vissza a cimoldalra
2019-06-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10229)
Momus-játék (5686)
Jonas Kaufmann (2387)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1679)
Franz Schmidt (3349)
Pantheon (2355)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61777)
Élő közvetítések (7910)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4504)
Kedvenc magyar operaelőadók (1118)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4362)
Beethovenről - mélyebben (694)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3268)
Operett, mint színpadi műfaj (3935)
Komlóssy Erzsébet (41)
Rost Andrea (2042)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

„Amit tudok, azt köteles vagyok átadni” (Horváth Zoltán)
- zéta -, 2008-08-29 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat

A hétvégén ünnepli 80. születésnapját a magyar operarendezők ma is igen aktív doyenje, akinek nevéhez egyebek mellett a korábbi évtizedek jelentős vidéki produkciói köthetők. Szerkesztőségünk ezzel az interjúval köszönti őt.

Horváth Zoltán    – Mi vitt rá 1950-ben egy 22 esztendős fiatalembert arra, hogy operarendezőnek menjen?

   – Ennek hosszú története van. 1946-ban érettségiztem, beiratkoztam a jogi egyetemre, amelyet a szigorló éveim alatt hagytam abba. 1948 elején még volt egy olyan gondolatom, hogy bíró leszek. Vonzódtam az emberi kapcsolatok feltárása iránt, de a koncepciós perek környékén ettől elment a kedvem. A jogi egyetemmel párhuzamosan jártam a Nemzeti Zenedébe is, a Semmelweis utcába – éneket tanulni. Tudtam, hogy nincs operai hangom, de rendkívül érdekelt maga a műfaj. Elméleti órákra is jártam. A nagyteremben a „komoly, nagy énekeseket” Nádasdy Kálmán tanította színpadi gyakorlatra.

   – Innen már csak egy lépés lehetett...

   – Igen, bemerészkedtem. Lapoztam, kellékeztem, kis szerepet játszottam ott hosszú időn keresztül. Nádasdy meglehetősen inspiratív hatást tett rám, s amikor a Zeneművészeti Főiskolán megindult az operarendező szak, Oláh Gusztáv vezetésével, akkor felvételiztem.

   – A tiétek volt a legelső operarendezői osztály.

   – Addig általában prózai rendezők állítottak színre operákat, a világon mindenütt ez volt szokás. Olaszországban meg többnyire filmrendezők dolgoztak az operaházakban, elég látványcentrikusan. Az utánunk következő operarendezői osztály vagy harminc évvel később indult a Színművészetin, Vámos László irányításával.
A diplomamunkám 1955 decemberében lett volna Miskolcon, de a premier előtt behivatott Mészöly Tibor igazgató, hogy el kell halasztani a bemutatót, mert a színháznak elfogyott a pénze, s a festett vászondíszlet nem készült el. Így januárban valósult csak meg a premier.

   – Melyik darab ment?

   – A Tosca, Pálos Imrével, Harmath Évával és Littay Gyuszival. Akkoriban még Pestről jártunk le a fűtetlen, fapados vonaton Harmathtal és Littayval hármasban, és ott próbáltuk el számtalanszor a második felvonás végét a vonaton, ütemezésként a sínek kattogását felhasználva.
A diploma után végleg Miskolcra kerültem. Ott voltam egészen 1958-ig, amikor átszervezés címén megszüntették az operatagozatot. Ezután Debrecenbe mentem, ott az első rendezésem A mosoly országa volt.

   – A család költözött veled?

   – Igen, a fiam épp akkor született, amikor Miskolcon fölszámoltak bennünket, a lányom pedig már Debrecenben. Ott maradtam egészen 63-ig, amikor megjelent Nógrádi Róbert pécsi színigazgató, és mélyen a szemembe nézve azt mondta: „Gyere át!” S én mentem. Pécsett kilenc esztendőt töltöttem el. Boldog idők voltak, minden évben volt három operabemutatónk. Pedig akkor sem volt pénz, sírni, zokogni kellett minden fillérért.

   – Ha fellapozunk egy korabeli évkönyvet, akkor azt láthatjuk, hogy sorozatban adtátok azokat a műveket, amelyek bemutatói ma már nem jöhetnének létre vidéken: Katyerina Izmajlova, Jenufa, A bűvös vadász, Lohengrin...

