vissza a cimoldalra
2018-06-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4045)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60904)
Momus társalgó (6335)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Társművészetek (1255)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11279)
A csapos közbeszól (95)

Kimernya? (2713)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2777)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4290)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1426)
Franz Schmidt (3143)
Georg Phillip Telemann (1681 - 1767) (213)
Edita Gruberova (3061)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (908)
Palcsó Sándor (219)
Wagner (2597)
Erkel Színház (9363)
Élő közvetítések (7254)
A MET felvételei (127)
Operett, mint színpadi műfaj (3618)
Rost Andrea (2027)
Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? (47)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4091 hozzászólás)
 
Georg Phillip Telemann (1681 - 1767) • 2122018-06-25 11:17:10

Képtalálat a következőre: „Telemann”



251 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Georg Philipp Telemann (1681-1767), a barokk zene egyik legnagyobb alakja.



Tüneményes tehetség volt: már tizenkét éves korában operát írt, egyetemi hallgatóként Lipcsében az újtemplom orgonása, a Collegium Musicum vezetője, aztán több udvarnál karmester, végül Hamburgban zeneigazgató, s élete végéig, 86 éves koráig aktív zeneszerző volt. Hallatlan könnyedséggel komponált zeneművei - 40 operát, 44 passiót, ezernél több egyházi kantátát, számos oratóriumot és különböző alkalmi művet írt - igen népszerűek voltak.



A zenehallgatók nagy része nem igen ismeri Telemann nevét, a zene történetében jártasabbak is rendszerint beérik annak a körülménynek ismeretével, hogy Telemann volt az, akit a lipcsei városi tanács annak idején meghívott a Tamás templom karnagyául, s mivel Telemann nem vállalta el az állást, a városnak „be kellett érnie" a kevésbé ismert és vállalkozóbb kedvű — Johann Sebastian Bachhal.



A történelem később hiánytalanul igazságot szolgáltatott Bachnak, de Telemann neve az ő roppant árnyékában szinte nyomtalanul enyészett el, még mostohább sorsra jutva, mint a lángeszek fénykörében szükségképp elhalványuló kismesterek általában. Mert Bach fénykörén kívül ott volt Händel, a század másik zsenije, s ott voltak mind az olaszok, akik egyénibb idiómával beszélték azt a nyelvet, amit Telemann: elsősorban Vivaldi és Pergolesi.



 És mégis: e számottevő hagyaték igaztalanul kallódik elfeledve. Telemann sokoldalú művészetéről tudomást vennünk nemcsak illő, hanem hasznos is, hiszen a hangversenyek és zenés színpadok repertoárja érdekes, vonzó színfolttal gazdagodnék, ha időről-időre megszólalna némelyik mű a hatalmas oeuvre-ből. 



A.



The Best of Telemann


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9082018-06-25 01:01:45








































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.06.25-i ÁLLAPOT



R-TŐL ZS-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató



1892



23.,24.,34.,35.,36.,183.,184.,826.



Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus



1906



57.,87.,88.



Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész



1928.



394.,395.,396.,397.,398.,399.,400.,



809.,810.,811.,812.,817.,818.,819.,



820.



Réthy Eszter operaénekesnő



1912



91.,92.,207.,



210.



Rév Lívia zongoraművész



1916



735.,736.,737.,740.,741.,742.,747.,814.



Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész



1899



647.,648.,649.,650.,651.,652.,653.,654.,655.,656.,657.



Rubányi Vilmos karmester



1905



58.,59.,60.,61.,245.,568.



Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő



1903.



250.,251.,252.,253.,254.,255.,256.,257.,258.,259.,262.,



264.



Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1786



83.,84.,158.



Sándor Erzsi



1855



450.,451.,452.,453.



Sárosi Ferenc zeneszerző



1855



49.



Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1874



70.,72.,74.,76.,77.,78.,81.,108.,



111.,113.,118.,128.,171.,172.



Siklós Albert  zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő



1878



717.,720.,721.,722.,723.,724.,848.,



856.



Szabados Béla zeneszerző



1867



94.,97.



Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán



1911



282.,283.,284.,285.



Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán



1904



263.,265.,266.,353.



Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző



1848



31.,829.



Szamosi Elza operaénekesnő



1881



215.,216.,217.,378.,380.,467.,667.



Szánthó Enid operaénekesnő



1907



547.,548.,550.,551.,552.,553.,554.,555.,556.,557.



Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes



1896



435.,436.,437.,438.,439.,440.,441.,444.,445.,446.,458.,



459.,851.



Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár



1884



130.,137.,841.,842.,843.,844.,845.,846.



Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus



1863



355.,356.,357.,358.,360.,361.,743.



Széchenyi Imre gróf zeneszerző



1825



386.,387.,388.,389.,390.,391.



Székely Imre zongoraművész, zeneszerző



1823



804.,805.,806.,807.,808.



Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus



1864



507.,508.,509.,510.,511.,512.,517.,518.



Takáts Mihály operaénekes (bariton)



1861



454.,455.,456.,457.



Tamás Ilona operaénekes, szoprán



1914



243.,244.,245.,246.,247.



Tamássy Zdenkó zeneszerző



1921



458.,459.,460.,461.,462.,463.



Tiszay Magda operaénekesnő



1919



669.



Tóth Péter karmester



1924



3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,17.,19.,



279.,280.,281.



Tutsek Ilona operaénekesnő



 



1905



195.,197.,198.,199.,200.,211.



Tutsek Piroska operaénekesnő



1905



195.,196.,197.,198.,199.,200.,204.,



205.,206.,207.,209.,210.,211.,260.,351.



Vaály Ílona színésznő, primadonna



1894



653.,654.



Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus



1881



743.,744.,745.,746.,747.



Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző



1858



523.,524.,525.,526.,530.,829.,833.



Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző



1893



503.,504.,505.,506.



Verebes Ernő színész, operetténekes



1902



520.,521.,522.



Virovay Róbert hegedűművész



1921



38.,39.,40.,171.,404.



Volkmann Róbert zeneszerző



1815



28.,332.,333.,337.,829.



Zádor Dezső operaénekes



1876



130.,134.



Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész



1894



107.,139.,140.,141.



Závodszky Zoltán operaénekes



1892



52.,185.,204.,205.,207.



Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész



1849



37.,63.,64.,65.,66.,392.,825.



Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester



1910



50.,343.,344.,345.,346.,347.,351.,



352.,353.,354.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9072018-06-25 00:54:23






























































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.06.25-i ÁLLAPOT



H-TÓL P-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző



1822



775.,776.,777.,778.,779.,780.,781.,782.,783.,784.,785.



Hámory Imre színész-operaénekes



1909



247.,248.,249.



Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus



1869



550.,553.,558.



Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár



1862



173.,174.,175.,176.,177.,178.,179.,180.,181.,182.



Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész



1903



313.,316.,318.



Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus



1890



162.,163.,164.,165.,166.,167.,168.,169.,172.



Joachim József hegedűművész



1831



122.,123.,124.,125.,126.



Kabos Ilonka zongoraművész



1898



327.,328.,330.,334.,335.,336.



Károlyi Gyula zongoraművész



1914



705.,706.,707.,708.



Kemény Egon zeneszerző



1905



171.,172.,305.,306.,308.,324.,439.,440.,444.,445.,447.,



448.,449.,480.,562.,578.,583.,585.,590.,591.,592.,600.,



601.,602.,603.,613.,660.,687.,693.,761.,794.,795.,796.,



870.



Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző



1871



33.,829.



Kiszely Gyula zeneszerző, rendező



1900



848.,849.,850.,851.,852.,853.,854.,



855.,856.,857.,870.,871.



Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista



1853



464.,465.,466.



Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár



1894



785.,786.,787.,788.



Kosáry Emmi operaénekesnő



1889



230.,234.,235.,236.,235.,238.,239.,240.,241.,242.,286.,



289.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.



Koréh Endre, operaénekes, basszus



1906



560.,561.,562.,563.,564.,565,566.,



567.,568.,570.,823.,837.



Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár



1897



348.,349.,350.,353.



Környei Béla operaénekes



1873



217.,218.,219.,415.



Krammer Teréz operaénekesnő



1868



661.,662.,663.,664.,665.,666.,667.,668.,674.,675.



Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár



1905



789.,780.,781.,782.,783.,784.



Küry Klára színésznő, operettprimadonna



1870



786.,787.,788.,789.,790.,791.,792.,



793.,794.,795.,796.,797.,798.,799.,



800.



Laurisin Lajos operaénekes (tenor)



1897



302..303.,304.,306.,307.,311.,312.,314.,315.,317.,318.,



319.,320.,323.,325.



Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző



1899



302.,305.,306.,319.,320.,321.,322.,447.,448.,449.,566.,



874.



Lavotta János zeneszerző, hegedűművész



1764



474.,475.,476.,477.,478.,479.,480.,481.,482.,483.,484.



Lumpe Gizella énekesnő, énektanár



18..?



179.



Medek Anna operaénekesnő



1885



212.,213.,214.,393.,661.,716.



Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1842



45.,158.



Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus



1815



46.,51.,112.,



158.,337.,338.



Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár



1882.



859.,860.,861.,862.,863.,864.,



865.,866.,867.,868.,869.,874.



Nagy Péter zongoraművész



1960



770.,774.



Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész



?



770.,774.



Ney Dávid operaénekes



1842



571.,572.



Németh Mária operaénekesnő



1897



414.,415.,416.,417.,421.,422.,423.,424.



Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző



1903



100.,101.,102.,103.,104.,105.,106.,114.,115.,116.,117.,



130.



Ottrubay Melinda balett-táncos



1920



324.,326.,339.,340.,341.,344.,351.,352.



Papp Mihály színművész



1875



467.



Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő



1881



6.,733.,734.



Pártos István hegedűművész



1903



725.,726.,727.,728.,729.,730.,731.,732.



Pilinszky Zsigmond operaénekes



1883



130.,133.



Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész



1844



809.,810.,811.,812.,813.,816.,817.,



818.,819.,820.,821.



Polgár Tibor zeneszerző, karmester



1907



561.,562.,563.,660.



Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző



1843



95.,96.,98.,99.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9062018-06-25 00:28:40







































































































































































































































































































Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések, ill. szövegrészek számát.



KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.06.25-i ÁLLAPOT



A-TÓL GY-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző



1830



10.



Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus



1892



826., 827.,830.,831.,835.,836.,837.,



839.,840.



Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző



1874



893.,894.,895.,896.,897.,898.,899.,



900.,901.,902.,903.,904.,905.



Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1855



11.,154.,331.



Albert Ferenc hegedűművész, tanár



1918



619.,630.,631.,632.,633.,634.,635.,636.,637.,638.,639.,



640.



Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár



1892



631.,636.,637.



Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló



1895



130.,144.,145.,146.,147.,148.,149.,150.



Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző



1841



493.,494.,495.,496.,497.,498.,499.,500.



Anday Piroska operaénekesnő



1903



118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156.,692.,693.



Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző



1885



151.,152.,153.,154.,155.



Barki László hegedűművész



1958



529.,543.,549.,559.,658.,694.,696.



Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós



1926



531.,532.,533.,534.,535.,536.,537.,538.,542.,544.,545.



Báthy Anna operaénekes



1901



220.,221.,222.



Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár



1857



227.,228.,231.,232.,233.



Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró



1843



371.,372.,373.,374.,375.,376.,382.,383.,384., 385.



Bihari János zeneszerző, hegedűművész



1764



481.,486.,487.,488.,489.



Bodó Erzsi drámai szoprán



1899



266.,362.,363.,364.,365.,366.,367.,368.,369.,370.



Bogáthy Mihály színész, énekes



1926



53.



Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező



1823



83.,85.,86.



Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár



1799



89.,90.



Burián Károly operaénekes



1870



9.



Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész



1871



230.,234.,237.,239.,240.,242.,257.,286.,287.,288.,289.,



290.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.,300.,301.



Clement Károly zeneszerző



1876



823.,824.,825.,826.,827.,828.,829.,



830.,831.,832.,833.,834.,835.,836.,



837.,838.,840.



Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész



1774 körül



481.,490.,491.,492.



Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező



1866



415.,416.,417.,425.,426.,427.,428.,430.,432.,433.,434.,



435.



Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár



1912



744.,745.,748.,749.,750.,751.



Delly Rózsi operaénekesnő



1912



703.,704.



Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester



1877



709.,710.,711.,712.,713.,714.,715.,716.,718.,719.



Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1877



79.,80.,81.,128.,130.,158.,166.,705.



Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző



1821



191.,192.,193.,337.



Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész



1825



190.



Dullien Klára hegedűművész és



 -tanár



1905



641.,642.,643.,644.,645.,646.



Durigo Ilona operaénekesnő



1881



130.,131.,822.,833.



Egressy Béni zeneszerző, író, színész



1814



29.



Ember Nándor zongoraművész



1897



41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.



Erdősy Eugénia énekesnő



1856



767.,773.



Erkel Elek karmester, zeneszerző



1843



752.,753.,754.,755.,756.,757.,758.,760.,763.,764.,765.,



766.



Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista



1842



157.,158.,160.,161.



Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1851



186.,187.,188.,189.



Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna



1879



467.



Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester



1895



130.,142.



Flattné Győrffy Gizella operaénekes



1874



378.,379.,380.,381.,392.,393.



Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár



1914



744.,745.



Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár



1867



789.,791.,792.



Fusz János zeneszerző, karnagy



1777



135.,136.



Gábor Arnold operaénekes



1888



130.,143.



Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós



1906



158.,159.



Gencsy Sári operaénekes



1924



676.,677.,683.,684.,685.,687.



Gertler Endre hegedűművész



1907



404.,405.,406.,407.,408.,409.,410.,411.,412.,413.



Geyer Stefi hegedűművész és



-tanár



1888



418.,419.,420.



Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző



1842



224.,225.,226.



Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus



1830



44.,471.,472.,473.



Goll Bea táncosnő, színésznő



1927



41.,42.,50.,93.



Gonda Lucy zongoraművész



1920



873.,874.,875.,876.,877.,878.



Greisinger István zeneszerző, zongoratanár



18 ?



179.



Gyenge Anna operaénekesnő



1894



686.,688.,689.,690.,697.,698.,699.,700.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9052018-06-24 23:59:09

Szomory Dezső: „Párizsi regény“



(2. rész, kivonat)



          „[…]



          Mi is vártunk, de bölcsebben, a fal mentén, a kis rekeszablak mellett. Alig nyílt meg, az első alkalomkor, rögtön betoltuk a hegedűt s mindjárt kaptunk egy számot. Még eltelt tíz perc abban a sajátos dermedtségben, amit csak élő emberek tudnak produkálni a maguk ájtatosságával templomhajók mélyén vagy egy zálogházban. S aztán, hirtelen, már ki is szólt a becsüs s hívta a számunkat.

          — 47-es! — kiáltott, — húsz frank!

          Megvallom, a magam részéről, dós tapasztalataimmal e téren, semmiféle csalódást nem éreztem. De a barátom, e silány összeg hallatára, a lelke mélyéig vérzatt

          — Húsz frank? — rebegte, — de hiszen ez abszurdum kérem! ez abszurdum! — s magyarázni akart! magyarázni! hétrét görnyedve a rekesz előtt, hogy be tudjon szólani.

          — Szóval nem fogadja el? — mondta a becsüs kurtán, mint aki nem ér rá s már tolta ki a tokjában a hegedűt

          — De kérem, — mondta kétségbeesetten, s nem hagyta magát. — Ez egy Amati kérem, ez a hegedű, egy Amati! Ezt még Hubay adta, Hubay Jenő! — már így érvelt, tekintélyekkel! amit sohse szokott, Hubayval! egy becsüsnek! egy zálogházban! annyira odavolt.



          […]Mi fogta meg, mit érzett vajjon abban a dúlt hangban, mely visszacsengett az üvegen? Micsoda homályos lélekhez szólt, ez a borzas fej a rekesz nyílásában, micsoda kíváncsiságokhoz az a két csontos kéz, mely nem engedte, hogy ez a rekesz lezáruljon?! Csakugyan, ezt a két kezet nézte ez a becsüs, valami professziófölötti értékeléssel nézte s nem tudta, hogy fújja ki a nyílásból.



         — Egy Amati! et puis aprés**!? A hangját kellene hogy halljam. Hogy meg tudjam becsülni, — ezt mondta.

          — A hangját! — felelte a borzas, — hogyne! igaza van! a hangját! — hebegte s már kikapta a hegedűt, már az álla alá csapta, már a rekesznek dőlt, már indult a vonóval egy nagy ívben az égnek, szerenád! egy becsüsnek, a kis ablakban, aki bámult! És mind bámultak s mind hallgattak s az összes batyuk, dunyhák és matrácok megálltak s a bús asszonyok, római arcéllel, nem is az Adrián, de az óceán szellős partjain voltak s mind néztek valami szent bárgyúságban valami szent végtelenséget s mind boldog volt s mind hagyta a gondot s a nyomort, […]



          Csak egyetlenegy hang mondta, mert egy ilyen hang mindig van Párizsban, a legsötétebb örvények legmélyén is egy ilyen hang, ami vicces:

          — C'est un concert! II fallait l'dire!**

          Igaz, nem hagyta abba azt a Chaconne-ét, amit játszott, s a becsüs már a féltestévol künn volt az ablakon s kiáltott: »C'est bien! Asséz! Asséz!****«, hogy nem hagyta abba és csak játszott és semmi a világon meg nem állíthatta, hogy ne játszszon, amint nyilván már nem is tudta hol van s miért s kiért játszik, behúnyt szemekkel, amint élt és meghalt s meg nem állott s fel nem ébredt amíg be nem fejezte!

          Száz frankot kaptunk az Amatiért, csakugyan százat, — a nagynénikétől, ahogy mondta!

          Mikor leértünk az uccára, még azon mámorosan, a homlokát törülgetve, a kezem után nyúlt:

— Bocsássa meg, ha nem a Legendá-t játszottam, — mondta. — Az első percben gondoltam is erre, de a Chaconne jobban kiadja a hangot.



          […] Egy nap eltűnt, búcsúzás nélkül s elköltözött Düsszeldorfba, ahol meghalt**. Még nem volt harmincéves. Nyilvánvalóan csalódott is bennem, többet remélt, többnek is látott, mint ami voltam, talán gondolta is, nem járt jól velem, talán kérdezte is magától, ha vajjon az erénnyel is nem úgy van az ember, mint annyi mással, amivel áltatja magát.“



**        Egy Amati!, és aztán?



***      Ez egy koncert! Meg kellett mondani!



****     Jól van! Elég! Elég!“



*****   Úgy tűnik, valamilyen okból teljesen megszakadt e regényben is megörökített barátság, mert Szomory Dezső nem tudta, hogy Adorján Jenő Gödöllőn hunyt el.



Wieniawsky „Legendája“, amelyet Szomory oly gyakran játszatott el Adorján Jenővel:



Oistrakh plays Wieniawski Legende op.17


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9042018-06-24 21:54:27

Helyesbítés: "Schmidt Leonoráról"


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9032018-06-24 21:40:15

          Bizonyára nem szerencsés, hogy e zárszó után térek vissza Adorján Jenő Párizsban töltött hétköznapjaira, de nem véletlenül teszem. Említettem, hogy hegedűművészünk Szomory Dezső (1869-1944) révén nemcsak a zene- hanem a szépirodalomnak is nevesített szereplője lett.



          Szomorynak viszont – túl azon, hogy a szó művészetének igényes művelője volt - szívem szerint a zeneirodalom szereplői mellett is helyet szorítanék. Műveinek nyelvezete ugyanis olyan,mint egy szimfónia, gondosan megkomponált, több tételes és értést, előképzettséget igényel. Bárcsak mindenki számára egyértelműen érzékelhető lenne a nyelv zenéje, amely lehet hamis, fület bántó, közhelyes és disszonáns, ugyanakkor felemelő és lélektisztító is.



          Meglátszik, hogy Szomory is a Zeneakadémián kezdte – Liszt Ferenc is tanította -, és úgy tűnik, génjeiben hordozott muzikalitását a prózába szublimálta.



„Párizsi regény“-ében így ír Adorján Jenőhöz fűződő barátságáról:



(1. rész, kivonat)



          „Ha abból nem lesz örök harag, ha egy hazai fiatal ember Párizsban, nem adja meg egy másik hazai fiatal embernek Párizsban, azt a pár frankot, amit olykor nélkülözések árán, kölcsön adott neki: akkor abból örök barátság lesz. Ez volt az én esetem Adorján Jenővel. Az igazság az, hogy együttérző hajlamosságokkal, egyforma értelmi és érzelmi fogékonyságokkal mindenfajtájú nyomorok iránt, éppen akkor voltunk a legelnézőbbek s a legbánatosabbak egymás irányában, mikor mások rendszerint a legszigorúbbak s elvetik az öszszes érveket, melyeket egy szegény adós ember csak fel tud hozni ezen a világon. Kölcsönös irgalmasságokkal, még mentegetődznünk sem kellett az egymás szíve előtt bizonyos lejáratok idején s még attól az árnyalatbeli megaláztatástól is megkíméltük egymást, ami barátok között is lehetséges. Olykor Adorján koplalt, hogy nem fizethettem. Egy szót nem szólott, nem is akart szólani, de azzal a gondolattalansággal, mely túl van hiú beszéden, mélyen meghajtotta magát előttem s a fájdalmas az volt ebben a mozdulatában, hogy még csak ironikus sem volt! Rendszerint fogta a hegedűjét s eljátszta búfelejtésül, amit nagyon szerettem, a Wieniavszki Legendáját! Máskor én koplaltam, igaz, amiért ő nem adta meg amivel tartozott nekem. A legtöbbször mind a ketten koplaltunk.



          […]



          Egy nap, karácsony táján, te jó Isten, egy fillérünk nem lévén ilyen szent ünnepek előtt, csak törte a fejét, honnan lehetne néhány frankot kikotorni. Közben pengette a hegedűjét, függőleges állásban a térdén, mint egy másik Penseur (Gondolkodó), Rodin mintája szerint.

          — Az nem lehet, hogy itt üljünk, mint két varjú az ágon, mikor Jézus-Krisztus megszületik és durrog a pezsgő uccahoszszat, hát nem igaz?

          — Igaz! — mondtam.

          S akkor, egyszerre csak azt proponálja, hogy a főrabbitól kérjünk pénzt!

          — Karácsonyra?! Pont a főrabbitól?

          — Éppen karácsonyra! ez a vicc!

          De amint látta, hogy undorodom, már nem is folytatta, úgy vigyázott, hogy soha a kedvem ellen ne tegyen s csak pengette a hegedűjét a térdén, mint egy lantos.

          — Nem baj! — mondta, — s pengetett

          — Azt fogom tenni, hogy becsapom a hegedűmet.

          — Azt lehet! — feleltem, boldogan, hogy már nincs szó a főrabbiról.

De aztán rögtön, kijavítottam magam:

          — Azt sem lehet! Ki van zárva! Hát a leckék? — mondtam.

          — Már nincs leckém, — felelte egyszerűen s csak pengette a húrokat olyan utolsó kis pengetésekkel, mint egy zenélő óra, ami lejár.

          Aztán abbahagyta.

          — Ha nem tart el engem ez a hegedű, mért tartsam én? — ezt mondta és felállott.

          — Engedje meg! — könyörgött, — engedje! Olyan szomorú lesz ez nekünk, — karácsony! óh Jsten! — és majdnem sírt megint.

          — Mit lehet kapni ezért a hegedűért? — kérdeztem, mint akinek nincs kőből a szíve.

          — Ez egy Amati! — felelte, — száz frankot is megad érte a nagynénike, — mondta, — az édes nagynénike! — mert így átforgatta filologikusan azt a párizsi tájszólást, mely a zálogházzal valami titkos rokonságot tart s úgy hívja: ma tante...

          — Száz frankot! No kíváncsi vagyok! — mondtam a legborzasztóbb benső izgalmakkal.

          S akkor rögtön el is indultunk, a hegedűvel a tokban, mint egy gyerekkoporsóval és nem néztünk se jobbra, se balra és csak mentünk.

          — Én is viszem egy kicsit! — ajánlkoztam, hogy valami kis érdemem legyen.

          — Oh köszönöm, — mondta, — ne fáradjon! — s azt hiszem, soha annyira nem ragaszkodott a hegedűjéhez, mint mikor becsapta.



          És csak mentünk s annál vígabban mentünk, hogy régtől fogva ismertük az utat és csak mentünk olyan boldogan s olyan benső pezsgésekkel, mint mikor egy májusi reggelen, tündöklő egek előtt kirándul az ember a budai hegyekbe! Hegy! csakugyan, — már láttuk is az ucca végén, messziről, ezt a szimbolikus hegyet, a francia zászlót egy kis kapu fölött egy pajzson, amelyre ráborult s már be is jöttünk a kis kapun, ahonnan, közvetlenül a küszöbről, egy szűk lépcső indult, oly meredeken a magasba, hogy az ember szívszorongva jött fel, mély ájtatosságokkal, — Szenthegy! Mond de Piété!*



          Egy kis terem volt ez, négy fal s egy kis törpe ablak, egy kis üvegrekesz inkább, homályos üveggel. A falak mentén s mind a négy fal hosszában, négy falóca, összekalapálva, egy keskeny négyszöget alkotott, oly lekoptatott felülettel, hogy egy pillanatig sem lehetett kétséges, mivel gyalulták le e lócákat az utolsó farétegig s hogy vitték el magukkal e rétegeket mindazok a boldogtalanok, akik itt ültek, évtizedek óta. Mert itt ülni kellett, órákhosszat is olykor, türelmesen, mint a régi keresztények, akik az ítéletre vártak, nem sok reménnyel igaz, de Istenbe vetett bizakodással most is, mert az a sok cókmók, amit hoztak, ágyneműk és dunyhák, nem érték meg az államnak azt a nyomort, amit jelentettek.



(Folyt. köv.)



https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/f2/Mont_de_Pi%C3%A9t%C3%A9_de_Paris.JPG/800px-Mont_de_Pi%C3%A9t%C3%A9_de_Paris.JPG



* Le Mont-de-piété (helyesebb fordítása lenne: „Az irgalom hegye“), más néven „Chez ma tante“ ( „A nénikémnél“); történelmi zálogház Párizsban (16, rue des Blancs-Manteaux)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9022018-06-24 12:17:49

Adorján Jenő magánéletéről – Szomory Dezsőnek a „ Párizsi regény“-ében és az író néhány más írásában megjelent történeteken kívül - nem sokat tudunk. A hegedűművész operaénekes nejéről, Schmidt Lauráról sem írtak semmit a korabeli lapok. Mindenesetre életének alig három évtizede során Adorján Jenő többet élt, mint mások akár egy évszázad alatt. Nyomott hagyott a világban, még akkor is, ha nehezen fellelhetőt. Zenei anyagot nem rögzítettek tőle, de a szépirodalomba – Szomory révén – bevonult. E három évtized alatt sikert sikerre halmozott, és a Teremtő szeretete mindvégig vele volt. Sohasem tudhatjuk ugyanis, hogy a minket érő tragédia szerencsétlenség-e, vagy áldás. Adorjánt ugyanis megkímélte a sors a lehető legnagyobb csapástól: nem kellett megélnie egyetlen fiának, ifj. Adorján Dezsőnek a halálát. A hegedűművész halála után 21 évvel, a 8 Órai Újság 1924.07.29-i számában ugyanis a következő hír jelent meg:



Halálozás. Ifjabb Adorján Dezső műegyetemi hallgató, néhai Adorján Jenő karnagy és hegedűművész fia, hosszú és kínos szenvedés után meghalt huszonnégyéves korában. Temetése július 27- volt Pécset. Az engesztelő szent mise áldozatot lelkiüdvéért ma délelőtt mutatták be a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában. A korán elhunyt nagytehetségű ifjúban Adorján Dezső, a 8 Órai Újság belső munkatársa unokaöccsét gyászolja.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9012018-06-24 11:11:49

Elmulaszottam helyesbíteni a hivatkozott újságcikkben szereplő sajtóhibát. Most pótolom: Bach Gigue c. művéről volt szó.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9002018-06-24 08:51:19

Majd az egy nappal később megjelent nekrológ:



MAGYARORSZÁG, 1903.09.19.:



(Elhunyt hegedűművész.) Egy nagytehetségű magyar művész dicsőségesen indult pályáját szakította derékon ketté a halál. Adorján Jenő hegedűművész, akinek művészete innen Budapestről indult el hódító útjára, tegnap, 30 éves korában meghalt. Életpályája rövid volt, de gazdag sikerekben. 1873-ban (Megj.: A helyes évszám 1874.) született Nagykárolyban, zenei kiképeztetését Budapesten nyerte. Hubay Jenő, majd később Berlinben Joachim József volt a mestere. A fiatal magyar művész azután Párisba ment, ahol előkelő pozícziót vívott ki magának. Kedvencze lett a párisi társaságnak s a köztársaság elnöke részéről is többször részesült kitüntetésben. Hét esztendővel ezelőtt Lübeckbe hívták, ahol mint első hangversenymester működött, majd a düsseldorfi operánál ajánlották föl neki a karmesteri állást. A düsseldorfi közönség rajongott a jeles magyar virtuózért, s minden hangversenyét zenei esemény gyanánt ünnepelték. Körülbelül másfél esztendő előtt tüdőbaja arra késztette, hogy délvidékre menjen gyógyulást keresni, de baján sem az enyhe déli klíma, sem az önfeláldozó ápolás nem segíthetett már, s nem tehettek mást, mint hogy teljesítették utolsó forró óhaját és hazahozták. Künn, egy gödöllői villában hunyta le örök álomra szemeit a szerencsétlen művész, gyászba borítván fiatal nejét, Schmidt Leonora operaénekesnőt. Adorján Jenő művészetében a budapesti közönségnek is nem egyszer nyílt alkalma gyönyörködnie s a mesteri játékára való emlékezés hazájában bizonyára épp úgy, mint idegenben, a legmélyebb részvétet kelti a fiatal művész korai halála iránt.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8992018-06-24 08:43:25

PESTI NAPLÓ, 1903.09.18.:



Adorján Jenő halála. Sikerekben gazdag külföldi pályafutás után ma Budapesten, művészetének teljében meghalt egy nagytehetségü magyar zenész, Adorján Jenő hegedűművész. Hosszas, kínos betegség hozta őt haza, ahol ma délben huszonkilencéves korában elhunyt. Hubaynak és Joachimnak volt tanítványa, majd tanulmányai elvégzése után Párisban a Colonne és Lamoreux híres hangverseny-zenekarok, később a lübecki, legutóbb pedig a düsseldorfi opera hangverseny-mestere volt. Ott érte el a pusztító kór, mely most kioltotta a művész életét. Az elhunytban Adorján Dezső, a «Független Magyarország» munkatársa, testvérbátyját gyászolja. Temetése szombaton délután lesz a Kerepesi-úti temető halottas házából.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8982018-06-24 08:39:56

1901.02.17-én több magyar lapban - csaknem azonos szöveggel - még a következő hír jelent meg:



Magyar művész sikere külföldön. Adorján Jenő hazánkfiát, a düsseldorfi operaház első hangversenymesterét, a napokban ritka módon ünnepelték. A kiváló hegedűművész a düsseldorfi filharmonikusok legutóbbi hangversenyén óriási tetszés mellett el- játszotta Beethoven nagy hegedűhangversenyét. A szűnni nem akaró tapsviharnak engedve, ezután Bach Gigneját adta elő hasonló sikerrel. A kritika valóságos elragadtatással méltányolja Adorján gyönyörű, előkelő előadását, ritka zenei tudását és érett technikáját.“



(ALKOTMÁNY, 1901.02.17.)





A Düsseldorfi Városi Színház 1904 előtt, később Operaház



Nem sokkal ezután Adorján Jenő szervezetét legyűrhetetlen betegség támadta meg.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8972018-06-23 09:56:27

Ám a magyar kritikusok szigorúbban ítéltek, mint a „párisiak“. Játékának hiányosságaira is rámutattak. Talán a mi ítészeinket túlzottan elkényeztették zseniálisnál zseniálilsabb művészeink? Hiába, a bőség átka …



PESTI NAPLÓ, 1896.11.10.:



Adorján Jenő hangversenye. A hangverseny-évad első fecskéi rendesen a művészet közemberei, akiket tapasztalt hangversenyrendezők a közönség közönyének megtörésére szerepeltetnek a nyilvánosság előtt. Adorján Jenő, ez a fiatal hegedűművész azonban korai beköszöntése dacára is a művészek törzskarához tartozik. Ebbe sorolják őt komoly képzettsége és érdekes művész egyénisége, mely ma este a Vigadó kistermében tartott hangversenyén egyszerre meghódította a nem nagy számú, de kényes ízlésű közönséget. Ami Adorján játékában mindenekelőtt felötlik, az a minden hatásvadászat nélkül való, keresetlen előadás, amelyet bizony nem egy hírre kapott, divatos hegedűsnél annyira nélkülözünk. Széles vonókezelésével hegedűjéből öblös, nemes hangot csal ki, mely csak itt-ott, különösen a kettős fogásoknál válik érdessé. Teknikai készültsége, bárha nem fitogtatja, fiatal korát tekintve, meglepő. Ilyen kvalitásokhoz még csak a felfogásnak a korral járó elmélyedése szükséges, hogy Adorján a modern hegedűsök legelsői sorába emelkedjék. A mai estén Adorján a sok ráadással együtt igazán nagy műsort játszott végig. Bruch G-moll hegedűversenyét, ezt a felkapott színtelen hangversenydarabot kissé bizonytalanul játszotta, amiben leginkább a zongorarész előadója a ludas. Bach Chaconne-ját kissé tanulmányszerűen, de általában klasszikus tisztasággal, világos szólamvezetéssel játszotta. Wieniaivszky Polonaise-ét és Paganini D-dúr hegedűversenyét sok temperamentummal és finomsággal játszotta. A hangversenyen közreműködött Bárdossy Irén, aki néhány érdektelen nemzetközi dalt énekelt el erőteljes csengő hangon, de bizonytalan hangvétellel. A közönség Adorjánt minden egyes szám után négyszer-ötször szólította a dobogóra s csak ráadás árán hagyta megpihenni.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8962018-06-23 09:44:37

Adorján Jenő biztosan lépdelt a töretlen siker útján:



PESTI NAPLÓ, 1895.04.30.:



"Magyar művész sikere Parisban. Párisból írják lapunknak, hogy ott Adorján Jenő, a kitűnő magyar hegedűs, aki évek óta Párisban él, fényes sikerű hangversenyben lépett a francia közönség elé. Adorján Paganini hegedű-hangversenyét, Bach Präludiumát és saját szerzeményű magyar dalait játszotta el, akkora hatással, hogy hallgatósága zajosan követelte az összes számok megismétlését. Élénk érdeklődéssel találkozott Adorján két dalszerzeménye, (megzenésített Heine-dalok) amelylyel Franke énekes aratott nagy tetszést. A közönség soraiban ott volt Munkácsy Mihály is, aki Adorjánt a hangverseny után a legmelegebben üdvözölte.“



PESTI HÍRLAP, 1896.03.08.:



"(Magyar művész sikere Párisban.) A párisi lapok kiváló melegséggel emlékeznek meg Adorján Jenő hegedűművész, hazánkfiáról, kinek minapi hangversenyén Páris legfényesebb közönsége tapsolta a magyar művészt. Adorján Vieuxtemps C-moll koncertjét, Bach Chaconne-jét játszotta oly kiváló művészettel, hogy hallgatósága zúgó tapssal követelte a műsor megtoldását, mire Adorján Hubay „Csárda-jelenetei“-vel valósággal magával ragadta lelkes publikumát. A Pleyel terem e hangverseny alkalmával egészen megtelt.“



Képtalálat a következőre: „Salle Pleyel”



Salle Pleyel, Paris


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8952018-06-22 21:57:00

Adorján Jenőről, a zeneszerzőről, nem sokat tudunk. Néhány újságcikkben olvashatunk ugyan egy-két szerzeményéről, de azok fellelhetősége valójában nem ismert:



ORSZÁG-VILÁG, 1894.02.04.:



„MAGYAR MŰVÉSZEK KÜLFÖLDÖN. […] — Adorján Jenő hegedűművész nemrégiben a párisi amerikai egyesület hangversenyén aratott nagy tetszést egy maga szerzette szerenáddal.“



Az előző bejegyzésben idézett cikkel együtt az ORSZÁG-VILÁG 1894.09.16-i száma leközölte az Adorján Jenő által rendelkezésre bocsátott, énekhangra és zongorára komponált dal kottáját is. Ide, sajnos, csak a dal szövegét tudom bemásolni:



„Intés (Heine)                                            Zenéjét írta: Adorján Jenő



Kis méhem rajta légy



A tűzben meg ne égj!



