|
apróhirdetés feladása:

|
Basszuskulcs, avagy így címel a Rádió -krl-, 2008-06-09 [ Főtéma ] |
|
|
Bartók Rádió című topikunkban írta pénteken macskás fedőnéven fórumozgató olvasónk: "Basszuskulcs. Az emerhárom új műsora. Nem lehetett volna pozitívabb kicsngésű címet választani?"
És tényleg létezik ilyen! (Bár a Rádió honlapján a kereső nem tud róla, nyomtatott műsorújságban tetten érhető.) Szerdán indult, a nyitóműsorban az Anyeginről volt szó, másnap Antal Imrére emlékeztek, pénteken pedig Fischer Ádám került középpontba.
Ennek tudatában megállapítható, hogy a cím notációs értelemben inadekvát, tehát a hallgatóság felé intézett üzenetben - kizárásos alapon - a szójáték mögöttes tartalma, a kifejezés köznapi jelentése kap erőteljes hangsúlyt.
Indulatszó, és nem is a legszebb.
Joggal merül fel a kérdés: illő dolog-e egy közepesen ordenáré szó használata az állami komolyzenei rádió műsorában?
De ez csak az egyik probléma.
Úgy gondolom, a címadónak - bárki is volt - nem ilyen bátortalanul, egyetlen tétova kísérlettel kellene nagyközönség elé állnia. A tudattalanban lapuló gondolatokat és vágyakat nem szabad elfojtani, óvatos duhajként sosem hozható felszínre az igazi én. Tessék bátrabban nyúlni a témához, az őszinteség és a már most megvillanó kifinomult humorérzék párosítása kimagasló eredményeket hozhat, és egy szép napon mindenki rádöbben: géniuszhoz van szerencsénk. Nem kell megállni egy műsornál, nyugodtan hozzá lehet nyúlni az egész műsorszerkezethez, feltűnni úgysem fog.
Igazán nem akarok ötleteket adni az illetőnek, de...
De, akarok! Íme, példának egy műsorszerkezet, déltől üzemzárásig:
| 12.00 |
Hírek, időjárás
|
| 12.05 |
Kapd be!
Fafúvós muzsika
|
| 12.35 |
A vibromantikán túl
Az Oral Symphony Orchestra játszik
Wagner: Trisztán és Izolda - előjáték
Frank Zappa: G-spot tornado
|
| 13.00 |
Ekkora spinét! - Régizenei magazin
Szólóművek Onániai Vilmos udvarából
|
| 14.00 |
Értsük meg! Hangverseny pedofiloknak
Debussy: Gyermekkuckó
A művet ismerteti és előadja: Czukros-Bácsy András
|
| 14.40 |
Francia triók
|
| 15.00 |
Bachhunk egyet!
A barokk zene kedvelőinek
|
| 15.30 |
A magas C királynője
Nagy Genitáliával beszélget Cafka Rozália
|
| 16.00 |
Ki nyal ma?
Játék és muzsika per verzben
|
| 16.10 |
Kapcsoljuk a Magyar Rádió Lapos Stúdióját
69 variáció egy ismeretlen Ethel Smyth-témára
Ea.: Domina Kamarazenekar
|
| 17.00 |
Mi újság a paplukban?
Egyházzenei magazin
|
| 17.30 |
Muzsikáló szerszámok
I. Furulya, oboa, szaxi - bekukkantás a szalonzene világába
II. Bájléc, köcsögduda, kéjdorong - mulatságok faluhelyen
|
| 18.00 |
Nyálazd meg a vonómat!
A Bráner Kvartett húzogat
|
| 19.00 |
Operaközvetítés
Kapcsoljuk az Amszterdami Koncertgebaszt
Tosca (Irina Kispina, John McCourt, Jürgen Spritz, vez.: Paolo Farbatolo)
|
| 23.00 |
Dzsesszheted!
A hazai jazz legendái - 6. rész
Válogatás a Sikátori Sextet és a Picsányi Duó archív felvételeiből
|
| 24.00 |
Hímnusz
|
| 00.05 |
Kellemes magömlést!
|
| |
|
| Hírek | • Elhunyt Kokas Klára
| |
|
| | Mai ajánlat: | 19:30 : Szeged Nemzeti Színház Szegedi Szimfonikus Zenekar
Antonio di Cristofano (zongora)
Vez.: Michele Santorsola GLINKA: Ruszlán és Ludmilla - nyitány
RACHMANINOV: 2., c-moll zongoraverseny, Op.18
R.STRAUSS: Don Juan Op.20; Till Eulenspiegel vidám csínyjei Op.28 |
|
| A mai nap |
történt: 1893 • A Falstaff bemutatója (Milánó) született: 1885 • Alban Berg, zeneszerző († 1935) 1930 • Petrovics Emil, zeneszerző 1937 • Hildegard Behrens, énekes († 2009) elhunyt: 1960 • Dohnányi Ernő, zeneszerző, karmester, zongorista (sz. 1877) 1992 • Földes Andor, zongorista (sz. 1913)
|
|
|