   – Akkor sem volt könnyű ezeket összehozni. A Sosztakovics-opera bemutatóját például hosszas munkával sikerült kierőszakolni. Már kottát is csak fű alatt tudtunk beszerezni, Ránki György egy delegációval épp Moszkvában volt, ő hozott egy példányt nekünk. A minisztérium zenei főosztályának vezetője Barnáné volt, aki nem nagyon bízott bennünk. De végül is hatalmas siker lett, s Barnáné is megelégedhetett. Lejött a premierre, átjött a vasajtón és azt mondta: „Horváth elvtárs, igaza volt!”

Horváth Zoltán, Szeged, 1973
Szeged, 1973
 
   – Pécs után Szeged következett.

   – A kilenc pécsi év után kineveztek zenei főrendezőnek Szegedre. Vaszy Viktor volt a zeneigazgató, az első évemben, 1973-ban a Traviatát, a Falstaffot (a fiatal Gregor Józseffel) és a Lohengrint mutattuk be. S szinte évente került színre újdonság is: Einemtől Az öreg hölgy látogatása, Kovách Andor Médeája, Vántus Aranykoporsója, Német Amadé Villonja, Szőnyi Erzsébet Adáshibája, és még sorolhatnám.

   – Hogyan lehetett Vaszyval együtt dolgozni?

   – Hát, hogy is fogalmazzak... nagyon nagy tudású, de erős hatalmi politikával dolgozó művész volt, aki kemény kézzel vezette a társulatot. De Szegedé volt a legjobb és a legnagyobb csapat vidéken (minden szerepet le tudtunk kettőzni), ami nem kis mértékben Vaszy érdeme.

   – Szegeden tizenegy évet töltöttél. Meguntad, vagy kínálkozott egy új lehetőség?

   – Egyszerű: káder lettem. Hallottam arról, hogy kinéztek itt Pesten a Szabadtéri Színpadok igazgatójának. Aztán amikor behívtak a Fővárosi Tanácshoz, legnagyobb meglepetésemre azt közölték, hogy Operettszínház. Én rendeztem már operettet, de ez váratlan volt. Végül is elvállaltam arra az öt évre, amíg elérem a nyugdíjat.

Horváth Zoltán, Szombathely, 2008
Szombathely, 2008
 
   – 1988-ban elérted. De nem álltál le.

   – Azt hittem, ha nyugdíjas leszek, majd szép lassan elfelejtenek, lógatom a lábamat. Ehhez képest azóta szinte többet dolgozom, mint előtte. Sokszor kellett beugrani, helyzetet menteni, véletlenszerűen váltani. Legutóbb épp Händel Julius Caesarját rendeztem Szombathelyen. És nyugdíjasként jött a tanítás is. Én egész életemben tanítottam – az énekeseket.

   – Mi a véleményed a modern operarendezésekről, a rendezői színházról? Színház vagy zene?

   – Én egy úgynevezett realista rendező vagyok, aki nem maga akar kitündökölni a darabból. A rendezői színház a darabok ki- és befordításával kísérletezik. Én mindent elfogadok, ha abban megtalálom a Szerzőt. Az átértelmezést, a kor embereinek szóló hangsúlyokat általában elfogadom. A legutóbbi Lohengrin-rendezésemben a legfontosabb téma a rágalom volt. A rágalom lemoshatatlan, védekezni ellene nem lehet. Nézzük Elza álmát! Lohengrin megjelenése tulajdonképpen Elza képzeletében születik meg. Szerintem ami a darabban történik, az Elza álma. Az előadás végén én épp ezért hoztam vissza a darabkezdő szituációt. A zene is erre utal: amikor Lohengrin elmegy, a dúr induló átvált mollba, és ott vagyunk, ahol voltunk: Elza álma előtt. Én nem tudok a zenétől elvonatkoztatni. A mű egyébként egyszerű hatalmi harc. Telramund egy remek, alkalmas államférfi, de – éppúgy, mint Macbeth – bűnös úton jár.

   – Ha már Lohengrin: láttad Katharina Wagner pesti rendezését?

   – Nagyon érdekesnek találtam. Szakmailag egy rendkívül jól szervezett és szerkesztett, korrekt munka volt. Annak ellenére, hogy nem értettem vele egyet, a szakszerűség előtt fejet kell hajtani. De ami a zenével ellentétes, az nekem nem tetszik.

