Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

„Az egész miskulanciát elnyeli a tenger” (Haydn: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké)

2009-03-31 23:09:31 - zéta -

Haydn: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké 2009. március 29.
Magyar Állami Operaház

HAYDN: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké

Kenneth Tarver, Rost Andrea, Szegedi Csaba, Hajnóczy Júlia, Cser Krisztián
A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Fischer Ádám

Ízlelgetem a szót: miskulancia. Gyermekkorom sváb környezetéből gyakran hallottam e kifejezést, a megfogható, illetve a megfoghatatlan mindenség jellemzésére, de immár évtizedek óta nem használom. Az Idegen Szavak Szótára (egyebek mellett) még a „zavaros keverék” magyarázatot is használja. A szó Zsótér Sándor, a frissen bemutatott Haydn-opera rendezője által jegyzett szinopszisból köszöntött rám újra: ő a címbeli mondattal fejezte be az operaházi honlapon nemrég még olvasható szöveges tartalomismertetőt. Zsótér rendezőknél példásan ritka rövid tőmondatokra szedte gondolatait, melyeket – vélhetően – nem értett meg mindenki, s ezért azután le is került a weblapról.

Zsótér nem bajlódott sokat rendezése közérthetőségével sem, tőmondatokra szedte a darabról alkotott gondolatait is, apró gesztusrendszerre építette fel az előadás vázát. Haydn egyébként sem túl cselekményes művét finom mozgásokra bontotta. A legtöbbet a díszlet közlekedik (tervező: Ambrus Mária), a jelmezes díszletezők tologatják, mint valami istenek. Nem mi mozgatjuk a világot, az forgat bennünket. A hősök egymástól elkülönítve léteznek, közvetlen kontaktusuk alig van, vagy ha igen, az is csak jelzésszerű. Zsótér néhány beállítása meghatóan gyönyörűre sikeredett. A legszebbet megosztom Önökkel: Eurüdiké (első) halálakor az élő szőnyegként heverő férfikarra rogy, s velük lassan ringatózva hullámzik a néma Pluto kedvesen mosolygós felügyeletével az Alvilág felé. Hasonlóan gyengédre sikerült az ezt követő jelenet, Eurüdiké elsiratása is.

Zsótér rendezéseinek jellemzője, hogy nincs „állandó rendezői védjegyként” visszatérő eleme, hanem mindig az adott szituációhoz „varrja” a helyzetet. Kevés fogódzót ad a laikusnak, a kényelmes publikum pedig nem erőlteti sokat az agyát. A fesztiválközönség is türelmetlenül végigmocorogta a darabot, mobilozott egy keveset, köhécselt olykor, majd a végén jól megünnepelte az est közreműködőit, s a rendező érkeztekor jött a – mostanában obligát – búzás. (Zsótér, művésztársait így finoman előreküldve, inkább oldalt elhagyta a terepet.) Kár érte, mert úgy vélem munkája (számomra) az évad eddigi legizgalmasabb produkcióját eredményezte.

Haydn: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké

Az Operaház amúgy némiképp bátortalanul állt Haydn papa e sosem játszott operájához. Kockázatot nem nagyon vállalt, hiszen ebben az évadban mindössze a Tavaszi Fesztivál két estéjén került színre e mű, bármily sok munka is fekszik benne. Csak reménykedni tudunk, hogy nem egyszeri kirándulás lesz belőle, s legalább jövőre újra találkozhatunk vele.

Haydn operáiról még a nemrégiben kiadott operai szakkönyv is azt írja, hogy kevés teatralitás van bennük, ami így kapitális csacsiság. Haydn egész életműve kiált a színpad után, A filozófus lelke avagy Orpheusz és Eurüdiké pedig egyenesen remekmű ebből a szempontból. A darabot folyamatosan, szinte már romantikus operákat megidéző módon szövik át a hangulatfestő elemek. Van itt minden, üldözés, pokol, fájdalom és szépség. A komponista a zenekari kíséretet és a szólókat a korban oly ritka módon kivétel nélkül a kifejezés szolgálatába állította, néha szinte expresszív hatást érve el.

Haydn: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké Mindezen túl Haydn operájában van valami ritkán található többlet: a mélység. Ez az első részben inkább Orpheusz és Eurüdiké csodásan különleges kapcsolatában jelenik csak meg, majd a második felében a Géniusz (más olvasatban: Lélek) szólamában és mondanivalójában. Ez a filozófiai súly foghatta meg a hatodik évtizedébe lépő komponistát, aki ráadásul régóta várt londoni bemutatkozásának szánta eredetileg e művet. (A tervezett premier egyébként elmaradt akkor, ezért nem is fejezte be teljesen a darabot.) Haydnnak ez a filozófiai mélység annyira nem lehetett új, elég, ha csak meghallgatjuk az idősebb kori vonósnégyesei bármelyikét.

Az előadás zenei megvalósítása a rendezéssel együtt méltó volt a komponista évfordulójához és a mű kivételes nagyságához egyaránt. Kenneth Tarver a címszerepben elképesztő terhet vitt a vállán. Gyönyörű színű tenorja impozáns technikai képességeket csillantott meg a szerep két oktávot jócskán meghaladó területén. A voce ritka biztosan nyílik a magasságokban, ebben leginkább Nicolai Geddára emlékeztetett. Dicsérendő, hogy nemzetközi elismertségétől függetlenül (vagy tán épp azért?) lelkesen és alázattal vetette bele magát a számára igen munkás rendezésbe.

Rost Andrea szintén a nemzetközi kvalitásának megfelelő színvonalat terített az Operaház színpadára. A szólam engem leginkább Donna Anna virtuózan hektikus, de mégis elbűvölően egységes anyagára emlékeztet. Rost egykori puha hangképzése már a múlté, viszont a kissé érdesebb megszólalással sokkal kifejezőbb hatást tud kelteni, az énekesnő pedig bátran él is ezzel a páratlan lehetőséggel.

Haydn: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké Lenyűgözően biztosan hozta Kreón három kényesen nehéz áriáját a fiatal Szegedi Csaba. A némileg egysíkú szerep (és persze a rendezés) számára kevesebb színpadi lehetőséget biztosított, de a meglévőket maximálisan kiaknázta.
A Géniusz szólamának hangi tartománya olykor-olykor kívül esett a Hajnóczy Júlia által birtokoltén, ez néha kínos félmegoldásokat eredményezett. Hajnóczy javára írandó, hogy a kényelmesebb fekvésben azért többnyire teljesítette a filozofikus alak kisugárzásbéli kívánalmait.
Pluto aprócska szólamát pontosan énekelte Cser Krisztián.

Minden szempontból példás produkciót mutatott a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sípos Máté), s egyes szólistái (Bakó Antal, Somogyi Zoltán, Farkas Gábor, Rosca Dániel, Hertelendy Rita) remek teljesítménnyel járultak hozzá az előadás sikeréhez.

Néhány kisebb gikszertől eltekintve élményszerűen szólt többnyire a zenekar is. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a Fischer Ádám vezette együttes a natúr fúvós hangszerek mellett hagyományos vonósokat használt (igaz, ezeket vibrátó nélkül), ami némileg eklektikus hangzást eredményezett. A dirigens remek érzékkel fogta össze a Haydn-játékban talán kevésbé járatos közreműködőket és a világsztárokat.

Haydn: A filozófus lelke, avagy Orpheusz és Eurüdiké
(Fotók: Éder Vera)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.