vissza a cimoldalra
2018-11-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4094)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61313)
Milyen zenét hallgatsz most? (25002)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

musical (180)
Gioacchino Rossini (1021)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1528)
Franz Schmidt (3221)
Kimernya? (2806)
Élő közvetítések (7502)
Bartók Rádió (752)
Antonin Dvorak (194)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4372)
Momus-játék (5552)
Operett, mint színpadi műfaj (3763)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1154)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (783)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6693)
Opernglas, avagy operai távcső... (20161)
Balett-, és Táncművészet (5571)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Búbánat
Leírás:
Honlap:
   


Búbánat (27412 hozzászólás)
 
musical • 1792018-11-13 20:42:42

 Már kapható a könyvesboltokban a világhírű zeneszerző, Andrew Lloyd Webber életét bemutató kötet. A  21. Század Kiadó gondozásában megjelent könyv címe:  



Maszk nélkül







Webber Magyarországon / Bolba Lajos, Seregi László, Sarah Brightman, Andrew Lloyd Webber, Cameron Mackintosh, Szirtes Tamás


Gioacchino Rossini • 10202018-11-13 20:31:23

A Hét 1992/1  1992-02-28 / 9. szám



ÉVFORDULÓ



A pesarói hattyú





... A házassági kötelezvény, A selyemlétra, Tankréd, A sevillai borbély, Otelló, A tó asszonya, Semiramis, Mózes, Tell Vilmos s egy sor további opera, Tournedos à la Rossini, Macaroni à la Rossini s egy sereg pástétom és ínyencfalat receptje és elnevezése... Különböző fogalmak ezek, de egy ellentmondásokban gazdag élet mérlegének két serpenyőjében pompásan megférnek, s markánsan domborítják ki egy egyéniség jellegzetességeit.



Gioacchino Rossini, az olasz operairodalom egének egyik fényes állócsillaga, életére mi sem jellemzőbb, mint az ellentmondások láncolata.



Életének első felében mindenkit homályba borító üstökösként ragyogott. Legendás könnyedséggel ontotta magából alkotásait, s nemcsak hazája, de Bécs, Párizs, Szentpétervár, London is lábai előtt hevert. Dicsősége legmagasabb fokán áll, mikor — talányos módon — 38 éves korában megtörik alkotásainak sora. Élete második felében operát már nem is írt, csupán két — igaz, ragyogó — egyházi kompozíciót alkotott, miközben gasztronómiai tudományának és lucullusi hajlamainak hódolva élvezte a dicsőséget.



Egy kis irodalmi miniatűrrel ér fel "macaroni" receptje, melyet Fiorentinónak, a kedélyes olasz újságírónak mondott tollba, mikor zenésztársait — Meyerbeert és Aubert — vendégelte meg ma is híres saját specialitásával.



Zenei képességeit szinte Mozart zsenijéhez hasonlították, művei a kor legkeresettebb alkotásai voltak. Gyöngyszemek, de hevenyészve összecsapott tákolmányok is akadnak köztük. Az opera buffát, azaz a vígopera stílusát a legmagasabb színvonalra emelte, s vele tetőzött a bel canto, a "szépen éneklés" stílusa, de korszaknyitó komoly művei, melyek már előfutárai a majdani francia nagyoperának, nehezen nyerik el a közönség tetszését. A ma zeneesztétái a nagy talány megfejtését éppen abban látják, hogy mivel képtelen volt saját árnyékán, az opera buffán átlépni s újat alkotva megújulni, inkább letette a tollat...



Fényárban úszó életének pedig legkegyetlenebb ellentmondása, hogy diadalt hozó művei még életében fényüket vesztették s zenetörténeti múlttá váltak.



Pesaróban született 1792. február 29-én, mikor Mozart, a majdani eszménykép, már három hónapja halott. Apja, a nagyhangú Giuseppe a városka műkedvelő kürtöse, varrónő anyja pedig műkedvelő énekesnő. Ez a mindkét oldalról örökölt zenei véna a kis Gioacchinóban őstehetséggé lesz, főleg, ha még figyelembe vesszük, hogy kezdeti zenei tanulmányai kimondottan felületesek. Komolyabb zenei oktatásban majd csak Bolognában részesül, ahová később az öregedő Rossini is mindenkor visszatér.