De a méh tova száll



Anyját sem hallja már.



Röpköd a láng körül



Zum, zum, és úgy örül



Mit ér a jó tanács:



Kis méhem, jól vigyázz!



Ifju vér, balga vér



Hajtja, míg lángot ér;



Most jó egy lobbanás:



Méhecském, jól vigyázz!



Tűzsebbel tova száll,



Tűzsebre tűzhalál.



Kis fiam, bölcs szavak:



Lányoktól óvd magad!“



A Francia Nemzeti Könyvtár Zenei Osztályán fellelhető még azon zongoradarabok (XIX. századi keringők) kottája, amelyeket Adorján Jenő egy grófnő (Madame la Comtesse d’Azevedo Da Silva) számára  komponált. A pajzán Ámorral díszített fedlapon az 1895-ös évszám szerepel:



https://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b90692169/f2.highres



Próbáltam kideríteni, ki lehetett ez a titokzatos grófnő. Nem sikerült. Pénzszűke vagy szerelem késztette Adorjánt arra, hogy e darabokat a grófnőnek dedikálja? Nem lehet tudni. Tény, hogy Adorjánnak „Párisban“ – ahogy Szomory írja – „mind női“ tanítványa volt, „csupa magas nép“, akik nem hagyták érintetlenül az ifjú hegedűművész érzékeit és szívét. Így aztán a tanítványok „mármár nem állták a tekintetét, a két szemét, a borzas fejét, […], mindazt a forró vágyat s nosztalgiát, amit minden fiatal zenetanár ismer, női tanítványok kontaktusában. Magas nép! ahogy mondta, mind úrileányok, — a vége az volt, hogy panaszkodtak a szülőknek s a művészt lágyan menesztették, a művészt! egy-egy kis aranypénzzel, amit egy borítékban talált.“



Adorján Jenő a párizsi sikerek ellenére nem élt fényesen. De erről majd később ...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8942018-06-22 04:31:53

ORSZÁG-VILÁG, 1894.09.16.:



ADORJÁN JENŐ



          Egy zseniális fiatal hegedűművész s ügyes, tehetséges fiatal zeneszerző jól sikerült képét mutatjuk be olvasóinknak abból az alkalomból, hogy Adorján Jenő — mert róla szólok — egy gyönyörű kis dalt bocsátott lapunk rendelkezésére, melyet Heine egy hangulatos versikéjére írt. Adorján Jenő fiatal kora daczára oly szép sikereket aratott már a külföldön, nevezetesen Párisban és Berlinben, hogy felléptével mindenütt csak dicsőséget szerzett a magyar névnek.



          Most, hogy szülői s jóbarátai látogatására hazájába visszatért, nem mulasztotta el, hogy régi hűségeseit fel ne keresse s mi örülünk, hogy alkalmunk nyílik olvasóinknak bemutatni őt magát, kit mai zenemellékletünkért olvasóink bizonyára meg fognak kedvelni.



          Életrajzát a következőkben adjuk: Adorján Jenő 1874-ben Nagy-Károlyban (Szatmármegyében) született. Alig volt négy esztendős, midőn már zongorához ült — melyen édes anyja vitte tökélyre — s azon idegen segítség vagy tanítás nélkül megtanult játszani. Öt esztendős korában atyja — kinek elkényeztetett kedvencze volt — születésnapjára egy kis hegedűvel lepte meg, melyen ő mindenki bámulatára rövid idő múlván játszani kezdett. Félévvel később az éppen Nagyváradon hangversenyző hegedűkirályhoz, Joachimhoz utaztak vele, ki — mint az akkori újságok is írják — rábeszélte szüleit, hogy a gyermeket okvetlen művésznek neveljék. Joachim fényes jövőt jósolt neki, azt mondván: »Ez az a fa, melyből egy Joachimot lehet faragni!« A szülők a jó tanácsot megfogadták s Adorján Jenő ez időtől rendszeresen tanult. Elvégezte a budapesti zeneakadémiát, hol Hubaynak s a berlini zeneakadémiát, hol három évig Joachimnak volt legjobb és legszeretettebb tanítványa.

          Berlinben több ízben hangversenyzett s az ottani lapok mérvadó kedvező nyilatkozatai még csak fokozták benne az ambícziót. Most egy éve, hogy Párisba ment, hol a legelőkelőbb körök kedvencze. A boldogult köztársasági elnök özvegye számtalanszor kitüntette őt legfelsőbb megelégedésének kifejezésével, sőt, egy ízben, mikor Adorján jótékonyczélú hangversenyen működött közre, előadása befejeztével Carnot özvegye elébe sietett, szívélyesen üdvözölte s a honi viszonyokról beszélgetett vele. Mi csak örvendünk e fiatal művész eddigi briliáns sikereinek, melyek remélnünk engedik, hogy Adorján, ki ma még alig 21 éves, még sok hasznosat fog teremteni s dicsőséget fog szerezni annak a nemzetnek, melyet ő — mint vérmes hazafi — testtel-lélekkel imád.

          B. V—gh G—a.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8932018-06-22 04:17:52

Most következő hegedűművészünkről a neten nem sok információ található. Játékát hangfelvétel nem rögzítette, a róla készült egyetlen fotó, amely az Ország-Világ 1894.09.16-i számában jelent meg, techikailag ide nem beilleszthető. Mégis vagy éppen ezért beszélni kell személyéről, mert rövidre szabott élete során – mindössze 29 évet élt - szép sikereivel mind idehaza, mind külföldön hírnevet szerzett.



Képtalálat a következőre: „hegedűművész árnyképek”



Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző



(Nagykároly, 1874.03.24.-Gödöllő, 1903.09.18.)



Amikor először olvashatunk róla:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1890.11.19.:



„(Hangversenykörút.) Adorján Jenő hegedűművész, Hubay Jenő növendéke, december hóban több vidéki városban hangversenyt rendez.“



(Adorján Jenő ekkor mindössze 16 éves!)



Majd sokasodnak a hírek:



ORSZÁG-VILÁG, 1893.10.23.:



Magyar művész Párisban. Adorján Jenő hegedűművész, a ki a budapesti nemzeti zenedében Hubay Jenő és a berlini zeneakadémián Joachim tanítványa volt, meghívást kapott Parisba Colonne hangverseny-zenekarához, mint szóló-hegedűművész. Adorján elfogadta a meghívást és már elfoglalta állását a párisi zenekarnál.“



PESTI HÍRLAP, 1894.05.14.:



„(Magyar művész sikere külföldön.) Néhány nappal ezelőtt bejárta a hazai sajtót Adorján Jenő hegedűművész párisi sikerének híre. Ennek a sikernek mintegy utójátéka az, hogy Grieg Ede, az ismert norvég zeneszerző, ki Adorján hangversenyén jelen volt, magához kérette a magyar művészt és eljátszatta vele összes hegedűszerzeményeit. Meg is hívta Adorjánt egy christianiai hangversenyre és megígérte, hogy egy új hegedűszonátát ír Adorján számára.“



Megj.:



Ugyanerről Lionel Carley: Edward Grieg in England c. könyvében ezt írja:



 „There had earlier been an announcement in the September issue of the Monthly Musical Record that Grieg had promised to write a violin sonata for the Hungarian Violinist Eugen Adorjan. Unfortunately, no addition to the earlier three sonatas was ever to materialize.



Ezek szerint e szonáta megírására – sajnos – nem került sor.


Pantheon • 22322018-06-21 10:22:31

Értékelem Heiner dr. fekete humorát. De én mindig bízom az emberi önzés végtelen erejében, amely megakadályozza, hogy akár egy őszinte rossz gondolat erejéig is törődjünk másokkal. :) Egyébként én is szeretettel üdvözlöm ismét.


Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? • 452018-06-21 09:45:50

Köszönöm a kiegészítést, és a balettből betett részletet.



Tudom, Rimszkij-Korszakov zenéje nem mindenkire hat olyan erőteljesen, mint rám, de – megvallom – én e zeneszerző és általában az orosz zene irányában meglehetősen elfogult vagyok. Az orosz zene eredetisége, természetessége, a nyugati zenéhez viszonyított bizonyos fokú nyersesége, ugyanakkor a benne kifejeződő érzelmek gazdagsága és mélysége olyan elegy, amely engem mindig magával ragad.  


Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? • 432018-06-21 00:27:42

Képtalálat a következőre: „Rimszkij korszakov”



110 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a nagy orosz zeneszerző, az orosz Ötöktagja, Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov.



(1844.III.18 – 1908.VI.21.)



 Rimszkij-Korszakovnak egyik leghatalmasabb alkotása az ANTAR című szimfonikus szvit (Op. 9.). Csupa fantázia, szín, erő és ötlet.



Antar híres arab hős és költő volt. Az iszlám előtti időben élt. Az arab nép köztudatában a sivatag hőseinek egyik legkiválóbbja. Életéhez s kalandjaihoz a népmondák és népmesék sokasága fűződik.



Rimszkij Korszakov Antar életének egyik epizódját dolgozta fel szimfonikus szvitjében, jobban mondva szimfóniájában.



Bár Rimszkij-Korszakov „Muzsikus életem krónikája” című könyvében ezt írja: "… Kompozíciómat – képtelen módon – második szimfóniának neveztem el, évek múlva azonban átkereszteltem szimfonikus szvitre. A szvit meghatározást akkor általában nem nagyon ismerte körünk, igaz, hogy a nyugati zeneirodalomban sem volt ekkor divatos. Nem volt igazam, amikor az Antart szimfóniának neveztem el, hiszen az Antar költemény volt, szvit, mese, elbeszélés vagy bármi más, de szimfónia semmiképp. Szimfóniára csupán azért emlékeztetett, mert négy önálló tételből állt.”…  



Érdekes a története is:



― Antar Palmyra romjai közt észrevesz egy gazellát. Ragadozó madár kergeti. A ragadozót Antar megöli, a gazellát megmenti, de a gazella nincs sehol, eltűnt. Antar elalszik, s azt álmodja, hogy ragyogó palotába viszik, ahol megtalálja a gazellát, aki nem más, mint Fee Gul-Nazar, Palmyra gyönyörű királynője. Gul-Nazar felszólítja Antart, hogy jutalmul megmentéséért, adja elő három kívánságát. Ezek: a bosszú élvezete, korlátlan hatalom és a szerelem legszebb öröme. A királynő Antar kívánságait teljesíti, de mikor a hős a szerelem örömeiben fáradni kezd, Antart egyetlen csókjával megöli.



Ezt a mesét mondja el a hangok nyelvén a zeneköltő. Programját maga a szerző írta meg vezérkönyvében. A szimfóniának zenetörténeti jelentősége, hogy Rimszkij-Korszakov «Sadko» című szimfonikus költeményével együtt az első orosz szimfonikus mű. Így, a zseniális orosz mester Borogyint és Csajkovszkijt is megelőzte. Az «Antar» 1868-ban készült. Szenkovszkijnak, a híres orosz újságírónak arab meséjére. E kompozícióban részben még meglátszik, hogy a zeneszerző lelkesedik a nyugati romantikus szimfonikus zene néhány példaképéért.  Szellemében Berlioz és Liszt Ferenc irányával rokon, de ősi, faji muzsikájában teljesen egyéni, orosz.



Hősét egy komor, ridegen magasztos karakterű vezértémával írja le, amely a szimfónia valamennyi tételében visszatér. Rá kell mutatni többek közt zenekari koloritjának szokatlan fényére és sajátszerűségére, amely oly nagy lelkesedést váltott ki Debussyből. Az Antar hangszerelésben a ragyogó és hatásos hangzáshoz finom, ornamentális rajz társul. A finálé zenekari koloritjának bámulatos tisztasága és költői ihletettsége, amely a boldog „Szerelem gyönyöré"-t fejezi ki, minden együtt úgy hat, mint valami ragyogó színeivel varázslatos és vakító, hatalmas dekoratív falfestmény.  



A mű négy tétele: 



― Az első, széles (fisz-dúr) Largoval kezdődik. (Largo-Allegro-Largo-Allegretto-Adagio-Allegretto-Largo),



― A második rész a bosszú tétele. (Allegro, cisz-moll),



― A harmadik a korlátlan hatalomé. (Allegro risoluto, h-moll),



― A negyedik a szerelemé. (Allegretto, Adagio, D-dúr).



Az egész szimfonikus mű borús, fájdalmas, mély orosz harmóniák zenéje.



[Nagy kedvencem ez a szimfonikus remekmű!]



Válogatás Papp Viktor írásából, Keldis: „Az orosz zene története” című könyvéből, Rimszkij-Korszakov: „Muzsikus életem története” című könyvéből és a DG CD-felvételének az ismertetőjéből.


Pantheon • 22282018-06-20 15:14:31

 



Rainer Maria Rilke



ZÁRÓVERS



Nagy a halál.



S mi az Övéi:



víg mosolyok.



Életünk teljében, mikor élni



kezdünk remélni -



belénk zokog.



                                              Kányádi Sándor műfordítása


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8922018-06-20 08:55:50

Az alábbi idézet elolvasását azon "kiválóságok" szíves figyelmébe ajánlom, akik meg akarták változtatni a magyar himnuszt.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8912018-06-20 08:44:11

MAGYARSÁG, 1926.01.20.:



»Vad magyar lett belőlem«



Fricsay Richárd negyven éves jubileuma



                                                                                         Székesfehérvár, január 18.



          A magyar zenei kultúra egyik kimagasló, népszerű alakja, Fricsay Richárd honvédzenekari főigazgató most töltötte be karmesterségének negyedik évtizedét. Budapesti tisztelői és az országos zenei tényezők a fővárosban akartak jubileumot rendezni tiszteletére, azonban Fricsay szerénységében kerülni óhajtván a nagyszabású ünneplést, elfogadta a székesfehérvári Zenekedvelők Egyesületének meghívását, mely most ünnepli negyedszázados fennállását, hogy itt vidéken vele együtt ünnepeljen. Fricsay ugyanis, mielőtt a budapesti 1. honvédgyalogezred zenekarához került volna, Székesfehérvárott volt katonai karmester s egyik alapítója, majd zenei vezetője volt a Zenekedvelők Egyesületének. Tizenhét esztendőt töltött Székesfehérvárott s nagy érdeme, hogy ebben a városban a zenei kultúra előkelő nívón áll.

          A Zenekedvelők Egyesületének és örökös tiszteletbeli karnagyának kettős jubileumát tegnap tartották meg a város egész intelligenciájának jelenlétében. Az egyesület díszközgyűlése a Vörösmarty-Körben folyt le Schlammadinger Jenő dr. elnöklésével. […] Az elnök […] Egyes epizódokat elevenít föl Fricsay életéből […] A háború alatt az 1. honvédezred zenekarával bejárta a szövetséges államok nagyobb városait s mindenütt fokozta a lelkesedést a magyar muzsikával. Münchenben a bajor király kebkeblére ölelte s Beureuthban a Wagner-család előtt játszott óriási sikerrel. A kremsieri, morva születésű Fricsay teljesen magyarrá változott. Az összeomlás után az ő zenekara volt az egyetlen katonai alakulat, mely nem oszlott föl, hanem száz veszéllyel dacolva, átjött a román fronton magyar földre s itt a maga egészében tovább működött.

          A közönség zajosan éljenezte Fricsay Richardot, akihez azután Zavaros Aladár dr. polgármester intézett gyönyörű beszédet. Tolmácsolta a város háláját, mely sokat köszönhet neki, mert itt zenei kultúrát fejlesztett. Nem kockázatos, kalandos vállalkozásokkal lehet, úgymond, szolgálni a hazát, hanem kultúrával. Az elnök felolvasta az Országos Magyar Zenészszövetségnek és a Hiszekegy komponistájának, Szabados Bélának Friesay- hoz intézett üdvözlő táviratát.

          Ezután a jubiláns Fricsay Richard mondott köszönetet az ünnepeltetésért, majd így folytatta:

          — Bölcsőm nem itt ringott, ebben a gyönyörű országban. Mikor, mint ifjú idejöttem, még jóreggelt sem tudtam mondani, azóta azonban jó magyar ember lettem, sőt vad magyar lett belőlem, annyira, hogy ha kell, megtagadom testvéreimet és kész vagyok ellenük harcolni is. Ismerem minden nemzet zenéjét, de mondhatom, egyiknek sincs olyan lelkesítő himnusza, mint nekünk, az Isten áldd meg és a Szózat. Néhány év óta csatlakozott hozzájuk a Hiszekegy. Kívánom, hogy ez a harmadik minél előbb tűnjön el, mert hiszen ez azt jelentené, hogy visszavívtuk Nagy-Magyarországot.

Tomboló lelkesedést keltettek Fricsay Richárd hazafias kijelentései. Székesfehérvár közönsége este újra ünnepelte Fricsay Richárdot, aki elhozta ide híres katonai zenekarának negyven tagját, és hangversenyt adott a Szent István-teremben, mely zsúfolásig megtelt estélyi ruhás hölgyekkel és urakkal. Prohászka Ottokár dr. püspök is megjelent a koncerten. […]


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8892018-06-20 07:35:02

Itt érdemes megemlékezni id. Fricsay Richárdról is, akinek – többekkel egyetemben – része volt abban, hogy Koncz János hegedűművésszé lett. Fricsay Richárd azon kivételes művészekhez tartozik, aki idegenből magyarrá lett, és nem fordítva, mint - sajnos - oly sokan jeles művészeink közül.  



http://www.ferenc-fricsay.net/bilder/fam/rise1.jpg



id. Fricsay Richárd karmester, zene- és énektanár



(született mint Fryčay, 1902-ben magyarosították Frycsaj-ra, 1925-től a mai írásmód)



(Kremsier, 1867.03.27. – Budapest, 1945.03.16.)



A legrészletesebb összefoglaló id. Fricsay Richárd életéről és zenei pályájának alakulásáról itt olvasható:



http://www.parlando.hu/2015/2015-5/SzaboBalazs-FricsayRichard.pdf



A Schöpflin Aladár szerkesztette Színművészeti Lexikon vonatkozó részének utolsó mondatát  idézem:



F. elévülhetetlen érdeme, hogy a magyar városok színházait elsőrendű zenekarával kiváló zenei produkciókhoz juttatta és hogy úgy a tőzsgyökeres magyar vidéken, mint a fővárosban a klasszikus zene népszerűsítésével a magyar zenei kultúrát terjesztette.



Fricsay Richárdnak a YT-n megtalálható egyetlen, de sokunk számára bizonyára jól ismert szerzeménye:



Magyar vér induló / Hungarian blood march  


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8882018-06-19 01:06:15

 



                                                Képtalálat a következőre: „koncz jános hegedűművész”



„Szombathelyen márványtábla jelöli a Kálvária utca 10. számú. házat, amelyben Koncz János 1894-ben. született. Azon kevesek, közé tartozik, akinek Szombathely vezetése és közvéleménye nemcsak halála után, hanem már életében is tisztelettel és megbecsüléssel adózott. […]



1986-ban Szombathely város ünnepség keretében újratemettette Koncz János hamvait. Emlékére alapították 1974-ben a Koncz János Országos Hegedűversenyt. A Bartók Béla Zeneiskola háromévenként rendezi meg a tehetségkutatót, amelyet Szombathely zeneértő közönsége megkülönböztetett érdeklődéssel és figyelemmel kísér. Koncz János páratlan művészetével nemzetközi elismerést szerzett a magyar vonóskultúrának. Hangszertudása, rendkívüli zeneisége a magyar hegedűművészet legjobbjainak egyikévé avatta. 1955 óta utca viseli a nevét Szombathelyen.“



                                          



                                               Szombathely, Jáki úti temető: A-díszsírhely uk-1


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8872018-06-18 09:53:05

„Walter Margit:



EMLÉKEZÉS KONCZ JÁNOS HEGEDŰMŰVÉSZRE, HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁN



(3. rész)



1926-ban művészi karrierjének koronájaként a Salzburgi Ünnepi Játékokon Mozart-koncertet játszik. Bruno Walter dirigálja a G-dúr hegedűversenyt, és a nemzetközi sajtó visszhangja olvasható a jobbnál jobb kritikákban. Kivonatosan idézünk a Wiener Reichspostból és a Wiener Journalból: „Koncz J. nagy stílusbeli átérzéssel, művészi technikával, a legnagyobb dicséretet érdemlő mozarti szellemben játszotta ezt a hallatlan finomságú művet.” Ugyanekkor a Basler Nachrichten tudósítója így nyilatkozik: „... K. J., a hegedűverseny szólistája puha, gyöngyházfényú tónussal játszik, mely valósággal elbűvölő.” A Berliner Allgemeine Musikzeitung „kulturált Mozart-játékát, érett technikáját” méltatja.



A magyar újságírók, Koncz János művészetének felfedezői így írtak: Neues Pester Journal: ,,K. J. zseniális hegedűs, legjobb Mozart-játékosunk, kifinomult lélekből fakadó hangját, lágy kantilénáját énekeseinknek kellene tanulmányozni. A leggyengédebb érzéstől a szenvedélyes extázis felfokozott kifejezéséig ez érvényesül művészetében. A Grieg: C-dúr szonátában teljes érzelmi és színskálája érvényesül. Elegáns technikai virtuozitása pedig a Lalo-szimfóniában, valamint a Dvořák-  és Kreisler-művekben szinte felragyogott.” Nemzeti Újság: „K. J. úgy játszik, ahogy a legnagyobbak játszanak, előadásában azzal a művészi és technikai tökéletességgel, melynél többre a képzelet és kifejezés nem képes”. Legvégül a Pesti Hírlap cikkéből: „K. J. újra bebizonyította, hogy egyike a legkiválóbb hegedűseinknek és a legmagasabb művészi célok felé törekszik. Kongeniális szellemi felfogóképessége az előadott mű forrásából táplálkozik, szívhez szóló hangja megfogja a hallgatóságot”.



Koncz János utolsó szereplése szülővárosában, Szombathelyen 1934-ben a zeneiskola 25 éves jubileumán volt. Bruch: G-moll hegedűversenye után egy bölcsődalt játszott ráadásul. Ugyanazt, amelyet mint gyermek ugyanebben a teremben előadott. Balassa Kálmán, aki a korán árvaságra jutott fiúcska életének atyai irányítója is volt, sírva ölelte keblére. Álljon itt a Vasvármegyének adott interjú, amelyet a lap akkori zenei rovatvezetőjének — jelen sorok írójának — Koncz János adott:



,,6 éves; koromban kezdtem hegedülni — Balassa Kálmán tanított, és ő fedezett fel. Ő beszélte rá apámat, hogy taníttassanak tovább a zenében. Nem volt könnyű munka. Apám nem szívesen barátkozott meg a gondolattal, hogy muzsikus legyek. De Stadler Dóri, Knébel Jenő, Gyöngyösi Tivadar és Fricsay Richárd addig kapacitálták, amíg beleegyezett. Nekik köszönhetem a karrieremet.



Az első szombathelyi fellépés? — „Harminc esztendővel ezelőtt volt ugyanebben a teremben. Az első nagy szereplésem 1908-ban a Kultúr Egyesület első díszhangversenyén volt. Ma is a legszebb emlékeim közé tartoznak azok a hangversenyek. Az a legnagyobb örömöm, ha hazakerülök. Mert csak itt vagyok én igazán itthon. Ezt a szeretetet, bensőséget sehol nem találom meg.”



Ez az 1934-es szombathelyi szereplés úgyszólván hattyúdala is volt Koncz Jánosnak. Mint a hosszú útról hazatért Peer Gynt, anyja bölcsődalára szunnyad örök álomra — úgy Koncz Jánost is utoljára ölelte keblére szülővárosa: rövid élete a vég felé közeledett. Egyre súlyosabb betegség után, 1937 tavaszán elragadta tőlünk ezt a kivételes tehetségű művészt a halál. Előadó-művészetét híven megőrző lemez sajnos nem maradt utána.



A művészről írt cikkek hosszú sorának idézeteit lezárva, röviden szólunk a pedagógusról. Még 1918-ban mesterének, Hubay Jenőnek tanársegéde, majd 1928-ban a Zeneművészeti Főiskola rendes tanára lett. Tanítványai közül Lukács Pál — ki később a hegedűről brácsára tért át, s mint brácsaművész elismert rangot ért el mind hazánkban, mind külföldön — így nyilatkozik mesteréről: „Koncz Jánost, a pedagógust, művészi igényessége jellemezte, melyet legelsősorban gazdag érzelmi világa és kiváló művészi ösztöne táplált; ezt a legmagasabb fokon érvényesítette önmagán és tanítványainál egyaránt.”



Tanári munkásságát is a művészet iránti végtelen alázat, a lelkiismeretesség és a fiatal tehetségek segíteni akarása jellemezte. Nemcsak tanár, de jó ember is volt, ki fáradhatatlanul és lángoló lelkesedéssel segítette növendékeit, munkájukban. Ezt hagyta ránk értékes örökségül, és mi kegyelettel őrizzük ezt az örökséget,  példaképül állítva fiatal művészeink elé.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8862018-06-17 13:13:35

„Walter Margit:



EMLÉKEZÉS KONCZ JÁNOS HEGEDŰMŰVÉSZRE, HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁN



(2. rész)



          A kis Koncz Jani hamarosan kirepül szülővárosából, Szombathelyről Budapestre, ahol Hubay növendéke lesz. Egy 1912-ből való újságcikk már nem a csodagyereket, hanem Koncz Jánost, a kész művészt állítja elénk. Paganini D-dúr hegedűversenyéről így ír: „...Gyönyörű technika; kettős, hármas fogások tökéletessége, brilliáns passage-ок arpeggiok, terz-, sext-menetek tisztasága, ideális egyenletességű trillák, könnyed, mégis erőteljes vonókezelés, legfőként pedig szép, lágy tónus jellemzi.”1913-ban nyeri el művészi oklevelét. Még ugyanebben az évben külföldi hangversenykörútra indul. Gyorsan ívelő karrierét a háború megszakította, de 1918-ban már Németországban koncertezik, A berlini Vossische Zeitung így emlékezik meg a művészről: „Koncz János mély benyomást keltő, született muzsikus. Nem a közönségnek játszik, önmagának. Feszült elragadtatott arckifejezéssel hallgatja hegedűjét, a szünetekben felfelé tekint. Kantilénája ritkán hallható lágyságú, átszellemült, technikája pedig fölényes. A mód, mellyel a művet megtestesíti, intuitív alkotó művészre vall, ki megragadja, átérzi a lényeget.”



          Németországból Olaszországba megy, ahol 1920-tól 1926-ig több száz koncertet ad óriási sikerrel. Ez a 6 év a sikerek végtelen sorozata. Egy élelmes impresszárió (nem mindig egyéni haszon nélkül) előbb a nagy városokba, utána pedig az olasz csizma legkisebb városaiba is elviszi a magyar hegedűst, akit a hír szárnyára vett. Róma:A Teatro Constanzi előadásán megismerkedtünk egy nagy hegedűssel, kit legendás híre megelőzött. Minden várakozást felülmúló sikerről számolhatunk be. Koncz tipikus bravúros technikája magával ragadó, a művek szellemi megjelenítése varázslatos. A hangok reszketnek, vibrálnak és énekelnek Paganini-jellegzetességgel. Egy ördögien mesteri szellemi erő a fenséges és impulzív hajlamosságú húrokon. Muzsikálása rabul ejt és szívet-lelket betölt. Hegedűjének lágy, édes melódiái misztikus ének hatását keltették. Utolsó száma után az ünneplés ovációba ment át, és a közönség semmi hajlandóságot nem mutatott a terem elhagyására: valóságos második koncertet kapott ráadásul.



          Bologna: „Nagy és elragadtatott közönség előtt csendültek fel a hegedű- irodalom remekei. Sarasate Románcában csodálatra méltó volt, melyet a közönség frenetikus ünneplésére meg kellett ismételni. Meghatóan szép volt Schubert Bölcsődala azzal a tökéletes gyengédséggel, bársonyos hangzással, melyet valósággal „énekelt” hangszerén.”

          Genova: Il Secolo: „Hangversenyének olyan sikere volt, melyre városunkban évek óta nem volt példa. Corelli: Folia, Tartini: Ördögtrillá-ban a legcsodálatosabb hatást keltette. Hegedűje a fuvola lágyságát idézte gyengéd hangzással, a legbensőségesebb lelki gyönyörűséget keltve a hallgatóban. Az elragadtatás, melyet ez a fiatal virtuóz művész kiváltott, Paganini Boszorkány táncában érte el tetőpontját.”

          Firenze: Nuova della Sera: „Nagy és lelkes siker színhelye volt a Pergolaterem. Koncz technikája csodálatra méltó, s erre közönségünk nagy súlyt helyez. A legfontosabb azonban: hogy Koncz igazi művész. Temperamentuma és magasrendű képességei bebizonyítására a Franck-szonáta elég lett volna, de a továbbiakban előadott Bruch-koncert is mély megértést mutatott.” — Firenze: Nuovo Giornale: „Koncz Jánost híre megelőzte, nem mondhatjuk, hogy ennél nagyobb, vagy annál kisebb: senkivel össze nem hasonlítható. Nem csinál semmi rendkívülit, túlzásokba nem bocsátkozik, salto mortalékat, akrobatikus mutatványokat a húrokon nem produkál, nem alkalmaz fogásokat a közönség megtévesztésére, hogy hamis babérokkal övezze homlokát. Kivételes kvalitásait mutatja be magasrendű ízléssel átszellemült játékában. Hallgatóságának lelkét ragadja meg szuggesztív befolyással, a legmagasabb művészi élvezet élményéig. Egy speciális művészi adottság ez, mely a mi latin lelkületűnkben tökéletes megértésre talál. Az emberi természet legnemesebbjét: a szív hangját szólaltatja meg. Mozart kedves G-dúr koncertje hangzott el gyengéd, nemes szépségében, az Andante isteni hangjait áldott kézzel mintázva szférikus énekké. Különböző műsorszámokból álló programját a hegedűsök bibliája: Paganini Capriccio Variációja fejezte be. Az elismerés zúgó tapsa követte számait, és a közönség számos ráadás után is maradt egy magasrendű, poétikus hangulat hatása alatt, mellyel ez a kivételes lelkületű művész megajándékozta.

          Milano: Popolo: „Koncz, János a nagyértékű hegedűsök sorába tartozik. Művészetét érzelmes, telt, vibráló tónus és tagadhatatlan technika képezik; ezek birtokában játszi könnyedséggel hidalja át a legnagyobb nehézségeket. A hegedűvirtuózok azon kategóriájába tartozik, kiket Paganini-játékosoknak neveznek. Szó szerint: utódja a nagy varázslónak mind művészi, mind mechanikai vonatkozásban, amelynek egyik diszkrét modem hajtása Kubelikben él tovább. Koncz egy nagy technikus, a művészet minden titkának ismerője, egyszóval istenáldotta művész.”



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8852018-06-17 08:04:41

http://www.vasiszemle.hu/2008/06/koncz_janos.jpg



KONCZ JÁNOS hegedűművész, zeneakadémiai tanár



 (1894.11.26. – 1937.01.18.)



          Több, mint 8 évtizede annak, hogy elhunyt Koncz János, az egykor csodagyermekként indult hegedűművész. Emlékét szülővárosa, Szombathely, ma is gondosan őrzi, szülőházán emléktábla, Sárváron művészeti iskolát neveztek el róla, és rá emlékezve rendezik meg rendszeresen az országos Koncz János országos hegedűversenyt is. Ily módon ő semmiképpen sem sorolható az elfeledettek közé.



          Az ok, amiért e topikban mégis említést teszek róla, az, hogy a neten egyetlen felvételt sem találunk tőle, de a munkásságát kutatók is állítják, játékáról nem létezik hanganyag. Marad tehát a szó, mint egyetlen emlékhordozó, no meg néhány fénykép, amelyet a neten bárki megtekinthet.



          Koncz Jánosról Walter Margit írását idézném (részletekben), mert abból nagyjából minden lényegeset megtudunk kiváló hegedűművészünk életéről és pályájának alakulásáról.



VASI SZEMLE, 1962/3. SZÁM:



„Walter Margit:



EMLÉKEZÉS KONCZ JÁNOS HEGEDŰMŰVÉSZRE, HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁN



          Szombathelyen márványtáblával jelölték meg a házat, amelyben Koncz János született 1894-ben, egyszerű szegény szülők gyermekeként. A rövid, de nagyszerű pályafutásról szóló beszámolónk első részében a csodagyerekből gyorsan kifejlett művészről, második részében a pedagógusról és emberről emlékezünk meg.

          Az első emlék, amely a 6 éves, vézna fiúcska zenei hajlamát bizonyítja, Balassa Kálmántól, a város zeneiskolai vezetőjétől származik, aki az opera prímhegedűse volt. Balassa levélben értesíti az apát, hogy „zeneileg ügyes fiacskája részére, egy kis hegedű kapható kéz alatt 3 forintért”. Egy évvel később, a 7 éves Koncz Jani már szerepel Simonetti: Madrigál és Dancla szólóval. A következő években pedig rendszeresen fellép fejlődését igazoló egyre nehezebb darabokkal.

