vissza a cimoldalra
2020-01-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11463)
A csapos közbeszól (95)

Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (836)
Élő közvetítések (8354)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (605)
Zenetörténet (262)
Kimernya? (3421)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4662)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3645)
Franz Schmidt (3511)
Pantheon (2511)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1850)
Operett, mint színpadi műfaj (4207)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62059)
Kedvenc magyar operaelőadók (1155)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2708)
Palcsó Sándor (279)
Miller Lajos (91)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Revolúció, kontrarevolúció (Harnoncourt: A keringő forradalma)
Balázs Miklós, 2012-05-03 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Harnoncourt: A keringő forradalma Waltzer Revolution

Concentus musicus Wien
Nikolaus Harnoncourt

Sony
88697914112

*

A mindentudó lexikonok egészen a középkorig tudják visszavezetni a keringőtánc, a valcerritmus eredetét. Persze az olyan könyveknek, melyeket csak két kézzel lehet megemelni, éppen ez a dolguk: egy magára valamit is adó zenetörténeti értekezés képes egyenes vonalban levezetni akár Ligeti György zenéjét is az ősember munkaénekéből vagy sámándalából, ha kell. Hisz mindig találni valami „előzményt”, vagy egy jelenség egy „még annál is korábbi” felbukkanását. Ha másért nem, hát azért, mert „mélységes mély a múltnak kútja”, minden „gyökeredzik” valahol, s lépten-nyomon a törzsfejlődés ottfelejtett nyomaiba botlunk. És tudjuk: aki keres, az talál.

Nos, ezen tekintélyes ismerettárak szerint Michel de Montaigne, a francia késő reneszánsz jeles bölcselője 1580-ban Augsburgban járván látott egy szerinte „istentelen” német táncot, melyet, úgy hallotta, Wellernek, vagy Spinnernek neveznek a „bennszülöttek”, vagyis egy pörgő-forgó páros táncot, melyben a felek olyan közelségig szorítják párjukat magukhoz, hogy tán még az orcájuk is összeér!
Innentől azért még rögös az út a jól ismert, híres bécsi keringőig, de ezen önfeledten kanyargó, sűrű csalitossal szegélyezett ösvény köztes etapjain nem célom végigvezetni az Olvasót. Elég az hozzá, hogy a tizenkilencedik század elejére szinte kész is az általunk ismert, háromnegyedes ütemű „Wiener Walzer” műfaja.

Nikolaus Harnoncourt új lemeze sem merészkedik az ódon régmúltba: ő a forradalomra koncentrál, jelesül a bécsi klasszika és a romantika közti, földcsuszamlásszerű paradigmaváltásra, mely ezt a máig oly népszerű táncformát szülte. Az osztrák karmester csupán Mozartig nyúl vissza: az ún. német táncokig. Hogy „forradalom” alatt e helyt mit is kell érteni, számomra némileg még homályos (a kulturális összefüggésekre, legyenek azok a magas- vagy a populáris kultúra relációi, aligha érvényesek a történelmi materializmus definíciói), a kifejezés, úgy hiszem, itt inkább csak metafora, hisz az idősebb Strauss- vagy a Lanner-féle keringők, melyeket Harnoncourt megszólaltat, mintha valódi, jól kitapintható előzmények nélkül jelentek volna meg a tánczenében, afféle hirtelen, villámcsapásszerű újítás gyanánt.

Ezt tanúsítja az első CD hirtelen váltása a kilencedik és a tizedik track között, azaz Mozart Német táncainak (KV 571) utolsó darabja, majd az ezután közvetlenül felharsanó Radetzky-induló – ez csakugyan radikális, nehezen feldolgozható „fejlődésnek” tűnik. Vagy ez lenne maga a forradalom? Avagy pont arról maradtunk le, és ez az, ami utána jön: a konszolidáció? Vagy a kettő együtt?
Joseph Radetzky császári és királyi Feldmarschall, a Napóleon elleni háború hőse és a ’48-as itáliai forradalmak vérbe fojtója igazi reakciós személyiségnek tűnik. Ellenforradalmár, ha úgy tetszik, akit éppen a magyar szabadságharcosok ellen is vezényelhettek volna, ha nem lett volna Itáliában is legalább akkora Habsburg-ellenes felkelés, amit üstöllést le kellett verni.