   – Van még vágyálmod?

   – A Falstaffot bármikor boldogan újrarendezném. És valami azért kimaradt: A nürnbergi mesterdalnokok. Ez persze, a méretei miatt vidéken elképzelhetetlen volt. Egyszer bent ültem a darab főpróbáján az Operában, valamikor az ötvenes években. Az utolsó jelenetre, amikor Walter visszautasítja a mesterséget, s jön a záró monológ, azt mondta Ferencsik: ez arról szól, hogy nemcsak művésznek kell lenni, a mesterséget is tisztességgel meg kell tanulni.

   – Jó mottó.

   – Az ember életének az értelme vagy célja kettős. Az egyik, hogy biológiailag továbbadja magát, a másik a szellemi örökítés. Az, hogy amit tudok, köteles vagyok átadni. Amit én magamba szedtem a Nádasdytól, az énekesektől, a karmesterektől, a partnerektől, amit olvastam, hallottam, kigyúrtam magamból, azaz, amit tudok, azt köteles vagyok átadni. Ezt kell tenni, kinek-kinek a saját mesterségén belül. Ennyi.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kalocsai Eszter (brácsa)
Várhalmi Vera (zongora)
Németh Gábor (hegedű)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Rajna Martin
Kalocsai Eszter brácsa diplomakoncertje
J.S. BACH: 5. (c-moll) csellószvit, BWV 1011
BARTÓK-SERLY: Brácsaverseny, BB 128
MOZART: Esz-dúr Sinfonia Concertante, K. 364

16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Blaskovics Bence cselló diplomakoncertje
J.S. BACH: 3. (C-dúr) csellószvit, BWV 1009 – Prelúdium, Allemande, Sarabande, Gigue
BEETHOVEN: 2. (g-moll) cselló-zongora szonáta, op. 5/2
Közreműködik: Saki Kono (zongora)
SCHUMANN: a-moll csellóverseny, op. 129
Közreműködik: Taraszova Brigitta (zongora)

16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Wagner-Napok
WAGNER: Az istenek alkonya

17:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Botos Veronika (brácsa)
Dallos Erika, Hegedűs Katalin, Laczkovich Miklós, Vida Mónika Ruth (zongora)
Kiss-Domonkos Judit, Maróth Bálint (gordonka), Csongár Péter, Székely Péter (klarinét), Mihályi Éva (hegedű), Menyhárt Zsuzsanna (fuvola), Szilvásy Júlia, Peták Ágnes (hárfa)
Botos Veronika, az Operaház szólóbrácsása vall életéről muzsikával és adomákkal fűszerezve
BACH: g-moll gambaszonáta, No. 3, BWV 1029
MOZART: Esz-dúr „Kegelstatt” trió, K. 498
BRUCH: Trió klarinétra, brácsára és zongorára, op. 83/1, Dal
HUBAY: Maggiolata, (Májusi dal), op. 15/2
BEETHOVEN: F-dúr románc, op. 50
PROKOFJEV: Rómeó és Júlia szvit - Mercutio
DOHNÁNYI: Serenade, op. 10 – részletek a C-dúr vonóstrióból
DEBUSSY: Szonáta hárfára, fuvolára és brácsára
RÁNKI GYÖRGY: Serenata all’antiqua (viola d’amore és hárfa)
SAINT-SAËNS: Le carnaval des animaux (Az állatok farsangja) – A hattyú (hárfa-mélyhegedű)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Mevsim Engin (hegedű)
Közreműködik: Saki Kono, Riho Noma (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Rajna Martin
Mevsim Engin hegedű diplomakoncertje
MOZART: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219
J.S. BACH: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006
DEBUSSY: g-moll hegedű-zongora szonáta
HUBAY: Carmen-fantázia, op. 3/3

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál
18:00 : Edelény
Edelényi kastély

Kriston Tamás (hegedű), Nyíri Zsolt (hegedű), Siklósi Tamás (fuvola)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
vez.: Gál Tamás
"Kastély-szerenád koncert"
BACH: d-moll versenymű két hegedűre BWV 1043
MOZART: G-dúr fuvolaverseny K.313
MOZART: A-dúr szimfónia K.201
A mai nap
született:
1909 • Willi Boskowsky, karmester († 1991)