          11 éves korában Mozart A-dúr koncertjét játssza a Sabária nagytermében, 1905. április 8-án. Ugyanekkor egy Mozart-quartett is kerül előadásra, ahol a partnerek között gr. Zichy Géza van. Erről a hangversenyről már komoly újságcikk tanúskodik, a felnőttekkel együtt kamarázó, gyorsan érő muzsikusról. A művészjelölt külsejéről is ír a Szombathelyi Újság; „gyermeki bájáról, elkomolyodásáról, ahogy átszellemülten hegedűjére hajol, és vékony kis arcára kiül a boldogság örömtüze”.



           1906-ban a 12 éves hegedűművész-jelölt Lalo-koncerttel szerepel. Erről már három lap emlékezik meg: a Független Hírlap, a Szombathelyi Friss Újság és a Vasvármegye. Idézünk a hosszú cikkek egyikéből: „Nem tudjuk, vajon természetadta zsenialitását, vagy technikai virtuozitását csodáljuk-e”. Így sorakoznak az évente történő koncert-szereplések műsorai, kritikái.“



 (Folyt. köv.)



                        



Koncz János szülőháza emléktáblával (9700 Szombathely, Kálvária u. 10.)



Képtalálat a következőre: „Koncz János művészeti iskola”



Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola (9600 Sárvár, Várkerület 31.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8842018-06-16 11:03:15

1989:



Lili Kraus, a zongora First Lady-je



Írta Steven H. Oberson, Ph.D.



1986-ban bekövetkezett haláláig Kraus Lili volt a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművésze és tanára. Sokan vélték úgy, hogy ő a legkiválóbb élő tolmácsolója Haydn, Schubert és különösen Mozart zenéjének, annak a zeneszerzőnek, akinek nevével  az övé elválaszthatatlanul összeforrott. Mme Kraus, ahogyan őt világszerte ismerték, legendás muzsikus volt, színésznő, kinek színpadi jelenléte karizmatikus volt, nyelvész, aki könnyedén társalgott hét nyelven, […] és […] aki szenvedéllyel szerette az élet egészét. Röviden: egyike volt az igazán lenyűgőző személyiségeknek, és élettörténete olyan anyag, amelyből filmek készültek. […]“



Végezetül – úgy hiszem – igazán méltó emléket akkor állítunk Lili Krausnak, ha felidézzük egyik legszebb lemezfelvételét, amelyen Mozart zongoraversenyeit adja elő:



Mozart - Piano Concertos No.20,21,22,23,24,25,26,27 (recording of the Century : Lili Kraus/Simon)



„Amikor elkezdtem felfedezni Mozartot, rájöttem e zene végtelen szépségére,  és arra, hogy valahogyan nekem adatott meg, hogy e szépséget életre keltsem. Istentől rendelt kötelességemnek, kiváltságnak, és - ha úgy tetszik - keresztnek tartom, hogy életemet e zenének szenteljem.“



Képtalálat a következőre: „Lili Kraus”



LILI KRAUS


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8832018-06-16 10:11:47

1986:



AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET, 1986.12.06.:



ASHVILLE



Az észak-karolinai amerikai városban 83 esztendős korában, egy műtét során elhunyt Kraus Lili zongoraművésznő. Kraus Lili Budapesten született, hat éves korában kezdett el zongorázni és nyolc éves volt amikor a Királyi Zeneakadémia tannövendéke lett, tanára Kodály Zoltán és Bartók Béla volt.Tizenhét éves korában beiratkozott a bécsi Konzervatóriumba, majd a harmincas években Európa nagyvárosaiban adott koncerteket, rendszeresen Simon Goldberg hegedűművész társaságában. Kraus Lili német nagyiparos felesége lett, aki anyagilag is támogatta karrierjét. A második világháború kitörése előtt Angliába telepedtek át, ahol mindketten felvették az angol állampolgárságot, Kraus Lili a negyvenes évek elején Kelet-ázsiai turnéra indult, de ott is kitört a háború, a japánok elfogták és 1945-ig internálták. Az ötvenes években Európában, 1966-ban és 67-ben pedig az Egyesült Államokban adott koncertet. Férje még az ötvenes években elhunyt, a házasságból két gyerek született, az unokák száma pedig hét.“



Lili Kraus Hungarian Pianist Talking, Teaching and Playing - video


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8822018-06-15 11:53:28

Az előzőekben szereplő állításokat ezúttal - szerencsére - igen sok lemezfelvétel is igazolja:



Lili Kraus - Discography


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8812018-06-15 09:48:53

Idézetek az az 1960-as  és 1970-es években megjelent írásokból, amelyek az időközben „Lili Kraus”-szá vált művésznőről szólnak:



MUZSIKA, 1963/1. SZÁM / A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának párizsi hangversenyéről:



„[…]

          A Nemzetközi Zenei Heteket évről évre október-novemberben rendezik meg Párizsban. […] Ezek a hangversenyek jelentős eseményei a párizsi zenei életnek.



[…]



         A Magyar Rádiózenekar hangversenyén […] A közönség érdeklődése […] páratlan volt, ezt nemcsak a közvetítés tomboló sikeréből és két ráadásából állapíthatjuk meg; a zenekar vezetői elmondták, hogy 2000 jegy kelt el hangversenyükre. A francia kritikák nagy elismeréssel emlékeznek meg a Magyar Rádiózenekarról, kitűnő karmesteréről, Lehel Györgyről és a műsorról: a Kodály-Szimfóniáról, Mozart A-dúr zongoraversenyéről, Lili Kraus előadásában és Bartók Zenéjéről. A zenekar Nizzában, Lyonban, Dijonban, Besançonban és Colmarban hangversenyzett még, mindenütt nagy közönségsikerrel és telt házzal. Műsorukon szerepelt a párizsi program darabjain kívül Beethoven Coriolan nyitánya, Weiner I. Divertimentója és Dvořak Új világ szimfóniája. (Feuer Mária)



SZABADSÁG, 1971.02.17., 9. oldal:



„[…] A “Five Easy Pieces” című új filmben, amelyet Pál István rendezett, Kraus Lili, a neves magyar zongoraművésznő is szerepel egy Mozart számmal […]“



SZABADSÁG, 1971.05.14.:



Magyarokról magyaroknak – Írja: HOMOKI ERZSÉBET



[…]



        Krausz Lili a chicagói egyetemen díszdoktori diplomával kitüntetett, nemzetközi hírű magyar zongoraművésznő, a világ elismerten legjobb Mozart-tolmácsolója, kéthónapos turnéra indult Japánba. Így, elsőre talán nem is látszik érdekesnek a hír, hiszen megszokott dolog, hogy az Amerikában élő magyar művésznőt hosszú hangversenykörútra hívják. Járt már turnén Európában és Ausztráliában is. A japáni út azonban egyúttal regény is.

        Krausz Lili a második világháború elején Távol-Keleten turnézott. A japánok hadba lépése Amerika és a nyugati szövetségesek ellen Jáva szigetén érte. Jáva Hollandiához tartozott, Krausz Lili fehér volt, Hollandiából jött, a japánok ellenséges hollandnak tekintették és internálták. Hosszú ideig földalatti magánzárkában tartották, szörnyű körülmények között. Később a tábor legdurvább munkáit végeztették vele. Egyszer új parancsnokot kapott a tábor. A japán tiszt, aki nagy zenebarát volt, felismerte Krausz Lilit és amennyire lehetett, megkönnyítette az életét. Végeredményben mégis esztendőket töltött japán fogságban, amíg végül a világháború befejeztével kiszabadult. Az egykori rabot most nagy ünnepséggel fogadják Japánban.



[…]“



AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, 1976.08.13.:



          „A ZONGORA ÓRIÁSA: KRAUSZ LILI



           NEW YORK — Amennyiben elfogadjuk, hogy a zene valóban a nagy szenvedélyek kifejezése, akkor azt mondhatjuk, hogy kevés olyan előadója van a mai világnak, mint Lili Kraus.

          […]



          „A NEMES ÉRZÉSEK FELKELTÉSE

           A New York-i kritika különösen hangsúlyozta, hogy Madame Krausnak rendkívüli érzéke van ahhoz, hogy felkeltse közönségében a legnemesebb érzéseket.

          Az egyik kritikus így ír róla:

          „Mme. Kraus rendelkezik azokkal a nemes érzésekkel, fel tudja kelteni a heroikusnak azt az érzését, amely az emberek szívét elragadja ... Ki tudja hozni a zongorából azokat az apró, finom kis rezdüléseket, amelyek szinte kozmikussá nőnek, s olyannyira megragadják a hallgatóságot.”

          LILI KRAUS MOZART ELSŐ SZÁMÚ SZAKÉRTŐJE

          Egy másik zenekritikus Lili Krausról nagy lelkesedéssel írta: „Nincs még egy ilyen Mozart-szakértő!”

          Valóban, Mozart Variációk egy Gluck témára című művét rég hallhatta a New York-i közönség ilyen csodálatos előadásban.

         „EGY IGAZI NŐ

          Ismét egy kritikus arról írt, hogy „Mme. Kraus nem pusztán csodálatos előadó, hanem egyúttal csodálatos nő is, azon kevés zongoraművészek egyike, akiknek már maga a megjelenése is csodálatot kelt a közönség körében.”


Erkel Ferenc • 10352018-06-15 00:14:40

125 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el ERKEL Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, és ő ennek a műfajnak mindeddig a legnagyobb képviselője. Annyira együttérzett a nemzettel, mint kívüle – előtte – egyetlen zeneköltőnk sem.  





"Erkel Ferenc síremléke.



Erkel Ferenc 1893. június 15-én este hunyt el Budapesten. A család és a hazai zenei világ fájdalmát fokozta, hogy a nemzeti opera megteremtője előtt öt nappal halt meg Elek fia, aki Gyula bátyjához és Sándor öccséhez hasonlóan kora jeles zeneszerzője és karmestere volt. Erkel Elekben a magyar operett megteremtőjét tisztelhetjük.



Erkel Ferenc életének utolsó két évét leszámítva mindvégig aktív volt, megélte karmesteri 50. jubileumát, amelyet 1888-ban az egész ország ünnepelt és 1890 őszén, 80 évesen még dirigálta a filharmonikusok zenekarát. 78 éves koráig soha sem volt beteg. 1893 telén azonban a zord időjárás következtében komoly tüdőgyulladást kapott és bár ebből kigyógyult, de szervezete nagyon legyengült. Amikor már nagyon gyöngélkedett, 1893 májusában felköltözött a Svábhegyre. Június elején már annyira gyenge volt, hogy a kertbe sem tudott kimenni és már látogatókat sem fogadott. Lajos fia ápolta és intézte ügyeit. Elek fia halálát sem tudatták vele, hogy kíméljék. 1893. június 15-én reggel már látszott, hogy közel a vég, úgyhogy délután körbevették családja tagjai, akik este 9 óra után azt vették észre, hogy elaludt örökre, olyan csöndesen, hogy észre sem vette senki, hogy pontosan mikor.



Az elhunytat június 17-én az Operaház nagy előcsarnokában ravatalozták fel. A Vasárnapi Újság a következőképpen tudósított a temetésről:  



«A márvány-oszlopokat és falakat fekete posztó borította. Zöldelő délszaki növények mindenfelé s a szalagos koszorúk özöne. Kandeláberek, gáz csillárok égtek a sötét pompa e komorságában. E hó 18-ikán délelőtt a közönség is megtekinthette a ravatalt, s a tolongó zarándoklás egész 2 óráig tartott, mikor a csarnokot bezárták, hogy az elhunyt családjának tagjai, rokonai, barátai az utolsó búcsúra járulhassanak. A csarnok egészen megtelt a közélet és művészvilág előkelőségeivel. Később a küldöttségek kezdtek érkezni, aztán a koszorúknak külön két kocsira helyezéséhez láttak. Nem sokkal délután 3 óra előtt nyílt meg újra a csarnok. Csak belépti jegyekkel lehetett oda jutni. A küldöttségek közt Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester, a hatóság több tagja; a színházak képviselői; az operaszínház részéről gr. Zichy Géza intendáns, Nikisch Artúr az új igazgató, ki épen most érkezett meg, a zenészeti egyesületek, színészek, művészek, írók, országgyűlési képviselők, zene- és dalkörök. A koporsót az elhunyt családjának tagjai vették körül, továbbá az intendáns, az operaház vezetőivel. Három órakor érkezett meg Stieber Vincze terézvárosi plébános, nagy papi kíséret mellett s ekkor kezdődött a szertartás. A kárpitok mögött elrejtett operai énekkar adta elő az egyházi dallamokat, s az elhunyt mester - A halálnak éjszakája - kezdetű gyönyörű gyászdalát oly meghatóan, hogy a csarnokban alig maradt szem szárazon.»



Ekkor Zichy Géza gróf állott a koporsó mellé s meghatottan a következő szavakkal vett búcsút a nagy halottól:



«Drága halott! Te, ki e háznak s egyúttal a nemzetnek annyi dallamot adtál. Téged innen némán el nem bocsáthatunk. Magunknak tartozunk azzal, hogy itt, koporsód előtt fájdalmunkat elzokogjuk, fájdalmunkat. mely minden szavában, sóhajában, könnyeiben az egész nemzeté. A magyar dal milliók ajkán élt, de a színpadra, művészi széles formában Te hoztad először. A nép, élő zeneérzékének, tehetségének legigazabb kifejezése Te voltál: élő láng a mi lángunkból, élő szív a mi szívünkből és most egy meghalt darab a mi testünkből. Nehéz időben, fejletlen korszakban lankadatlanul fáradtál e legeszményibb ügyért, a magyar zenéért. A hang, mely szívből fakadt, szívre talált s mi nemcsak egy nagy zeneelme, hanem egy még nagyobb érző szív drága omladékainál is állunk. A magyar nemzeti opera alapköveit Te raktad le, de nemcsak alapköveit, hanem első fényes márványlépcsőit is, melyek fel az ideálok örök szép pantheonjához visznek. Bármily magasra fogják is az utódok e lépcsőt felépíteni, az alkotmány alapja minden időkre a Tied lesz. Te legmagyarabb zeneköltő, nesztora a dalok mestereinek és Tenmagad tanítványa, könnyezve búcsúzzunk Tőled. E könnyeket nemcsak a fájdalom sírja, hanem a hála is. Mi néked annyival tartozunk, s most már nem tehetünk Érted egyebet, mint hogy híven megőrizve emlékedet, kérjük a nagy kegyelmű Istent, hogy nemesen érző lelkedet az örök harmónia boldog hónába kegyelmesen felvegye. Erkel Ferencz, Isten veled!»



― Ezt követően Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, mondott rövid búcsúztatót az akadémia nevében, melynek évkönyveiben - mint mondta - a legfényesebb lapok Erkel Ferenc nevével fűződnek egybe. Amikor a gyászoló közönség elhagyta az Operaházat és a koporsót kihozták az épületből, megszólalt a Filharmóniai Társaság zenekara a „Hunyady László" gyászindulóját játszva. Az Andrássy út zsibongó tömege ekkor elnémult, és a hatlovas gyászkocsi lassan elindult, előtte az egyesületek zászlóikkal, majd az opera ének- és zenekara. Míg a gyászmenet Kerepesi úti temetőbe ért, felváltva az Opera zenekara játszott, majd a férfikar énekelt. Gyászdalokat adtak elő Beethoven, Meyerbeer, Müller, Bebicsek és más zeneszerzőktől, közbe-közbe pedig Erkel néhány dalát játszották vagy énekelték. Közben a Bazilika és a terézvárosi templom harangjai hallatszottak. A Népszínháznál a kar ugyanabba a gyászindulóba kezdett, amellyel néhány nappal korábban Erkel Eleket kisérték utolsó útjára.



Este 6 óra felé ért a menet a temetőbe. A díszsírhely körül, melyet a főváros a temető főútvonala mentén jelölt ki, a rendőrség előzetesen kordont vont, hogy a halott kísérőinek helyet biztosítson. A sírnál Stieber plébános még egyszer beszentelte a koporsót, majd Nikolics Sándor, az operaház zenekarának nyugalmazott művésze és a magyar zeneiskola igazgatója mondott még egy rövid beszédet, és végül az Opera énekkara Erkel legnépszerűbb művével, a Himnusszal búcsúztatta el a nagy zeneszerzőt.



A Deák-mauzóleum közelében, a Trefort Ágoston melletti díszsírhelyen (Id. ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 29-1-6) azonban sokáig csak egy egyszerű kereszt állt. 11 évnek kellett eltelnie, hogy végre méltó síremlék jelölje Erkel földi maradványainak helyét. A síremlékre történő pénz összegyűjtése akkor kapott végleges lendületet, amikor 1903 januárjában maga a miniszterelnök, Széll Kálmán sürgette meg az Operaház igazgatójához intézett levelében a síremlékállítást.



A síremléket végül is a Filharmóniai Társulat készíttette el 1904-ben, Kallós Ede szobrászművésszel, akinek ekkor (1896 óta) állt már egy jól sikerült Erkel-szobra Gyulán. Kallós láthatóan nem akarta gyulai szobrát utánozni, úgyhogy a síremléken nem is formázta meg a zeneszerző alakját, hanem szimbolikus megfogalmazást használt műve elkészítésénél, melyben Márkus Géza műépítész is segítségére volt. A síremlék egy álló, fölfelé keskenyedő, építészetileg szépen képzett nagy kőlap, melybe bronz dombormű van illesztve.



A domborművön egy éneklő fiatal lány látható, kezében kottás könyvvel, ami arra utal, hogy nem népies, hanem műzenére nyíltak meg ajkai, amint a szomorúfűz alatt mereng. A háttérben elmosódó folyó és az apró házak a „Bánk bán" Tisza parti jelenetére emlékeztetnek. A bronzkép fölött, a párkányon lecsüggesztett fejű stilizált szfinx a magyar szimfóniát jelképezi. A szfinx fölött van bevésve a Himnusz két első taktusa, alatta pedig az „Erkel Ferencz" név.



A síremléket Erkel születésének 94. évfordulóján, 1904. november 7-én avatták fel, ünnepélyes keretek között. A korabeli fényképek tanúsága szerint nagyon sokan megjelentek a jeles eseményen, többek között a kultuszminisztérium művészeti ügyeket intéző tanácsosai, a Tudományos Akadémia, a zenei konzervatóriumok, színházak, művészeti és irodalmi társulatok, kaszinók és társaskörök képviselői, egyszóval a politikai és művészvilág prominensei, az Operaház pedig testületileg. A fővárost a főpolgármester képviselte. Az Erkel-család tagjai közül részt vett a síremlékavatón Erkel Ferenc Gyula nevű fia, a zeneakadémia tanára családjával, valamint Erkel István postatisztviselő és Erkel Lajos operaházi ügyelő. Az ünnepségen az operaházi zenekar a „Szent István" című opera Fohászát adta elő nyitányul, majd Metz Albert a filharmonikusok nevében emlékezett meg Erkelről. A lepel lehullásakor az Operaház férfi kara a Himnuszt énekelte, majd Máder Raoul, az Opera igazgatója kezdte meg a koszorúzást és Erkelről szólva kiemelte Himnuszát, mint ami egyszerűségében, szépségében páratlan a nemzeti himnuszok közt. Mihályfi Károly a Nemzeti Színház nevében tett koszorút, mire az énekkara Szózatot adta elő. Berzeviczy Albert kultuszminiszter koszorúját K. Lippich Elek helyezte az emlékre, a Kisfaludy Társaságét Kozma Andor, a Képzőművészeti Társulatét Márk Lajos tette a sírra és küldtek koszút a Bécsi Filharmonikusok is.



A Magyar Tudományos Akadémia nevében Ponori Thewrewk Emil koszorúzott, aki a következő beszédet mondta:



― «Az élet nyughatatlan ösztöne ráveszi az embert, hogy a föld gyomrából is kincset bányásszon. A halál parancsa viszont arra kényszerít bennünket, hogy még legdrágább kincseinket is a földbe temessük. A temető egy végtelen kincstár, minden sír egy-egy fiókja, azért is méltán nevezte el az emberiség legklasszikusabb népe az alvilág fejedelmét Plutonnak, ugyanazzal a szótővel, mely a kincs plutosz-féle elnevezésére szolgál. Ami virul: hervad; múlnia kell annak, ami él. Ez örök törvény, ez alól a törvény alól nincs kivétel. A különbség csak az, hogy míg az emberiség számlálhatatlan ezrei haláluk után csakhamar a feledés országába költöznek, a nemzetek kiváló szülöttének élete örök emlékké változik át. Ilyen örök emlékül él a halottak városában történetünk, nemzeti géniuszunk számos hőse, akik közé Erkel Ferencz is tartozik. Árpád népének két anyanyelve van: a magyar nyelv és a magyar zene. Erkel Ferencz volt az, aki megmutatta, hogy második anyanyelvünket, a magyar zenét miképp kell a drámai művészet fenséges magaslatára emelni. Ennek az elévülhetetlen érdemnek elismerése tanulságul állok itt, mint a Magyar Tudományos Akadémia képviselője. Azzal az óhajtással, hogy a nagy zeneköltő iránt való hódolatunk szítsa azt a lelkesedést, mely Erkel Ferencz követőiben lángol, termékenyítse azt az alkotó erőt, melyet a természet beléje ihletett, minden újabb nemzedék újabb remekkel díszítse kulturális haladásunk útját, Erkel Ferencz szelleme, Erkel Ferencz hatása örökké éljen!»



Erkel Ferenc sírja közelében nyugszanak fiai is: Sándor, Lajos, Gyula és egy kicsit messzebb, de ugyancsak a Nemzeti Sírkertben Elek fia (László fia sírja Pozsonyban található).



Megható már ez a momentum is, de még ennél is meghatóbb és szebb, amikor sírja előtt emlékező diákok egy csoportját látjuk a Himnuszt énekelni.”



Forrás: Debreczeni-Droppán Béla, HONISMERET, 2010. (38. évfolyam, 6. szám)





Erkel Ferenc sírja a Kerepesi temetőben


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7262018-06-14 22:04:42

424 évvel ezelőtt hunyt el



Képtalálat a következőre: „ORLANDE DE LASSUS”



ORLANDE DE LASSUS, a késő reneszánsz legnagyobb flamand zeneszerzője.



(1532? – 1594.VI.14.)



Emlékére:



«EGY ÉNEKESFIÚ TÖRTÉNETE



 1540-ben (a ma Belgium területén található) Mons városában történt, hogy a Szent Miklós templom énekkarába új tagot vettek fel. Abban az időben egész Európában elterjedt szokás volt, hogy a nagyobb templomokban énekkart szerveztek férfiakból és fiúkból. Külön énekiskolákat tartottak fenn azért, hogy az arra alkalmas, tehetséges gyermekeket kottaolvasásra, a többszólamú éneklés magas művészetére oktassák. Aki ügyesnek, tehetségesnek bizonyult, annak felnőtt korában életpálya lett a kórusban való éneklés vagy énekkarvezetés. Még századokkal később is sok híres zeneszerző – pl. Bach, Haydn, Schubert – mint énekes fiú kezdte zenei pályafutását.



A monsi Miklós-templom kórusa próbára készült az énekiskolában. A felnőtt férfi énekesek mellett több fiúgyermek is volt. Kisebbek, nagyobbak, de olyan apró egy sem, mint az a nyolc és fél éves, eleven szemű, csinos arcú emberke, aki most érkezett, azazhogy édesapja vezette ide kézen fogva, hogy beírassa a kórus tagjainak sorába. A karmester már ismerte a fiúcskát. Mielőtt felvette volna az énekkarba, alaposan kipróbálta hallását és hangját. A gyermek illedelmesen meghajolt, úgy köszönt. A karvezető megveregette a vállát és intett egy mosolygós arcú nagyfiúnak, hogy pártfogolja az új kis tagot. Az látható örömmel vállalta a rábízott feladatot.



Gyere te apróság! Mindjárt meglátjuk, vajon tudsz-e kottából énekelni?



Azzal fél-karjával felemelte és maga mellé állította kis társát egy székre. Amikor éneklésre került a sor, átkarolt, úgy tartotta elé a saját kottáját.



A fiúcska eleinte kissé elfogódott volt annyi idegen arc láttán, de amikor elkezdődött a próba s a magas és mély hangok lágyan összefonódó harmóniában zengtek, a gyermek egyszeriben otthonosan érezte magát. Szépen, halkan ő is elkezdett énekelni. Társa bíztatóan mosolygott rá. Kis- és nagyfiú, régi és új kórustag hamar megbarátkoztak az éneklésen keresztül. Hangjuk a közös szólamban szépen csendült össze, mint az ezüst csengő meg a kis harang. Hamarosan bebizonyosodott, hogy a fiúcska önállóan is biztos szemmel követi a kottát. Sőt! Éneklés közben még arra is volt ideje, hogy körülnézzen. Persze csak a közelében álló énekeseket láthatta, mert hátrafordulni nem illett volna ott, ahol mindenki olyan mozdulatlanul állt a helyén, mintha szobor lett volna. Csak ajkuk mozgása és a torkukból áradó hangok meleg zengése mutatta, hogy élő emberek.



Az énekes fiút édesanyja már nehezen várta az első próbáról. Valósággal elhalmozta kérdéseivel:



Sokan voltatok-e? Milyenek a többi fiúk? Mit énekeltetek? Ügyes voltál, kisfiam?



A gyermek, sorban válaszolt a kérdésekre. Azt is elmondta, hogy milyen jó pajtásra, pártfogó barátra talált az énekiskolában. 



Ahogy telt-múlt az idő, a fiúcska hangja mind szebb lett. Csillogott, mint a gyémánt, hajlott, mint a nád. Ha a zene jellege úgy kívánta, erőteljesen, ércesen zengett, szabadon, bátran szárnyalt. Hamarosan mindenki elismerte, hogy az „apróság”-nak van a legszebb hangja az egész énekkarban. De nem irigyelte őt a többi fiú, mert kedves, jó pajtásuk volt, akit mindnyájan szerettek, becéztek. Az énekkar sokat tanult, próbált és gyakran szerepelt. Így rövid időn belül az egész város közönségének feltűnt az énekes fiú gyönyörű hangja.



Mons városában sok idegen járt. A híre helybeli gyapjú- és pamutfonók, vasöntők és más iparosok gyártmányait is szívesen vásárolták. A város élénk kereskedelme sokakat ide vonzott. Akik pedig Monsban jártak, mind megnézték a város nevezetességeit, s meghallgatták a Miklós-templom kórusának szép énekét. Így terjedt el a város falain kívül is az elbűvölő hangú énekes fiú híre, akinek nincsen párja Monsban, de talán még messzi vidékek nagy városainak híres kórusaiban sem.



Egy este hiába várta haza a kisfiút édesanyja. Apja aznap is – mint annyiszor máskor – eléje ment. De az énekiskolában azzal fogadták, hogy a próbának már vége. Az énekesek eltávoztak.



Talán elkerültük egymást útközben? – gondolta az apa, és hazament, remélve, hogy a gyermek már otthon várja.



De nem így volt.



Vajon hol lehet ez a fiú ilyen sokáig? – kérdezte az édesanyja aggódva. – Sohasem szokott elmaradni próba után.



Kopogtak az ablakon. Sietve mentek ajtót nyitni, mert azt hitték, a várva-várt gyermek érkezett haza. De nem. Csak a szomszéd jött át egy kis beszélgetésre. A szülők elpanaszolták neki, hogy milyen aggodalommal várják haza fiúkat. A szomszéd, ki maga is családos ember volt, indítványozta, hogy menjenek együtt a keresésére. Így is történt.



Az énekiskolában bentlakó fiúk csak annyit tudtak, hogy kis társuk a próba után hazament.



A felnőtt énekesekkel együtt távozott – mondta a karvezető. – Talán azok többet tudnak róla.



A két férfi, sorban felkereste az énekeseket. Már éjfélre járt, amikor végre megtudtak valamit.



Láttam – mondta az egyik énekes, - amint egy idegen, jól öltözött úr igen kedveskedve beszélgetett vele. Ott mentek el a városháza előtt. Egy másik énekes arra emlékezett, hogy egy idegen hintót látott hazamenet az egyik mellékutcában. Ez volt minden, amit megtudtak. Az édesapja felsóhajtott:



Bárcsak otthon lenne azóta már a fiam!



De otthon csak a feleségét találta, ….kisírt szemmel. Az asszony kezét tördelve sóhajtozott:



Hová lett az én drága gyermekem? Ki tudja, hol van? Ezóta talán már nem is él szegénykém. …



Asszonyom, nyugodjék meg! – szólt a szomszéd. – Egészen bizonyos, hogy a gyermeknek semmi baja nincs.



Akkor miért nem jön haza? – kérdezte az édesanya, sírástól fuldokolva.



Mert, . . . ellopták! – hangzott a váratlan felelet. A kis énekes fiú szülei csodálkozva néztek a jó-barátra.



Honnan gondolod? – kérdezte az apa.



A gyermeknek messze földön híres, szép hangja van, s hallottuk, hogy egy idegen úr kedveskedve beszélt hozzá, ….. idegen hintót láttak egy mellékutcában. …. Nos, nem elég minden ahhoz, hogy nyoma vesszen? De különben is. Ugyan mi történt volna vele, mint hogy ellopták?



Ma már szinte hihetetlennek hangzik ez a feltevés, de nagyon is valószínű volt abban az időben, amikor jó pénzért mindig akadt valaki, aki a királyok, főurak kórusát ily módon gyarapította egy-egy szép-hangú új taggal. Ebben az esetben is így történt. A monsi énekes fiú apjának igen sokfelé kellett keresnie fiát, míg végre egy távoli kastélyban rátalált és hazavihette. Volt is öröm, amikor újra láthatták aggódó szülei, s méghozzá teljes épségben. Az énekiskolában is nehezen várták már. Amikor megérkezett, pajtásai kitörő örömmel fogadták. A felnőtt énekesek kedveskedve becézték, tréfálkoztak vele. A karmesternek a meghatottságtól könny csillogott a szemében, amikor visszakapta már régen nélkülözött legjobb énekesét.



De nem sokáig tartott a zavartalan öröm, mert a páratlan zenei képességű, gyönyörű hangú éneklő gyermeket másodszor is ellopták! Szüleinek ismét sok aggodalmába, fáradtságába és pénzébe került, míg visszaszerezték. Édesanyja ezután legszívesebben ki sem engedte volna a házból.



Csak baj lett belőle, hogy annyian hallották a hangját! – mondta. De nem lehetett már kalitkába zárni a híres gyermeket. Továbbra is énekelt a kórusban az emberek nagy gyönyörűségére. Amilyen mesébe illő volt szép hangja, rendkívüli zenei tehetsége, olyan meseszerű volt élettörténetében az is, hogy tizenkét éves korában – harmadszor is ellopták. Ezúttal azonban végleg. Szülei most is nyomára akadtak, épp-úgy mint az első két esetben, de amikor megtudták, hogy a dúsgazdag, nagyhatalmú tábornok – Ferdinand Gonzaga – pártfogolja, nehéz szívvel bár, de beleegyeztek ottmaradásába, gyermekük jövője érdekében.



A szülők lemondása nem volt hiábavaló. Gonzaga nemsokára Szicilia alkirálya lett. Amikor elfoglalta új állomáshelyét, magával vitte a csodálatosan szép-hangú monsi énekes fiút. A hosszú utazás közben a már ifjúvá serdült gyermek, világot látott, egy életre szóló műveltséget szerzett. Olaszországon végigutaztában megismerte a zenészek, festők, szobrászok, építészek remekbe készült alkotásait, meghallgatta a világhírű kórusokat és énekeseket, a legnagyobb mesterektől tanulta meg a zeneszerzés művészetét.



A háromszor is ellopott énekes fiúból felnőtt korában európai hírű zeneszerző lett, kit kortársai a „zene fejedelmé”-nek neveztek. Ezt a kitüntető címet nemcsak azzal érdemelte ki, hogy műveit nagy tudással, választékos művészi ízléssel írta meg, hanem avval is, hogy fejedelmi bőséggel alkotott: több mint kétezer kórusművet irt. A művészi kóruszene kedvelői még ma is – több-száz évvel halála után – tisztelettel és csodálattal ejtik ki nevét: Lassus



 Forrás: Péterffy Ida: „Kis történetek nagy zeneszerzőkről”



Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1959  



Orlande de Lassus - Lagrime di San Pietro: I. Il magnanimo Pietro


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8802018-06-14 12:56:01

Krausz Lili pályájának első évtizedeiben megjelent  néhány magyar sajtóhír:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1921.04.19.:



„(A Zeneművészeti Főiskola) tegnap este tartotta tizedik nyilvános hangversenyét. A közreműködők között dicséretet érdemel Rosenach Margit, akinek hegedűjátékában sokatígérő tehetség nyilatkozott meg. Sok tapsot kapott még Steiner Ilona, továbbá Krausz Lili, aki Székely tanárral Rachmaninoff kétzongorás versenyének első tételét adta elő. […]“



8 ÓRAI UJSÁG, 1926.04.15.:



„[…]



Magyar zongoraművésznő sikere Bécsben. Krausz Lili, a fiatal magyar zongoraművésznő, a minap önálló hangversenyben mutatkozott be Bécs zeneértő közönsége előtt. Mozart, Schuhmann, Kodály és Franck műveit adta elő pompás technikával, fiatalos hévvel és előkelő felfogással, úgyhogy magával ragadta a nagyszámú közönséget. A bécsi zenekritika egyértelműen magasan ívelő pályafutást jósol a jeles magyar művésznőnek.



[…]“



UJSÁG, 1939.10.29.:



„[…]



Krausz Lili, a kiváló fiatal magyar zongoraművésznő, nagy sikerrel működött közre egy londoni filharmóniai hangversenyen, amelyet Kleiber Erich vezényelt.



[…]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8792018-06-14 00:59:27

A következő téma smaragd fórumtárs javaslatára kerül e topikba. Köszönöm az ötletet, mert e művészünk nevét „A magyar muzsika könyvé”-ben nem fogjuk megtalálni. Ebben az esetben viszont bőséges hanganyag áll rendelkezésünkre, mely tény némileg kompenzálja e hiányosságot.



https://img.discogs.com/A4GBa6X8r_z2vxF2u8kYz0KP6y8=/599x864/smart/filters:strip_icc():format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/A-823059-1355988007-6820.jpeg.jpg



KRAUSZ LILI  (LILI KRAUS) zongoraművész



Budapest, 1905.04.03.-Asheville, NC, 1986.11.06.



A művésznő rövid életrajza:



Krausz Lili zongoraművésznő magyar anya és cseh apa gyermeke volt. 8 évesen került a Zeneakadémiára, ahol többek között Kodály Zoltán és Bartók Béla tanította. 1922-ben szerzett diplomát, a legmagasabb kitüntetésekkel.  A Bécsi Konzervatóriumban Eduard Steuermannál és Artur Schnabelnál mesterkurzuson vett részt, és itt 1925-től hat évig maga is tanárként dolgozott.



