rámenős talján archetípusára. Tíz évet töltött a nagy hírű londoni együttes élén Sinopoli, személye és munkája ezalatt folyamatos, már-már késhegyig menő disputák tárgya volt a brit és a nemzetközi sajtóban. A Times kritikusai egyszer az egekig magasztalták, másszor közönséges kóklernek titulálták, a zenekari tagok pedig nem szerették, de tolerálták Sinopoli minden rigolyáját és olykor rokonszenveztek ambícióival.
Drezdában már más közönség fogadta: az újonnan demokratizálódott ország, város és zenekar, akárcsak a zeneszerető szász közönség, valósággal félistenként nézett fel erre a tudós-tudálékos hajlamú és küllemű, Borsalino-kalapot viselő, hóbortos dirigensre.

Giuseppe Sinopoli 1946 novemberében született Velencében. Tizenkét éves korától Messinában orgonálni tanult, majd 1965-től két éven át a Velencei Konzervatórium óráit hallgatta. Apja nyomására orvosnak tanult a Padovai Egyetemen, ám eközben, muzsikusi ambícióit fel nem adva, a sienai akadémiára is bejárt, s buzgón látogatta Ligeti és Stockhausen nyári kurzusait Darmstadtban. 1972-ben orvosként és pszichiáterként, később antropológiából doktorált. A vezénylés és a komponálás egyaránt érdekelte: Hans Swarowsky híres karmesteriskolájába iratkozott be Bécsben, azután szülővárosában próbálkozott vezényléssel, tanítással, zeneszerzéssel és együttes alapítással. 1975-ben hozta létre avantgárd zenei társulatát, a Bruno Maderna Ensemble-t. Ekkoriban még a komponálásban tűnt a legelhivatottabbnak Sinopoli, elkötelezett híve volt az olasz, és persze más európai modern-strukturalista és bimbódzó posztmodern tendenciáknak, érdeklődése a szeriális zenétől az elektroakusztikus kompozíciókig terjedt. A ’70-es évek végén szerezte legismertebb művét, a Lou Salomé című operát, melyet 1981-ben mutatott be Münchenben.

Giuseppe Sinopoli Karmesterként fokról fokra haladt a dirigensi karrier grádicsain: kezdetben a velencei La Fenicében bíztak rá pár Verdi-előadást: előbb Aidát, majd Macbethet vezényelt 1976–77-ben, később a berlini Állami Operában a Macbethtel, a bécsi Staatsoperben az Attilával debütált. Ekkoriban elsősorban operakarmesterként tartották számon, londoni és New York-i bemutatkozása is egy-egy Puccini-dalműhöz, a Manon Lescaut-hoz (1983, Covent Garden), valamint a Toscához (1985, Metropolitan Opera) köthető, de a következő évek során „bevette” a milanói Scalát és Bayreuthot is. A 80-as évek első felétől azonban tudatosan törekedett egy masszív, Beethoventől Respighiig húzódó szimfonikus repertoár elsajátítására Sinopoli, s hamarosan elnyerte a legtekintélyesebb olasz zenekar, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekarának zeneigazgatói székét – 1983 és ’87 között töltötte be a posztot.

1984-ben nevezték ki a Philharmonia Zenekar első karmesterévé. A Muti távozása utáni kétéves interregnum bizonytalanságai ugyan megszűntek az együttes háza táján, de a helyükbe újabb kétségek léptek. Sinopoli mind a muzsikusok, mind a közönség számára csalódást hozott. A zenekar nem fejlődött a keze alatt, a zenészek nehezen vették rá magukat, hogy Sinopoli számukra nemritkán idegen és nehezen elfogadható intenciói szerint cselekedjenek és dolgozzanak. Az olasz dirigenssel szembeni averziókat tovább táplálta, hogy a karmesteri kaszt – köztük mindenekelőtt az Abbado–Muti fémjelezte olasz tengely – szinte kirekesztette őt a soraiból, nyíltan inkompetensnek, hozzá nem értőnek bélyegezve Sinopolit, a kritika pedig szüntelenül ostorozta őt szélsőséges gesztusokkal élő előadásai miatt, és mert – ahogy írták – „vulgarizálja a remekműveket”. A kemény bírálatok ugyan lelkileg megviselték a karmestert, de megtörni nem tudták. Londoni pozícióját egy rendkívül jövedelmező lemezszerződéssel és szintén komoly haszonnal járó külföldi turnékkal szilárdította meg, s míg a brit közönség fanyalgott rajta, Japánban olyan reputációt vívott ki magának, amilyet korábban csak Karajan vagy Celibidache tudott.