Tizennyolc éves, amikor Velencében a legpatinásabb korabeli színházak egyike, a Teatro

San Moisé A házassági kötelezvény című első vígoperáját bemutatta. Az ódon ház falán ma emléktábla hirdeti, hogy "itt bontotta ki szárnyait Gioacchino Rossini". Itt sikert sikerre halmoz, s alig három évvel később a farsangi évadban már a ma is létező operaház, a La Fenice viszi színre a Tankréd című operáját. Egy évvel később a milánói La Scala köszönti tombolva a Török Itáliában című buffát. A nápolyi San Carlo és "a Zene fővárosa", Róma a következő állomás, ahol művei bemutatásra kerülnek. Rómához a ma is örökzöld, de a bemutatón csúfosan megbuktatott mű, A sevillai borbély és a Hamupipőke fűződnek, Nápoly az Otellót (ennek van egy olyan változata is, mely Shakespeare vagy Verdi művével ellentétben happy enddel végződik), a Mózes Egyiptomban-t és egy sor, ma már csak elvétve játszott művét ünnepelte, vagy fütyülte ki — mert azért ez is előfordult. Ez azonban nem is csoda, hiszen évente két operát is írt és vitt színre, műveit ugyanis maga tanította be és vezényelte. Mint tudjuk, a komponálás nem jelentett számára munkát vagy problémát, "A sevillait" 21 nap alatt alkotta — s ha történetesen egy teleírt kottalap leesett — leginkább ágyban, párnák közt ülve komponált — inkább újat írt, mintsem lehajolt volna érte. De gyakran önmagától is "lopott", s ezt éppen "A sevillai" zseniális nyitánya példázza, mely élőző- leg már az Angliai Erzsébet című operájában is betöltötte ezt a feladatot.



Utolsó öt operája — köztük az átdolgozott Mózes és a Tell Vilmos — már Párizsban jelenti szerzői diadalútjának utolsó felvonását.

Párizs, ahol a francia király olasz színházának vezetője, életének második legfontosabb színtere. Egy hosszabb betegséggel és depresszióval tarkított bolognai intermezzo után élete utolsó másfél évtizedét itt tölti második felesége törődése és a művészvilág hódolata mellett. De amikor Bolognából újra visszatér Párizsba — a már életében klasszikussá vált Rossiniról a társaság új generációja csodálkozva kérdi: "Hát még él?"



1868. november 13-án halt meg passyi villájában, de sziporkázó buffái a sistergő crescendókkal örökéletűek.



/Varga József/


Gioacchino Rossini • 10192018-11-13 16:02:31

A pesarói hattyú



Fidelio.hu, 2018.11.13. 09:15





"Százötven éve, 1868. november 13-án halt meg Gioachino Antonio Rossini, az olasz opera egyik legnépszerűbb mestere. Híres ínyenc is volt, nevét étel-kompozíciói is őrzik."


Bartók Rádió • 7512018-11-13 15:16:19

2018.11.13  19:35 - 22.00 Bartók Rádió



Umberto Giordano: André Chénier



Négyfelvonásos opera



Szövegét Luigi Illica írta



Vezényel: James Levine



Km.: John Alldis Kórus (karig.: Johnn Alldis),



Angol Nemzeti Filharmonikus Zenekar



Szereposztás:



André Chénier - Plácido Domingo (tenor)



Madeleine de Coigny - Renata Scotto (szoprán)



Charles Gérard - Sherril Milnes (bariton)



Coginy grófnő - Jean Kraft (mezzoszoprán)



Bersi - Maria Ewing (mezzoszoprán)



Besúgó - Michel Sénéchal (tenor)



Roucher - Allan Monk (bariton)



Mathieu - Enzo Dara (bariton)



Madelon - Gwendolyn Killenbrew (mezzoszoprán)



Fouquier-Tinville - Stuart harling (basszus)



Fléville - Terence Sharpe (basszus)



Az abbé - Piero de Palma (tenor)



Schmidt - Isser Bushkin (basszus)



Dumas - Malcolm King (basszus)



Udvarmester- Nigel Beavan (basszbariton


Antonin Dvorak • 1932018-11-13 15:15:37

Pardon, az előbbi beírásomat nem ebbe a topicba akartam tenni; a Bartók Rádióéban viszont már jó helye lesz az operafelvétel sugárzásáról való közlésemnek.


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43712018-11-13 15:06:02

Petrovics Emil: Lysistrate - Házy Erzsébet (tv-felvétel, részlet)



/operett.network/



Lysistrate - Házy Erzsébet –



(kamara vegyeskarral együtt énekel a TV studióban) 



(1:31 perc)



"Egy hang és néhány maszk" Házy Erzsébet műsora (1978)



Riportalany: Házy Erzsébet operaénekes; Kórodi András karmester Szerkesztő: Ruitner Sándor Operatőr: KOCSIS SÁNDOR; Díszlet: Wegenast Róbert Jelmez: Báthy Alice Rendező: Vámos László



 



Ezt is érdemes ismerni Házy operaszerepei közül:



Kapcs.: 4113., 2015. és 1116. sorszámok



Petrovics Emil: Lysistrate - 1971. november 3. – bemutató a Magyar Állami Operaházban



A Petőfi Rádió 1971. november 5-én sugározta a bemutató-előadás hangfelvételét – 19.40 – kb. 20.30 óra között.





Egyfelvonásos vígopera



Szövegét – Arisztophanész nyomán – Devecseri Gábor írta.