Az 1930-as években Krausz Lili turnézott, mind szólistaként, mind Szymon Goldberg hegedűművész fellépő partnereként, akivel 1935-ben és 1937-ben szóló repertoárja mellett Beethoven és Mozart szonátákat játszott lemezre a brit Parlophone számára. Előszeretettel játszotta Chopin, Haydn, Schubert és Bartók műveit.



Amikor Krausz Lili nőül ment Otto Mandl filozófushoz, a házaspár a katolicizmus híve lett. Olaszországban éltek, amíg a nácizmus árnyéka arra nem kényszerítette őket, hogy Holland Kelet-Indiába költözzenek. Az 1942-es turné során Krausz Lilit, férjét és két gyermekét Indonéziában letartóztatták, és közel három évre a Jáván létesített, elkülönített fogolytáborokba küldték őket. Túlélésüket elsősorban annak köszönhették, hogy a japánok ismerték a zongoraművésznő nevét és lemezfelvételeit. Egy japán karmester állítólag ellátta őket élelemmel és kottákat küldött, mindaddig, amíg a brit erők meg nem mentették a családot. Krausz Lili két évig Ausztráliában és Új-Zélandon, továbbá Dél-Afrikában is játszott, mielőtt 1948-ban visszatért volna Angliába, ahol - az USA-ban 1949-ben történt bemutatkozását megelőzően - folytatta pályáját. A Mozart- és Beethoven hangversenyekről ekkor is készültek lemezfelvételei a Vox számára, azonban többnyire másodosztályú bécsi zenekarokkal és karmesterekkel. Később azonban az USA-ban a Vanguard részére is készítettek vele felvételt. 1966/1967-ben, New Yorkban W.A. Mozart 27 versenyművéből egy sorozat keretében huszonötöt előadott, a következő szezonban pedig a zeneszerző összes zongoraszonátáját bemutatta.



Krausz Lilit sohasem sorolták a virtuózok közé, még a II. világháború előtt sem, de kiváló előadó volt. Azok, akik hallották őt a háború előtt és után, bizalmas körökben szomorúan állapították meg, hogy valami örökre megváltozott. A játékot azonban sohasem hagyta abba, előadásmódja mindig őszinte, sőt, némelykor nyers volt. 1968-ban a Texasi Keresztény Egyetem (Fort Worth) saját művésze és a Cliburni Nemzetközi Versenyeken rendszeres zsűritag lett . Megpróbált tanítványaiba olyan lelkesedést plántálni, mint amilyen őt, mint nyilvános koncertek előadóját, 1982-ig éltette, olyan intenzitást követelt, amely a félénk és introvertált diákok egy részét elbátortalanította. Rendszeres megfigyelői a különböző amerikai zongoraversenyeken színpadi pótmamának nevezték őt, mert folyamatosan buzdított és befolyást gyakorolt. De úgy tanította és dédelgette diákjait, ahogyan azt gyermekkorának a tanárai tették.



1978-ban az osztrák kormány Krausz Lilinek „A tudományért és a művészetért“ keresztet adományozta. Brit állampolgárként 1983-ban történt nyugdíjba vonulásáig tanított Texasban. Észak-Carolinában, Ashwillben volt az otthona, ahol 1986-ban hunyt el.



Egyveleg - Krausz Lili


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8782018-06-13 01:30:59

Ha elolvassuk Dr. Róbert Péter „Védett“ házak – Raoul Wallenberg tevékenysége kerületünkben c. írását nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a történet, amely szerint Gonda Lucyt és édesanyját a Tátra u. 6. sz. védett házból a nyilasok 1944 decemberében elhurcolták, valós lehetett. Csakhogy: Az is kiderül e cikkből, hogy Wallenberg megnyerte a zsidómentés ügyének a Tátra u. 6. sz. alatti svéd kirendeltségen tartózkodó 25 fős rendőrcsoportot is, amely csak 1945. január 12-én kapott parancsot e terület elhagyására és a tűzvonalba indulásra. Tehát, 1944 decemberében a Tátra u. 6. sz. ház a többihez képest elvileg jóval védettebb volt. Hogyan történhetett meg, hogy az ottani rendőri védelem ellenére éppen a svéd kirendeltség házából hurcolták el a zongoraművésznőt és édesanyját? Persze, 1944 végén, Budapesten elszabadult a pokol, már semmi sem volt szent, senki sem volt védett … Szeretném hinni, hogy valamilyen módon mégis megmenekült Gonda Mihály családja, hamis Schutz-Passporttal, álnéven vagy ki tudja, hogyan, és az újságokban közzétett felhívás csak elterelő akció volt … Persze, a valóság ritkán ilyen meseszerű.



Ami viszont gondolkodásra késztet: Az előző bejegyzésben idézett felhívásokon kívül többet nem hallunk Gonda Lucyról. Férjéről, Weisz Istvánról sem. Ellenben Gonda Mihály – aki a zsidótörvények ellenére a háború alatt és azt követően is végig megmaradt hivatalában – egy panama-ügy részesévé válik.



A FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1946.12.31-i számában még ezt olvashatjuk:



„[…] A közlekedési szakbizottság Gallner Ferenc tanácsnok elnöklete alatt 1946. évi november hó 19-én (kedden) ülést tartott. […]“



Ezen az ülésen pénzügyi beszámolót tartott Gonda Mihály igazgató is.



A FRISS UJSÁG 1947.08.28-i száma azonban már az alábbiakról tudósít:



„Letartóztatták a Beszkárt panamista vezetőit

Szemere vezérigazgató, Gonda és Menczer igazgatók súlyos visszaélése az autóbuszvásárlásoknál — Hárommilliós jutalékot akartak zsebrevágni. […]“



A NÉPSZAVA, 1947.12.14-én azonban már „legfeljebb tiltott ajándékozás gyanújá“-ról és a letartóztatott igazgatók szabadon bocsátásáról ír.



Szabadon bocsátották a Beszkárt-igazgatókat



Négy hónapig tartó vizsgálati fogság után szombaton elhagyhatták a fogházat Gonda Mihály és Menczer Mihály, a Beszkárt igazgatói. Mint emlékezetes, a választások előtt az „autóbusz panamával" kapcsolatosan tartóztatták le őket és velük együtt Barclay Józsefet, egy angliai autóbuszgyár képviselőjét, miután kiderült, hogy legfeljebb tiltott ajándékozás gyanúja foroghat fenn velük szemben […]“



Naiv ember az, aki nem tudja, mi állhat a „tiltott ajándékozás“ mögött. Sajnos, ez a gyakorlat nem történelem, sokszor találkozunk hasonló esetekkel ma is. De nem kívánom ezt a témát kiélezni, mert adott esetben ez irreleváns. Ami számomra feltűnő: A hallgatás. Sehol sem jelenik meg tudósítás arról, sikerült-e kideríteni, mi történt Gonda Mihály nejével és egyetlen leányával. A lapok tele vannak a Beszkárt-igazgatók ügyével, de Gonda Lucyról senki sem ír. Az apa továbbra is ugyanúgy végzi hivatali teendőit, mintha meg sem történt volna az iszonyatos tragédia. Vajon milyen sorsra jutott az egykori csodagyerek, a zenei élet nagy reménysége? Mi az igazság?


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8772018-06-12 08:15:28

Ezután minden csak feltételezés …



A KOSSUTH NÉPÉ-ben 1945.06.10-én a következő felhívás olvasható:



Gonda Mihálynét és leányát, W. Gonda Lucy zongoraművésznőt december hóban elhurcolták a nyilasok a Tátra-u. 6. sz. védett házból. Februárban állítólag Balf-fürdőn voltak. Azóta semmi hír. Nagyon kérem, aki tud valamit róluk, értesítse Gonda Mihály Beszkárt igazgatót. Nagyatádi Szabó-u. 14.“



Hasonló tartalmú szöveg jelent meg a Magyar Nemzetben is. Majd  az apa még két további felhívást tett közzé, utoljára 1946-ban:



 KOSSUTH NÉPE, 1945.12.28.:



„— A Beszkárt értesíti […]

Dr. Katona Jenőnét, aki Bergenbelsenből jött vissza, nagyon kérem, keressen fel. Gonda Mihály igazgató, Beszkárt, Akáfa-utca 17.“



NÉPSZAVA, 1946.01.01.:



Bergenbelsenből hazatértek!

Keresem feleségemet, GONDA MIHÁLYNÉT és leányomat, WEISZ ISTVÁNNÉT, Gonda Lucyt
. Értesítést kér hálás köszönettel: Gonda Mihály, BESZKÁRT igazgató. Akácfa u. 15.“



A következő bejegyzésben írok majd arról, mire alapozom azt a reményemet, hogy Gonda Lucy élete mégsem fejeződött be ilyen tragikusan.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8762018-06-12 07:38:53

Gonda Lucy 1941 és 1944 között:



NÉPSZAVA, 1941.04.10.:



Beethoven-est



[…] A Szimfonikus Zenekar hatodik bérleti hangversenyén Komor Vilmos karmester vezényletével és a Palestrina Kórus, valamint Báthy Anna, Basilides Mária, Liontas Konstantin és Borissza Pál közreműködésével adta elő Beethoven utolsó szimfóniáját. Ezt meg előzően Gonda Lucy  zongoraművésznő a c-moll versenyművét játszotta el teljes megbízhatóságig fejlesztett, szép technikával. Billentése főként a lágyabb hangulatú részleteknél igen kellemes. J. S.



AZ UJSÁG, 1941.09.21.:



Házasság. Gonda Lucy zongoraművésznő, Gonda Mihály BSzKRt igazgatóhelyettes és Szigeti Ibolya leánya és Weisz István mérnök szeptember 25-én, csütörtökön este 7 órakor tartják esküvőjüket a Szent Család plébániatemplomban (Szondy utca 67).“



UJSÁG, 1942.02.01.:



„[…] Csajkovszkij: VI. (Patetikus) szimfónia 5-én. Vez.: Komor. Közr. Kálmán Mária, Gonda Lucy. […]“



Az 1943. év fehér folt a zongoraművésznő életrajzán. Ebben az évben egyetlen tudósítás sem jelent meg a sajtóban fellépéseiről. Anyai örömök elé nézett? Egy időre külföldre távozott? Ez utóbbiról biztosan írtak volna a hazai vagy a külföldi lapok. 1944-ben azonban ismét hallat magáról, ám utoljára:



PESTI HÍRLAP, 1944.01.27.:



Zenekari est.   Ferencsik vez. Bp. Hangv. Zenekar, Gonda Lucy közr., febr. 11.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8752018-06-11 10:40:25

És végre valami személyes információ is Gonda Lucyról:



AZ UJSÁG, 1940.06.05.:



         „Vizsga után,,.

          Alig múlt tizennyolc esztendős. Diplomáját ebben a pillanatban kaligrafizálják a Zeneművészeti Főiskolán, amelynek tudós és szigorú professzorai előtt a napokban kitüntetéssel tette le a vizsgát: Gonda Lucy zongoraművésznő.

          Az apja a BSzKRt igazgatója. Édesanyja ugyancsak okleveles zongoraművésznő, de Gonda Lucy teljesítette szüleinek titkos vágyát és túltett művészet, tehetség és tudás tekintetében mindkettőjükön. Az újdonsült zongoraművésznő ugyanilyen „művész“ volt gimnazista diák minőségében is, amit igazol kitüntetéses érettségi bizonyítványa. És mint minden tehetséges ember, módfeleit szerény. Amellett öntudatos is. És amikor azt kérdezzük tőle, mik a tervei most, hogy művészi oklevél van a retiküljében, ezt feleli:

          — Mi más lenne a tervem, mint tovább gyakorolni, tovább zongorázni, mert csak addig zongoraművész valaki, amíg gyakorol.

          — Mire vágyik? — tesszük fel a következő kérdést. A válasz már nem sablonszerű:

          — Arra, hogy olyan zongoraművésznő legyek, mint Fischer Annie. Azt hiszem, nagy erővel és igyekezettel meg fogom őt közelíteni, amiben nagy része lesz tanáromnak, Hegyi Emánuelnek.

          A beszélgetés során, amely édesanyjának jelenlétében folyt le, Gonda Lucy őszintén és csillogó szemmel vallja, hogy a legszívesebben Chopint, Schumannt és Lisztet játssza és hogy nagyon szeretne olyan körülmények közé kerülni, hogy a nagy nyilvánosság előtt mutassa be művészi készséget.

          Amilyen öntudatos s amilyen határozott fellépésű Gonda Lucy, kétségtelen, hogy a kritikusoknak, akik művészi oklevél-pályázatát végighallgatták, igazuk lesz: nagy tehetségével és szorgalmával legelsőrangú zongoraművésznőink számát fogja gyarapítani. Sz .N.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8742018-06-11 00:14:08

Gonda Lucy 1935 és 1940 között (szemelvények):



Tizenöt évesen már a Bor Dezső vezényelte, Székesfővárosi Zenekarral együtt lépett fel:



AZ UJSÁG, 1935. 02. 19.:



Zenekari hangverseny. Vasárnap délután sikerült hangversenyt rendezett a Székesfővárosi Népművelési Bizottság. A műsort Berlioz hangulatos Lear király-nyitányával kezdték. A hangverseny fénypontja Mozart c-moll zongoraversenye volt, melyet Gonda Lucy zongoraművésznő, Hegyi Emánuel kitűnő tanítványa adott elő technikailag és elgondolásbelileg egyaránt kifogástalanul. Nagy sikert aratott. […] A zenekari számokat a Székesfővárosi Zenekar adta elő finom kidolgozottsággal, Bor Dezső karnagy kitűnő vezetése mellett. (w. e.)“



Majd újabb jótékony célú hangversenyen közreműködött:



 AZ UJSÁG, 1936.06.16.:



 „Hangverseny. Szombaton este a magyar állástalan középiskolát végzettek országos bizottsága tanítónői csoportja javára nagyszabású hangversennyel egybekötött garden-partyt rendeztek a Gellért-szálló hangversenytermében és a hullámfürdő terraszán, melynek változatos műsorán belül Maleczky Oszkár, Laurisin Miklós, Szikla Adolf, Kántor Gy. Béla, Gergelyffy Gábor, Gonda Lucy, Bárkány Mária, tharnói Kostyál Sarolta, Kerecsényi János, M. Zipernovszky Fülöpke, Nagy Mária, Somogyi Olga és Bíró Zsuzsi, valamint a régóta nélkülözött, kedves tehetségű Elek Ica művészetében gyönyörködölt a közönség.“



Tizenhét évesen a Müller Károly vezényelte BSzKRt Zenekar „magánszereplője“ volt:



AZ UJSÁG, 1937.11.21.:



Zenekari hangverseny. A BSzKRt Közművelődési Egyesülete zenekari hangversenyt rendezett szombaton este a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A műsoron az egyesület zenekara és énekkara működött közre, Müller Károly vezetése alatt. Az est kiemelkedő eseménye Dvořak Az új világból cimű szimfóniájának igen dicséretes előadása volt. A hangverseny magánszereplője, Gonda Lucy igen tehetségesen zongorázott.



És következtek az elmaradhatatlan vizsgahangversenyek …



ESTI KURIR, 1938.04.22.:



Vizsgahangverseny. A Zeneművészeti Főiskolán tegnap tartották az ötödik nyilvános vizsgahangversenyt. A tanítványok most is az intézet világszerte megcsodált színvonaláról tettek bizonyságot. Soraikból különösen Gonda Lucy emelkedik ki, aki három Chopin-művet adott elő. Gonda Lucy a nehéz feladatokat bravúros biztonsággal oldotta meg. Az árnyalatok finomsága egyesül előadásában az értelmezés mély és átgondolt erejével. Kifejező készsége és az arra való technikai eszközei megkapóan csiszoltak és biztosak. Előadása után őt és tanárát, Hegyi Emánuelt lelkes tapsokban részesítette a közönség. [...]“



AZ UJSÁG, 1939.01.26.:



Növendékhangverseny, A Zeneművészeti Főiskola szerdán délután tartotta idei első kamarazeneI hangversenyét. A kitűnő színvonalú koncerten Weiner Leó, Molnár Imre és Waldbauer Imre tanárok tehetséges növendékei szerepeltek. Különös dicsérettel írjuk le a közreműködők közűl Gonda Lucy, Pogány László, Lukács Pál. Magyar Gábor, Hajdú Árpád, Fuszek Emília, Deák István, Bíró Kató, Guttmann Artúr, Bokor István, Zareczky Endre, Banda Ede és Starker János nevét. A műsoron Schubert Forellen-quintettje, Mendelssohn vonósnyolcasa és Schubert-dalok állottak.“



AZ UJSÁG, 1940.05.29.:



Gonda Lucy és Benedikt Klára zongoraművészi oklevélpályázati hangversenye. A Zeneművészeti Főiskola két kivételes tehetségű, fiatal növendéke zongoramüvészi oklevélpályázati hangversenyét tartották kedden este a Zeneakadémia nagytermében. Mind a ketten már többször szerepeltek nagy sikerrel a nyilvánosság előtt és a közönség mint kész művésznőket tartotta számon Gonda Lucyt és Benedikt Klárát. Mostani koncertjük után a főiskola kitűnő minősítésű oklevele a hivatalos művészi címet is méltóan adja nekik. Az est első felében Gonda Lucy (Hegyi Emánuel tanítványa) játszotta Beethoven Waldstein szonátáját és Chopin két szerzeményét olyan érett művészi felfogással, technikai és szellemi részében olyan kiváló formában, hogy akármelyik régen beérkezett pianistával is felveheti a versenyt. […].“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8732018-06-10 12:26:01

 „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVÉ“-nek arcképcsarnokában egy 12 év körül kislány mosolyog, értelmes, csillogó szemekkel. Barna hajában hatalmas, fehér masni, fürtjei gondosan loknikba rendezve. A gyermek vonásai határozottak, kissé kemények, fiúsak. Arcához valahogy nem illenek a loknik és a masni. Ő Gonda Lucy, a csodagyermek. Ez az egyetlen fénykép róla. Ide nem beilleszthető.



 A könyvben ez áll róla:



„Gonda Lucy zongoraművésznő. *1920, Budapest. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán Hegyi Emanuelnél folytatja. 12 éves korában a Zeneakadémián Beethoven C-moll versenyét játszotta Zsolt N. vezényletével. Hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekarral, BSzKRt Zenekarral és fellépett számos jótékonycélú hangversenyen.“



Érdekelt, mi lett Gonda Lucy sorsa, akiről a Pesti Hírlap 1937.11.21. számából idézett részben szó esett. Ezért kicsit utánaolvastam. Happy endre számítottam, fényes külföldi sikerre. Sajnos, tévedtem. De megpróbálom időrendbe szedni a „történetet“, amely befejezetlen marad …



Az UJSÁG, 1934.11.16-i számában ez olvasható:



Csodagyermekek és fiatal művészek



         A Zeneművészeti Főiskola Segítő Egyesülete igen elmés módját találta meg az adománygyűjtésnek: nem kér, hanem ad. Filléres helyárú hangversenyein olyan műsorokat nyújt a közönségnek, aminőkhöz ez másutt drága pénzért is csak nehezen juthat. [...]



          A segítő egyesület csütörtök esti hangversenyének a különösebb érdekessége három csodagyermek szereplése volt. Két hegedűs és egy zongorás csodagyermek jutott jelentősebb feladathoz ezen az estén. A zongorás csodagyermek fiatal, alig tizennégyéves lányka. A neve Gonda Lucy. Pompás technikával, remek ritmussal, ízlésesen és intelligensen játszik. Mozart és Hummel műveinek tökéletes stílusosságú előadásával mindenkit meglepett. [...]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8722018-06-10 11:12:28

Köszönöm előre is a fáradozásodat. Nekem, sajnos, nem sikerült saját gépről jpg-fotót beillesztenem. Csak a Színházi Életnek a 849. bejegyzésbe belinkelt számában látható egy fotó Kiszely Gyuláról, mások társaságában. Persze, a lap letöltése így elég hosszadalmas.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8692018-06-09 15:23:56

Szerettem volna betenni Müller Károly valamelyik szerzeményét, vagy más szerző  kórus-, ill. zeneművét, amelyet Müller Károly vezényelt. Sajnos, ez alkalommal sem jártam szerencsével, noha neve a rádióműsorokban évtizedeken át rendszeresen szerepelt. Igaz, a hangfelvétel készítésének a technikája az ő idejében még igen kezdetleges volt. Talán, ha egy bulldog kitartásával rendelkező kutató hajlandó lenne belemélyedni a témába, találna valahol kottát Müller Károly szerzeményeiről, vagy valamilyen használható (reprodukálható) hanganyagot. Merthogy létezett ilyen. :   



A KIS UJSÁG 1938.01.28-i számában megjelent rádióműsor szerint pl. a Beszkárt-zenekar előadásairól készült hangfelvétel:



Szombat, február 5



Rövidhullámú adás: […] 24: […]“Mi újság az óhazában?“ – „Turáni népdalok.” (Pécsi József szerzeménye). Előadja a Beszkárt-zenekar, vez. Müller Károly. (Viaszfelvétel). […]“



Vasárnap, január 30



Rövidhullámú adás […] 3: „Szánkázás.” (Bachó szerzeménye). Előadja a Beszkárt-zenekar, vezényel Müller Károly. (Viaszfelvétel). […]“



De Müller Károlyról saját kora megfeledkezett. Haláláról csupán két újságban, a (jelenleg hozzáférhetetlen) Magyar Nemzetben és a Népszava 1963.11.28-i számában jelent meg egy rövid hír, minden különösebb kommentár nélkül, utóbbiban a következő megfogalmazásban:



Müller Károly karnagy, zenetanár f. hó 23-án, 81 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 28-án, csütörtökön 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben.



Ismét elmaradt egy kiváló művészember és tanár hosszú, munkás életének a méltatása, nem gondolván az utókorra, azokra, akiknek joguk lett volna arra, hogy emlékezzenek és büszkék lehessenek rá.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7222018-06-09 11:45:22

 



208 évvel ezelőtt, ezen a napon született Otto NICOLAI német zeneszerző, orgonaművész és karmester. A Bécsi Filharmonikus Zenekar megalapítója.



(1810.VI.9. – 1849.V.11.) 



Emlékére:



«A windsori víg nők» a Városi Színházban.



Tizenöt év (1934-ben, megj. A.), híján száz esztendős ez az opera és annak is éppen tizenöt esztendeje, hogy utoljára játszották Budapesten. És most, ahogy a Budapesti Hangversenyzenekar operaelőadásainak keretében új életre támad a Városi Színház színpadán «A windsori víg nők» elragadó muzsikája és Shakespeare-i eredetű meséje, a mai operanemzedék szinte el sem hinné, hogy nagyapáink és apáink korának legnépszerűbb vígoperáját hallja és látja.



Otto Nicolai, a szerzője, az a bizonyos „alkalmi lángelme,” aki rengeteg operát irt, de csak egyetlenegyet alkotott: «A windsori víg nők»-et és ebben az egyben felülmúlta önmagát, sőt kissé korát is. Mint minden másodrangú zseni, ö is magáévá tette zenéjében a kor nagy és halhatatlan értékeit: egyik pillanatban Mozart kecses szelleme szökell a zenekarban és színpadon, a másik pillanatban Donizetti dallamvarázsa, a harmadikban Rossini pezsgő jókedve, de ahol maga Nicolai szólal meg, ott is színes, zengő, túláradó bőségű dallamforrás nyílik meg. „Aki sokat hoz, az soknak adhat,” — mondja egy német közmondás, és ha ez igaz, akkor Nicolai ma is mindenkinek igaz zenei gyönyörűséget szerezhet, mert azzal a sok mindennel és mindenkivel, aki ott él a zenéjében, már-már valami modern zeneszerző.



Igaz öröme telhetik tehát a mai operaközönségnek abban, hogy a Budapesti Hangverseny- zenekar jóvoltából most megismerkedik ezzel a valóban örökifjú vígoperával, amelynek meséjét már amúgy-is ismeri, részint Verdi: «Falstaff»-jából, amelynek ez az opera cselekményében és alakjaiban vérrokona, másrészt pedig a Shakespeare-i vígjátékból, amelyből operaszínpadra íródott.



Az előadás meglepően jó. Nem az, hogy a zenekar Komor Vilmos vezénylete alatt, most is a legnemesebb hangszer telt és zengő hangpompájában szólal meg, ezt leírni már szinte közhely, annyira köztudomású ennek a fiatal zenekari együttesünknek nagyszerű színvonala. Különösen a vonós és rézfúvós együttes kitűnő, csak a fafúvósok tónusa még nem eléggé telt.



Ami az igazi meglepetést jelenti ezúttal, az a színpadi együttes. Itt sem az előadás középpontjában álló Wenczell Béla, akinek Falstaffja, úgy énekben, mint játékban, igazi és légi mesterábrázolás, hanem a köréje csoportosított fiatalok. Elsősorban Tóth Gabriella, akinek ritka szépségű és erejű szopránja az utóbbi évek egyik legnagyobb operaszínpadi ígérete. Ha ez a hang kiegyenlítettség dolgában méltó lesz anyagának fényéhez és vivőerejéhez, a fiatal énekesnő szép operai pályafutásnak néz elébe.



Általában, mennyi szép hang, mennyi bíztató ígéret. Csak győzze a magyar operai színpad!



Moiser Margit, akinek mezzoszopránja már-már a kontra-alt tömör erejével zeng a mély és magas fekvésben, csak középhangjai lebegők még; Layer Mária, pompás operaszubretti hangjával; Érdy Pál, akinek dús és dallamos baritonja ezúttal különösen érvényesül; Penninger Antal, valóságos meglepetés, mint basszus-bariton, és mint színész, ahogy Csabai László, bár kitűnően énekel és játszik egy kisebb szerepet, méltón énekelhetné Vajda László helyett Fenton főszerepét.



Mennyi fiatalság, sohasem sejtettük, hogy ennyi szép hang és jó színészi tehetség rejtőzik a legújabb énekesi nemzedékben! A Városi Színház „régi gárdájából” meg kell említenünk Jákó Bélát. És nagy elismeréssel kell szólnunk Szentpál Olga tánccsoportjáról, amely finom mesevarázzsal kelti életre a tündérjelenet zenéjét.



Ez a bemutatónak számító felújítás egyik legörvendetesebb és legszerencsésebb eseménye az eddigi szezonnak.



T.J.



PESTI HÍRLAP, 1934. XI.23.



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8682018-06-08 14:48:07

Müller Károly zeneszerzői munkásságáról kevés információ olvasható a korabeli sajtóban. A keresés során problémát jelent az is, hogy létezett egy Müller József és egy Müller Adolf nevű zeneszerző is. Több szerzemény mellett azonban csak „Müller” szerepel, tehát nem tudni, kinek tulajdonítható a fellelt dal, kórusmű, illetve zeneszám.



Egyértelműen megállapítható Müller Károly-szerzemények a következők:



- Szimfonikus tánc



- Missa solemnis (Erről AZ UJSÁG, 1910.12.24. számában a következő olvasható: „Egyházi zene. […] A Szent István bazilika ének- és zenekara Sztojanovits Jenő karnagy vezetésével e hó 25-én, nagy karácsony napján, délelőtt 10 órakor, a nagymise alatt Müller Károly »missa solemnis«-ét adja elő. […]“)



- Ave Maria



- Angelus



- Elégia



- Őszi dal



- Szívem dala – szerenád



- Bevonulási induló



- Arrafelé az alvégen - műdal, díjnyertes pályamű. (Elképzelhető, hogy ez csak a címadó dal, mert egy helyütt ezt olvastam: „Müller Károly: Magyar népdalok: I. Arrafelé az alvégen; II. Hogy is tudtál úgy elmenni; III. Oda, oda a kocsmába.“)



- Lontói nóták



Három operája közül a „Karácsonyéj” és az „Éjfélkor” címűt csak a lexikonok említik. Klára c. operáját elfogadták ugyan bemutatásra, de a bemutató megtörténtéről nem írtak az újságok:



ORSZÁG-VILÁG, 1920.01.18.:



ÚJ MAGYAR OPERA. A MAGYAR Nemzeti Operaház igazgatósága elfogadta előadásra Müller Károly zeneszerző, fővárosi énektanár »Klára« című kétfelvonásos operáját, melynek szövegkönyvét dr. Kampis János államtitkár, az ismert író írta. Az új opera muzsikája erősen drámai hangulatú, cselekménye az erdélyi havasok közt játszódik, karácsonyeste. Müller Károly Kössler tanítványa s ezzel az operával mutatkozik be a közönség előtt. Kampis »Radnóthyné« című színművével már az ismert nevű magyar színpadi írók sorába írta a nevét. Az újdonság előreláthatólag még ebben szezonban bemutatásra kerül.“


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14182018-06-08 13:21:44

 



Mindkét színészt én is nagyon kedveltem. Kedves, tehetséges, szimpatikus házaspár volt. 1945 után a karrierjük kettétört. Sok méltánytalanság érte őket!


Franz Schmidt • 31352018-06-08 13:05:42

CSATLAKOZOM A GRATULÁCIÓHOZ! 82 ÉVES LETT!


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8672018-06-07 13:04:14

De Müller Károly előszeretettel vezényelt hangversenyeket szokatlan helyeken, szabad téren is, sőt - barátom, a karmester rokonának elmondása szerint - kifejezetten kezdeményezője volt a szabadtéri előadásoknak:



SZÓZAT, 1922.07.28.:



Szimfonikus hangversenyek. Az Állatkertben pénteken díszhangverseny. szombaton Hegyi Rózsi operaénekesnő közreműködésével szimfonikus-est, vasárnap pedig népszerű szimfonikus-est lesz. Az első kettőt Müller Károly karnagy, a vasárnapi hangversenyt Wieschendorfí Henrik tanár vezényli. […]



FŐVÁROSI KÖZLÖNY, 1925.03.20.:



A SZÉKESFŐVÁROSI TISZTVISELŐK SZIMFONIKUS ZENEKARA

ÁLTAL A SZENT GELLÉRT-GYÓGYFÜRDŐBEN RENDEZENDŐ

DÍSZHANGVERSENY

Március 22-én (vasárnap)

CSAJKOVSZKI-HANGVERSENY



SZOLLÁS MAGDA zongoraművésznő közreműködésével

1. 5-ik szimfónia:



    I. Andante Allegro con animo,

    II. Andante cantabile,

    III. Valse,

    IV. Andante maestoso — Allegro vivace.



2. 1812. — Ünnepi nyitány

3. Zongoraverseny I. tétel.



Előadja: SZOLLÁS MAGDA zongoraművésznő

4. Capriccio Italien

Vezényel: MÜLLER KÁROLY karnagy“



VILÁG, 1925.08.27.:



A Budapesti Szimfonikus Zenekar az Alsó-Margitszigeten tegnap este hangversenyt rendezett Müller Károly karnagy vezénylete alatt. Az est szólistája M. Noszty Elza opera-énekesnő volt, aki tiszta csengésű hangjával nagy sikert aratott. […]“



MAGYARSÁG, 1926.06.01.:



S. O. S. Embervédelmi kiállítás hatalmas szimfonikus zenekara ma Grieg estet ad az Iparcsarnok parkjában. Vezényel Müller Károly. Kezdete fél 8 órakor.“



MAGYARSÁG, 1927.08.06.:



A szegedi országos dalosverseny kardalainak bemutatója. A szegedi országos dalosversenyen előadandó karok bemutató előadását rendezi e hó 6-án este 8 órai kezdet tel a Marcibányi-téri lövölde kerthelyiségében az Elektromos Művek Dalköre és a Dunakeszi MÁV Magyarság Dalkör. Vezényel: Müller Károly országos karnagy.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8662018-06-07 10:30:37

1927 és 1937 között:



LEGINDI TÍMEA: Mozaikok a 85 éves Dunakeszi Főműhely és a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület történetéből



„[…] A MDÖE […] pontosan: Magyarság Dal- és Önképző Egyesület/saját zászlóval is rendelkezett. A fehér alapszínű lobogó közepére varrt ovális alakú jelvény szélén az „Imádság és harci kürt lesz ajkunkon a dal. Míg ránk virrad a magyar diadal!” jelmondat volt olvasható. A jeligét, Müller Károly karnagy megzenésítésében, a Dalegylet először az 1927 februárjában megrendezett első dalos bálon énekelte el. A Dalegylet alapítója Rózsahegyi Tóbiás volt. A Dunakeszi Főműhelybe áthelyezett, gyakorlattal bíró, huszonegy dalossal szólalt meg először a Dalegylet az 1926-os főműhely avató ünnepségen. 1927 januárjától a szakavatott Müller Károly országos karnagy lett a betanító és kórusvezető. […]“



DUNÁNTÚL, 1927.06.21.:



A Pécsi Polgári Daloskör Müller Károly Arrafelé az alvégen c. nehéz műdalát énekelte el Dudás Géza karnagy kiváló vezénylete mellett. A nagy sikerekre visszatekintő Daloskör ezúttal is régi nevéhez méltóan énekelt.“



A SZÍNHÁZI ÉLET, 1929/30.  számának 56. oldalán láthatjuk a Székesfővárosi Elektromos Művek Dalkörének a fotóját is, az alábbi kommetárral:



„A Székesfővárosi Elektromos Művek Dalköre aranyérmet nyert a debreceni dalosversenyen (itt szerepel a dalkör valamennyi tagjának a neve) […] Csillaggal jelölve középen Müller Károly országos karnagy, karigazgató, mellette Csapó Alice koszorúsleány.“



8 ÓRAI UJSÁG, 1935.11.30.:



A legújabb nagyzenekar

A vállalatok kebelében alakult „művészi" együtteseket indokolt aggodalommal szoktuk fogadni. […] Dicséretes és jóleső kivétel a Beszkárt zenekara, melyet most volt alkalmunk néhány rádióprodukciója után személyesen is megismerni. Márkus Jenő h. vezérigazgató maga is akadémiát végzett kitűnő muzsikus, és Müller Károly karnagy, aki legutóbb a fővárosi zenekar élén mutatta meg zenei és szervező tudását, a közlekedési mammutvállalat nagy emberrezervoárjából össze tudtak szedni olyan ötvenhat muzsikust, akik becsületére válnának bármely nagy szimfonikus zenekarnak. A pultok mellett ugyan nem frakkos, fehérnyakkendős urak ülnek, hanem egy- és kétcsillagos kalauzok és kocsivezetők, de a köznapi uniformis hordozói mind mesterien kezelik hangszerüket (!) s a szigorú Beszkárt-fegyelem is csak hasznára válik a zenei fegyelmezettségnek. […].