Szóval, a keringő forradalma egy ellenforradalmár dicsőítésére írt indulóval kezdődik. Nem jó ómen a zenehallgatónak, de nagyon is helyénvaló a jelenség kultúrtörténeti kontextusában. Mert tetszik vagy sem, a keringő aranykora a napóleoni fenyegetés utáni európai restaurációk kora és a polgári forradalmak, nemzeti felkelések és proto-köztársaságok lemészárlásának időszaka. Voltaképpen ezt reprezentálja a keringőtánc: hogy, bár a társadalom mélyén hatalmas erők forrnak, de a felszínen látszatra minden rendben, a királyok-hercegek-grófok hatalma minden kérészéletű trónfosztási aktus és népi rebellió ellenére sértetlen, a császári beltenyészetek és degenerált patrícius-dinasztiák tovább folytathatják a felvilágosult abszolutizmus örve alatti nyílt terrort, kíméletlenül leszámolva a ’48-as forradalmak minden maradékával és a passzív rezisztenciával. Haynauból díszpolgár lesz Pesten, s egynémely egykori márciusi ifjú már üdvözlő rímeket farag I. Ferenc József üdvözlésére. Az induló, a valcer, a galopp és a polka elég hangosan zeng a kastélyok fogadótermeiben, hogy elnyomja a kényszerűen behódoltak sirámait.

Az Erste Kettenbrücke-Walzert és a Schäfer-Quadrille-t így még kissé szorongva hallgatjuk, a Párizsi karnevál-galopp és a Paganini-keringő viszont oldja valamelyest a feszültségünket. Pontosan ilyen komponistákra van szüksége az orgiákba menekülő uralkodó osztálynak: az idősb Straussra, aki nagyszerű mutatványos, pompás hangszerelő és mesterien bánik a közönséggel, és Joseph Lannerre, aki a műfaj másik érdemdús művelője ez idő tájt. Becsületükre legyen mondva, mindketten meghaltak (Lanner ’43-ban, Strauss ’49-ben), mielőtt az igazi restauráció és a forradalmakat követő megtorlás kibontakozhatott volna.
A második lemezt Harnoncourt teljes egészében Lannernak szenteli, s az „öreg” Straussnál nem kisebb mesternek mutatja. A karmester célja a zenetörténeti átalakulás feltárása, mely, ha nem is független, de eloldható a társadalmi-politikai konstellációk mozgásaitól. A Concentus musicus Wien nyers, érdes, historikus hangzása és karakteres játéka egészen új fényt vet a tizenkilencedik század első felében divatozó tánczenére, s a mozarti előképek beillesztésével a keringő – és társutasai, a galopp, polka, mazurka stb. – népzenei-néptánci eredetére.

A zenekar és karmestere alaposságát mi sem igazolja fényesebben, mint hogy nem kevesebb, mint tíz (!) különböző fajta trombitát és öt eltérő típusú klarinétot váltogat a művek között. A jelen olvasatban ez nem pusztán a keringő forradalma, ez a keringő előadásának forradalma, a radikális újraolvasás aktusáé. Harnoncourt olyan elszánt komolysággal és meggyőződéssel interpretálja ezeket az úgynevezett könnyű zenéket, mintha fajsúlyos, stílus- vagy korszakteremtő szimfóniák volnának. A Sehnsucht-Mazur, vagy a Die Schönbrunner című Lanner-keringő olyan tömör, ugyanakkor ünnepélyes, magvas és feszes előadást nyer, akárha egy Schumann-szimfónia nyitótétele volna. Mindezt nem pusztán azzal éri el, hogy komolyabban veszi e kompozíciókat annál, mint ahogyan például a Bécsi Újévi Koncerteken szokás, de „visszatisztítja” a darabokat az eredeti hangszerelésük szerint, és nem kis bátorságról tanúságot téve korhű instrumentáriumra támaszkodik, továbbá, ahol csak lehet, a partitúrák első kiadásait használja. Hisz egykoron ezeket a táncmuzsikákat ugyanazok a zenészek játszották a bécsi bálokon, akiknek másnap Wagner-operák kíséretében kellett helytállniuk a zenekari árokban.