Szereposztás: 



Lüzisztraté (Lysistrate) -   Házy Erzsébet

Női karvezető - Ágai Karola 

Férfi karvezető - Réti József 



Szólót táncolnak: Boros Erzsébet, Sebestény Katalin



 Rendező-koreográfus: Eck Imre



Karigazgató: Nagy Ferenc



Vezényel. Erdélyi Miklós



 



 


Operett, mint színpadi műfaj • 37622018-11-13 14:27:41

Maya-Galathea, 1931-1957.



Jákfalvi Magdolna írása



„Maya egy Galathea, Harmath Imre és Fényes Szabolcs alkotta nő, a szépség és az önfeláldozás ideája, minden férfi vágya, vigaszt és örömet nyújtó szexmunkás. Az első huszonöt év primadonnái, különösen Honthy Hanna, Karády Katalin és Tolnay Klári mind átformálták, átalakították az eredeti Mayát, s 2018-ra egy különös ikon áll előttünk." [...] 



(Az írás a Theatron Műhely Alapítvány és a Budapesti Operettszínház közös színháztörténeti kutatási projektje keretében jött létre.)


Operett, mint színpadi műfaj • 37612018-11-13 14:19:38

Kapcs. 3190. , 3191. sorszámok is



Emmerich Kálmán: Kaiserin Josephine



Ennek a ritkán hallható Kálmán-operettnek van hazai stúdiófelvétele a Rádióban  - csak keresztmetszet, de az sajnos nem tölthető le a Youtubre-ról...



Rádió Dalszínháza bemutatója: 1982. október 24. , Kossuth rádió, 12.50 – 13.50



Albert István összekötőszövegét Galamb György mondja el.



Km.: Kalmár Magda, Domonkos Zsuzsa, Korondy György, Fülöp Attila, Palcsó Sándor, Ötvös Csaba, valamint az MRT Szimfonikus zenekara és énekkara



Vezényel: Bródy Tamás



Szerkesztő: Bitó Pál



 



Az említett CPO -kiadványt - CD-n - megvásárolhatjuk itthon (csak meg kell rendelni a megfelelő helyen... és hozzájuthatunk a lemezhez; aki nem tudja letölteni az internetről)


Operett, mint színpadi műfaj • 37602018-11-13 14:16:01

Tokody Ilona is megpóbálta - neki nem sikerült...


Antonin Dvorak • 1922018-11-13 14:01:31

2018.11.13  19:35 - 21:32  Bartók Rádió



Umberto Giordano: André Chénier



Négyfelvonásos opera



Szövegét Luigi Illica írta



Vezényel: James Levine



Km.: John Alldis Kórus (karig.: Johnn Alldis),



Angol Nemzeti Filharmonikus Zenekar



Szereposztás:



André Chénier - Plácido Domingo (tenor)



Madeleine de Coigny - Renata Scotto (szoprán)



Charles Gérard - Sherril Milnes (bariton)



Coginy grófnő - Jean Kraft (mezzoszoprán)



Bersi - Maria Ewing (mezzoszoprán)



Besúgó - Michel Sénéchal (tenor)



Roucher - Allan Monk (bariton)



Mathieu - Enzo Dara (bariton)



Madelon - Gwendolyn Killenbrew (mezzoszoprán)



Fouquier-Tinville - Stuart harling (basszus)



Fléville - Terence Sharpe (basszus)



Az abbé - Piero de Palma (tenor)



Schmidt - Isser Bushkin (basszus)



Dumas - Malcolm King (basszus)



Udvarmester- Nigel Beavan (basszbariton


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43702018-11-12 22:15:42

Magyar Nemzet, 1986. szeptember 19.



A Magyar Nemzet megkérdezte:



Milyen bérleteket bocsát ki a Korona Pódium?





Mikes Lilla művészeti vezetőtől a Korona cukrászdabeli irodalmi estek újdonságai felől érdeklődtünk.



„— Újdonságnak számít: az évad kilenc hónapjában kilencféle bérlet tulajdonosai kilenc előadást tekinthetnek meg.



Sorra eszembe jutottak az eltávozottakhoz fűződő emlékeim.



 Fölsejlett Mezei Mária alakja. Ő néhány nappal a halála előtt vállalta el a Korona Pódium baráti társaságának díszelnöki tisztét.



Bilicsi Tivadar évekig vett részt pesti és balatoni német nyelvű műsorainkban.



Házy Erzsébet rendszeresen föllépett német és orosz nyelvű előadásainkon.



Latinovits Zoltánnal Heine és Petőfi műveit megszólaltató estünkön egymás mellett álltunk. Mondtuk a két költő verseit, Petőfit ő németül, én magyarul, Heinét pedig fordítva ...



Róluk, a szívünkhöz oly közel álló hajdani kollégákról és a többi kedves halottunkról:



Medgyaszay Vilmáról, Pethes Sándorról, Váci Mihályról, Vujicsics Tihamérról neveztük el bérleteinket.



S Ascher Oszkárról, akinek mindahányan, akik ma előadó-művészetet gyakoroljuk, bevallottan, vagy be nem vallottan, tanítványai vagyunk.”