NÉPSZAVA, 1932.02.02.:



A Budapesti Általános Munkásdalegylet hangversenye. Szépszámú közönség gyűlt össze vasárnap délután a Zeneművészeti Főiskola nagytermében és ki-kitörő tapssal halmozta el a Budapesti Általános Munkásdalegylet pompás munkásdalosait és hivatott karmesterét, Müller Károly országos karnagyot. Egylet és karnagy egyaránt dicséretes munkáról, szorgalomról és művészi becsvágyról tettek tanúságot, amikor megszívlelték a műsoruk bővítésére, korszerűbb gazdagítására irányuló kívánságokat és jelentős újdonságokkal léptek hallgatóik elé.[…] A Budapesti Általános Munkásdalegylet teljesítményét figyelemreméltó ízlés tünteti ki; hangvételén megérződött, hogy nemcsak pontosan, hanem szépen is akar szólni. Külön elismerés jár ezért Müller Károly karnagynak, aki az időmértékek helyes megválasztásával is példásan járt el és elkerülte úgy az elsietés, mint a vontatottság veszedelmét […]“



PESTI HÍRLAP, 1937.11.21.:



Hangverseny. A Beszkárt Közművelődési Egyesületében úgy látszik alapos és lelkes kultúrmunka folyik. Erről tanúskodik az egyesület szimfonikus zenekarának szép haladása. A szombatesti egyesületi hangversenyen ismét komoly sikerrel szerepelt a vállalat zeneértő alkalmazottaiból alakult együttes. Müller Károly karmester nevelő munkájáé az érdem, hogy lendületes vezetése alatt kifogástalanul hangzott el Dvorzsák „Újvilág“ szimfóniája. Nagy hatást tett Liszt 14. rapszódiájának előadása. Ennek zongorarészét Gonda Lucy játszotta, a csodagyermeksorból épp csak hogy, kinőtt ifjú zongoraművésznő. Színes, zengő billentését, szabad, közvetlen kifejezésmódját a vérbeli tehetség, muzsikus vérmérséklet tüze hatja át. Az egyesület férfikara is kivívta az elismerést Egedy és Müller egy-egy kórusának sikerült előadásával. Iv.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8652018-06-07 10:27:21

Irigylésre méltó volt a múlt század első négy évtizedének élénk zenei élete. Teljesen természetes volt, hogy gyárak, vállalatok és egyéb (nem zenei) intézmények saját kórussal és/vagy zenekarral rendelkeztek, rengeteg dalkör, dalárda működött országszerte. A betanítás munkáját nem egy ilyen zenei egyesületnél magasan képzett, neves karnagyok végezték. Az értékes, szép zene kilépett a Zeneakadémia és a különböző színházak falai közül, azaz valóban közkinccsé lett. Hogy azután ki és miként profitált, illetve kívánt-e profitálni e „közkincsből”, már egyéni döntés kérdése volt. A lehetőség mindenesetre bárki számára megadatott. Ezt bizonyítják az alábbi idézetek (Müller Károly az itt felsorolt alkalmakon kívül az említett időszakokban természetesen még számtalan egyéb hangversenyen is fellépett, ill. vezényelt.):



1903 és 1926 között:



ZENELAP, 1903.03.05.:



„A „Kőbányai férfi dalegylet“ 1903 márczius 7-én, (szombaton) este 8 órakor a kőbányai Casinó összes termeiben fővárosi művészek szíves közreműködésével tánczczal egybekötött hangversenyt rendez. Szívességből közreműködnek: Kratzel Ilona úrhölgy, a színész-egyesület tagja. Fischer Károly úr hegedűművész, Kerpely Jenő úr gordonkaművész, Müller Károly úr zongoraművész az orsz. m. k. zeneakadémia növendékei.[…]“



AZ UJSÁG, 1908.12.09.:



A Ganzgyári Dalkör hangversenye. A Ganz-gyári aranyérmes dalárda tegnap este a budai vigadó nagytermében nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében fényesen sikerült hangversenyt rendezett. A hangversenyt az 52. gyalogezred zenekara nyitotta meg, mely után a dalárda énekszámaival frenetikus hatást ért el. […] A karokat Müller Károly zeneakadémiai tanár, ismert zeneszerző vezényelte, kit a lelkes közönség dalosaival együtt nagy ováczióban részesített.“



AZ UJSÁG, 1912.04.10.:



Munkás Dalszövetségi hangverseny. Fényesen sikerült, anyagi és erkölcsi eredményben gazdag hangversenyt rendezett a Munkás Dalszövetség vasárnap délelőtt a Népoperában. A dalárda Müller Károly pompás vezetése mellett a legmagasabb követelményeket is kielégítette. A kitűnő szövetségen kívül Balassa Jenő, Szigeti Dezső, Bazilidesz Mária és Márkus Dezső vezetése mellett a Népopera zenekara működött közre. A közönség zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, melegen ünnepelte a kitűnő együttest, szeretettel tapsolt a közreműködőknek és Müller Károly karmesternek.“



A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE / ZENEI GYŰJTEMÉNYEK ÉS EGYESÜLETEK:



          „[…] A világhírű Ganz-gyár legrégibb és egyben legpatinásabb kultúrintézménye a Ganz-gyári Dal- és Zeneegyesület. Alapította belecskai Mechwart András 1871-ben. […] 1911-ben ünnepli meg 40 esztendős fennállásának jubileumát díszhangverseny keretében. […]



          A háború előtti korszak Müller Károly vezetésével 1913—14-ben két nagysikerű hangversennyel zárul. […] 1925-ben és 1926-ban Müller Károly vezetésével önálló nagysikerű hangversenyt rendez. […]“



NÉPSZAVA, 1926.12.29.:



A Munkásdalegylet hangversenye. Mint mindig, Úgy most is eseményszámba menő hangversenyt rendezett e hó 26-án, vasárnap délután a Zeneművészeti Főiskola nagytermében a Budapesti Általános Munkásdalegylet. E kiváló együttes ismételten tanújelét adta kellő fölkészültségével, hogy méltó zászlóvivője a munkás-dalkultúrának. […]Sugár Viktor orgonaművész […] Boelmann L. és Müller Károly-szerzeményeket adott elő nagyszerű sikerrel. […]Majd ismételten a dalosgárda sorakozott föl a dobogón és Müller Károly tanár vezetésével Palmgren: „Finn dalok", valamint Lányi: „Magyar népdalok" sorozatait adta elő. […]“



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8642018-06-06 21:41:13

Köszönöm, hogy idéztél egy másik forrást is. Müller Károly születési éveként a Rádióhallgatók Lexikonában - és más helyeken is - 1888 szerepel, míg



RÉVAI NAGY LEXIKONÁBAN ez áll:



„Müller Károly, karnagy és zeneszerző, szül. 1882. Budapesten. Az Országos Zeneakadémián Koessler Jánostól tanult, majd a Budai Zeneakadémia tanára lett. Jeles kardirigens. Írt két operát (Karácsonyéj és Éjfélkor), egy ünnepi nagymisét (a Szent István-bazilika mutatta be, 1912.), dalokat, karokat és kisebb darabokat hegedűre és zongorára.”




Több forrás összevetése alapján tudtam csak megbizonyosodni arról, hogy a helyes évszám 1882. Minthogy adott esetben férfiről van szó –  nem feltételezem, hogy a fiatalítás Müller Károly kezdeményezésére történt . : )



Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7202018-06-06 05:58:01

115 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Kapcsolódó kép



Aram Iljics Hacsaturjan, szovjet-örmény zeneszerző



(Tbiliszi, 1903.06.06.-Moszkva, 1978.05.01.)



»HACSATURJAN BUDAPESTEN



  „Kantátát írok …“



          Mennyi derű árad belőle! Nem olimposzi: araráti derű, játékos, kedves, tréfálkozó, friss örmény jókedv. Mindenkit ismer. Mindenkit megismer. Mindenütt ott van. Mintha több példány volna belőle. Aram lljics Hacsaturjan csak három-négy napra jött, de mintha negyvennyolc órából állana egy-egy napja.

          Csütörtök este. Az Anyegin díszelőadása az Operaházban Biesuval, Mazurokkal, Noreikával, Vegyernyikovval. Hacsaturjan az első felvonást az igazgatói páholyból nézi. Szünet után már a nézőtér másik felén látni: a sajtópáholyban.

          — Negyvenkét országban jártam — mondja —, még Japánban is. Ausztráliában nem. De ilyen szép város, ilyen kedves, mint Budapest! Leningrád, Párizs, Budapest, igen... A Magyar Zeneművészek Szövetségének vendége vagyok. Tegnap is, ma is magyar kollégákkal találkoztam. Komoly dolgokról beszélgettünk. Arról például, hogy abban a zűrzavarban, amely a világ egyes tájain a zenében tapasztalható, nekünk, szocialista országok muzsikusainak össze kell fognunk. A nagy kérdésekben, persze! Ha vannak is részletekben véleménykülönbségek közöttünk.

          Pénteken délelőtt. A Hősök terén sétál.

          — Kisinyovból érkeztem, ott a Spartacus bemutatóján vettem részt. Budapestről pedig Lengyelországba utazom, Lódzban lesz a Gajane premierje. Két utazás között persze dolgozom. Gordonkára írt szólószonátámat nemrég mutatta be Natalja Sahovszkaja. Ő lesz most itt, Budapesten, a televízióban gordonkára és nagyzenekarra írt koncertrapszódiám szólistája is. Remélem, megérkezik... Hegedűszóló-szonátámat Pikkajzen, ez a harmincnyolc éves, kitűnő művész mutatta be. Elkészült három dalom Lev Osanyin verseire. És most dolgozom brácsa-szólószonátámon ... Opera? Szeretnék operát írni. De szövegkönyv kellene! Nem tud egyet ajánlani?

          Pénteken délután. Aram lljics Hacsaturjan három óra előtt néhány perccel már a Budapesti Gyermekszínház egyik páholyában ül, a Varázslatos muzsika című meseopera bemutatóján. Ott ül mellette Mark Minkov, a meseopera harmincéves komponistája.

          — A tanítványom volt... Mennyi tehetség van a fiatalok között! Ott van például Vlagyimir Daskevics, ő is tanítványom volt. Egyébként mérnök. S ma már több moszkvai színházban hallani a muzsikáját. És eszembe jut, hogy amikor Kodály Zoltán először járt Moszkvában, Espaj zeneszerző iránt érdeklődött. Mert Espaj a magyarokkal rokon kis nép fia. Ma már a fiát, Andrej Espajt is szárnyára vette a hír. A moszkvai Nagy Színház ebben az évadban mutatja be Angara című balettjét, amelyet az Irkutszki történet című Arbuzov-színműből írtak.

          Szombat délelőtt és este a rádió hatos stúdiójában próbál a rádiózenekarral: a Gajane-szvitet, a Spartacus-szvitet dirigálja és a Koncertrapszódiát. Natalja Sahovszkaja megérkezett! (A jeles gordonkaművésznő annak idején a Szovjet Kultúra Háza megnyitó hangversenyén lépett föl nálunk.)

          Vasárnap délelőtt és délután a televízió négyes stúdiójában rögzítik a három művet.

          A szünetben:

          — A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese fölkért egy kantáta megírására. Örömmel vállaltam, igen szeretem a kórust, mint műfajt. Sokat beszélgettünk Görgei György és Pődör Béla karnagyokkal. Remélem, időben be tudom fejezni ezt a művet, mert az együttes 1976 őszén, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében szeretné bemutatni.

          Fáradhatatlan. Ismét fönn áll a karmesteri emelvényen. Drapp pantalló, zöld ingkabát van rajta. Dolgozik. Egy-egy pregnáns ritmust többször is megismételtet valamelyik hangszercsoporttal. Ha valami nem tetszik, szigorúan szólal meg. Ha meg minden rendben van, mosolyog és csókot dob a zenekar tagjai felé. Micsoda varázsa van annak, amikor az ő karmesteri pálcája alatt hangzik föl a nevezetes Kardtánc!

          Búcsúzóul:

          — Amikor Sibeliust, a finn zene- szerzőpátriarchát kilencvenedik születésnapján köszöntöttük s elbeszélgettünk vele, egyszer csak ezt mondta: „Van zeneszerző, aki az agyával komponál, van, aki a lábával, és van, aki — a szívével…“

          És Aram lljics Hacsaturjan a szívére teszi a kezét.

                                                                                                      Dalos László«



(FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1975.11.15.)



Gayane Ballet Suites Part 1 (Aram Khachaturian conductor)



Khachaturian - Masquerade Suite - Waltz


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8622018-06-06 04:26:46

Müller Károly számos alkalommal látott el karnagyi teendőket a budapesti „mozgófényképszínházakban” is:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/35. SZÁM:



Az Omnia megnyitása



         Közel három hónapig szünetelt a Józsefváros előkelő mozgószínháza, az

Omnia. A mozgószínház falain belül azonban Iázas munka folyt. […] az Omniát technikailag Budapest legmodernebbül felszerelt mozgószínházává tették. […] a nemzetközi filmipar legjava terméséből gondosan összeválogatott műsorait 20 tagra kibővített szimfonikus zenekar fogja kísérni, melynek vezetésére sikerült az igazgatóságnak Müller Károlyt, a Magyar Filharmonikusok és a Magyar Dalosszövetség országos hírű karnagyát megnyernie, úgy hogy az Omnia minden egyes előadása nemcsak a filmek kedvelőinek, hanem a zenebarátoknak is a művészi élvezetek legjavát fogja nyújtani. […]“  



Az 1908-ban megnyílt Omnia Budapest egyik legszebb belső terű szecessziós belvárosi premiermozija volt. A VIII. kerületi Gutenberg-házban lévő mozi létezéséről viszonylag kevesen tudnak, pedig nézőtere még ma is viszonylag ugyanígy néz ki. Rengeteg ünnepélyes filmpremier helyszíne volt az Omnia, ráadásul még a háborút is épen megúszta. 514 főt befogadó nézőterét sok belvárosi színház megirigyelhette volna, igaz hatalmas méreteit, díszes bejáratait és előcsarnokait később elvesztette és azok helyén ma különböző üzlethelyiségek működnek. Utoljára Gutenberg Művelődési Otthon néven tartottak itt filmelőadásokat, ma pedig egy faluszínháznak tűnő társulat próbaterme lehet, előadásokat ugyanis sajnos nem rendeznek díszes termében. 



(Az 1908-ban megnyílt Omnia Budapest egyik legszebb belső terű szecessziós belvárosi premiermozija volt.)



VILÁG, 1925.03.27.:



Az első klasszikus film: A tízparancsolat

A Royal Apolló mai bemutatója



          Ma délután került végre a nagyközönség elé a Paramount-filmgyárnak az a hatalmas alkotása, a Tízparancsolat, amely Cecil B. de Millenek, az ismert amerikai rendezőnek legtökéletesebb munkája. […] A film egyértelműen nagy sikert aratott […] és e sikerhez hozzájárult a művészi beállítás, a pompás kísérőzene, amely valóságos szimfonikus hangverseny nívójára emelkedett Horváth Dezső karnagy művészi interpretálásában és az énekkar, amely, Müller Károly vezetése mellett illusztrálta művészi énekével a film szépségeit.“



PESTI NAPLÓ, 1927.09.22.:



Mozgófényképszínházak műsorai



[…]

Royal Apolló (a Royal-szálló épületében, VII., Erzsébet körút 45—47. sz. Telefón: József 418—94): Hotel Imperial (10 felv., fősz. Pola Negri, James Hall, George

Siegmann).

A film eredeti kísérőzenéjét P. Horváth Dezső állította össze. A budapesti szimfonikus énekkart vezényli Müller Károly karnagy (4, 6, 8, 10). […]“



PESTI NAPLÓ, 1927.11.10.:



Mozgófényképszínházak műsorai



[…]

Royal Apolló (Tel.: József 118—94): Prolongálva. Pompeji pusztulása (Bulwer klasszikus regénye, 14 fej., fősz. Várkonyi Mihály, Korda Mária, Bernhard Goetzke, Rina di Liguoro). Az előadást színpadi jelenet vezeti be, melynek keretében fellépnek Mirkovszky Mária táncművésznő, Somogyi Olga operaénekesnő és a Magyar Dalosszövetség énekkara, Müller Károly orsz. karnagy vezetésével. […]“



royal_apollo_mozi_1946_mti



(A Royal Apollo, Budapest első mozipalotájának a bejárata 1946-ban)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8612018-06-05 08:44:57

Müller Károly neve a neten sem a magyar karmesterek, sem a magyar zeneszerzők jegyzékében nem szerepel. Pedig az előző bejegyzésben említett zene-, ill. énekkarokon kívül volt karnagya és/vagy kar- ill. zeneigazgatója még



a Budapesti Általános Munkásdalegyletnek,



a Kamarazene Egyesület Zenekarának,



a Budapesti Szimfonikus Énekkarnak,



a Törekvés Dal- és Zeneegyesület Szimfonikus Zenekarának,



a Székesfőváros Elektromos Művei Testedző Egyesülete Dalkörének,



a MÁV Dunakeszi Főműhelye és a Magyarság Dal- és Önképző Egyesületének is.



Rengeteget dolgozott, mert a különböző zeneegyesületekben legtöbbször egyidejűleg látta el betanítói , ill. karnagyi feladatait.



A minden korszakban jelen lévő szellemi sötétség és irigység persze nem hagyta érintetlenül  az ő tevékenységét sem. Az álláshalmozók listájára került, holott egy karnagy nem kapja meg egy helyen, egy és ugyanazon feladat ellátásáért különböző címeken éves alapbérének csaknem a két és félszeresét, mint ahogyan az ma pl. egy elnök-vezérigazgató esetében bevett gyakorlat. Egy karnagy – munkájának jellegéből fakadóan – nem is működhet csupán egyetlen zene- vagy énekkar alkalmazottjaként. Az 1933-ban „regnáló“ polgármester azonban valamelyest érthetett a zenéhez, mert a FÜGGETLEN BUDAPEST c. lapban, 1933. július 19-én az alábbi cikk jelent meg:



„ÚJRA ÖSSZEÍRJÁK AZ ÁLLÁSHALMOZÓKAT

Azoknak az álláshalmozóknak névsora, akiket a polgármester szolgálatban

megtartandónak javasol



„[…]

A középfokú «álláshalmozó» tisztviselők és alkalmazottak a következők:



[…]



Müller Károly karnagy, […]“



A „középfokú álláshalmozó“ itt a közepesen honorált tisztviselőkre és alkalmazottakra vonatkozott.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8602018-06-03 22:47:38

Születésének évét több helyen tévesen tüntetik fel. Valójában 1882-ben született. Pályájának alakulásáról a legtöbb információt „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE“ adja, bár abban születésének éveként 1886 szerepel:



Müller Károly zeneszerző, zeneigazgató, orsz. karnagy. *1886, Budapest. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol 1905-ben oklevelet nyert. Tanárai: Koessler J., Thomán I. Az akadémia elvégzése után államsegéllyel külföldi tanulmányúton volt. 1908-10-ig a Budai Zeneakadémia tanára, a Máv. Törekvés, a Máv. Magyarság és a Ganzgyári Énekes Zeneegyesületek, stb. karnagya. 1911-ben a Turul Férfikarral a római világkiállításon szerepel. 1920-tól az OMDSz orsz. karnagya, 1921 óta az Operaház és a Városi Színház nyári hangversenyeit vezényli. 1924-27-ig a Székesfővárosi Zenekar Karnagya. 1933-ban az  Elektromos Művek Énekkarával a Királydíjat nyeri. 1928 óta a BSzKRt zenei igazgatója. A régi zenekart 60 tagú szimfónikus zenekarrá szervezi, mellyel gyakran szerepel a rádióban és külföldi hangversenykörutakon. Művei: Ünnepi nagymise (vegyeskarra és zenekarra), operák (Karácsonyéj, Klára, Éjfélkor), zongora-, hegedűdarabok, dalok, férfi és vegyeskarok.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8592018-06-03 22:41:30

               A hivatkozott bejegyzésbe beillesztettem egy fotót, amelyen Koessler János látható, végzett tanítványai körében. Az álló sorban, jobbról a második fiatalember Müller Károly. Hogy miért választottam éppen őt a most következő téma alanyává?        



                Az első ok:



E zeneakadémiai „tablón“ később rendkívül sikeressé vált művészeket láthatunk (balról, ülő sor: Jacoby Viktor, Meszlényi Róbert, Kovács Sándor; álló sor: Szirmai AlbertKodály Zoltán, Lendvai Ervin, Szendrey Aladár, Müller Károly, Weiner Leó), akik közül némelyekről ennek ellenére ma már ritkán, vagy egyáltalán nem esik szó.



                A második ok:



Egy beszélgetés során, amelyet egyik kedves barátommal folytattam, szóba került Müller Károly neve, akihez őt rokoni szálak fűzték. Mintha csak figyelmeztetés lett volna számomra, hogy e topikban Müller Károllyal is foglalkozni kell.  Bízom abban, hogy e témához nagyra becsült barátomnak is lesz hozzáfűzni valója, hiszen a leghitelesebb információt mégis csak ő tudja adni híres rokonáról.



                A harmadik ok:



A Café Momus zenei fejtörőjében az egyik - hónapokkal ezelőtt - feltett kérdésre Dr. Bor Dezső neve volt a helyes megfejtés, aki 1923 és 1939.09.03. között 1231 alkalommal vezényelte a Székesfővárosi Zenekart. A vonatkozó kimutatásból  kiderül, hogy ezen időszak alatt e zenekart Müller Károly 84 alkalommal vezényelte, aki e számmal a második helyen áll, messze maga mögött hagyva valamennyi kollégáját. Müller Károly emellett - természetesen - más zenekaroknál és kórusoknál is folytatott karmesteri tevékenységet, így nem tévedés azt állítani, hogy korának egyik legkiemelkedőbb magyar kórus- és zenekari karnagya volt.   



A netről beilleszthető, kizárólag róla készült fotót nem találtam. Az alábbi, 1927-ben készített „csoportképen“ középen, világos öltönyben és hófehér hajjal őt látjuk. Ekkor 45 éves volt.



Képtalálat a következőre: „Férfikar + Müller Károly”



Müller Károly zongoraművész, zeneszerző, országos karnagy, zeneigazgató, zenetanár



Budapest, 1882.10.20. - Budapest,1963.11.23.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8582018-06-03 10:41:59

Utószó:



A lexikonokban nem szereplő, alábbi mű a zeneszerző halála után vívta ki magának a bemutatkozás jogát:



FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1975.06.07.:



„VENDÉGJÁTÉK, ŐSBEMUTATÓ



[…] Sok önzetlen munka végeredménye: színpadra került a több mint egy éve elhunyt Kiszely Gyula »Leonardo« című operája. Az Ikarus Művelődési Ház színpadán elevenedett meg a történet. Leonardo da Vinci életének egy költői epizódja.

Kiszely Gyula igen termékeny zeneszerző volt; hagyatéka még feldolgozatlan. Leonardo című operája hangütésben, dallamvilágban szorosan kapcsolódik a századforduló Puccinijához, Giordanójához, Cileájához. Áttekinthető dramaturgiájú, bár meglehetősen statikus. Gazdag melódiái viszont alkalmassá teszik a dalművet arra, hogy újabb híveket szerezzen az operának. A Leonardo bemutatása, ebben a környezetben, a közművelődési határozat szellemében fogant. A sikeres premiert nyilván újabb előadások követik a munkáskerületek más művelődési otthonaiban.

Az előadást Madarassy Albert vezényelte, dr. Till Géza rendezte. Megkapóan szép, emberi hang- és színészi arcképet festett Várhelyi Endre, a címszereplő. Számadó Gabriella a nem teljesen a hangkarakterére szabott szopránszólamot árnyaltan, bensőségesen szólaltatta meg. A kisebb szerepeken a csupa vitalitás Zsigmond Gabriella, az elmélyült Szabó Miklós (ő a szövegkönyv átdolgozója is), Szabó Katalin, Kunsági Kálmán és a két figurát is alakító Polgár László osztozott. A prológust Sinkovits Imre mondta el.”



Majd Kiszely Gyula egyik műve a zeneszerző születésének 80. évfordulóján hangzott el:



ÚJ EMBER, 1980.11.23.:



"KISZELY GYULA zeneszerző születésének 80. évfordulóján, november 24-én, hétfőn este 6 órakor a - Mátyás templomban szentmisét mond Fábián János budavári plébános, protonotárius kanonok.  Az egyházzenei emlékkoncerten Kiszely Gyula XXIII. János pápa Békemiséje hangzik fel operaházi művészek tolmácsolásában: a basszus szólót Szalma Ferenc érdemes művész énekli, a vegyes kart vezényli: Madarassy Albert, orgonál: Sirák Péter."



Nincs tudomásom arról, hogy azóta bármelyik szerzeményét is előadták volna.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8572018-06-02 11:24:33

És, ami a nekrológokból kimaradt:



„[…] éltek és élnek e hazában zeneszerzők, kiknek nem szegi kedvét, hogy a zenei közélet krónikusan megtagadja tőlük a figyelmet, a nyilvános bemutatkozás terét, s elhivatottságukba vetett rendületlen hittel teremtenek egyik vagy másik műfajban hatalmas oeuvre-t az asztalfióknak; művük az alkotó halála után gyűjteményi polcokon várja az utókor jóvátételét. Más műfajú példát említek: a 20. századi nyilvános magyar operastatisztikát alapjaiban rendíti meg a Kiszely Gyula hagyatékából a Széchényi könyvtárba került harmincegynéhány operapartitúra. A művek többsége tudomásom szerint hivatásos színházak deszkáira sosem került - a megkomponált magyar operák listáján mégis helyet kell kapniuk. […]”



Tallián Tibor: MAGYAR VERSENYMŰ A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN* (Részlet)



* Elhangzott 1996. dec. 14-én, az MTA Zenetudományi Intézetében rendezett „Száz év után" című konferencián.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8562018-06-02 11:08:55

Hihetetlenül sokoldalú, értékes és életének szinte minden percét kitöltő zenei munkássága jutalmául Kiszely Gyulának – halála előtt egy évvel – a magyar állam mindössze egy békejelvényt adományozott. Művészeket megillető kitüntetésben egyszer sem részesült. Halála után mindazonáltal a sajtóban számos nekrológ jelent meg róla. Ezekből idézek néhányat:



MUZSIKA, 1973. (16. Évfolyam, 12. szám)



Meghalt KISZELT GYULA



Szeptember 28-án, életének 73. esztendejében elhunyt Kiszely Gyula zeneszerző, a Magyar Rádió volt főrendezője. Halálával színes, érdekes egyéniséggel lett szegényebb zenei életünk; rendkívül nagyműveltségű, széles-látókörű, humanista gondolkodású muzsikus volt, aki egyéni tehetségét a zeneirodalom szinte minden műfajában kamatoztatta. «A gonosz törpe» című, szatirikus operáját a nácizmus dúlásának idején adták elő, az allegorikus értelmű mű nyíltan utalt a diktatúra átkára. Később egyre inkább a humánum, a béke gondolata hatotta át alkotásait. Talán legkedvesebb művének a XXIII. János pápa emlékére komponált misét tartotta, amelyet többször adtak elő Budapesten, és megszólalt a római Aracoeli bazilikában is. Ugyancsak felhangzott Rómában Balássy László szövegére írott Békeoratóriuma is.



Oratóriumot írt Kennedy elnök meggyilkolásáról, és «Néger requiem»-je Martin Luther King emlékének szólt. 1972 nyarán az Országos Béketanács kitüntetésében részesítette a nemzetközi békemozgalomért kifejtett zeneszerzői tevékenységéért.



Legutolsó alkotása Madách Mózesének oratóriumvázlata volt, művét már nem tudta teljesen befejezni — a halál kiragadta kezéből a tollat.



ÚJ EMBER, 1973.10.07.:



Meghalt Kiszely Gyula zeneszerző

1973. szeptember 28-án, életének 73. évében elhunyt Kiszely Gyula zeneszerző, a Magyar Népköztársaság Zenei Alapjának tagja, a Magyar Rádió nyugalmazott főrendezője.

Zenei munkásságát a béke eszméje hatotta át. Miséi, operái, oratóriumai közül az utóbbi esztendőkben született ismertebb művei: a XXIII. János pápa emlékére írt Békemise — ezért az Országos Béketanács béke jelvénnyel tüntette ki; a VI. Pál pápának ajánlott Béke-oratórium — a Szentatya ezért a koronázásának 10. évfordulójára veretett ezüstéremmel ajándékozta meg: a Kennedy családnak elküldött Kennedy oratórium, s a Washington című opera, amelynek bemutatásáról Amerikában tárgyalások folynak.

Kiszely Gyula élete utolsó percéig folytatta zeneszerzői munkásságát — Madách Mózesére írt oratóriumát a halála előtti napon fejezte be.



A FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1973. október 13-i számában időskori fotója is szerepel. Ott is a munkaasztal mellett láthatjuk:



„Kiszely Gyula

Gazdag fantáziájú művész fejezte be életét: Kiszely Gyula zeneszerző, szövegíró, rendező. 1900-ban Liptószentmiklóson született. Zeneszerzést Siklós Alberttól tanult. Pályafutása első szakaszában operetteket írt. Sikere volt az Amerika lánya és a Fehér orchideák című operettjeinek, ezeket követte a Miss Ismeretlen, a Jelentem alássan és a rádióban elhangzott Május kisasszony. Egyik-másik műve külföldön is színre-került. A harmincas évek második felétől komoly zenét írt. Csizmás kandúr címmel operát komponált a rádió számára. Elsők között rendezett Ady-estet a rádióban, amelynek 1929-től 1949-ig rendezője volt. Néhány éve nagy sikerrel adták elő Egyenlőség című szatirikus vígoperáját. Élete utolsó szakaszát a béke gondolatának szentelte. Ez csendül ki a XXIII. János pápa emlékére írt miséjéből és a Balássy László szövegére komponált Békeoratóriumából, amelyet VI. Pál pápának is átnyújtott. Madách Mózeséből oratóriumot komponált, ezt a művet még befejezte.



S. V.” (Megj.: Kérdés, hogy a Mózes oratóriumot tényleg befejezte-e.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8552018-06-02 09:46:35

ÚJ EMBER, 1972. augusztus 6. (27. Évfolyam, 32. szám)



AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS JELVÉNYÉVEL TÜNTETTÉK KI KISZELY GYULA ZENESZERZŐT



Az Országos Béketanács Elnöksége hosszú éveken át kifejtett zeneszerzői békemunkájáért, — amely közül kiemelkedik XXIII. János pápa emlékére írt békemiséje — az Országos Béketanács jelvényével tüntette ki Kiszely Gyula zeneszerzőt.



A békejelvényt az Országos Béketanács Elnökségének székházában Pethő Tibor, az Országos Béketanács alelnöke nyújtotta át. Jelen volt Herling Jakab, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető helyettese.



Kiszely Gyula meleg szavakkal köszönte meg a kitüntetést."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8542018-06-01 08:39:49

Kiszely Gyula életművének a feltérképezése hálás feladat lenne egy zenetörténész számára. Csak néhányat említek meg azon darabok közül, ahol zeneszerzőként szerepel.



Az alábbi adatokat az egyes lapok napi vagy heti rádióműsorából ollóztam ki, a bemutatók napját és óraidejét nem tüntetem fel:



ÚJ BARÁZDA, 1933.04.16.:



„[…]Közvetítés a Royal Orfeumból. „Jelentem alássan." Vidám operett két képben. Szövegét írta Benedikt Ilus. Zenéjét szerezte: Kiszely Gyula. […]”



ÚJ BARÁZDA, 1934.07.22.:



„[…]Három egyfelvonásos. 1. Hogy terem a magyar nóta." Írta Köpeczy Boócz Lajos. Zenéjét szerezte Kiszely Gyula. […]”



MAGYARSÁG, 1935.05.19.:



„[…]Hangjátékelőadás a stúdióban. „Május kisasszony.“ Zenés hangjáték három felvonásban. Írta Andai Ernő. Verseket írta és zenéjét szerezte Kiszely Gyula. […]”



FRISS UJSÁG, 1936.04.24.:



„[…]Karrier a „Tükmag“-ban. Operett 2 képben. Zenéjét szerezte: Kiszely Gyula. […]”



FRISS UJSÁG, 1936.12.18.:



„[…]Közvetítés a Debreceni Csokonai-Színházból. A nagy kaland. Operett 2 felvonásban, 8 képben. Szövegét írta: Andai Ernő és Lestyán Sándor. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. […]”



PESTI NAPLÓ, 1937.09.10.:



„ […] A CSATA. Rádiódráma 3 felvonásban. Claude Farrère regénye és Szatmári Jenő fordítása nyomán dramatizálta és rendezi Barsi Ödön. A dalokat szerzette Kiszely Gyula. […]”



KIS UJSÁG, 1939.03.17.:



„ […] Oratórium-est közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. »Assisi Szent Ferenc Oratóriuma.« Két részben, 10 tételben. Szövegét írta és zenéjét szerezte Kiszely Gyula. Közreműködik a Budapesti Hangverseny Zenekar, Rajter Lajos vezénylésével. Az énekkarokat ifj. Stephanidesz Károly tanította be. Beszélő Sala Domokos. […]”



DUNÁNTÚL, 1939.08.20.:



„ »Ez az úr az enyém.« Zenés vígjáték három részben. Írta Szilágyi Ödön. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. Rendező Kiszely Gyula. […]”



DUNÁNTÚL, 1940.11.23.:



„[…]Prózai és zenés részletek a „Henriette“ c. zenés vígjátékból. Szövegét Írta Aszlányi Károly. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. Két zongorán kísér Csanak Béla és Kiszely Gyula. […]



PÉCSI NAPLÓ, 1941.09.20.:



„[…]Donna Diana. Vígjáték három felvonásban. Írta Don Augustin Moreto. Fordította és rádiószínpadra alkalmazta Innocent Vince Ernő. Zenéjét és dalait szerezte Kiszely Gyula. Vezényel Polgár Tibor. Rendező: Kiszely Gyula. […]”



NÉPSZAVA, 1941.10.11.:



Rádióközlemény […] Három mesejátékot mutat be ma este 8 órakor a rádió. Víncze Ottó „Csipkerózsiká"-ját, Polgár Tibor „Hüvelyk Matyi"-ját és Kiszely Gyula „Csizmás kandúr"-ját. […]Kiszely „Csizmás kandúr"-ja kifejezetten rádióvígoperának készült. A romantikus, szerelmes motívumok lírája szatirikus vígoperai motívumokkal keveredik. […]”



SZABAD SZÓ, 1947.07.12.:



„[…]Előadás a Stúdióban. Szombatéji rádiószínház. „Trójában nem lesz háború.“ Színjáték. Irta: Jean Giraudeux. Fordította: Molnár Miklós. Rádióelőadásra átdolgozta: Thurzó Gábor. Kísérőzenéjét szerezte, és összeállította: Kiszely Gyula, Rendező: Apáthi Imre és Várkonyi Zoltán. Hangfelvétel. […]”



… és még csak 1947-nél tartok. Rendezéseit nem is kísérlem meg felsorolni, hiszen azoknak se szeri, se száma.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7182018-06-01 00:41:49

 



214 éve született a nagy orosz zeneszerző, Mihail Ivanovics GLINKA emlékére



(1804.VI.1. – 1857.II.15.)



