Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Kossuth Lajos életlen bicskája (A Bázeli Kamarazenekar)

2006-04-04 07:49:00 - dni -

2006. március 28.
Zeneakadémia
Bázeli Kamarazenekar
Vez.: Christopher Hogwood
MARTINU: Kettősverseny két vonószenekarra, zongorára és üstdobra
MARTIN: Petite symphonie concertante
HOLLIGER: Eisblumen
BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

Az ember kívül-belül ünneplőben készül a hangversenyre. Lehet, hogy ez lesz idén a \"nambervan\"? Persze, tudom, hogy ez a zenekar már nem lehet azonos azzal a Bázeli Kamarazenekarral, amely annakidején a huszadik századi zene javát, színe virágát rendelte, inspirálta és bemutatta. Huszonéves muzsikusok ülnek a pultoknál, és a karmester sem a legendás Paul Sacher. (Életem egyik nagy ajándéka, hogy még láttam vezényelni.)

De, tudják, attól hogy a pengéjét már többször cserélték, és nyelet is újat kellett faragni hozzá, ez még mindig Kossuth Lajos bicskája. Ráadásul most nem csak a hagyományoknak jár az automatikus tisztelet. Hogwood saját jogon is igen nagy név.

A koncerten az általuk rendelt és bemutatott művekből adnak elő néhányat, ráadásul az, hogy nekünk a Bartók különösen fontos és kedves, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a többi érdektelen lenne. A Martinu-opuszt, ha csak felvételről is, de sokszor hallottam, és legalább annyit tudok róla, hogy jelentős, figyelmünkre méltó darab.

A \"Zene\" pedig tényleg korszakos jelentőségű. Olyan mű, amit jelentőségéhez képest megint csak méltatlanul ritkán hallhatunk koncertpódiumon. Nehéz lenne? A jogdíjak miatt költséges az előadása? Nyilván is-is. De akkor is!

Ha ennek a műnek az előadását a Bázeliek itt, Budapesten elvállalják, akkor - a fontos felvételek ismeretében - bizonyára tudják, hogy mivel tartoznak saját hírnevüknek, és nekünk.

Ezért hatalmas a csalódás.

Pontatlan, helyeként intonációs problémák is vannak, de a legnagyobb gond az, hogy tétova, koncepciótlan, erőtlen. Amikor a bevezetőben nem hallom az \"építkezést\", még csak gyanakszom, de amikor a második tételben hallható, döbbenetes hatású cisz-g zárlat, illetve az odavezető crescendo \"ül le\" félúton, akkor ingerült és ideges leszek. Hogwood szemlátomást igyekszik korrekt módon megcsinálni a partitúrában előírt lassításokat, de biz\' isten, nem tudja, nem érti, hogy azok mit készítenek elő, egyáltalán miért vannak ott!

A hátralévő tételek közben már azon töröm a fejem, hogy nem vagyok-e soviniszta. Nem dőlök-e be annak a hiedelemnek, hogy Bartókot jól csak magyar előadók csinálhatnak? Ezt éppen a Zene húros hangszerekre, ütőre és cselesztára máig ható előadásával cáfolta meggyőzően Bernstein, még 1983-ban.
Esetleg a várakozásaim lennének túlzóak? Szó se róla, ezt a Bartókot - meg a többit - nehéz igazán jól megcsinálni, de - csak azért, hogy kissé elszakadjunk Bernsteintől - emlékszem arra a hangversenyre is, amit a Fesztiválzenekar csinált a BKK-ban. (Jó régen volt, még a Kocsis zongorázott benne...)

A legkínosabb kérdés viszont az, hogy Hogwood és a Bázeli Kamarazenekar gyötrelmes Bartók-előadása nem teszi-e utólag hiteltelenné a koncert első félidejében hallott Martinu- és Frank Martin-bemutatót? Lehetséges, hogy - azokat nem ismerve - átsiklottunk olyan poénokon, amiket a tájékozottabb közönség hiányolt volna?

Hiszek benne, hogy egy jó előadást ismeretlen műveken is föl lehet mérni, de huszadik századi művek esetében, ha nem is lehetetlen, nehezebb, mint a klasszikusoknál.

Úgy gondoltam, inkább kissé kések a beszámolóval (elnézést érte!), de utánajárok. A Martinu-kettősversenyt újra meghallgattam néhányszor, ezúttal a Prágai Filharmonikusok előadásában, Jiri Belohlavek pálcája alatt. Tapasztalataimat csak ismételni tudom. Szellemes és hatásos darab, bármikor szívesen fogadnám koncertműsoron, de az előadások közötti összehasonlítás nem nagyon akar működni. Ahogy hallgatom a CD-t, a Bázeli Kamarazenekar múlt heti koncertjének emléke rohamosan halványul bennem.

Érdekes, de Bernstein huszonhárom évvel ezelőtti produkciójára nagyon élénken, határozottan emlékszem.

Azt hiszem, további elemzések és ítélet helyett beérhetjük ezzel a felismeréssel. Ez egy ilyen koncert volt, \"dugandja sötét zsákjába a feledés...\"






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.