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43692018-11-12 10:55:26

A Dankó Rádió mai, "Túl az Óperencián"  operettműsorából kiemelem ezt:



Lehár Ferenc: A mosoly országa



A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. november 11., Kossuth Rádió 19.35 – 21.29

Magyar szöveg: Harsányi Zsolt



Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Bródy Tamás



Zenei rendező: Balassa Sándor

Rádióra átdolgozta és rendezte: Rácz György



Most az alábbi részletek csendültek fel erről a rádiófelvételről:



- Szu-Csong dala, II. felv: „Vágyom egy nő után! Egy nő után kerget a vágy!... (Simándy József)



- Kórus és Liza belépője az I. felvonásból: ”Éljen sokáig! Éljen sokáig! Éljen ő!..../- Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás!... /-Flörtök, miért gyötörtök…. Szív, szív mindig remél, eljő a mély, vad szenvedély…” (Házy Erzsébet, énekkar)



- Mi és Feri kettőse: „Zig-zig-zig-zig…/Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…” (Kalmár Magda és Bende Zsolt – bevezető dialógus prózában, majd ének)



- Liza és Szu-Csong szerelmi kettőse a II. felvonásból: „Lótuszvirág! Éérted élek csupán, senki másért!… /Szív! Hogyan tudsz így tele lenni, mondd! Hogyan fér beléd ennyi vágy és tűz és ennyi láz?...” (Házy Erzsébet, Simándy József)



Ismétlés: ma 18 és 19 óra között a Dankó Rádióban és az internetes elérhetőségen online.


Simándy József - az örök tenor • 5562018-11-12 10:54:56







A Dankó Rádió mai, "Túl az Óperencián"  operettműsorából kiemelem ezt:



Lehár Ferenc: A mosoly országa



A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. november 11., Kossuth Rádió 19.35 – 21.29

Magyar szöveg: Harsányi Zsolt



Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Bródy Tamás



Zenei rendező: Balassa Sándor

Rádióra átdolgozta és rendezte: Rácz György



Most az alábbi részletek csendültek fel erről a rádiófelvételről:



- Szu-Csong dala, II. felv: „Vágyom egy nő után! Egy nő után kerget a vágy!... (Simándy József)



- Kórus és Liza belépője az I. felvonásból: ”Éljen sokáig! Éljen sokáig! Éljen ő!..../- Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás!... /-Flörtök, miért gyötörtök…. Szív, szív mindig remél, eljő a mély, vad szenvedély…” (Házy Erzsébet, énekkar)



- Mi és Feri kettőse: „Zig-zig-zig-zig…/Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…” (Kalmár Magda és Bende Zsolt – bevezető dialógus prózában, majd ének)



- Liza és Szu-Csong szerelmi kettőse a II. felvonásból: „Lótuszvirág! Éérted élek csupán, senki másért!… /Szív! Hogyan tudsz így tele lenni, mondd! Hogyan fér beléd ennyi vágy és tűz és ennyi láz?...” (Házy Erzsébet, Simándy József)



Ismétlés: ma 18 és 19 óra között a Dankó Rádióban és az internetes elérhetőségen online.



Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29662018-11-12 10:47:33

Dankó Rádió Túl az Óperencián műsorában mától egész héten át a Madách Színház színművészét,Lőte Attilát  látja vendégül a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.



A műsorban ezek a zenék is elhangoztak:



Huszka Jenő – Martos Ferenc: Aranyvirág - Nyitány (Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel Vincze Ottó) - 1957



 



Sárdy  János felvételei közül hallottunk három dalt:



-  Buday Dénes: Kalotaszegi madonna (filmzene)  - „Elpihent a nagyvilág, elpihent a lomb, messzi bércen valahol kondul egy kolomp.…/ Hej rózsalevél felkap a szél, messzi sodor innét, rózsalevél egy sort vigyél, rózsámnak üzennék….” (Sárdy János, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)



- Huszka Jenő – Martos Ferenc: Gül baba  - Bordal: „A kulacsom kotyogós…/ Borban az igazság, borban a vigasz…” (Sárdy János, km. Gyurkovics Mária, a Földényi-kórus és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara)



- Szirmai Albert –Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska – Rolla és Baracs kettőse, II. felv.  „Azt hittem egy percig, hogy  már az enyém…/A nő szívét ki ismeri? Ezer csodával van teli…”   (Németh Marika és Sárdy János)



 



Lehár Ferenc: A mosoly országa



A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. november 11., Kossuth Rádió 19.35 – 21.29

Magyar szöveg: Harsányi Zsolt



Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Bródy Tamás



Zenei rendező: Balassa Sándor

Rádióra átdolgozta és rendezte: Rácz György



Most az alábbi részletek csendültek fel erről a rádiófelvételről:



- Szu-Csong dala, II. felv: „Vágyom egy nő után! Egy nő után kerget a vágy!... (Simándy József)