 



„A NAGY MUZSIKUS“

Színes szovjet filmalkotás



„A Glinkáról szóló új szovjet film ismét egyike azoknak az alkotásoknak, amelyek azt bizonyítják, hogy a zene történetét s általában a kultúra fejlődését is csak abban a küzdelemben lehet mélyen és hitelesen ábrázolni, amelyet az alkotó vív a kifejezés szabadságáért, művészi erejéért, igazságáért; abban a küzdelemben, amely elválaszthatatlanul egybeforr az osztályharccal. Glinka zenéje haragra lobbantja a cárt, elképeszti a finnyás és nemzetietlen arisztokráciát. az orosz nép lelkének legbensőbb megnyilvánulását lefitymáló nemességet, de felgyújtja s harcra lelkesíti az orosz nép legjobbjait, írókat, költőket, zeneszerzőket — Puskint, Gribojedovot, Gogolt, Dargomizsszkijt, Sztaszovot.



A film története — ennek a harcnak a története, fordulói ennek a harcnak fordulóit, élesedését jelentik. Azért nagyszerű, azért magával ragadó. mert sohasem egy önmaga problémáiba zárt s azokkal vég nélkül bajlódó zeneszerző kínlódásait — hanem egy, a népért élő, annak küzdelmeit segíteni akaró, azzal szorosan egybeforrt nagy művész bátor és megalkuvást nem ismerő harcát mutatja be nagyszerű művészi eszközökkel Glinka jelszava — «dicsőség néked nép!» — a film mondanivalóját fejezi ki. A nagy zeneszerző eszét és szívét az a felismerés ragadja meg s viszi előre pályáján, amit egy öreg ezermester jobbágyparaszt fogalmaz meg neki: «Ha a jobbágy szabad lenne, az egész ország képét átformálná».



A film Glinka gazdag és harcos életéből azokat a fordulópontokat emeli ki, amelyek döntően befolyásolták a művész életét és művészetét. Három nagy eseményre épül a film: az «Iván Szuszanyin» opera munkájára. a «Ruszlán» meg születésére s végül a harcokban megerősödő öreg mester nagyszerű tettére: a szimfonikus nemzeti zene megteremtésének első orosz kísérletére. Ebben a három fordulópontban sűrítve látjuk nemcsak Glinkának, de korának és kortársainak életét



Glinka kora az orosz nemzeti kultúra, művészet és irodalom első nagyszerű virágzásának ideje. A film művésziesen mutatja meg, hogy ez a bátor és szárnyaló alkotó — megtanulja ugyan a külföldi nagyoktól mindazt, ami számára szükséges, de félreérthetetlen nyíltsággal és világossággal harcol az orosz nemzeti zenéért A film feltárja, hogy Glinka milyen kapcsolatban állt kora legnagyobbjaival, Puskinnal, Gogollal, Gribojedovval. Az-az összefüggés, amelyet a film feltár, mélyen törvényszerű, igaz összefüggés — a nagy művészek közös küzdelmének, együttes harcának törvénye a nép szabadságáért, fejlődéséért. Gribojedov már a kezdő lépések elején óva inti a művészt, vigyázzon, kár lenne, ha örökös műkedvelő maradna, mint a legtöbb orosz zenei tehetség. Puskin, az ünnepelt, nagy költő, könnyekig meghatottan üdvözli az első igazán orosz operát, a Szuszanyint, a fiatal Dargomizsszkij boldogan szorít kezet a nagy művésszel — s valamennyien együttesen azon fáradoznak, hogy Glinka közös ügyüket, a nemzeti kultúrát sikerre vigye. Ez a közös harc nem csupán a keretét, hanem a tartalmát is megadja a műnek, nem egyszerűen kortársak barátságát, hanem harcostársak küzdelmét látjuk.



Puskin, a «Szuszanyin» bemutatója után mondja ki a cár színházában, hogy: «Először érzem magam e helyen otthon».



Gogol nagyszerű pátosszal és perzselő szenvedéllyel beszél Glinkának az orosz népdalok kifejező erejéről, arról a népről, amely megteremti ezeket a dalokat: «Daltól zeng a végtelen ukrán föld, a Volgán a hajó-vontatók éneklik édes, bús, csodálatos dalaikat, dalolva építi kunyhóját a paraszt. nótaszó mellett jár kézről kézre a tégla, énekszóra nőnek ki a városok a földből! Nekünk ne lenne egy operára való anyagunk?»



A hazaszeretetnek a meleg barátságnak ez a felbecsülhetetlen segítsége ad szárnyakat Glinkának ahhoz, hogy hozzákezdjen munkájához s győzelmesen be is fejezze azt. De a barátok és harcostársak önzetlen és nyíltszívű odaadásán túl Glinka egy még mélyebb forrásból merít — a nép életéből.



A film egyik legnagyobb érdeme éppen az, hogy megmutatja — minden egyes nagyobb munkánál az alapgondolatot a nép adja Glinkának, a nép, amely bánatát és örömét dalban fejezi ki, a nép, amelyről egy élet tapasztalatát foglalva össze, igy beszél a művész- „Én mindig tudtam, hogy az igazi zenét a nép alkotja és mi zeneszerzők csupán formába öntjük”



Glinka már fiatal zeneszerző korában megérzi nemcsak hivatásának, hanem e hivatás eszmeiségének fontosságát A hatalmas pétervári árvíz idején, a csónakon átcsapó hullámok erejét legyőző parasztok énekére figyel, itáliai utazása során pedig még jobban megerősödik igazában — a nép zenéjének nagyszerűségében, erejében. A velencei lagúnák tűzijátékos forgatagában Meyerbeerrel és Berliozza! ü! egy asztalnál. Itt mondja ki Meyerbeer a maga kozmopolita tételét: «Csak kétféle zene van, jó és rossz. A művészetnek nincs hazája.» S Berlioz válaszát — «csak abban az esetben, ha a művésznek sincs hazája» — Glinka a felcsendülő csodálatosan szép olasz dal hallatára még meg is erősíti: «Ennek a dalnak van hazája, tisztelt Meyerbeer úr! Ez az igazi Itália hangja»



De a nagy élményt, a döntő lökést, az elhatározó szándékot hazatérve kapja meg. Glinkát megrázzák s magasba emelik azok az élmények, amelyek a nép csodálatos alkotóerejét mutatják, amelyet még az elnyomatás sem tud teljesen visszafojtani.



Glinka első nagy sikerei egyúttal a cári elnyomás elleni harc kezdeteit is jelentik. Első operáját, a «Szuszanyint» maga a cár ellenőrzi, ő rendeli ki hozzá a szövegírót, ő adja meg az opera címét. — «Életünket a cárért» — s személyesen nézi végig az első előadást. Aligha kérdezhet a cár jellemzőbbet Zsukovszkijtól, amikor először terjesztik elébe az opera elképzelését: «Puskinnak ehhez nincs semmi köze?» Miklós cár itt nem egyszerűen saját félelmét, minden haladástól való rettegését jellemzi, hanem világosan megmutatja Puskin szerepét is a forradalmi-demokratikus mozgalmakban. Am Puskinnak mindehhez köze van, mint ahogy köze van az új, a készülő nagyszerű műhöz az ő verses elbeszéléséből kiboruló «Ruszlánhoz» is. Glinka ekkorra már felkészült a harc vállalására. Puskin mutatja itt is az utat; «Életünket a cárért? — mondja —... jobb lenne: életünk a cár nélkül».

Puskint megölték a cár bérencei — de Glinka Puskin szavaival szívében indul országjáró kőrútjára, hogy összegyűjtse a népek dalait, a soknyelvű haza minden ritmusát készülő, új művéhez, a Ruszlánhoz. Zenei forrást keres? A zene óceánját találja!



A színekben gazdag film legszebb jelenetei közé tartoznak a vásári forgatag vidám, dalokkal, tánccal teljes képei. Glinka szinte habzsolja a nagyszerű élmény) — a nép teli szívvel, gazdagon ömlő dalos kedvét, játékos mulatságait. Oroszok és grúzok, ukránok és kaukázusiak — a hatalmas ország minden részéből összesereglett népek dalai csendülnek fel, hogy újból és újból bizonyítsák Glinkának, amit már úgyis régen tudott — csak a népről és a népnek szóló zene az igazi zene. A nagy műhöz itt is megkapja a legnagyobb segítséget — a dallamok bőven ömlő folyamát. Bátorságánál csak munkakedve nagyobb — nekilát a munkához. Hatesztendei küzdelem után megszületett a nagy alkotás. .



Ám a «Ruszlán» megbukik. A cár, akit feldühít a Puskinra való emlékezés az opera kezdetén, otthagyja az előadást s az udvaroncok, mint süllyedő hajóról a patkányok, hanyatt-homlok menekülnek uruk nyomában. S Glinka mégsem marad magára — szegényen, gondokkal küzdve, de barátaitól támogatva harcol tovább az orosz, nemzeti zenéért, a népért, amely felemelte őt. s akit ő is felemelt.



A film bővelkedik feledhetetlen jelenetekben.



Akár a Liszt Ferenccel való találkozás, akár a befejezett Ruszlán partitúrájának elolvasása, amikor a mester az elromlott zongorán már nem is tudja lejátszani s csak olvasva mutatja be barátjának Dargomizsszkijnek, akár a csodálatosan szép zárójelenet, amikor Szevasztopol védői az öreg Glinkát ünnepelve, az ő indulóját énekük a hősi menetben — mindezek azt bizonyítják,a nagy művész élete eltéphetetlenül egybeforrt a néppel s azokkal, akik, a nép ügyét akarják szolgálni.



Az életrajz-filmeket általában az a veszély fenyegeti, hogy nem tudják ábrázolni az életet, csak illusztrálják, hogy az események menete vagy túlságosan egy pont köré sűrűsödik, vagy nagyon szétomlik s ennek következtében az eszmei mondanivaló nem, alkotja művészi gerincét is a filmnek. «A nagy muzsikus» rendezője, Alekszandrov. példát mutat arra, hogyan kell a világos eszmei mondanivalót világos művészi kompozícióval kifejezni. Glinka élete — a nép és a művészet közös igazságát kereső és megtaláló zeneszerző élete, nemcsak a maga mozgalmasságában, győzelmeiben és kudarcaiban, hanem a maga szenvedélyességében erejében, nagyszerűségében is megmutatkozik előttünk.



A rendező kiváló munkáját, a rendezés eszmei-művészi mélységét nagyszerűen támasztja alá, egészíti ki és fejleszti tovább a színészek, az operatőr munkája. Szmirnov, Glinka szerepében, nemcsak a nagy művészt, de a nagy embert is bemutatja, akinek egyéni élete, egyéni sorsa, művészetének, a népnek van alárendelve. Egyszerű s mégis megrendítő eszközökkel fejezi ki például a nagy művész honvágyát. hazaszeretetét: torkot fojtogató keserűsége a lagúnák színes és forgatagos világában kitör belőle, szinte eltorzítva arcát, de ez az arc kisimul, tele lesz derűvel. vidámsággal, nyugatommal, amikor a művész orosz földre lép. Nagyszerű színész — Duraszov — játssza Puskint, az orosz nép csodálatos költőjét. Egy-egy mondata, mozdulata, arcjátéka, az a pillanat, amikor nagy versének, az «Emlékművem»-nek sorait szavalja — feledhetetlen. Meghatóan egyszerű és kedves Orlova, Glinka húgának szerepében De különösképpen kiváló munkát végzett a főoperatőr, a sokszoros Sztálin-díjas Tissze. Felvételei szinte elkápráztatják az embert, a legkülönbözőbb világokban és hangulatokban tud eleven étetet teremteni, nemcsak mozgalmassá, de rendkívül széppé is varázsolja a film egyes jeleneteit. A velencei karnevál színes áradata tökéletesen más. mint az orosz vásár dalban és táncban gazdag forgataga, az operatőr itt a mozgalmasságon túl megragadta a nemzeti sajátosságokat. Szépek és hatásosak az operajelenetek, megrázó a pétervári árvíz képe, a jobbágyarcok sorozata, (akik, amikor a cár kijelenti, hogy isten akarata ellen már ő sem tehet semmit), teljes erejük megfeszítésével azon dolgoznak, hogy mentsék, ami menthető, hogy megmásítsák «Isten rendelését.»



A felvételek, amelyek tökéletes összhangban vannak a film eszmei mondanivalójával, a rendezői és színészi munkával — sok tanulságot szolgáltathatnak filmgyártásunk számára is.

 



A «Nagy muzsikus» a szovjet filmművészet új sikerét mutatja. Megismerteti népünkkel az orosz nemzeti kultúráért vívott évszázados harc egy kiemelkedő részletét, fontos állomását.”

 



Aczél Tamás (1921-1994) író, újságíró [megj., A.]



SZABAD NÉP, 1953. III. 24. (11/83)



*



Aczél Tamás filmkritikája – a kornak megfelelően – erősen vonalas. Glinka életéről szóló film jó volt. Glinka zenéje, azóta is a kedvenceim közé tartozik.( megj.,A.)


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14122018-05-31 10:58:08

E két rádiójáték szerepel ugyan a Kemény Egonról szóló Wikiépdia-ismertetőben, de nem tudom, hogy az itt idézett részletek szerepelnek-e már e topikban:



Szabad Szó Rádióműsor melléklete, 1947.04.07.-13-ig:



Hétfő, április 7., Budapest I

[…]



17.10: Előadás a Stúdióban. „Vízimalom“. Rádiójáték Juhász  Gyula emlékezetére. Írta Sőtér István. Zenéjét szerzette Kemény Egon. Közreműködik Warga Lívia, Rösler Endre és a háziegyüttes. Rendező: Kiszely Gyula.

Személyek: író — Baló Elemér; Anna — Szörényi Éva; Karinthy — Kőváry Gyula; Kosztolányi — Vándory  Gusztáv; Somlyó Zoltán — Lázár Tihamér; Osváth Ernő — Gellért Lajos; Főúr — Tassy András; Két ápolónő: Orbán Viola éa Haraszti Mici; Házfőnök — Pataky József; Főhadnagy — Pálóczy László; Öltöztetőnő — Oláh Böske; Anya — Gazdy Aranka; Ifjú költő — Takács Miklós.[…]”



Szabad Nép, 1949.04.29.:



Kedd, május 3., Kossuth Rádió



 […]

21.25: Megállt az idő. Rádiójáték. Idegen ötletből írta Thurzó Gábor. Zenéjét Amadé László verseire szerzette Kemény Egon. Rendező Szendrő József. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8532018-05-31 05:52:24

PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP, 1938.03.16. / 62. SZÁM



Kiszely Gyula »Róma«-szvitjének bemutatója. A budapesti rádió bemutatta a liptói származású Kiszely Gyulának öt tételből álló, grandiózus Róma-szvitjét. A kiváló fiatal zeneköltő, aki néhány neves operettnek eredetien magyar és invenciózus muzsikájával tette ismertté a nevét, újabban csak komoly zenét művel. Legutóbb Kállay Miklós Godivá-jához írt kísérőzenét, amely a budapesti sajtóban osztatlan elismerést aratott. Nagyszabású Róma-szvitje tagadhatatlanul a legutóbbi évek egyik legeredetibb magyar zenei alkotása és ezzel az opuszával Kiszely Gyula az új magyar zeneköltők első sorába jutott. A szvit Vatikán című első tételében felcsendül a pápai székhely Szent Péter-templomos pompájának ünnepélyes hangja. Egy mély hittel teli világ ütközik össze a feltörő örök alvilági erőkkel, és a zenében lenyűgözően érzékeltetett harcban győz a mindenható hitnek megbékítő és fenséges ereje. Kiszely Gyula nem a szokványos egyházi zene módszerével él, de teljesen eredetien és ezért meggyőzően hangsúlyozza ki vallásos elmerülését. A második tétel, a Katakombák, felidézik Róma őskeresztény világát. Egy bús sirám vonul végig ezen a tételen, melynek erejéből éltetően kihajt az isteni remény békevirága. Ezt a hatásos rövid tételt felváltja a harmadik tételnek, a Tiberisnek világias hangja. A mindvégig egyénien hangszerelt szvitnek zenekari szempontból ez a legbravúrosabb része és Rajter Lajos, aki a Budapesti Hangverseny-Zenekart vezényelte, maradéktalanul hozta ki itt is a zeneszerző elgondolásait. Az utolsó előtti részben megelevenedik a Colosseo holdfényes monumentalitása. Kiszely Gyula ebbe a tételbe megint új hangot vitt, egyéni líráját. Az utolsó tételben, a Kapitólium-ban, felcsendül a diadalmas Róma egész ereje. A zenekart vezénylő Rajter Lajos teljes munkát végzett. A fiatal karmester nagyszerűen élte bele magát Kiszely zenéjébe, és kihozta a remekül és egyénien hangszerelt partitúra legrejtettebb szépségeit is. Kiszely Gyula kompozíciója oly hatalmas sikert aratott, hogy számos külföldi állomás lekötötte és így rövidesen külföldön is új híveket és nagy megbecsülést fog szerezni az új magyar muzsikának. (E. V.)”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8522018-05-31 05:47:09

SZÍNHÁZI ÉLET, 1931/28. SZÁM:



NYÁRI TERVEK

K. Halász Gyula és Kiszely Gyula, a Stúdió rendezői, akiknek „Fehér orchideák" című darabját épp   most adták elő Drezdában,  nyári terveikről beszélgetnek.

— Arra gondolok, — mondja K. Halász — hogy a nyarat Párizsban töltöm. Mit gondolsz, mennyibe kerül?

— Semmibe — feleli Kiszely Gyula.

— Hogy-hogy semmibe?

—Na hallod? Párizsra gondolni igazán nem kerül semmibe.” :)


Joseph Haydn • 4652018-05-31 00:41:12

HAYDN emlékére, aki 209 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Bécsben.



(1732.III.31. – 1809.V.31.)

 



"A XVIII. század derekán – alábbi történetünk idejében – Európa szerte közkedvelt volt az olasz opera. Minden nagyobb városban arra törekedtek, hogy olasz operatársulatot szervezzenek, olasz operaénekeseket, énekmestereket szerződtessenek. Így volt ez Bécsben is, ahol Porpora volt a legkeresettebb énekmester. Aki énekes akart lenni, az mind felkereste a hírneves maestrót. De csak azok részesülhettek abban a kegyben, hogy nála tanulhattak, akinek nemcsak jó hangjuk, hanem tömött erszényük is volt. Az énekhang kitűnő mestere szerette, ha kivételes hozzáértését nemcsak szavakban, hanem aranyakban is elismerték. A bécsi énekesek körében Porpora neve fogalom volt. Afféle zenei nagyhatalom szerepét játszotta, akinek könyörtelenül szigorú kritikája előtt kevesen állták meg helyüket. Csak növelte félelmetes tekintélyét, hogy meglehetősen szeszélyes, sőt mondhatni bogaras ember volt, aki hirtelen haragjában goromba szidalmakra fakadt és nem átallotta ütlegekkel is alátámasztani a maga igazát. Így azután rettegett zenei óriásnak tartották, akitől sokan féltek.



Porpora különc agglegény volt. Egy ízben lakásán megjelent egy cifrálkodva öltöző, túl önérzetes fiatalember, aki kezdő létére máris a tenoristák gyöngyének képzelte magát. Mint annyi más, ő is éneket akart tanulni a híres maestrónál. Porpora egy operaária kottáját adta kezébe. A tenorista jelölt várta, hogy a mester a zongorához ül és kíséri őt. De Porpora bement a másikszobába s az énekes a nyitott ajtón keresztül egy kopottan öltözött, sovány fiatalembert pillantott meg, aki seprűvel és lapáttal kezében láthatólag takarított. Ez magában véve még nem lett volna meglepő, hiszen a híres olasz bizonyára megengedhette magának azt a fényűzést, hogy inast tartson. A nevezett fiatalember a seprűt letéve kefét vett elő, s fényesíteni kezdte a maestro cipőjét. Porpora mondott neki valamit olaszul, amit az énekes nem hallott. Ami ezután következett, azt meg egyszerűen nem értette. Az inas ugyanis letette a cipőkefét, átjött a szobába, illedelmesen köszönt és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, leült a zongorához.



Az előbb még söpört és cipőt tisztított, most meg zongorázni akar? – kérdezte magában a tenorista megütközve. Sértődötten állapította meg, hogy a mester az inasával kísérteti őt zongorán. De nem volt rá idő, hogy véleményét megmondja, mert Porpora intett, s már kezdődött is az ária előjátéka. Az inas meglepően jól zongorázott. Sőt mondhatni: feltűnően jól!



A tenorista belekezdett szólamába. Kellemes hangja volt, de zenei érzék dolgában úgy látszik nem elégítette ki a maestrót, mert az egyre gyakrabban húzta fel szemöldökét. Homlokát ráncolta s időnként szisszent egyet, mint akinek a lábára léptek. Egyszer az-után az énekes olyan súlyos ritmushibát vétett, hogy Porpora türelmetlenül rákiáltott:



― Hagyja abba, kérem!



Majd magyarázni kezdte, hogy miért volt rossz a ritmus. Az énekes, ahelyett, hogy megfogadta volna a jó tanácsot, semmiképpen nem akarta vállalni a nyilvánvalóan elkövetett tévedést. Végül is ráfogta a zongorakísérőre a hibát.



Több sem kellett a hirtelen haragú olasz mesternek, paprikavörös lett s csak úgy dőlt belőle a szidalom – olaszul, németül, ahogyan éppen eszébe jutott.



― Hogy meri sértegetni az én kitűnő segédemet? Maga senki! Tudja meg, hogy ennek a fiatalembernek a kisujjában több van, mint magának a fejében!



Az énekes nem hagyta magát. Tovább vitatkozott. Ezzel azután végleg betelt a mérték. Porpora bensejében a haragnak hatalmas vihara támadt.



― Mit? Még maga mer velem vitatkozni? Maga semmirekellő! Maga zenei törpe!



Ekkor már karja magasba lendült, hogy megüsse a tenoristát. A zongoránál ülő csendes, szerény fiatalembernek köszönhető, hogy a „zenei törpe” ép bőrrel menekült meg a dühöngő „óriás” barlangjából.



A történet kiegészítéseképpen még csak annyit, hogy a Porporánál inaskodó, kopott öltözékű, de kitűnően zongorázó szerény fiatalember Joseph Haydn volt."



 



Péterffy Ida: „Kis történetek nagy zeneszerzőkről.”



Móra Ferenc Könyvkiadó



1959.


A nap képe • 20592018-05-30 12:41:46

KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE, aki ma lenne 66 éves: de szomorú, lassan két éve már, hogy nincs közöttünk!



(1952. május 30. – 2016. november 5.)



*



Fazekas Gergely tudósítása egy 2005-ös Kocsis-Ránki hangversenyről (részlet):



… „Kocsis Zoltán társaságában Ránki Dezső lépett a színpadra. Liszt: A-dúr zongoraversenye Ránki régi kedvence, s talán a szólista és a mű közötti intim viszonynak volt köszönhető az előadás hallatlan intenzitása. Ránki a tőle megszokott magabiztossággal és poézissel játszott, ám amikor arra volt szükség, hihetetlen erővel ragadta meg a zongorát. Kiegyenlített hangzásélményt nyújtott a zongora és a zenekar együttese, Kocsis érzékenyen kísérte Ránkit - a két nagyszerű művész sikerrel mentette meg az estét. …”



MUZSIKA, 2005.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7172018-05-30 07:38:16

135 éve, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Arányi jelly”



Arányi Jelly hegedűművész



Budapest, 1883.05.30. – Firenze, 1966.03.30.



Rá emlékezve idézem az alábbiakat:



„(Magyar művésznő sikere Stájerországban.) Kiváló sikerrel érkezik hír Stájerországból, amelyet egy tizennégy esztendős, fiatal hegedűművésznő, Arányi Jelly, dr Arányi Taksony fővárosi rendőrtanácsos leánya aratott Cilliben, a stájer fővárosban. A művésznő Hubay Jenő legtehetségesebb tanítványa és büszkesége az országos zeneakadémiának, amelyet ez idén fog elvégezni. A kis városnak mintegy tizenhétezernyi lakosságát szlovének és németek teszik, akik örök időktől fogva a legelkeseredettebb ellenségei egymásnak, annyira, hogy mindenkinek külön temploma van. A művésznő a szlovének felkérésére egyik vasárnap az ünnepi istentisztelet alatt eljátszotta Bachnak Air-jét és Schumann Träumerei–ét, és oly óriási hatást keltett, hogy másnap az egész város csak róla beszélt. Nagyon megirigyelték ezt a németek s nagy deputációban járultak hozzá, hogy legközelebb az ő templomukban játsszék, de ő már ekkor a szlovénekhez ígérkezett. Így aztán megtörtént az a hihetetlen eset, hogy a szlovén templomot zsúfolásig megtöltötték a németek. Így a fiatal magyar művésznő bűvös játékával kiegyenlítette az ellentéteket, amelyek két nemzet fiait régóta keserítették. […]



PESTI HÍRLAP, 1907.08.11.



*



„[…] Ismeretes, hogy Bartók a két hegedű-zongora szonátát Arányi Jellynek, az Európa-hírű Hubay-tanítványnak (1893-1966) komponálta és ajánlotta. Számos levél tanúsítja, hogy Bartók már zeneakadémiai éveitől kezdve jó kapcsolatban állott az Arányi családdal. Édesanyjának írta 1902 novemberében: „[...] ez az Arányi família igen érdekes: először mert közeli rokonságban van Joachimmal [...] másodszor mert ebben a családban soha német szó nem hangzik fel. Ebben a tekintetben talán nincs párjuk Budapesten.“ A három Arányi-lányból Adila és Jelly hegedűsként, Hortenzia pedig kiváló zongoraművészként írta be nevét a húszas-harmincas évek európai zeneéletének történetébe. Eleinte Hortenziával alakult ki Bartóknak bensőségesebb barátsága, de kapcsolatuk mögött ott áll az idealizált Jelly alakja. Az iránta táplált érzelem egyfajta Geyer Stefi-élményre emlékeztető mozzanat, amely Bartókot új művek komponálására ösztönözte. A később Londonban élő három Arányi lánnyal való kapcsolat azért is fontos életrajzi szál, mert elősegítette Bartók megjelenését az angol zeneéletben. Az első szonáta 1922. februári londoni sikere után április 8-án volt az az emlékezetes házi koncert a Revue Musicale főszerkesztője, Henry Pruniéres párizsi lakásán, ahol Jelly csodálatos játékával bemutatták a művet, s ahol — miként Bartók írta édesanyjának - „a világ legelső komponistáinak több mint a fele jelen volt, [...] ”.



Részlet KÁRPÁTI JÁNOS: PÁRKOMPOZÍCIÓK A BARTÓKI ÉLETMŰBEN c. dolgozatából



Képtalálat a következőre: „Arányi jelly”



Bartók az Arányi testvérpárral, Jellyvel és Adilával Londonban (1922)



*



„Kitüntetett magyar művésznő. A hagyományos rendjel-eső, amely VI. György király hivatalos születésnapját kísérni szokta, ezúttal csak két zeneművész számára hozott kitüntetést. Az egyik közülük magyar: Arányi Jelly, a Londonban élő híres hegedűművésznő, aki az angol birodalom érdemrendjét kapta kiváló közszolgálatai jutalmául. Arányi Jelly a háború alatt nagyon sokat játszott jótékony célra. Különösen sikeresek voltak az angol székesegyházakban tartott hegedűhangversenyei.“



KIS UJSÁG, 1946.07.04.



Jelly D'Arányi plays Hubay : Poemes hongroises Op.27, No.6.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8512018-05-29 10:27:38

Még mindig a "Fehér orchideák"-ról:



ESTI KURIR, 1931.02.22.:



Fehér orchideák

K. Halász Gyula és Kiszely Gyula operettje a Városi Színházban



[…] A budapesti Stúdió leadóállomása hosszú idő óta engedelmes és végtelenül szorgalmas szócsöve a rádió két ifjú háziköltőjének, és a «Fehér orchideák» egyes részletei, jelenetei és zeneszámai kitűnő művészek interpretálásában és gramofonlemezek hangjaiban egyaránt fáradhatatlan szórakoztatói a rádióhallgatók egyre növekvő óriási táborának.



Ilyenformán a nagyközönség a ma esti premieren kedves ismerősként fogja üdvözölhetni a «Fehér orchideák»-at, […] Meglepetés mindenekelőtt a színház részéről, amely a szép és hatásos színpadi képeknek és az originális rendezői ötleteknek valóságos halmozásával állította ki az új rezsim első újdonságát és meglepetés a szövegíró részéről, aki a titokzatosan szép kémnő körül bonyolódó romantikus történetét érdekesen, meglepő fordulatokkal, sőt a második felvonásban egyenesen izgalmasan tudja elbeszélni.



Kiszely Gyula muzsikája a rádióhallgatók előtt nem szorul bővebb ismertetésre, az «Odamegyünk, hol forrón süt a nap», az «A mi Pestünk a legszebb» és a «Fehér orchideák» kezdetű slágereket már a premier elölt is jól ismeri a közönség. A fiatal zeneszerző — akinek egyébként évekkel ezelőtt «Amerika leánya» címmel már ment egy operettje a Városi Színházban — a «Fehér orchideák» partitúrájában kissé túlozta az izgalomtól mentes, elegáns egyszerűséget. Képzett muzsikus, aki azonban dallamvezetésében és zenekarában kerüli a merészebb színeket és mindazt, ami nyugtalanító, — lehetséges, hogy éppen ezért lesz nagy sikere muzsikájának, amely mindazonáltal kellemes és fülbemászó. A ma esti premieren, ahol Dol Dauber híres bécsi dzseszbendje is beül a zenekarba, és az orkesztert különleges hanghatásokkal fogja feldíszíteni, mindenesetre még hatásosabb lesz a muzsika, mint a tegnapesti főpróbán volt.



A színház előadása, Sík Rezső és Keleti Márton rendezők vezetésével, helyenkint szinte szemkápráztatóan pazar. Lábass Juci ezúttal nemcsak dekoratív szépségével és ragyogó toalettjeivel arat sikert, de énekével és játékával is — drámai színpadon sem lehetett volna alkalmasabb szereplőt találni a kifürkészhetetlen olasz nő megszemélyesítésére, akiről az utolsó pillanatokig nem lehet tudni, hogy valóban kémnő-e, vagy csak tehetetlen eszköze annak a sötét szervezetnek, amelynek hálójába került. Méltó partnere a magyar huszárkapitány szerepében Szedő Miklós, aki talpig úr, katona és egyben szerelmes hős, gyönyörű hangjáról ezúttal talán fölösleges megemlékezni. Kun Magda pajzánsága, kedvessége, eredeti humora élettel tölti meg a színpadot; Szirmai Imre szinte klasszikus tábornoka, Horti Sándor jó maszkja és kitűnő figurája, Érczkövy, Várnai jókedve, Jákó sötét és groteszk rejtelmessége mind egy-egy jelentékeny szála a sikernek.



A megragadóan szép első felvonásbeli díszletet és a görlök kosztümjeit Paris Ila, a többit Baumöhl Artúr tervezte művészi ízléssel. Külön dicséretet érdemel Donáth Jenő, a külföldön is ismert és népszerű magyar karmester, aki a zenekar vezetését csak néhány nap előtt vette át és betanításával rendkívüli munkát végzett.

(—szvm —)”



Fehér orchideák - az operett címadó dala, énekli: Szedő Miklós



"Fehér orchideák, ó én szerelmes álmom

Rejtett fehér virágom: fehér orchideák.

Fehér orchideák, ó, hogy csábíttok engem

Nem szabad mást szeretnem, csak az orchideát.

Ha vörös a szirma nem az én virágom már

Ablakomba nyílna oly perzselőn a nyár.

Fehér orchideák titkon reátok bízom

Mikor a párom hívom, kit a lelkem vár.

Szeretnék csak egyszer szeretni

Mámorosan járni, szerelemre várni.

Szeretném csak egyszer feledni

Fehér orchideák szomorú illatát !

Szerelmesen már hiába int az élet

Hiába kábít, hiába csábít, téved !

Szívem így hogy tudja feledni?

FEHÉR ORCHIDEÁK szomorú illatát !”



És ugyanaz Pere János előadásában.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14102018-05-29 09:54:22

Tanulmányozom Kemény Egon ismét megújult – és rendkívül informatív – honlapját. Minden elismerésem a honlap létrehozójának! Komoly hiányosságot szüntetett meg ezzel.



Kemény Egon kisoperettjei között látom az „Éva és a férfiak”, valamint a  „Kiigényelt szerelem” címűt. Kíváncsi voltam, mit írt ezekről a sajtó. A következő rövidhíreket találtam /Ha az alább idézett cikkek valamilyen formában már szerepelnek e topikban, úgy elnézést kérek, de inkább többször, mint egyszer sem. HIFISZI-ek /hiányos figyelem-szindrómások/ számára kifejezetten hasznos az ismétlés. :) /:



Kossuth Népe, 1946.01.01.:



Bemutató a Royal Varietében

,Éva és a férfiak“


„Ez a műsor már az én névjegyem“ — így nyilatkozott Ehrenthal Teddy igazgató a Royal Varieté új műsoráról. Nos, e névjeggyel, amelyen az „Éva és a férfiak“ revücím áll, elegánsan mutatkozik be a pesti „revükirály“. Bár hiányzottak a beígért párisi attrakciók, de láttuk oly artisták munkáját — Trio Carolinas, Oriental Brothers —, akiket Paris is szívesen megtapsolna, ha ugyebár nem meredezne ez elé napjainkban néhány akadály. S mivel ez megfordítva is áll, a műsor hazai eledelekkel táplált, zsírral, cukorral, helyenként vitaminnal, nem jegyrendszer alapján. Trojanoff Faust-balettábrándja színes, mutatós koreográfia, jó szólistákkal. A Chappy-zenekar a „Téli szerenád“ számaival a Glenn Miller-i ormokra tekintget és újdonságot jelent. Társai: Susy Martell és Dianna Clayton. S mivel a mosoly szüksége sosem volt annyira gyötrő, mint éppen manapság, — Herczeg-Komlós, Pártos Gusztáv, Keleti László, Peti Sándor, Lugosi György, Antalffy József, Kardos Magda — vonulnak fel a szénsavazott tréfákban és bohózatokban. Az „Éva és a férfiak“ című kis operett valóban „kisoperett", de gusztusosan ízesíti a finom Kelemen Éva, Gozmány György és a mulatságos Rátonyi Róbert. Rendező: Szabolcs Ernő.”