Harnoncourt-nál ugyanígy nincs különbség könnyű és komoly zene között. Előadásai szinte harapnak, valósággal a székéhez szegezik a hallgatót. Nála nem érvényesül az ellentmondás a keringő (zenetörténeti) forradalma és a történelmi miliő reakciós valósága között; nála a valcer egy vérbő néptáncból elszármazott, Mozarton átszűrt, nívós, hallgatásra érdemes és hallgatásra rendelt muzsika: a tizenkilencedik század győzedelmes revolúciója.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

SCHUBERT: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D. 821
Dóczi Péter (cselló), Sándor Zsuzsa (zongora)
MOZART: 1. (D-dúr) fuvolanégyes, K. 285
Bíró Zsófia (fuvola), Ecseki Anikó (hegedű), Tóth Balázs (brácsa), Magyar Gábor (cselló)
GERSHWIN: Három prelűd (Novák András átirata)
Rumy Balázs, Novák András (klarinét), Mersei Zsolt, Csongár Péter (basszusklarinét)
BRAHMS: Magyar táncok (Veronique Poltz átirata)
Gjorgjevic Dóra, Ittzés Zsuzsa (pikkoló), Kassai István (zongora)
ROSSINI: Három ária a Sevillai borbélyból (Werner Gábor átirata)
Mohai Bálint, Bánfi József, Tüske Aladár (fagott)

11:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle

16:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Schöck Atala (ének)
Háry Ágnes (brácsa)
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kovács János
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia; II. tétel: Bál, IV. tétel: Menet a vesztőhelyre; V. tétel: Boszorkányszombat
Faust elkárhozása – drámai legenda
Szilfek tánca a II. részből
Rákóczi-induló az I. részből
Nyári éjszakák – dalciklus
I. dal: Villanella
II. dal: A rózsa lelke
A trójaiak – opera
A núbiai rabszolgák tánca
Harold Itáliában – szimfónia brácsaszólóval
IV. tétel: Rablók orgiája – Emlékezés letűnt jelenetekre
Rómeó és Júlia – drámai szimfónia
Mab királynő – Scherzo

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Keskeny Richárd, Sas Dániel (zongora)
"Hangulatkoncert"
BRAHMS: VI. magyar tánc
LISZT: B-A-C-H fantázia és fúga
LISZT: XIII. magyar rapszódia
BARTÓK: Szonáta, Sz. 80, BB 88
BARTÓK: Improvizációk magyar parasztdalokra, op. 20, Sz. 74, BB 83
POULENC: Szonáta zongorára, négy kézre, FP 8

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Lajkó István (zongora)
David Oistrakh Quartet: Andrej Baranov, Rogyion Petrov (hegedű), Fedor Belugin (brácsa), Alexej Zsilin (cselló)
"Négyszer négyes plusz egy"
MENDELSSOHN: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80
CSAJKOVSZKIJ: 1. (D-dúr) vonósnégyes, op. 11
DVOŘÁK: 2. (A-dúr) zongoraötös, op. 81
22:00 "Kóda" - beszélgetés a közreműködőkkel

19:45 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

A Budapesti Fesztiválzenekar művészei
Gálfi Csaba (brácsa), Juhász Barna (brácsa), Pivon Gabriella (fuvola), Polónyi Ágnes (hárfa)
Koncertmester: Pilz János
VIVALDI: g-moll concerto két hegedűre, csellóra és vonósokra, RV 578
HÄNDEL: D-dúr concerto grosso, HWV 323
BACH: 6. (B-dúr) Brandenburgi verseny, BWV 1051
MOZART: 4. (D-dúr) szimfónia, K. 19;
C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K. 299
17:00 : Martonvásár
Brunszvik-kastély

Puskás Tícia (hegedű), Kállay Ágnes (cselló), Marosfalvi Tünde (zongora)
DEBUSSY: g-moll szonáta, no. 3, L. 140
DEBUSSY: G-dúr trió, L. 3
BARTÓK: Román népi táncok, BB 68 (Székely Zoltán átirata)
PIAZZOLLA: Oblivion (cselló-zongora átirat)
A mai nap
történt:
1909 • Az Elektra bemutatója (Drezda)
született:
1886 • Wilhelm Furtwängler, karmester († 1954)
1913 • Witold Lutosławski, zeneszerző († 1994)
elhunyt:
1967 • Ettore Bastianini, operaénekes (sz. 1922)
1978 • Palló Imre, énekes (sz. 1891)