- Kórus és Liza belépője az I. felvonásból: ”Éljen sokáig! Éljen sokáig! Éljen ő!..../- Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás!... /-Flörtök, miért gyötörtök…. Szív, szív mindig remél, eljő a mély, vad szenvedély…” (Házy Erzsébet, énekkar)



- Mi és Feri kettőse: „Zig-zig-zig-zig…/Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…” (Kalmár Magda és Bende Zsolt – bevezető dialógus prózában, majd ének)



- Liza és Szu-Csong szerelmi kettőse a II. felvonásból: „Lótuszvirág! Éérted élek csupán, senki másért!… Szív! Hogyan tudsz így tele lenni, mondd! Hogyan fér beléd ennyi vágy és tűz és ennyi láz?...” (Házy Erzsébet, Simándy József)



Ismétlés: ma 18 és 19 óra között a Dankó Rádióban és az internetes elérhetőségen online.



 


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 613022018-11-11 22:24:48

NEW YORK OPERABLOG – 6. Akiknek jól áll a Carnegie Hall: az Opera zenekara



ÓKOVÁCS SZILVESZTER2018.11.11. 14:58 Origo.hu



„Hogy kerültünk a világ tán leghíresebb hangversenytermébe? Leírom, mert túl sok hülyeséget hallani a november 5-i, egyébként ugyanúgy felejthetetlen estéről.”


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29652018-11-11 17:53:48

Mindjárt kezdődik (a 18 órai hírek után)  a Dankó Rádió „Túl az Óperencián”   délelőtti műsorának ismétlése – benne egybek közt



Lehár Ferenc Goethe életét feldolgozó Frideriká-jának - az ún. „Richard Tauber-operettek” egyike – részleteivel.



- Előbb  Goethe dala csendül fel: „Óh, lányka, óh, lánykám, imádlak én! Te drága, te drágám, te légy enyém!..." -  Nyári Zoltán előadásában, a zongorán kísér Neumark Zoltán (koncertfelvétel)



A Magyar Rádió 1972. évi, magyar nyelvű (Szenes Andor fordításában) kitűnő stúdiófelvételén Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt és Simándy József énekel, az MRT Zenekarát  és Énekkarának Nőikarát Sebestyén András vezényli. Erről a rádiófelvételről halljuk:



-  Dal: „Báránykám, báránykám...csalfalelkű mind a lány…” (Bende Zsolt)



- Kettős és tánc: „Járd velem, babám, a hopszasszát!. Mert a többi tánc nem érdekel... Jöjj egy fordulóra!...”  (Kalmár Magda, Bende Zsolt)



- A II. felvonás fináléja: "- Friderikám, te valami más vagy! Mi történt veled?...Nem értem én, nem értem végképp... A jövőm, a múltam, Te vagy!... El ne hagyj!..../- Friderika,  kérem a táncot! Zenét! Zenét!.../ - Egyszer volt egy rózsaszál, rózsaszál a réten..." (Andor Éva, Bende Zsolt, Simándy József)  



Az operett keresztmetszetét, új stúdiófelvételéről, a Rádió Dalszínháza 1972. április 3-án, a Kossuth rádióban mutatta be, 19.20 -20.10 óra között.


Ilosfalvy Róbert • 8192018-11-11 17:17:25

:))


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43682018-11-11 17:15:53

Kapcs. 378. sorszám




  • Magyar Nemzet, 1976. január 21.



„A Televízió műsoráról”



Az emberi hang



Negyven perc könyörgés az életért — ez voltaképpen Poulenc - Cocteau mono-operájának alaphelyzete. Az asszony, akit szerelmese elhagyott, egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után telefonál: úgy kapaszkodik e beszélgetés utolsó lehetőségébe, mint fuldokló a mentőövbe. Számára a kapcsolat egyetlen forrása a telefon: ez közvetíti kedvességét, bátor hazugságait és bátortalan gyötrődéseit, ez idézi emlékeit és kudarcait, a telefon érteti meg vele helyzete kilátástalanságát, kapaszkodásának hiábavalóságát, s a beszélgetés végére a készülék zsinórja válik halálának eszközévé. Ami a negyven percen túl zajlik az operában, az a feszültség fokozására és valamelyes tagolásra szolgál: a szétkapcsolás, a téves hívás gyötrelme az idegtépő várakozást érzékelteti.





Cocteau monodrámája rendkívüli alkalom a színésznőnek, olyan különleges szituációt ad, amelyben végletes érzelmi és idegrendszeri reakciókat sűríthet. Poulenc 1959-ben készült megzenésítése feloldja ugyan a dráma feszítettségét, mélabúsabb színekkel lágyítja el a szöveg villódzásait és a hallgató együttérzését olykor már-már a viszolyogtató feszengéshez közelíti, mégsem fosztja meg főszereplőjét a nagy alakítás lehetőségétől. Valójában e lehetőség kiaknázásán áll vagy bukik az opera bemutatása: ha sikerül olyan szereplőt találni, aki képes rá, hogy zenei és színészi eszközeivel betöltse a színpadot, aki nem egyszerűen a szituációt, hanem az atmoszférát is érzékelteti, akkor a hallgató bizonyára elfeledkezik a zenei verzió erőtlenségéről.