Kis Ujság, 1946.02.02.:



MŰVÉSZETI HIREK

[…]



Pénteken (február 8-án) nyilvános ingyenes főpróbán mulatja be Konfetti című új műsorát a Royal Varieté. Méltóan a címhez, színes, változatos, vidám. Az új műsort Chappy 15 tagú zenekara kíséri végig. A műsor gerince a „Kiigényelt szerelem“ című kisoperett. Meglepetésnek számít Kocsis Judit, az új koloratúrcsoda bemutatkozása. A premiert szombaton tartják meg.



Kemény Egon neve – mint oly sokszor – természetesen itt sem szerepel. Nem tudom ennek okát. A zeneszerzőből feltehetően annyira hiányzott a hiúság, oly természetes volt számára Istentől kapott, rendkívüli tehetsége, hogy ezt a személyét érintő, apró (?) figyelmetlenséget észre sem vette, vagy teljes mértékben lényegtelennek tartotta.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7162018-05-29 08:00:55

Képtalálat a következőre: „Balakirev”



Mily Alexeyevich Balakirev: Overture on 3 Russian Themes


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7152018-05-29 00:54:01

 



108 éve hunyt el Milij Alexejevics BALAKIREV orosz zeneszerző, az „Ötök” megalapítója.



 



Balakirev halála (1837-1910)



(A Pesti Hírlap tudósítása)



 



A napokban meghalt Péterváron hetvenhárom éves korában Balakirev orosz komponista, Glinka után a legnemzetibb orosz zeneköltő. Az ő művészi ideálja is a nemzeti művészet megalkotása volt. Ami Glinka működésében befejezetlen maradt, azt Balakirev valósította meg. Az ifjú orosz komponisták az Ő gyámkodásával szövetkeztek a moszkvai "Kucska" nevű körben, közös művészi feladatokra. A zenei élet minden ágában fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. Művei (szimfóniák, zenekari költemények, kamarazene kompozíciók) bejárták az egész világot. Művészetének légfőbb jellemvonása: erős, sokszor féktelen nemzetiessége s ez magyarázza meg, hogy munkái külföldön is érdeklődésre és szíves fogadtatásra találtak.



Az agg költő (!), már évek óta teljes visszavonultságban élt.



BUDAPESTI HÍRLAP, 1910. június 5. (30. Évfolyam, 133. szám)


A nap képe • 20572018-05-28 13:38:57

 



„A ZENE” 1928. április 1-én megjelent (IX. Évfolyam) 12. számában ez olvasható:



Svéd Sándor, a Zeneművészeti Főiskola operai tanszakát végző Szabados tanítvány hősbaritonjának átható erejű, nemes zengésű orgánuma a legfinomabb árnyalatokra is képes. Technikai készültsége, átfontolt és átérzett előadása minden ízében művészi. Tizenhat szereppel indul a nehéz énekesi pályára, amely bizonyára nagy sikerekkel fogja jutalmazni ritka tehetségét. (Budapest, 1928.IV.1.)



Svéd Sándor: Stradivári dal



Kálmán Imre - Harsányi Zsolt: Cigányprímás c. operettjéből


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7132018-05-28 13:14:01

Képtalálat a következőre: „Boccherini”



213 évvel ezelőtt hunyt el LUIGI BOCCHERINI.

 



Luigi BOCCHERINI olasz zeneszerző 1743.február 19-én született Luccában.



Vanuccinak volt a tanítványa, Rómába, Párisba s végül Madridba ment, ahol az udvar előtt nagy tekintélyben állott. Spanyol udvari karmester lett Madridban, ahol 1805. május 28-án hunyt el. Virtuóz csellista volt, mint zeneszerző – kétségtelenül az újítók sorába számítható – a triónak először adott szilárd jelleget. Rengeteg kamara-művén (vonósnégyesek, ötösök, triók stb.) kívül két oratóriumot s az egyház számára egy Stabat matert írt. Kitűnő szerzeményei annak-idején igen kedveltek voltak, egy népszerű menüett kivételével ma már letűntek a műsorokról.



Boccherini nagy hírnévnek örvendett, Joseph Haydn-nal szoros baráti viszonyban volt. II Frigyes Vilmos porosz királytól nyugdíjat nyert oly föltétel alatt, hogy évente néhány quartettet és quintettet küld Berlinbe. (Ahol 1787-1797-ig szolgálatában is állott).



Boccherini művei a zenei klasszicizmus nagy korszakának előhírnöke, s könnyed szellemességükkel, behízelgő dallamosságukkal, s érzelmi kifejezésében érzékenységükkel vívott ki magának előkelő helyet a XVIII. század zenéjében.  



*



Luigi Boccherini hamvait Madrid egyik templomából szülővárosába: Lucca-bа szállították. A hamvakat, amelyek egy évszázadnál hosszabb ideig voltak Madridban, most a Szent Ferenc történelmi nevezetességű templomában fogják elhelyezni. A nagy olasz komponista szülőházát most fedezték fel a San Salvatore-piazzán, ahová áthelyezték azt a márványtáblát is, amely eddig tévesen a Via della Dogana falát ékesítette. (ZENE, 1927. 4. szám.)



*



Luigi Boccherini XVIII. századi neves olasz zeneszerző eddig elveszettnek hitt oratóriumát most megtalálták a milánói konzervatórium könyvtárának kézirattárában. Az oratórium szövegét Metastasio írta. A zeneszerzőnek másik ismert vallásos műve egy nagyhatású «Stabat Mater.»



(ÚJ EMBER, 1960.VI.26. 16/26)



Stabat Mater Boccherini completo


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8502018-05-28 08:59:18

Majd néhány évvel később ...



ESTI KURIR, 1931.02.21.:



"A függöny mögött



[…]



KÉT ÚJ SZERZŐ a Városi Színházban.  Az egyik K. Halász Gyula, a librettista, a másik Kiszely Gyula, a komponista, mindkettőjük operettje a Fehér orchideák, amely szombaton este kerül először színre a Tisza Kálmán-téri hatalmas színházban.

A két szerző stúdióbeli ember. Az egyik, a librettista, rendező, a másik, Kiszely, «minden», aki, ha a helyzet úgy kívánja, speaker, karmester, figyelő, rendező, próbaellenőrző, műsorrevidiáló, időjárást jelentő, vízállást bemondó magyar és német nyelven, mikrofon-inspektor, gramofon- kezelő, szóval mondom: minden.

A Fehér orchideák
viszont olyan operett, amelynek ragyogó slágereit a legtöbben ismerik, hiszen több mint negyedmillió rádióhallgató hallgatta már a nagy duettet, a valcert, a primadonna belépőjét s a tangót rádión keresztül.

A szerzők ezt mondják:

— Ha csak a pesti rádióhallgatók fele eljön megnézni az operettet, már az is elég. Arról nem is beszélünk, hogy talán néhányan a külföldiek közül is eljönnek, akik nem egyszer hallották a népszerű dalok mellett a speaker ajkáról a bejelentést:

„Tangó a Fehér orchideák című operettből — írta K. Halász Gyula és Kiszely Gyula.”



*



KISZELY GYULA, a finom modorú, úri és mindig jól vasalt komponista, a világ legudvariasabb embere. Egy hangos szó még nem jött ki a száján.  Szordínóval beszél, és ha haragszik, szordínóval kiabál.

Annak idején az állatkerti közvetítésnél segédkezett Hegedűs Tibornak. És amikor az oroszlán rettenetes hangjával beleordított a mikrofonba, Kiszely csendesen odaszólt az állatok arany sörényű uralkodójának:

— Ha szabadna, egy kicsit halkabban...
” :)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8492018-05-28 08:45:20

Kiszely Gyula először jelenik meg a „nyilvánosság" előtt ….



 AZ EST, 1924.05.18.:



          „Amerika lánya. (Bemutató a Városi Színházban.) Új magyar operettet játszanak ma este az állam második zenés színházában. Az újdonságnak csak a szerzői magyarok, a meséje, levegője, zenéje nem a magyar talajból sarjadt; ettől azonban még nagyon jó operett lehetne. Az Amerika lánya fiatal szövegírója, Szilágyi László, miután sikerrel próbálkozott a magyar történeti romantikával, a cow-boy filmdrámák hatása alá került, és új operettje cselekményét a vad nyugat vidékére, a Missziszipi vadregényes távlatába helyezi. Indiánok, bőrnadrágos ültetvényesek, repülőgépen járó sportlady, milliós örökség — persze dollárokban — és bonyodalmakkal járó szerelem: ebből adódik az Amerika lánya meséje, amely kissé vontatottan, filmbeli őseihez nem méltó tempóban indul, de a második felvonásban már fordulatosán perdül, gyakran mulatságos, és látványosságokra ad alkalmat a színháznak. Kiszely Gyula, az új operett komponistája, még a szövegírónál is fiatalabb és kezdő. Ez az első munkája, amellyel nyilvánosság elé lép. Az Amerika lánya zenéje után nem lehet jóslásokba bocsátkozni szerzője tehetségét illetően. (Megj.: Ez utóbbi megállapítást v.ö. a következő idézettel!)



          A jazz band-es amerikai ritmusok, ügyes utánérzések még nem jelentenek invenciót és eredetiséget. Az új zeneszerző hálás lehet azonban Harsányi Zsoltnak, akinek finom, zenei csengésű versei jelentékenyen hozzájárulnak a muzsika, érvényesüléséhez. Az előadás jó, színes, látványos, a színház meglepő bőkezűségét hirdeti. A szereplők középpontjában Lábass Juci áll, aki a címszerepet elegáns alakítással jeleníti meg. Egy indián leány szubrett szerepében: Tisza Karola lesz a sikerben osztályosa. Cselényi Józsefben csak ma fog új bonviváns-tehetséget felfedezni a közönség. Az együttesből még Horti Sándor, Sik Rezső és Gábor Ernő válnak ki mulatságos alakításaikkal. A zenekart Ábrányi Emil e műfajhoz kissé súlyos pálcája vezényli, a rendezés látványosságaiért Ferenczi Frigyesnek jár elismerés.”



A SZÍNHÁZI ÉLET - 1924/21. számában (amelynek 18. oldalán egy fotót is láthatunk Kiszely Gyuláról Szilágyi László, Lábass Juci, és Tisza Karola társaságában) az alábbi megállapítást olvashatjuk:



«A M E R I K A   L Á N Y A»



BEMUTATÓ A VÁROSI SZÍNHÁZBAN



[…] Kiszely Gyula első operettje a legszebb ígéretek közé tartozik. Leleményes, jól hangzó, ötletes muzsika. Egyesíti magában a bécsi operett dallamokban való gazdagságát, lírájának édes érzelmességét, az offenbachi elmésséget és a nigger songok, táncok érdekes, izgalmas ritmusbőségét. Megérzik ezen a muzsikán, hogy könnyen írta, aki írta, hogy szerzőjéből ömlenek a melódiák, hogy vérbeli operettszerző a fiatal Kiszely Gyula. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8482018-05-28 08:26:29

A következő zeneszerző sorsa bizonyos tekintetben mintha párhuzamot mutatna Kemény Egonéval. Szerzeményeit ugyanis – egyetlen dal kivételével - nem lehet megtalálni a neten. Még csak feljegyzés sincs arról, hogy hanglemezen bármelyik is megjelent volna. Kemény Egon esetében ez az „információhiányos” helyzet az elmúlt két évben nagymértékben javult, de annál, akiről most szó lesz, nem beszélhetünk ilyen kedvező fordulatról. És még egy pont, ahol kettejük sorsa között hasonlóság mutatkozik: ez a szerénység, illetve finomság. Egyik sem kifizetődő tulajdonság.



 Feltételeznénk, hogy a figyelemreméltóan tehetséges vagy egyéb tekintetben kiemelkedő személyiségeknek mindenképpen nyomot kell hagyniuk a világhálón. Hová lettek zeneművei? Hol adják elő, hol játsszák azokat? Amikor a Rádió hanganyagának nagy része megsemmisült, e szomorú véget az ő szerzeményeinek a felvételei sem kerülték el? Még csak ide bemásolható fotót sem találtam róla:



 KISZELY GYULA zeneszerzőről



beszélek, aki 1900. október 30-án született Liptószentmiklóson, és 1973. szeptember 28-án hunyt el, Budapesten.



Az 1981-es kiadású MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON fölöttébb hiányos tájékoztatója szerint:



„Zeneszerzői oklevelét a Zeneakadémián Siklós Albertnél nyerte. 1927-től 1950-ig a Magyar Rádió rendezője, majd főrendezője volt. Főleg zenés műveket rendezett. 1950-től 1954-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola fő-könyvtárosaként dolgozott. Oratóriumokat, miséket komponált. XXIII. János pápa emlékére írt miséjét többször előadták a budapesti templomokban, és 1973-ban Rómában is bemutatták az Aracoeli bazilikában. A nemzetközi békemozgalomban kifejtett tevékenységéért az Országos Béketanács kitüntette (1972).



— F. m.: Néger requiem (Martin Luther King emlékének); Mise XXIII. János pápa emlékére; Béke-oratórium; Oratórium változat Madách Mózesére; A gonosz törpe (opera).”



A MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON a fenti információt még az alábbiakkal egészíti ki:



„[…]  1929-től zenei rendezőként működött a bp.-i Stúdióban. Később a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének titkárává választották. Szilágyi Lászlóval és Harsányi Zsolttal közösen írt Amerika lánya c. operettjét a Városi Színházban mutatták be 1924-ben, később a Budai Színkörben is játszották. F.m. Fehér orchideák (1931); Május kisasszony; Jelentem alássan; Fehér sólyom (opera); Remetefa (szvit).”



Egyik lexikon sem említi azonban, hogy zeneszerzői és rendezői tevékenysége mellett készített riportokat, írt összekötő szövegeket, időnként zongorán kísért neves művészeket. Gyakorlatilag minden téren bevethető volt. Néha csapás az univerzalitás. A sokoldalú tehetségnek nehezére esik egy dologra összpontosítania, ezért a élet csatáját gyakran a jóval kevesebb adottsággal rendelkezők nyerik meg.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8472018-05-27 11:24:10

És az alapmű, a "Sendrey":




A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8462018-05-27 11:15:39

Im türkisenblauen Garten





„Szendrei Alfréd, a Lipcsei Operaház egykori karmestere, a MIRAG (Mitteldeutsche Rundfunk AG) szimfonikus zenekarának karmestere és fő-zeneigazgatója ír életének az 1920-as évek Lipcséjében töltött időszakáról és ottani munkásságáról, a művészek közötti pletykákról, mendemondákról, és a nemzeti szocializmus beszivárgó mérgéről, amely őt az USÁ-ba menekülésre kényszerítette. Ehhez kapcsolódóan a Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának egykori vezető karnagya Szendrei unokáival, kortársaival és dokumentumokkal rekonstruálja a karmester karrierjének további alakulását: Lipcséből Párizson át Hollywoodba. Élményekben gazdag biográfia Szendrei jelentőségéről a lipcsei zenei életre nézve, valamint a Los Angeles-i Sinai templom zeneigazgatójaként a zsidó örökséggel kapcsolatban kifejtett tevékenységéről.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8452018-05-26 07:18:04

Szendery Alfréd:



2. rész



Miután Erich Korngoldtól ún. ajánlólevelet kapott, 1940-ben sikerül New Yorkba szöknie, ahol az időközben nincstelenné vált Szendreynek mindent újra kellett kezdenie.



E kezdet egyúttal Szendrey szakmai orientációjában is új kezdetet jelentett. 57 éves korában Szendreyt „apai [...] gyökerei foglalkoztatták, és mind a tudomány terén, mind a gyakorlatban a zsidó zenének szentelte magát”. Noha Szendrey most ismét zeneszerzés-oktatóként tevékenykedett - többek között nála tanult Henry Mancini is –, sőt, 1947-ben még a „Song of Love” c. filmben is látjuk őt karmesterként, közös jelenetben Katharine Hapburnnel. Figyelme azonban mégis a zsidó zene megőrzésére irányult: „I felt that it was the duty of every educated Jew to participate in the intellectual struggle against Nazism [...]. My field had to be, of course, the domain of music.“ („Éreztem, hogy minden művelt zsidónak kötelessége, hogy részt vegyen a nácizmus elleni szellemi küzdelemben [...]. Természetesen az én /harc/mezőm szükségszerűen a zene területe volt.”) 



Szendrey elhatározta, hogy elkészíti a zsidó zene bibliográfiáját. E vállalkozás, amely még a mai eszközökkel is óriásprojekt lenne, akkoriban herkulesi munka volt. Különböző könyvtárak, archívumok, intézmények, kántorok és magánszemélyek nyitották meg számára gyűjteményüket – de miként lehetett akár csak megközelítő teljességet is elérni, ha nem kapott hozzáférést az európai könyvtárakhoz? És Szendrey kézírással mégis közel 20.000 kartotékkártyát írt tele, a feljegyzéseket szortírozta, és használható bibliográfiává állította össze. Miután az American Academy for Jewish Research (a Zsidókutatás Amerikai Akadémiája) nem kívánt publikálni ilyen átfogó művet, annak kiadására végül – különböző más kiadók által történt visszautasítást után -  a Columbia University Press tett ígéretet. A közzétételig azonban ismét nyolc év telt el, amelyre – visszaemlékezésében Szendrey ezt szinte szórakoztatóan írja le – számos akadály nyomta rá bélyegét, a kiadó nyomdász csődbe jutását is beleértve. Szendrey számára elsősorban az jelentett komoly nehézséget, hogy 1943-ban olyan rendelkezés volt érvényben, amely szerint a publikálás alatt semmilyen kiegészítést nem lehetett tenni. Mindegy, hogy mi volt az!  – jóllehet a szerző az 1951-ben történt megjelenésig szüntelenül új forrásokra bukkant, úgy, hogy a bibliográfia már megjelenésekor hiányos volt. Jogosan állítja azonban Szendrey azt, hogy egy ilyen jellegű úttörőmunka nem lehet hibátlan. E hiányosság a tudományos munkák irodalomjegyzékeiben már hamarosan – Szendrey megfogalmazása szerint - kétes dicséretekhez vezetett: a „not in Sendrey”-re ott állt „NIS” rövidítés. Szendrey, aki a zsidó zenéről két további alapművet írt, bibliográfiájával elérte azt, amit célul tűzött ki magának, így műve, amelynek keletkezéstörténetét kalandként és balszerencseként mutatja be, többek között a Jeruzsálemi Egyetem Zsidó Zenei Könyvtára létrehozásának az alapját képezte.



Szendrey 1976. március 3-án hunyt el Los Angelesben. Emlékét azonban a zsidó zene terén folyó kutatások a „Sendrey” napi használata révén biztosan megőrzik.”



Beillesztem továbbá az online Osztrák Zenei Lexikonban szereplő információt, amely részben pontosítja, részben kiegészíti az eddig közölt életrajzi adatokat, továbbá feltünteti Szendrey Alfréd zene- és írásműveit: https://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_S/Sendrey_Alfred.xml.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8442018-05-25 10:44:47

A 137. sz. bejegyzésbe már belinkeltem a német Wikipedia Szendreyről szóló ismertetőjét, továbbá idéztem egy külföldön megjelent cikket is karmesterünk híres (hírhedt) szigoráról.



Tekintettel azonban arra, hogy magyarul nem áll rendelkezésre részletes leírás Szendrey Alfréd életéről, beillesztem fordításban a Barbara Burghardt által közzétett életrajzot:



Szendery Alfréd:



1. rész



 „Majd utánanézek a Sendreyben“ – e mondatot gyakran hallani a zsidó zene kutatókönyvtárában. „A Sendrey“: Ez a zsidó zene 1951-ben megjelent bibliográfiája, amelynek átfogó kotta- és szakirodalmi jegyzéke számos életrajzi adatot tartalmaz a zsidó zenészekről, és ezáltal a mai napig a zsidó zene fontos kézikönyve.



Szendrey Alfréd, született Budapesten 1883. február 29-én  (Megj.: Születésének éve másutt 1884.), szakmai életének első szakaszában karmester, zeneszerző és rádió létrehozója volt, aki 1918-ban érkezett Németországba, a nemzeti szocializmus idején Franciaországba menekült, és végül az USÁ-ban élt, ahol 1940-ben kezdetét vette szakmai életének második szakasza, a zsidó zene kutatójáé.



Szendrey hat évesen részesült először zongoraoktatásban, és 17 évesen kezdte meg zenei tanulmányait Budapesten, a Magyar Királyi Zeneakadémián, szülei akarata ellenére, akik szívesebben látták volna őt a jogtudományok berkeiben. A tanulmányok 1905-ben történt befejezése után szerződések követték egymást, többek között a Kölni Operában (1905-től 1907-ig), a Hamburgi Állami Operában (1912-től 1913-ig) és New Yorkban (1913-tól 1914-ig) tevékenykedett karmesterként. Az I. világháború alatt az osztrák-magyar hadsereg kötelékébe tartozott, de továbbra is karmesterként dolgozott.



1918-ban Szendrey Lipcsébe utazott, hogy az ottani operaházban bemutassa az „Im türkisenblauen Garten“ („A türkizkék kertben“) c. operáját. Mivel Knappertsbusch karmester éppen ekkor betegedett meg, és sürgősen helyettesíteni kellett, Szendrey beugrott, és - miután Knappertsbusch nem sokkal ezután Dessauban vállalt állást - a Lipcsei Opera első karmestere lett. Felesége, Weisz-Szendrei Eugénia és a két gyermek 1919-ben követte őt Lipcsébe, és megkezdődött Szendrei zenei karrierje: azon túl, hogy 1920. február 7-én sor került operájának ősbemutatójára, vezényelt - elsősorban számos operát -, és így a város elismert és sikeres karmesterévé vált. 1924-ben megszűnt Szendreynek az Operában betöltött állása, számára szerencsétlen körülmények között: Míg hangverseny-körúton volt, az operában az operaigazgatói állást, amelyben Szendrey már biztos volt, Gustav Brechernek adták.  Utóbbi úgy vélte, hogy „egy színház nem visel el két egyéniséget“, mire Szendrey tevékenysége 1924. feburár 24-én befejeződött. Szendrey ezután „soha többé nem vezényelt színháznál“. Dicsőséges idő következett számára a Lipcsei Műsorszolgáltatónál, ahol a műsorközvetítés 1924. március 1-jén történt megkezdésében Szendreynek jelentős része volt, és amelynek később vezetőjévé vált. E funkcióban a Rádió Szimfonikus Zenekarának a vezetése is reá hárult, és – részben saját pénzügyi eszközeivel -  hatékonyan járult hozzá  mind a rádió, mind a zenekar fejlesztéséhez. Erről doktori disszertációjában is olvashatunk – 1928-ban Lipcsében folytatja egyetemi tanulmányait -, amely 1931-ben Lipcsében, a Kistner & Siegelnél „Rundfunk und Musikpflege“ címmel jelenik meg.



1931-ben azonban Szendrey addig rendkívül tevékeny és sikeres szakmai élete – Hans Reimann a „munka megszállottjának“ nevezi őt - törést szenvedett. Zenekara előtt elmesélt egy – ahogy Szendrey írja - „ártalmatlan [viccet]“, amely alkalmas volt arra,   hogy „a nácizmust szexuális téren egy szójátékkal nevetségessé tegye“. Röviddel ezután, 1931. november 17-én a „Der Freiheitskampf“ („A szabadságharc“) c. újságban megjelent a cikk „An den Pranger mit Dr. Szendrei!“ („Pellengérre Dr. Szendreivel!“) címmel, amely a lehető legrövidebb idő alatt Szendreynek a rádiótársaságtól történő, azonnali elbocsátását eredményezte.



Az ezzel kapcsolatos reakciók alapján Szendrey úgy érezte, Belinbe kell költöznie. Itt 1932 februárjától a Klindworth-Scharwenka Konzervatóriumban volt egy (rosszul fizetett) zeneszerzés-oktatói állása, amelyet azonban már 1933 márciusában megszüntettek. Ezt követte a Franciaországba történő távozás; az út során sikerült neki a zenekari anyagot tartalmazó, bedobozolt mappákban átcsempésznie az előzőleg visszavásárolt életbiztosításából származó pénzt. Párizsban a francia rádiónál tevékenykedett, 1940 júniusában azonban, a német csapatok benyomulása után Franciaország déli részére (Cassis sur mer) menekült."



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8432018-05-25 09:26:59

És két későbbi cikk,  ahol Szendrey egyszer Aladár, másszor a külföldön használt Alfréd néven szerepel:



MAGYAR RÁDIÓÚJSÁG, V. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM, 1928.05.26.:



Nemzeti értékmentés



Magyarország a tehetségek hazája! Olyan büszke és nagyszerű megállapítás ez, amely minden szívet örömmel kell, hogy megdobogtasson. Minden nemzet büszke lehetne arra, ha aránylagosan annyi szellemi értéket tudna felmutatni, mint Magyarország. De ami máshol talán csupa örömet, gazdagságot jelentene, az minálunk sok szomorú tragédia okozója is. Sehol nincsen a tehetségnek olyan súlyos sorsa, mint nálunk. Nemcsak azért, mert túlprodukció van belőle, hanem elsősorban a megszűkített határok miatt. Ezért növekszik egyre inkább azoknak a száma, akik kénytelenek kivándorolni és külföldön keresni elhelyezkedést. Amerre jár az ember, mindenütt találkozik a magyar zsenivel, aki vezető helyekre küzdötte fel magát. Különösen a film- és színészvilágban vezetnek, de például Németország egyik legelőkelőbb Stúdiójának zenei vezetője is magyar ember: Szendrey Aladár, aki Budapesten végezte a Zeneművészeti Főiskolát. […].“



AZ UJSÁG, 1930.01.05.:



„Rádió-újság




Magyarok a külföldi stúdiókban

Január második hetében Európa-szerte magyar értékek jutnak szóhoz a rádióban. A közép-európai műsorcserében ezúttal Berlin szórakoztatja a műsorcserében résztvevő adóállomásokat, a berlini stúdió Lipcséből közvetíti műsorát. Ennek a közvetítésnek az a különös érdekessége, hogy a magyarországi detektoros hallgatók először hallják majd a lipcsei rádióállomás műsorát, amennyiben Berlin a lipcsei stúdió szimfonikus hangversenyét közvetíti. A szimfonikus zenekart magyar karmester, Szendrey Alfréd fogja vezényelni.“



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8422018-05-24 07:52:49

                                                      Pályakezdés:



PESTI HÍRLAP, 1907.02.03.:



„(Szendrey Aladárt), a tehetséges fiatal magyar dirigenst, aki eddig a kölni színháznál volt alkalmazva, a mülhauseni színház alkalmazta karmesteri minőségben.“



BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.06.25.:



„(Magyar karmester Amerikában.) Csak a minap jelentettük, hogy Szendrey Aladárt a hamburgi opera igazgatója első karmesternek szerződtette, ma pedig a jeles fiatal művésznek már egy másik sikeréről adhatunk hírt. Whitney impresszárió társulatot szervez Strausz Rikárd vígoperájának, a Rózsalovagnak Londonban és Newyorkban s néhány amerikai városban való bemutatására. A szerződtetett tagok mind a legkiválóbb német művészek közül kerültek ki. A londoni premiert Strausz Rikárd maga vezeti, a többi előadást és az amerikaiakat Szendrey Aladár és Cortolezis Frigyes (Fritz Cortolezis) fogják dirigálni.“



BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.06.27.:



„(Szendrey Aladár.) Ez a név egy idő óta egyre gyakrabban szerepel a külföldi lapokban. A közel múltban mi is egymásután kétszer emlékeztünk meg erről az idegenbe szakadt fiatal magyar karmesterről, kinek a pályafutása igen hamar emelkedik a világhír felé. Megírtuk róla, hogy ősztől fogva a hamburgi operánál főzeneigazgató lesz s hogy Whitney amerikai impresszárió szerződtette egy angol-amerikai körútra, a Rózsalovag előadásainak vezetésére. Most aztán Szendrey Aladár dr.-t olyan díszes kitüntetés érte, mely még a kivételes nagy tehetségeknek is csak ritkán jut osztályrészül. Dippel András (Andreas Dippel), a világszerte ismert operaigazgató szerződtette a csikágói operához első karmesternek. Szendrey Aladár új pozíciója egyike a legelőkelőbbeknek a zenei világban, melynek elnyeréséért számos elsőrangú karmester versengett.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8412018-05-24 07:27:06

Képtalálat a következőre: „Alfred Sendrey”



Szendrey Aladár karmester, zeneszerző, zenetörténész, egyetemi tanár



(Budapest, 1884.02.29. – Los Angeles, 1976.03.03.)



Tegnap, amikor az „Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc.“ topikban megemlékeztem Koessler János halálának 92. évfordulójáról (709.,710. sz. bejegyzés), rátaláltam a mester 1906-ban végzett tanítványaival készült fotóra. A fénykép álló sorában, balról a negyedikként látható Szendrey Aladárról ugyan már írtam a  130. és a 137. sz. bejegyzésben, de úgy vélem, megérdemel még néhány szót.



Koessler tanítványaival



A magyar Wikipédia Szendrey Aladárról nem ad bővebb tájékoztatást, de német és angol nyelven - mint már korábban említettem - elég sok információt találtam róla. Elsőként azonban a korabeli magyar sajtóban megjelent hírekből fogok idézni.



Előrebocsátom, nevére többféle módon kell rákeresnünk: Szendrey, Szendrei, Szendrei-Schatz Aladár v. Alfréd, ill. Aladar v. Alfred Sendrey v. Alfred Szendrei-Schatz.



Az 1916. évi „CZIM- ÉS LAKÁSJEGYZÉK“-ben ez áll:



 „Szendrei, (Szendrey).

— Aladár Alfréd, karmester, I, alma-u. 3.“



TOLNAI ÚJ VILÁGLEXIKONA (1929) az alábbi, szűkszavú tájékoztatást adja:



„Szendrei Aladár, zeneszerző, szül. 1884. Zenei kiképzését a budapesti Zeneakadémián nyerte. Németországi karmesteri munkássága után Amerikába ment. Zenekari és kamarazenei műveket írt.“


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7102018-05-23 17:16:45



Hans Koessler 1906-ban végzett tanítványaival

(balról, ülő sor: Jacoby Viktor, Meszlényi Róbert, Kovács Sándor; álló sor: Szirmai Albert, Kodály Zoltán, Lendvai Ervin, Szendrey Aladár, Müller Károly, Weiner Leó)

Forrás: Fejezetek a Zeneakadémia történetéből / szerk. Kárpáti János. - Budapest : Liszt F. Zeneműv. Főisk., 1992. - 343 p.



KOESSLER: Trio-Suite for Violin, Viola and Piano (1922) I. Adagio.Allegro


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7092018-05-23 10:30:44

 



92 évvel ezelőtt hunyt el, ezen a napon Koessler János a neves zenepedagógus, zeneszerző és orgonista.



(1853.I.1. – 1926.V.23.)



 



„Koessler János a pedagógus és zeneszerző.

Írta: Perényi Géza.

 



Röviddel második nyugalomba vonulása után, gyászhír érkezett hozzánk a tavasszal: Koessler János meghalt. Hirtelen roppant össze ez az egészségesnek látszó hatalmas szervezet. Még emlékszem a budai hegyekben tett sétáira (ott érezte magát legjobban); ruganyos léptein nem látszott meg magas kora, hacsak tiszteletet parancsoló érdekes ősz feje nem sejttette volna azt.

 



A Mester élete nem volt mozgalmas. 1853-ban született a bajorországi Waldeckben; középiskoláinak elvégzése után orgonista lett, majd 1874-ben az orgona és zeneszerzési tanszakon a hírneves Rheinberger tanítványa Münchenben.



Pedagógiai tevékenységét 1877-ben a drezdai konzervatóriumban kezdte meg, és mint karmester először a drezdai „Liedertafel” férfikar élén működött. A kórus vezetése terén bevezetett újításaival nagy elismerést vívott ki magának, úgyhogy a vezetése alatt álló férfikar az 1880-iki kölni nemzetközi dalosversenyen első díjat nyert.



1881-ben a kölni városi színház karmesterévé szerződtette. Ebben a minőségben a következő évig maradt, mikor is az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia 1882-ben az újonnan rendszeresített orgona és karének tanszakra hívja meg. Itt Volkmann Róbertnek 1883-ban bekövetkezett halála után a zeneszerzési tanszak tanítását is ő veszi át és néhány évi megszakítással egyfolytában szolgálja az intézetet és a magyar kultúrát.



Bennünk, volt tanítványaiban különösen tanítási módszere hagyott maradandó emléket. Ezt igazán nagy művészettel csinálta. Nemcsak gondolkodásában és zenei meggyőződésében nyilvánult meg az ő magasztos, előkelő felfogása, hanem külsőségekben is. Egész lényében, egész fellépésében ünnepélyesség volt. Mikor órára jött, úgy lépett a terembe, mintha templomba jönne. Nem csekély hatással volt reánk az-az ünnepélyes átszellemült komolyság, mellyel minden előadását bevezette. Nyelvezete, előadási modora közvetlen volt. Nagyon érdekes és változatos részletekkel tartotta ébren a figyelmet. És amikor nagy mesterek műveit taglalta, mikor Bach fugáit vagy pl. Beethoven szimfóniáit boncolgatta, magyarázta, lelkesedése hallgatóit is magával ragadta. Mindenkor emelkedett hangulatban távoztunk órájáról. Az ellenpont tanításánál sohasem volt száraz, sohasem volt unalmas; olyan művészettel tudott tanítani, sokoldalú és évtizedes tapasztalatait oly közvetlenül tudta közölni, hogy a figyelmet önkénytelenül is mindig ébren tartotta. Korán megtanított az önkritikára; sohasem hagyott jóvá egy dolgozatot megokolt kritika nélkül, szigorú kritikájával erőt és akaratot, szívós kitartást, szorgalmat öntött tanítványai lelkébe és tény az, hogy köztudomású lett: aki Koessler iskoláját végezte, annak biztos alapokon nyugszik a zenei képzettsége és dologbeli készsége.



Csak felülről szemlélt mindent, csak a legmagasabb szempont lebegett előtte minden iránt, ami művészet, ami tudás. Volt benne sok abból a Hans Sachs-i lélekből, fölényes felfogásból is, ami Wagner hősében megvan a színpadon. Ez a felfogása természetéből fakadt és oka volt annak, hogy tanítási módjának híre az ország határain is elterjedt. 



Bár tevékenységének súlypontja pedagógiai működésén nyugodott, mindazonáltal alkotóművészi működése is jelentékeny. A szimfonikus zene-irodalmat számos érdekes művel gyarapította. Alkotásai klasszikus érből fakadva Brahms romantikáján szűrődtek át. Művei teljesen objektívek; kiválnak klasszikus formájukkal, a technikai készség művészies tökéletességével. Szenvedélyesség sohasem teszi ezeket a műveket dagályossá, az abszolút zenei szép volt az ideálja. Mindig emelkedett és magasan szárnyaló tematikája taktusról-taktusra bizonyítják nagy tudását.