Giuseppe Sinopoli Mindeközben a saját ideái szerint formálta át a Philharmonia Zenekar hangzását, ahol ezt összeszorított fogakkal ugyan, de tűrték. A Klemperertől örökölt tömör, súlyos hangzás, melyet azután Muti is képviselt, csaknem eltűnt az együttesből, s helyébe egy melegebb, bársonyos vonóshangzásra épülő, olaszosan hajlékony és finom, részletgazdagságra törekvő zenekari megszólalás lépett. Ennek az átalakulásnak azonban óriási ára volt: sem a korábban olyannyira kedvelt Muti, sem a népszerű vendégkarmesterek, mint Simon Rattle vagy Vladimir Ashkenazy nem léptek fel a Sinopoli trenírozta zenekarral, mondván, az olasz maestro „kiveszi az élét” a Philharmonia ezerszer megcsodált, egyedi játékmódjának. Ezt a legtöbben hanyatlásnak látták akkoriban, de ma már tudjuk, épp ez a kettősség, vagyis a Klemeperertől örökölt zord keménység és a Sinopolitól megtanult puhaság és könnyedség biztosítja napjainkban is az együttes saját hangzásvilágát.

A ’90-es évek eleje több fordulatot is hozott Sinopoli pályáján. 1990-ben, miután több bayreuthi produkcióját végignézte, Götz Friedrich, a berlini Deutsche Oper legendás intendánsa kinevezte az intézmény vezetőjévé, megbízatását azonban egy évad után, „bizalmi válság” címén visszavonta.
Két évre rá, 1992-ben Sinopoli átvette a német újraegyesülés óta lényegében zeneigazgató nélkül maradt Staatskapelle Dresden irányítását, s hozzáfogott, hogy egy, a londoninál is mélyebb átalakítást hajtson végre az együttesén. Ez lényegében sikerült is, ráadásul munkája korántsem ütközött olyan erős ellenállásba, mint a brit fővárosban. A drezdai közönség és az hivatásos ítészek már egészen más alaphangot ütöttek meg Sinopolival szemben; akadtak ugyan engesztelhetetlen ellenzői Szászországban is, de a kritikus hangok jóval halkabbak maradtak. Míg a londoni közönség többnyire fejcsóválással fogadta meglehetősen egyedi hangú Mahler-olvasatait, Drezdában éppen ezek révén tett szert mind nagyobb népszerűségre – koncertjei előtt gyakorta tartott bevezető előadást a Mahler-szimfóniákról. A szimpátia és a bizalom tehát kölcsönös volt.

Sinopoli így kilenc esztendőn át, egészen haláláig a Staatskapelle zeneigazgatója maradt. Több mint kétszáz alkalommal lépett fel a zenekarral, s az évek során olyan repertoárt alakított ki, melyet a rendszerváltás előtt aligha tehetett volna meg bárki. Rendszeresen megszólaltatta a szeriális modernista irányzat képviselőinek (Schönberg, Berg és Webern) zenekari és színpadi műveit a Semperoperben, s Mahler-szenvedélyén túl emlékezetes Schubert- és Bruckner-esteket adott, továbbá több Richard Strauss-operát is bemutatott, s ezenközben szinte ontotta a hanglemezeket a piacvezető kiadó, a Deutsche Grammophon számára. Ebben az időben nyerte el az Olasz Köztársaság két rangos kitüntetését, a Főtiszti Érdemrendet és a Lovagi Érdemrend Nagykeresztjét.

Tragikus hirtelenséggel hunyt el Giuseppe Sinopoli. 2001 áprilisában a berlini Deutsche Operben az Aidát dirigálta a nem sokkal korábban elhunyt Friedrich emlékére. A harmadik felvonás közben rosszul lett: szívroham érte, és az életét már nem tudták megmenteni. Két nappal később Marcello Viotti dirigálta az Aidát – Sinopolira emlékezve.