A tévé zenés színháza „igazgatójának”, Bánki Lászlónak persze nemcsak Házy Erzsébet képességeiben kellett hinnie, hanem rá kellett lelnie az ideális irányítóra is, aki ezt a reménytelen élethalálharcot a cocteaui alapanyag sűrűségébe tudja visszaállítani. Vámos László bravúros — egyetlen beállításból fényképezett — rendezése valóban a produkció sikerének záloga: kamerája hol közeledve, hol távolodva; hol szűkítve a kört, hol tágabb perspektívával mintegy szenvtelen megfigyelőként tudatosítja a nézővel a dráma állomásait. Házy Erzsébet hibátlan alakítása érzésem szerint a Poulenc kínálta lehetőség fölé is nő: tiszta deklamációja, világosan tagolt éneklése és mindenekelőtt játékának — a magára erőltetett fölénytől a már-már hisztériáigfokozódó íve igazolja a tévé vállalkozását. Az MRT szimfonikus zenekara Medveczky Ádám vezetésével a zenei, Mátay Lívia század eleji polgári otthont ábrázoló díszlete, Wieber Marianne jelmeze és a vezető operatőr, Kocsis Sándor munkája a képi megvalósítás összhangját teremti meg.



/Feuer Mária/


Ilosfalvy Róbert • 8162018-11-11 16:43:06

  • Magyar Nemzet, 1985. október 15.



„Mindig a zenéből indulok ..."



Ilosfalvy és a „sors-szerep”



A „Manon Lescaut” főpróbájának valamelyik szünetében néhány pillanatra megjelent a társalgóban. A maga csendes, tartózkodó módján egy-két kedves, biztató szót mondott a fiatal kollégáknak és már el is tűnt a folyosó mélyén.



„A szakma a kisujjában van”



Az énekesek — volt közöttük olyan is, aki most szólalt meg először nyilvánosság előtt az Opera színpadán — irigység nélkül, csodálattal néztek utána. „Mit szólsz hozzá? Óriási! Az egész szakma a kisujjában van!’’



Ilosfalvy Róbert valóban óriási Des Grieux szerepében. Már a puszta megjelenésétől sűrűbb lesz a levegő. Hajlékony, a magasságokban korlátlanul szárnyaló hangja és gyengéd, szenvedélyes lénye a szerelemnek olyan költészetét teremti meg a színpadon, amilyenben manapság ritkán van része a közönségnek. A premierről mindössze ennyit mond: szép este volt. Pedig ezúttal sokkal többről van szó, mint egy forró hangulatú bemutatóról. Valamely előadás új szereplőinek általában mások egykori sikerével, a nagy elődök emlékével kell megküzdenünk. Ilosfalvy Róbert viszont, az 1961-es, színháztörténeti jelentőségű „Manon Lescaut”-felújítás eszményi Des Grieux-je tulajdon legendájával szembesült a mostani premieren.



— Magam is tisztában voltam a feladat súlyával, a helyzetem furcsaságával, ezért először nem is akartam elvállalni a szerepet. Most már örülök, hogy engedtem Mihály András kérésének. Az előadás szép, zeneileg jól kézben tartott, a dirigens, a partnerek nagyszerűek, arról meg, hogy mennyire szeretem Des Grieux-t, nem is szükséges beszélnem.



— Mi a titka annak, hogy „kettejük "kapcsolatát nem kezdte ki az idő?

— Talán az, hogy sikerült valahogy megőriznem hangbéli és lelki fiatalságomat. A figura persze — velem együtt — sokat érlelődött az elmúlt évek során, de érzelmi tartalékaiból nem veszített semmit.



— Ön mivel magyarázza az 1961-es felújítás fergeteges sikerét?

— A darab itthon nem volt túlságosan ismert, így ránk is, és a közönségre is a felfedezés' erejével hatott. Lamberto Gardelli azt nyilatkozta valahol, hogy ő például addig nem is tartotta különösebben nagy műnek a Manont, s csak a budapesti próbák idején jött rá, micsoda sűrű drámája ez az opera az ifjúságnak, az ifjúkori szerelemnek. Az előadást szerencsés találkozások sora hozta létre: karmesteré a darabbal, énekeseké a tökéletesen testreszabott szereppel, énekeseké egymással és a dirigenssel, s valamennyiünké egy meglepően fogékony közönséggel. Gardellivel még jó néhány felújítást csináltunk együtt és mindig hasonló egyetértésben dolgoztunk. Ugyanezt mondhatom el Erdélyi Miklósról is, aki Gardelli elutazása után dirigálta az előadásokat, s akivel néhány évvel később szólólemezt is készítettem.



Ösztönösen



A szemtanúk szerint Házy Erzsébet és ön a Manon Lescaut-ban akkoriban új, szokatlan, modern színészi eszközöket hoztak az operaszínpadra. Emlékszik, hogyan építette fel a szerepet?