Különösen a kórusok állottak közel a lelkéhez. Úgy szólamvezetésben, mint hangzás tekintetében teljesen uralja ezt a stílust. A pedantéria, mely kórusainak tanulmányozása közben mindinkább szembetűnik, feltűnően bizonyítja rátermettségét.



Nem tartozott a bőbeszédű, termékeny szerzők közé; aránylag keveset komponált. De ami nyilvánosság elé került, az erős önkritikával a legrészletesebb aprólékosságig kicsiszolódott formában jutott oda.



[A zenei formák majd mindegyikében dolgozott. Bár összes műveiről pontos adataink nincsenek, úgy kiadott, mint kéziratban levő műveinek nagy részéről sikerült a Zeneművészeti Főiskola könyvtárában folytatott kutatásaim alapján bibliografikus összeállítást készítenem.] "



A ZENE, 1926.november 15. (VIII. Évfolyam, 4. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8402018-05-22 11:59:08

További előzmény: 833. sz. bejegyzés



Szomorú utószó:



Végignéztem a Clement Károly halála után megjelent híreket, az emlékére rendezett hangverseny műsorát, az ott fellépett művészek névsorát, de Aquila Adler Adelina  nevével sehol sem találkoztam. Különösnek tartom, hogy Clement Károly egyetlen nagy szerelme egyetlen szóval sem emlékezett meg egykori mesteréről, de Clement Károlyt Takács István sem említi meg az énekesnőről írt összefoglalójában.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8392018-05-22 06:14:22

Képtalálat a következőre: „Adler Adelina + hangfelvétel”



Adler Adelina szoprán énekesnő, zenepedagógus



Budapest, 1892.09.28.-Bécs, 1976.02.29.



Tekintettel arra, hogy Adler Adelináról Clement Károllyal kapcsolatban több ízben esett szó (ld. a 826., 827.,830.,831.,835.,836.,837. sz. bejegyzést), úgy illik, hogy az ő teljes életrajzáról és pályafutásáról is álljon itt egy beszámoló. Takács István összefoglalója – úgy érzem – megfelelő információt nyújt mindenki számára:



Adler Adelina - Életrajz, színházi szerepek, fotó



Hanganyag – sajnálatos módon – nem áll rendelkezésre.



Adler Adelina 1940-ben megjelent regénye:



Amikor a lélek felszabadul...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8382018-05-21 11:12:39

Ha valaki figyelemmel kíséri e topikot, joggal illethet engem azzal a kritikával, hogy némely művészről túl sokat, másokról túl keveset írok, azaz nem „érdemük” szerinti mélységben foglalkozom az egyes témákkal. Ennek oka részben az, hogy az itt szereplő művészek közül többekről - minden különösebb keresgélés nélkül - viszonylag sok információ érhető el a neten. Róluk csupán a figyelemfelhívás megerősítése végett írok. Némelyekről viszont kevés a mindenki számára elérhető írott és hanganyag; ilyen esetekben – ha módomban áll - igyekszem hosszabban foglalkozni a témával.



          A Clement Károlyról szóló „sorozatot” a magam részéről e bejegyzéssel zárom le. Mivel hanganyagot a beillesztett két dalon kívül nem találtam tőle, csak a korabeli kritikákra támaszkodhatom. Míg operáiról a kritikusok egyaránt nyilatkoztak dicsérően és elmarasztalóan, addig egyházi műveiről kivétel nélkül elismeréssel írtak. (Ezt támasztja alá a lentebb idézett kritika is.) Ennek ellenére sem kottát, sem felvételt nem találtam e művekről.



          Nagyszerű lenne, ha a rádióban létesítenének egy külön csatornát „Nemzeti zenearchívum” címmel, ahol a nap 24 órájában csakis olyan magyar szerzők műveit közvetítenék, akiket a nagyközönség – elsősorban a média-managerek szűklátókörűsége és piacorientáltsága miatt – eddig ritkán hallhatott, vagy egyáltalán nem ismerhetett meg. Ez az ország, amely lakóinak számához viszonyítva kimagaslóan sok tehetséget adott a világnak, ezt mindenképpen megérdemelné.  



 „BUDAPESTI HÍRLAP, 1924.11.04.:



          „(Clement Károly nagymíséje.) A Mátyás-templom ének-  és zenekara, Sugár Viktor karnagy vezetésével vasárnap mutatta be Clement Károly zeneszerző nagymiséjét. Clement, a mint azt már a Trilby című operájának bemutatása alkalmával megállapítottuk, kiváló képviselője a modern muzsikának. A költői elgondolás és a gondolásoknak zenei kifejezése éppen olyan megkapóan eredeti nála, mint a virtuóz hangszerelés. Nagymiséjében is megnyilatkoznak talentumának kiválóságai. Tételei mély érzéssel elgondolt és a modern muzsika eszközeivel szép formába öntött zenei költemények. A Kyrie komor altszólama a megfáradt ember lelki súlyát tárja elénk. A Glória hatalmas fokozásával hirdeti az Isten dicsőségét. A Credo erőteljes akcentusai az erős hitet fejezik ki, halk hegedűszólamai pedig Krisztus szenvedéseit és Jeruzsálem leányainak jajszavát éreztetik. Ez a tétel hatalmas erejű korállal fejeződik be. A Sanctus csupa misztikum; a bűnei terhét érző vezeklődések jajszavát halljuk ki az ének-  és zenekar együtteséből. A Benedictus női énekkarának szelíd hangjai a Szentlélek eljöttét hirdetik, majd a négy magánénekes imája következik, a mely zenei szerkezetének újszerűségével hat. Az Agnus a szelíd lelki megenyhülést fejezi ki finoman szolt szólamaival, majd lassan hömpölyögve hatalmas tétellé fejlődik és megkapóan gazdag együttessel ad a kitűnő műnek méltó befejezést.

          A templom ének- és zenekarát, valamint magánénekeseit nagy feladat elé állította Clement Károly kétségkívül nehéz műve. A nehézségeken azonban átsegítette őket kiváló hangjuk, Sugár Viktor, a ki nagy szakértelemmel és lelkes odaadással készítette elő Clement művének előadását, a mely igen mély benyomást tett a templomban jelen volt zeneértő közönségre. Újabb alkotásának szépségei eszünkbe juttatják a két évvel ezelőtt bemutatott Trilby című operáját, amely — annak ellenére, hogy nagy szimpátiával fogadta a kritika és a közönség egyaránt — érthetetlen módon lekerült a Városi Színház repertoárjáról. Az Operaház, amelynek elsősorban a magyar szerzők istápolása a feladata, jól tenné, ha néha-néha belenézne a poros fiókokba, ahol nem egy magyar muzsikus reménységei, ambíciói vannak eltemetve. (k. n.)“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8372018-05-21 10:19:02

A Koréh Endrével készített, "Művészportré" c. hanglemezen találtam még egy dalt, amely szintén Clement Károly szerzeménye. Nem állítható, hogy zeneileg a legkitűnőbb lenne. Elképzelhető, hogy ezt Clement nem is a nyilvánosság számára írta. A szöveg alapján azonban feltételezhető, hogy e dalt az Adler Adelinához fűződő reménytelen szerelem ihlette:



A gond


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8362018-05-20 09:45:37

NÉPSZAVA, 1922.05.20.:



„ — „Trilby." Opera 3 fölvonásban. Szövegét idegen eszme után írta és zenéjét szerzette: Clement Károly.) […] Egy modellt híres énekesnővé formál át […] a másik személyre átvitt akarat, amíg csak össze nem roppan egyaránt a dráma cselekvő és szenvedő hőse. „Trilby" […] Opernszövegnek határozottan alkalmas. Clement Károly sajnos, többet rontott, mint javított a szövegen. Az operából nem érzik ki Trilby átalakulásának okszerűsége, hogy Svengali akaratátvitele folytán vált belőle énekesnő. Már az első fölvonásban is áriákat, duetteket énekel, a második fölvonásban is ugyanazt csinálja. (???) […] A zenében sok erő és tartalom van, bár a formanyelv ma már a múlté. Nagy kár, hogy gondolatait a szerző nem tudja kiszélesíteni, nyilván maga sincs teljes tisztában a földolgozott témák értékével. […] zenéje sok helyütt zavarosnak, zsúfoltnak érzik, holott egyszerűen a bátortalanság, a kellően ki nem csiszolt tehetség jeleivel állunk szemben. […] Trilby szerepét Adler Adelina énekelte. Mint mindig, most is nagy sikere volt. Hangja teljes fényben ragyogott. Kálmán Oszkár félelmetes Svengalija mellett Somló, Bálint, Palotai derekasan megálltak helyüket. A közönség, különösen a második fölvonás végén, lelkesen ünnepelte a szereplőket. (???) (B.-t.)“



PESTI HÍRLAP, 1922.05.20.:



Trilby



„[…] Kár, hogy a dalmű szövege az untig ismert angol szenzációs drámából készült, tehát cselekményével már nem lepi meg a nézőt. Az is baj, hogy utcai ruhában és frakkban, vagyis „hétköznapi" miliőben játszák; hiába! — az opera megkívántja a jelmezt, az idő és térbeni perspektívát.



[…]



A zenei részről pedig csak dicsérettel szólhatunk. Clement jól találja el a drámai akcentusokat; viszont a lírai részletekben jóleső, őszinte érzelmességet is mutat. Egyes zárt számai közt tetszetősebbek: az első felvonásban a puncs-keringő, Trilby belépője és kettőse Billyvel, Svengali gúnyos dikciója és érdekesen fokozott (hegedűszóló, kürt és hárfa aláfestésével kísért) nagy hipnotizáló jelenése; a másodikban Sandy keringője, Trilby nagy koloratúrás áriája a két kis madárról — ez a szélesen ívelit legátókkal kezdődő, finom piánokkal, kemény staccatokkal és gyöngyöző futamokkal (nagyobbára Adler Adelina invenciójából) felcicomázott parádés szám önálló hangverseny-karrierre is juthat! — hatásos ellentéte Svengali komor dala és halálának megrázó zeneképe; végül a harmadikban egy hatásos quintett, Vinardné altató dala. Trilby érdekes reminiszcenciája a Svengali-motívumokkal és végül az első szerelmi kettőst visszaidéző befejezés. A hangszerelés nem felel meg mindég a legmodernebb ízlésnek […] — néha üres és nem elég hatásos — de mindég hozzáértő, jóízlésű zenészre vall.



No, és két évvel később – ez az alapvetően nem sokra tartott mű – külföldi karrier elé néz:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1922.07.16.:



„(A Trilby-opera külföldön.) Clement Károly Trilby című operájának bemutatója kapcsán hírt adtunk arról, hogy az új magyar opera szerzőjének szerzői jogát Magyarországon teljes mértékben védik a szerzői jogról szóló új törvény átmeneti intézkedései. Most arról értesülünk, hogy a Trilby-regény írójának, Georg du Maurier-nek jogutódai az egész világra szólóan megadták Clement Károlynak a jogot a regény fölhasználására. A kitűnő magyar dalmű szövegkönyvét most fordítják le idegen nyelvekre, hogy ősszel már elhelyezhessék a külföldön.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8352018-05-20 09:39:45

Hogy mennyire lehet hitelt adni a kritikáknak? Érdemes elolvasni következő, egyazon témáról írt véleményeket:



SZÍNHÁZI ÉLET - 1922/21. SZÁM:



        „Trilby

          Magyar operapremier a Városi Színházban.



          […]



          Ferenczi Frigyes főrendező.

A Trilbynek nagy sikert jósolok. Kitűnően fölépített darab, amelynek pompásan sikerült szövegét mindenült követi és erőteljesen aláfesti a színekben gazdag zene. Adler Adelinának még nem volt ennyire művészi egyéniségéhez szabott és ennyire hatásos szerepe. Meglátszik, hogy a szerző egyenesen az ő számára komponálta. Kálmán Oszkárról is nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ilyen nagy művészi feladat megoldására alkalmas szerepet még nem játszott. […]



          Aquila-Adler Adelina (Trilby).

Soha szerepet ennyi szeretettel, ennyi ambícióval nem tanultam, mint a Trilbyt. Hiszen a mesterem munkája, — a mesteremé, aki a hangomat felfedezte. S azután a gondolat is — a Trilby, mint opera — tőlem származik. […]  A darab elkészült és túlnőtt az én fantáziámon is. Milyen nehéz feladat most utolérni ezt a szárnyaló zenét, amelyhez én magam követeltem mindig újabb és újabb ötleteket és mind több és nehezebb fordulatot. […].”



SZÓZAT, 1922.05.20.:



          „Trilby (Clement Károly operája. Bemutatta a Városi Színház 1922. május 19-én.)

          „[…] tegnap […] a Városi Színház mutatta be Clement Károly Trilby című dalművét. […] az ilyen korunkbéli, frakkban, zakkóban, mai divat szerinti ruhákban játszott cselekmények nem hatnak operaszínpadon. Az opera maga, mint műfaj, annyira magasan áll a hétköznapi fölött, olyan minden ízében, minden vonatkozásában eszményi, hogy nem tűri az élet rendes és mindennapi formáját. […] Ennyiből tehát a Trilby-történet sem való operaszövegnek. Az viszont már Clement hibája, hogy a feldolgozott szöveg lassú gördülése meggátolja a dráma folyamatos menetét. […]



          Zeneileg a második fölvonásban elhelyezett koloratúrária, Trilby nagy áriája volna a mű tetőpontja. Szinte érthetetlen, hogy ezt a kínálkozó alkalmat milyen kevéssé használja ki Clement, a zeneszerző. […] Clement zenéjét szándékoltnak és mesterkéltnek érezzük mindvégig. Többnyire közhelyek, ügyesen alkalmazott hatáskeltés, itt-ott tetszetős, de sehol sem eredeti zenei ötletek festik alá a történetet. Valahogy csinált itt minden: a témától a fölépítésig, az énekszólamtól a hangszerelésig minden mesteremberre vall teremtő művész helyett. Annyi azonban bizonyos, hogy egy-egy lélegzetvételre mégis olyan ütemek merülnek föl az általános egyszínűségből, melyek Clement Károly rátermettsége mellett tanúskodnak. Csak a föladat túl nagy, a keretek túl szélesek, a megmarkolni való túl súlyos ahhoz, hogy Clement tehetsége erővel, színnel, bőséggel és eredetiséggel győzné. […]



R. M.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8342018-05-19 08:59:16

AZ ERDÉSZETI LAPOK 1935. ÉVI 74. ÉVFOLYAMÁNAK 3. FÜZETE:



„[…] Istentől nyert nagy zenei képességeit vasszorgalommal szerzett tudással tökéletesítette s 1907-ben egyik pályanyertes művével lépett a nyilvánosság elé. Gyönyörű dalai és zenekari művei mellett 1914-ben a „Radda", 1922-ben a „Trilby" című operája aratott hatalmas sikert. Zenekari miséi, amelyeket a Mátyástemplom ének- és zenekara szokott előadni, az egyházi zenekölté­szet remekművei. A „Fortuna" című táncjátéka, az Arany János: „Bajusz" című költeménye alapján írt vígoperája mellett a „Lavinia" című operája lett volna egyik legkiválóbb alkotása, de ezt már nem tudta befejezni. […]”



Megj.: Annak ellenére, hogy Clement Károly a „Lavinia” c. operáját nem tudta befejezni, abból a rádió Santerra bíboros áriáját pl. többször közvetítette.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8332018-05-19 08:45:42

Clement Károly öngyilkosságának hírével tele voltak a korabeli lapok. Mi vezette ezt a minden testi, lelki és szellemi jótulajdonsággal megáldott embert ilyen végzetes tett elkövetéséhez? Hiszen oly sok ember érzi magát boldognak vagy legalább is elégedettnek messze szerényebb adottságok mellett! A magyar és az olasz vér keveredése? A szenvedély és a végletesség hatványozott megnyilatkozása? Ki tudja? Tény, hogy éppen azon a területen érezte gátoltnak, sőt, megsemmisítettnek magát, amely a legfontosabb volt számára. A zene terén. És e fájdalmának az elviselését az sem könnyítette meg, akihez őszinte, mély szerelem fűzte. Hiszen e szerelem is reménytelen volt.



Talán ha a korabeli kritikusoktól nem kap annyi – és feltehetően meg nem érdemelt mértékű - bántást, ha azok másképp fogalmazzák meg mondandójukat, a magában elhivatottságot érző művész lelkét nem törik össze. De hát a kritikusokat nem kritizálja senki. És különben is, hányan képesek mérlegelni azt, hogy egy-egy szavuk milyen sebet üthet mások lelkén? Erre csak az igazán magas intellektussal rendelkezők képesek. Annál, aki hivatásszerűen a kritikusi pályát választja, már eleve feltételezhető egy jó adag rejtett vagy nyilvánvaló agresszió. És állni a sarat az agresszióval szemben csak az képes, akiben ugyancsak megvan ez a tulajdonság. Clement Károlyból hiányzott az önvédelem ösztöne, jobban mondva, a túlélést biztosító, mindenkiben meglévő, alapvető agressziót önmaga ellen fordította.



A következő néhány bejegyzésben idézek pár kritikát, amelyek alapján el lehet gondolkodni azon, vajon mely „szakértőnek” volt igaza. Bárcsak meghallgathatnánk Clement néhány művét, hogy azok alapján magunk foglalhassunk állást!



 MAGYARORSZÁG, 1904.11.17.:



„— ( Zenés mise ) A Mátyás-templomban új misét mutattak be vasárnap délelőtt. Szerzője Clement Károly, egy fiatal magyar zeneszerző, akiről halljuk, hogy egy kész nagy balletje már két év óta várja előadását Operánkban. A mise énekre és zenekarra írt nagyobbszabású kompozíczió, amely az effektusok biztos ismeretével van felépítve és alapos zenei tudásról tanúskodik. Clement zenei tehetségéről ékesszólóan tanúskodik továbbá a mű hatásos instrumentácziója. Az orkesztere pompásan hangzik, nemkülönben a kórusa is. Elismerés illeti Vavrinecz Mór egyházi karnagyot azért, hogy Clement érdekes munkáját bemutatta és dicsérettel emlékezünk meg Vavrinecz Mórnéról, K. Durigó Ilonáról, Juhász Ferenczről és Hoppe Rezsőről, amiért derék közreműködésükkel a művet sikerre segítették. A közönség áhítattal hallgatta a szép misét, amely igazán invencziózus és finom zenei ízlésre valló zenésznek a munkája.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8322018-05-18 11:20:21

Sokáig kerestem Kisfaludi Strobl Zsigmond Clement Károlyról mintázott, „Délceg vitéz” c. alkotását, de ilyen elnevezéssel nem találtam tőle szobrot. Ellenben „Öreg huszár“, „Huszár karddal”, „Hadik huszár”, „Kardja élét vizsgáló huszár” címmel – minimális változtatással - léteznek szobrai és kisplasztikái, amelyek Clement Károlynak a Szitnyai Zoltán által leírt alkatát látszanak tükrözni:



Budapesten, az I. ker. Szent György utca - Palota út sarkán, a Dísz tér mellett áll az „Öreg huszár“ című szobor:



Képtalálat a következőre: „öreg huszár szobor”



Gyöngyösön, a Fő téren található „A(z I.) VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT CS. ÉS KIR. 6-OS WÜRTTEMBERGI HUSZÁROK HŐSI EMLÉKÉRE” felállított szobor:



Képtalálat a következőre: „huszár szobor gyöngyös”



Clement Károly vonásait talán ez a porcelán szobrocska tükrözi a leghűebben, amely Kisfaludi Strobl Zsigmond "Kardját néző huszár" c. bronz kisplasztikája nyomán készült: 



„Hadik huszár”



Képtalálat a következőre: „kisfaludi stróbl Zsigmond + huszár” Képtalálat a következőre: „kisfaludi stróbl Zsigmond + huszár”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8312018-05-18 09:44:23

Papp Viktor: Clement Károly



(4. rész)



          „A következő évben a főerdőtanácsos nyugalomba ment, hogy egészen a zenének élhessen. Arany János «Bajusz»-ából ír operát, […] A vígopera előjátékból és egy felvonásból áll. Verseinek nagy részét a korán elhunyt költő, Erdélyi Zoltán írta.



          Ezekben az években írja dalainak legnagyobb részét. Ady, Gyóni, Rolla Margit, Vithnyédi verseit zenésíti meg. […] ahogy ő mondta: «Olyan nekem egy-egy dal megírása, mint zenében kifejezett sóhajtás.» Egy-egy új dallal […] elment Adler Adelinához. A művésznő ekkor már, 1928-tól, ne énekelt nyilvánosan. Együtt nézik át, Adelina elénekli […]. Időnként megpróbálkozik, hogy az Operaháznál szóhoz jusson. Nem fogadják szívesen, ő meg nem küzd, halkan elvonul. A rádió éveken át előadja műveit, ez még, ami örömet okoz neki, majd énekkari miséjét mutatják be a Mátyás-templomban.



          Két évvel halála előtt baleset érte, eltörte jobb karját. A törés olyan rosszul forrt össze, hogy nehezen tudta használni. De betegen is rója a kótát. Ekkoriban írt két «Kismisét» s befejezte […] «III. Nagymiséjét». De mindjobban elvesztette életkedvét. 1935. január 7-én kénytelen volt otthon maradni. […] meghűlt […]. Délelőtt a «Bajusz»-t hangszerelte, ott volt íróasztalán a toll, a kóta. Délután négy órára, mire nővére érte ment, hogy sétáljanak, halott volt.



          Huszonhét éves korában írt jegyzeteiben találtuk ezt a sírkövére szánt pár sort:



          «Szelleme ködbe veszett, fényére közöny vete árnyat, szárnyaszegett az, kit Fortuna soha, csak a Múzsa kegyelt».



[…]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8302018-05-18 08:31:50

Papp Viktor: Clement Károly



(3. rész)



          „Clement Károly mindig nagyon jól érezte magát a Mátyás-templom zeneművészeti légkörében […], ahol feltűnt neki egy fiatal leány, ki könnyen énekelte miséiben a magas «C»-t. Ki ez a leányka? Aquila-Adler Adelina, a magyar operaszínpad későbbi büszkesége. Megismerkedik vele, gyönyörködik szép hangjában, tanítja, korrepetál vele és közben beleszeret mély, igaz, életre szóló szerelemmel. Ettől fogva más nő komolyan sohasem érdekli. Feleségül akarta venni, de a művésznő családja egybekelésüket meghiúsította. Ez a csapás a rajongó szerelmest nagyon megrázta. Fájdalmasan szép dalok születtek a csalódásból. Adler Adél tudásának tökéletesítése végett Bianchi Biancához ment Münchenbe. Clement addig mesterkedett, míg az állam ki nem küldte őt a müncheni technikus főiskolára elektrotechnikai tanulmányok végett. De a müncheni tartózkodás igazi oka: Adler Adél. Mindamellett Clement kitűnően tette le technikai vizsgáit.



          Az erdőmérnöknek minden szabadidejét elrabolta a zeneművészet. Dolgozik «Fortuna» című balettjén. Egyfelvonásos operát ír Gorkij Maxim «Csudra Makar» című elbeszéléséből «Radda» címen. 1914. március 20-án mutatták be a Népoperában Adler Adelinával a főszerepben. Jelentős sikert aratott. Kern Aurél kritikájából […]: «Clement Károly zenéje meglepett engem drámai erejével, folyamatosságával, formai ügyességével, énekelhetőségével és pompás hangszerelésével; Clement Károlynak erős, patetikus, kifejező drámai dikciója van. Azonkívül van lírai lendülete, nem egészen eredeti, de nobilis dallambeli invenciója, jól és hatásosan énekelteti a szereplőit, kantilénás helyeken a zenekart is: aminek bizonysága, hogy meg tudta ragadni a közönség figyelmét és muzsikája határozottan tetszet. Egyórás darab során, három jelenés után zajos nyíltszíni taps hangzott fel. Aligha téved a mai bemutató publikumának objektív része, mely Clement Károlyt olyan operaírói tehetségnek tartja, akitől még igen figyelemreméltó műveket várhatunk



          A Népopera hamarosan megbukott, a háború kitört, minden művészi tevékenység megbénult, s így feledésbe merült a «Radda» is.



          De Clement tovább dolgozott. Dal dal után készül, s írja legismertebbé vált művét, a «Trilby» operát. Létrejöttében nagy része volt múzsájának, Adler Adelinának, aki megtanulja a címszerepet s bíztatja a szerzőt, mutassa meg művét az Operaház igazgatójának. Végre 1922 őszén eljátssza az operát Máder Rezsőnek. Az igazgató elfogadta előadásra. De jöttek az akadályok. […] a szerző ragaszkodott a címszerepben Adler Adelina felléptetéséhez, aki akkor már nem volt tagja az Operaháznak. […] A «Trilby» színdarab szerzőjének angliai családjától kellett megszerezni az engedélyt. A premier kitűzése húzódik. Clement […] fél, hogy a bemutató elmarad. […] Ajánlják neki, hogy adassa elő operáját a Városi Színházban. Beleegyezett, s ezzel művét el is temette. Mert a bemutatót 1922. május 19-én olyan hanyag rendezésben , olyan kopott kiállításban tartották meg, melynél silányabbat alig láttunk. […] A muzsika érdekessége és Adler Adelina művészete némileg kárpótolta a közönséget […], de összhatásában ennél hanyagabb bemutató nem volt az országban. Mit érezhetett a finom lelkű Clement! …



         Belül csupa seb a fiatal zeneszerző. […] Sugár Viktor, a Mátyás templom karnagya, 1924. októberében Clement II. «Nagymisé»-jét. Mottója: «Jertek hozzám, kik megfáradtatok». Lelki hangulatát ez a jelmondat jól érzékelteti. A mise nagyszabású, értékes munka.   […] A Mátyás-templom az egyetlen hely, hol Clement művészete mindig megértésre talált.



          (Folyt. köv.)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7072018-05-18 00:30:31

 



188 éve született GOLDMARK Károly magyar zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus. (1830. május 18. – 1915. január 2.)

 



"Ferenczi Frigyes érdekes visszaemlékezései nagybátyjáról: Goldmark Károlyról

 



A Goldmark centenárium alkalmával igen érdekes dolog került nyilvánosságra (A cikket 1930-ban írták, megj., A.).



Kitudódott, hogy Ferenczi Frigyes, az Opera főrendezője, a nagy zeneszerző közeli rokona. Édesanyja ugyanis Goldmark Károly húga volt.

Ferenczi íróasztala tele van Goldmark-relikviák-kal, amelyeket a jubileum vetett felszínre. Ott sorakozik hosszú sorban egy bronz Goldmark-plakett, a nagy komponista szüleinek az arcképe, meg a „Házitücsök” zongorakivonata, amelyben a bejegyzéseket még Goldmark Károly csinálta.

 



Ferenczi Frigyes kezébe veszi a kottát és beszélni kezd:

— Akkor csinálta a nagybátyám ezeket a bejegyzéseket, amikor én a szegedi színház főrendezője voltam és a „Házitücsök“ előadására készültünk, ő akkor már világhírű volt, Európa minden operaháza játszotta a Sába királynőjét. Én Bécsben kerestem őt fel, hogy utasításokat kérjek tőle. Adott is, nagyon részletesen és szívesen, de — gondolom — csak a rokonság révén, mert egyébként gyűlölte a rendezőket. Azt mondta, hogy a Sába királynőjét minden városban, minden rendező más módon tette tönkre. — „A rendező arra kell, fiam, — mondta, — hogy a szerző intenciói szerint kerüljön a darab a közönség elé és nem azért van, hogy a saját ötleteit ugrassza a nyilvánosságra az ugródeszkává degradált színpadról. Soha ne feledkezz meg erről. ...“

 

— Nézze meg ezt a képet,mondja Ferenczi Frigyes, ahogy a boltozatos homlokú, mély tekintetű Goldmark Rubinnak, a komponista apjának arcképét mutatja — ez az-az ember, akit a zene történelem, mint „egyszerű zsidó kántort“ könyvelt el. És alig néhányan tudják, hogy ez a kántor, akinek apja Lublinban előkelő és gazdag selyem-nagykereskedő volt, egyetemre járt és ügyvédnek készült. Így került az egyetemi ifjúság nihilista csoportjának élére, amely miatt végül is menekülnie kellett Oroszországból. Kántor lett belőle Magyarországon.



— Húsz esztendő múlva kapott csak amnesztiát. Akkor visszament Lublinba, hogy a család hatalmas vagyonából megmentsen valamit gyermekeinek. De már akkorra a rokonok mindent széthurcoltak, csak az egyik öreg nénike őrzött meg a számára egy remekmívű arany sakkot, amelyet még az apja kapott egy orosz nagyhercegtől. Ezt az arany sakkot aztán egyik fiának Józsefnek adta, aki Amerikába menekült, amikor a 48-as forradalom után, amelyben a bécsi diákság vezére volt, kimondták rá az ítéletet, bárhol érik, akasszák fel. Amerikába magával vitte ezt az arany sakkot is és az még ma is családja birtokában van, mint az egyetlen érték, ami a Goldmark-család hatalmas vagyonából megmaradt.

 

— Jó ember volt Goldmark Károly — folytatja visszaemlékezéseit Ferenczi Frigyes. — Még bécsi színi akadémista koromban történt, hogy vizsga előtt álltam és nem volt ruhám, amiben fellépjek. Végső elkeseredésemben elmentem a nagybácsihoz és a segítségét kértem. Azonnal összeszedett egy csomó ruhát, összepakolta és ideadta: használd, ahogy tudod. Csupa szalonkabát volt, mert mindig abban járt az öreg.



Mellesleg megjegyezve: én akkoriban olyan sovány voltam, hogy a szél is átfújt rajtam, ő meg erősen köpcös volt. Így hát aztán a szabó egyet talált csak, amelyet úgy, ahogy lecsökkentek az én alakomra. A többit azonmód eladtam egy ócskásnak. Adott még a nagybátyám tizenhat fehér nyakkendőt is, ezzel aztán fehér nyakkendő-szükségletem egész életemre fedezve is volt. Így történt, hogy valamennyi színiakadémiai vizsgámon Goldmark Károly fekete szalon-frakkjában és fehér nyakkendőjében álltam színpadra.

 



Ferenczi Frigyes elhallgat. A boldog időre gondol, mikor még a nagybácsi bő ferecjózsef kabátjába takaródzott fiatal és tarka álmaival."



U. M.



ESTI KURIR, 1930. május 22.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7062018-05-17 18:39:29

Képtalálat a következőre: „Végh Sándor hegedűművész”



A 106 évvel ezelőtt született VÉGH SÁNDOR hegedűművész és karmester emlékére:



(1912.V.17. – 1997.I.7.)



«Rendkívüli művészi élmény volt a Károlyi-Végh hangverseny



Nagy zenei élményben részesült Pécs város zeneértő közönsége a Pécsi Művészi hetek keretében rendezett hétfő esti hangversenyen. A Pécsi Nemzeti Kaszinó díszes terme előkelő közönséget fogadott oszlopos falai közé, amely szinte önfeledten hallgatta a két művész, Károlyi Gyula zongora és Végh Sándor hegedűszámait.



Pécs még néhány év előtt is kedvenc hangversenyező helye volt a világot járó külföldi és nagy magyar művészeknek, akik igen sokra értékelték a pécsi közönséget. Pár éve azonban sajnálattal nélkülözzük ezeket a hangversenyeket. Éppen ezért csemegeként hatott Károlyi Gyula és Végh Sándor együttes hangversenye. Mindkét művész az élen levő magyar muzsikusok legkiválóbbika.



Bemutatkozásuk Brahms d-moll szonátájának együttes előadása volt. A gyönyörű szonáta minden szépsége a közönség elé vetítődött. Együttes muzsikálásuk páratlan tökéletességű. Nem volt olyan ritmikai mozzanat, amit ne a legprecízebben hoztak volna. Végh Sándor hegedűje és Károlyi Gyula* billentése a zongorán teljesen a mű szellemében muzsikált.

Károlyi nagy művésze a zongorának.
 Nem csak mi pécsiek állapítottuk ezt meg róla, hanem az európai zenevárosok hívatott muzsikusai.



Billentése valóban széles skálájú. Benne van a dinamikai legfinomabb árnyalatától a „velőket rázó húrok” fenséges fortissimójáig minden. A lágy finomság éppen olyan szép volt a Brahms szonáta második tételében és különösen Chopin: e-moll Nocturne-jében, mint amilyen gyöngyözően hibátlan az oktávfutamok száguldása. Technikája olyan tökéletes, amilyent csak ideálisan képzelhetünk el.



Hiszen a Dohnányi: f-moll Capricciot, vagy pl. a Chopin Fantasie impromptu-t olyan tempóban játszotta, aminél gyorsabbra még gép sem képes. És ezek mellett az ideális adottságok mellett nem maradt adós a tartalommal sem. A Chopin: g-moll Ballada és az érdekes Liszt: Spanyol rapszódia a tanulság erre. Színesen, szinte zenekarszerűen szólt a zongora ihletett ujjai alatt.



Temperamentumos hegedűs Végh Sándor. Neve és művészete rokonszenves a rádió-hallgatók előtt. Külön öröm volt nekünk pécsieknek hallgatni mesterien előadott számait. Méltó társa Károlyinak, ami a Brahms szonátában tűnt ki. Kitűnő hegedűje nagyszerűen visszaadta Végh Sándor érzelmeit. Meleg tónusa különösen a lassú tételeknél — szinte énekel. Kodály: Adagiója, vagy a Brahms szonáta második tétele és a ráadásként játszott szám valósággal elbűvölte a hallgatóságot. Az a technikai rendkívüliség azonban, amivel Paganini: La Campanelláját és a Sarasate darabot játszotta, szinte bámulatra méltó. Veress: Nógrádi verbunkosának kadenciája egyike volt az est legszebb számainak. Vonókezelése rugalmas, kettős hangjai ideálisan tiszták. Elhivatott művésze a hegedűnek, aki még nagyon sokat ígér a magyar muzsikának.



Méltó kísérője, aki szintén nagy művész, Wehner Tibor,* együtt muzsikált lélekben is Végh Sándorral. Látszik, hogy nemcsak a technikában, de a valódi muzsikában is összeforrtak.



A Pécsi Nemzeti Kaszinó kitűnő akusztikájú termét megtöltő szépszámú közönség lelkes tapssal honorálta a kitűnő művészek rendkívüli sikerű számait, akik néhány számot műsoron kívül is játszottak.»



(A.L.)



DUNÁNTÚL, 1941. január 8. (31. Évfolyam, 5. szám)



 



*Károlyi Gyula (1914-1993), magyar zongoraművész



*Wehner Tibor (1918-1977), Liszt Ferenc díjas magyar zongoraművész



Végh Sándor portré


  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
A mai nap
elhunyt:
1767 • Georg Philipp Telemann, zeneszerző (sz. 1681)