Giuseppe Sinopoli A lemezkészítő Giuseppe Sinopoli bő húsz esztendeje (1979–2000) a zeneiparban gyakorlatilag egybeesett a digitális hangrögzítés és a CD-kiadás aranykorával, az olasz dirigens pedig tudatosan és hatékonyan élt a hanglemezek adta lehetőségekkel. Első stúdiómunkáját még igazi avantgárd pionírként honfitársa, Bruno Maderna műveiből rögzítette az Észak-német Rádió Zenekara élén (Hamburg, 1979, DG), majd a ’80-as években következett az igazi „nagyüzem”. Négy Verdi- (Nabucco, Berlin, 1982, DG; Macbeth, Berlin, 1983, Philips; Rigoletto, Róma, 1984, Philips; A végzet hatalma, London, 1985, DG) és három Puccini-operát (Manon Lescaut; London, 1984, DG; Pillangókisasszony, London, 1987, DG; Tosca, London, 1990, DG) rögzített stúdióban az évtized végéig, de két Wagner-zenedráma (Tannhäuser, 1988, London, DG; A bolygó hollandi, Berlin, 1991, DG) felvétele is színesíti portfolióját. Hangzó hagyatékának további két fontos pillérét adják a Richard Strauss-operák felvételei, valamint a Második Bécsi Iskola képviselőinek népszerűsítése. Az ezredfordulóra szinte Strauss-specialistának számított Sinopoli, miután a mester több nagy operáját (Salome, Berlin, 1990, DG; Elektra, Bécs, 1995, DG; Az árnyék nélküli asszony, Drezda, 1996, Teldec; Ariadne Naxos szigetén, Drezda, 2000, DG) is lemezre vette, csakúgy, mint Schönberg, Berg és Webern zenekari és vokális műveinek derékhadát (kiad.: Teldec).

Kétségtelen, hogy Sinopoli Mahler-interpretációi osztották meg leginkább a közönséget és a kritikusokat. 1985 és ’94 között Londonban, a Philharmonia Zenekar élén valamennyi Mahler-szimfóniát lemezre játszotta, hangos vitákat gerjesztve a szaksajtóban. Alighanem igazat kell adnunk Norman Lebrechtnek, aki egyik interjúalanyát idézve úgy látja: Sinopoli úgy tekintett a zenére, mint „a lét ellentmondásainak, az elme útvesztőinek nyílt és logikus” megjelenítésére, „szemében szükségszerű kapocs létezik a zenei forma és a lélektani erjedés között”, ez pedig, bár – írja Lebrecht – a színházban még bölcsességnek hathat, de az absztrakt zenére alkalmazva nem több puszta „pszichoblablánál”.* A karmester tudniillik a pszichoanalízis eszközeivel közelített a muzsikához és a zeneszerzőkhöz, s ahol tehette, a neurózis megnyilvánulásait kereste. Lebrecht szerint Sinopoli „önkényesen romboló módon” interpretálta Mahlert, mások ezt egyszerűen csak a mahleri kozmosz újraépítéseként, vagy, szelídebben, újraértelmezéseként definiálják. Tény, Sinopoli egy sajátos, mondhatni individuális felfogás mentén olvasta a német-osztrák szimfonikusok, Schubert, Schumann vagy Bruckner zenéjét. Többnyire lassú, komótos tempókkal dolgozott, melyekkel, akárcsak a dinamikával, vagy a frazeálással, igen nagyvonalúan bánt. Ez többnyire elmélyültséget, rosszabb esetben annak látszatát kölcsönözte a produkcióinak.

Giuseppe Sinopoli Ilyen értelemben Sinopoli nem egyszerűen egy „outsider” különc volt a szakmájában, de a trendekkel és a kritikai diskurzussal nyíltan szembemenő, befelé forduló, aktív és önállóan gondolkodó, szuverén művész. Sokoldalúan művelt és képzett volt, jó modorú és halk szavú vezető, ennek ellenére fellépése mindig magabiztosnak hatott, mindazonáltal a magánéletéből hiányzott minden szélsőség vagy excentrikus vonás. (Egyetlen hóbortja volt: ókori civilizációk tárgyi emlékeit gyűjtötte, melyekből kiállítást készült szervezni.) Karmesterként és zenekarvezetőként ragaszkodó és lojális volt akkor is, ha érezte a felé irányuló bizalmatlanságot és a szakmai kompetenciáját illető aggályokat. Drezdában végül meglelte igazi zenei otthonát, ahol minden akadály, gáncs és nehézség nélkül alkothatott. Mély meggyőződéssel hitt a muzsika ember- és társadalomformáló erejében, vallotta: „a zene az emberiség utolsó reménysége”.