— Erről akkor sem tudtam sokat mondani, most sem tudok. Mindig a zenéből indulok ki, minden egyebet csak hozzáadok, úgy, ahogy a zene sugallja.



— Vagyis ösztönösen talált rá a figurára?

— Talán igen, de az ösztönösen megérzett figurákat is fel kell építeni. Házyban is, bennem is szerencsésen keveredett az ösztönösség és a tudatosság, bár ő kissé intuitívabb volt, én valamivel tudatosabb, így kiegészítettük, inspiráltuk egymást játék közben.



— A kritikák, visszaemlékezések külön kiemelik a II. felvonás duettjének hihetetlen intenzitását. „Elbűvölsz újra" — ez a mondat még azok fülében is az ön hangján idéződik fel, akik nem látták, csak később, rádiófelvételről ismerhették meg az előadást.

— Kettőnk kapcsolata sokban hasonlított Manon és Des Grieux viszonyához. Egy kicsit a saját sorsunkat éltük meg a színpadon. Ezért lehetett olyan intenzív a duett, no, meg azért, mert gyönyörűen van megírva. Akárhányszor éneklem ezt a jelenetet, mindig felkavar.



— Azon kívül, hogy emlékezetes sikert aratott benne, mit jelentett a darab az ön további pályáján?

— Ebben az előadásban tanultam meg igazán élni a színpadon. Ekkor oldódtam fel először teljesen egy szerepben. A mű nagy lendületet adott belső, emberi és művészi fejlődésemnek, meggyorsította az érlelődési folyamatot. Addig többnyire lírai hősöket alakítottam, Hunyadi Lászlót, Alfrédot, Rodolphe-ot, Hoffmannt, Lenszkijt.  Des Grieux megnyitotta előttem a drámai karakterek sorát. A Manon után a Nyugat lánya következett, s azóta — kevés kivétellel — elénekeltem a Puccini- és Verdi-operák valamennyi nagy tenorszerepét, a Requiem tenorszólóját is. A Budapesten megteremtett Des Grieux-t később németül és olaszul is megszólaltattam Európa és Amerika operaszínpadain. Jobbnál jobb karmesterek segítettek abban, hogy a figura állandóan új színekkel gazdagodjon. Kölnben és Londonban például Kertész István vezényletével énekeltem a szerepet, Nyugat- Berlinben pedig Lórin Maazellel.



— Mozartot soha nem énekelt?

— Egyetlen Mozart-szerepem volt, még a pályám elején, Belmonte a Szöktetés-ben. Nagyon szeretem Mozart zenéjét, de a színpadon az olasz opera az én igazi világom.



— Szenvedélyes alkat?

— Szerencsés ötvözetben örököltem apám temperamentumát és anyám nyugodt idegrendszerét. E két tulajdonság nélkülözhetetlen a mi pályánkon. Nagy hálával gondolok a szüléimre. Hódmezővásárhelyen születtem, itt is érettségiztem, szép, derűs gyerekkorom volt. Apám szerette a társaságot, a zenét, ő maga is hegedült. Tanító volt, de pedagógiai hajlamait az iskolában élte ki, a négy gyerek nevelését inkább anyámra bízta.



Sors-szerep



— Bizonyára zenére is taníttatták?

— Zongoráztam, orgonáltam, rövid ideig csellóztam is, de ami a legfontosabb: énekeltem. Tóth Lajos kántor mellett segédkeztem a templomban, s amikor ő felkerült az Operába, én léptem a helyére. Ennek a ténykedésnek később nagy hasznát vettem. Főiskolás koromban ugyanis a Bakáts téri templomban kántorkodtam, így egészítettem ki az ösztöndíjat.



— Mi adta végül az impulzust, hogy énekes legyen?

— Az első operaélmény: 1946-ban Várhelyi Endre — szintén Hódmezővásárhely szülötte — lehozott a városba egy kis társulatot, olyan művészekkel, mint Gyurkovics Mária és Székely Mihály. A sevillai borbély került színre a Fekete sas-szálló nagytermében. Már addig is gondolkoztam azon, hogy képeztetni kellene a hangomat, de a végső lökést ez az előadás adta meg.



— Volt-e Des Grieux-höz hasonló ,”sors-szerep” az életében?

— Talán A végzet hatalma Alvarója. (Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy ezt a szerepet egy alkalommal Münchenben Placido Domingo vezényletével énekeltem. Nem tudom, hogy végül milyen karmester lesz belőle, de akkor remekül kísérte az énekeseket.)  Alvaro és Des Grieux szerintem rokonfigurák. Mindkettőnek a reménytelen szerelem és a magány az osztályrésze. Mire megkapnák a szeretett nőt, az már halott. Szegény Des Grieux.  Jó családból származó, tanult, művelt fiatalember volt. Ki tudja, mi lehetett volna belőle, ha nem találkozik a végzetes szerelemmel...