* Norman Lebrecht: Maestro – a karmestermítosz, Európa Kiadó Budapest, 2001. 356 p.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Liszt-Kukacok Akadémiája"

10:00 : Budapest
MÁV Szimfonikus Zenekar Próbaterme

"Zene-Tér-Kép Plusz 4."

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Osztrosits Éva (hegedű), Devich Gergely (cselló), Kovalszki Mária (zongora)
KODÁLY: Duó hegedűre és csellóra, Op.7
SAINT-SAËNS: a-moll bevezetés és rondo capriccioso, Op.28
RAVEL: Szonáta hegedűre és csellóra

15:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Olena Tokar (szoprán)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
MOZART: 1. (Esz-dúr) szimfónia, K. 16
MOZART: Ch’io mi scordi di te – koncertária, K. 505
MOZART: Bella mia fiamma, addio – koncertária, K. 528
MOZART: Un moto di gioia – koncertária, K. 579
HAYDN: Holdbéli világ – nyitány, Hob. XXVIII:7
HAYDN: 60. (C-dúr) szimfónia, Hob. I:60 („Il Distratto”)

16:00 : Budapest
Erkel Színház

"Zenekari hangversenyek - Kamarazenei koncertek"

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Miranda Liu (hegedű), Stefán Zsófia (fagott), Winni Wan-Chun Tsou (zongora), Bábel Klára (hárfa)
"Hangulatkoncert"
J.S. BACH: G-dúr invenció, BWV 781
J.S. BACH: f-moll invenció, BWV 780
LISZT: 3 Études de concert, S. 144 - Un sospiro
CHOPIN: cisz-moll noktürn
BARTÓK: Román népi táncok (Stefán Zsófia átirata)
HUBAY: 3. hegedűverseny, Op. 99

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Hargitai Géza tanítványai
"Házimuzsika a Zeneakadémián"

18:00 : Budapest
Várkert Bazár

Szirtes Edina Mókus és Rohmann Ditta koncertje
Vásárhelyi Művészélet finisszázs

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Cracow Singers
Raschèr Saxophone Quartet:
Kenneth Coon, Christine Rall, Elliot Riley, Andreas van Zoelen (szaxofon)
Vezényel: Karol Kusz
LERA AUERBACH: 72 angyal

19:00 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Pauline Rinvert, Kathrin Zukowski, Natalya Boeva, Eric Ander, Tianji Lin, Anja Silja
Hofkapelle München
zenei vezető
Michael Hofstetter
HASSE: Artaserse - magyarországi bemutató

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

19:00 : Budapest
Nádor Terem

A Harmonia Caelestis Barokk Zenekar szólistái:
Belovári Beatrix (barokk fuvola)
Tóth-Vajna Zsombor (csembaló, orgona)
"Nagy Frigyes és zeneszerzői I."
C.P.E. Bach, J.J. Quantz, J. P. Kirnberger és Nagy Frigyes fuvolaszonátái és billentyűs művei

19:00 : Budapest
Magyar Tudományos Akadémia

Megyesi Zoltán (ének), Klenyán Csaba (klarinét)
Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok
hangversenymester: Somogyi Péter
CSAJKOVSZKIJ: Hálás köszönet – elégia
DVOŘÁK: Bibliai dalok, Op.99
GLAZUNOV: Révedezés
GRIEG: g-moll kvartett, Op.27

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Frankl Péter (zongora), Várdai István (cselló)
MENDELSSOHN: 1. (B-dúr) cselló-zongora szonáta, Op.45
SCHUBERT: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D.821
SCHUMANN: Öt darab népies sílusban, Op.102
DOHNÁNYI: b-moll cselló-zongora szonáta, Op.8
19:00 : Pécs
Kodály Központ

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Donato Renzetti
ROSSINI: Tell Vilmos - nyitány
BARTÓK: Táncszvit
RESPIGHI: Tre Corali di Johann Sebastian Bach
RESPIGHI: Róma fenyői

19:00 : Gödöllő
Művészetek Háza

Horváth Benedek (zongora)
Talamba Ütőegyüttes
Gödöllői Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Horváth Gábor
"Mozarttól a kortárs zenéig"
KOVÁCS ZOLTÁN: Adagietto
MOZART: C-dúr zongoraverseny KV 467
MUSZORGSZKIJ: Egy kiállítás képei

19:00 : Szeged
Nemzeti Színház

VERDI: Ernani
A mai nap
született:
1814 • Egressy Béni (Galambos Benjámin), zeneszerző († 1851)
elhunyt:
1991 • Willi Boskovsky, karmester (sz. 1909)