A beszélgetés végére megérkeznek a főpróbán készült fényképek. Ilosfalvy Róbert csendes iróniával szemléli magát a fotókon.



— Messziről még egész jó ...



Azt elfelejti megemlíteni, hogy a huszonnégy évvel ezelőtti felújításra készült jelmezein most egyetlen öltésnyit sem kellett változtatni. Úgy vette magára őket, mintha nem telt volna el csaknem negyedszázad a legendás, 1961-es előadás óta.



R. Szántó Judit


Operett, mint színpadi műfaj • 37572018-11-11 16:32:32

 



Az Operettszinhaz.hu oldalon olvasható az alábbi bejelentés - felhívás:



ZENÉS-SZÍNHÁZ-TÖRTÉNET



A zenés színház eseményei könnyedén legendákká válnak, s láthatatlanul összekötik mindazokat, akik beszélik e nyelvet, emlékeznek hőseire. A Theatron Műhely történészei 2015-ben kutatócsapatot formáltak, hogy a város és a Budapesti Operettszínház kulturális emlékezetét a magyar zenés színház hagyományai felől közelítsék meg. Ennek a több éves kutatómunkának az eredményeit olvashatják 2018. november 12-től heti frissüléssel a felület látogatói.





A rövid összefoglalások a színház egyik fénykorának tekintett korszakot, Gáspár Margit igazgatói éveit tárják fel, mert ezek az évek, 1949-1956 között tették lehetővé, hogy a teátrum hét évre a keleti blokk legjobb zenés színháza, a Walter Felsenstein által 1947-ben alapított Komische Oper magyarországi párjává váljon, az opera helyett a politikailag igazolt operett műfaját állítva a középpontba.



A Budapesti Operettszínház és a Theatron Műhely kutatóinak közös célja a magyar zenés színház eseményeihez kapcsolódó kulturális emlékezet feltárása, a kapcsolódó életművek minél teljesebb körű gyűjtése, sokoldalú bemutatása és közvetítése.



Ehhez kívánunk jó olvasást.



Theatron Műhely Alapítvány, Budapesti Operettszínház


musical • 1772018-11-11 14:29:48

Különösen Edmond Dantes fórumtársunk figyelmébe ajánlom a ma esti musicalelőadást



2018.10.26 Kultúra.hu



Visszatér Monte Cristo grófja!



Alexandre Dumas klasszikus műve, a Monte Cristo grófja ezúttal musical formájában, csodálatos dalok és remek tánckoreográfiák kíséretében kel életre november 11-én a BOK Csarnokban, december 14-én Pécsett és december 28-án Veszprémben. Pozsgai Zsolt és Szomor György alkotása Gubik Petra, Vastag Tamás és Gulyás Attila főszereplésével, a címszerepben Szomor Györggyel látható.



A fiatal Edmond Dantèst a menyegzőjéről viszik el a rendőrök egy feljelentés alapján. If várának börtönébe kerül, ahonnan nincs visszatérés. A vád: kapcsolat az akkor száműzött Napoleonnal. A vád hazugságra épül, de Dantès már nem tudja bizonyítani igazát. Hosszú éveket tölt börtönben, amikor egy ismeretlen börtöntárs halála révén megszökhet – és egyben birtokosa lehet egy csodálatos vagyonnak is. Elindul hát, mint Monte Cristo grófja, hogy bosszút álljon megnyomorítóin. A párizsi elit azokból áll, akik őt annak idején bebörtönöztették. Köztük egykori menyasszonya, és annak fia.



A gazdag gróf nem válogat az eszközökben – de vajon meddig tud elmenni bosszúvágyában? Mikor jön el az idő, amikor már érzelmei megakadályozzák a teljes leszámolást? Edmond Dantèst megfosztották a szerelmétől, hosszú éveken át nyomorúságos körülmények között élt bezárva. Miről álmodozik az idő fogságában? Vajon mit tesz egy mesébe illő szabadulás után?



Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély – Dumas örökérvényű regénye 2011-ben új formában kelt életre a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. Azóta meghódította a hazai és a határon túli színházak közönségét, sikermusicallé vált, és már túl van a 100. előadáson.



Most visszatér és november 11-én a BOK Csarnokban, december 14-én Pécsett, a Lauber Dezső Csarnokban, december 28-án pedig Veszprémben, a Veszprém Arénában láthatja a közönség. „Maguk az emberi sorsok a legérdekesebbek a történetben. Én mit tennék ebben a helyzetben? Nagyon könnyű azt mondani, hogy természetesen megbocsátanék. Akinek így tönkreteszik az életét, az az igazi próbatétel!”



A jegyek már kaphatóak a budapestipécsi és veszprémi előadásra.



Szereplők:



Dumas, a szerző – Vastag Tamás



Fiatal Edmond Dantes – Gulyás Attila



Monte Cristo grófja – Szomor György



Mercedes – Gubik Petra



Danglars – Bartus Gyula Jászai-díjas



Fernand – Csomós Lajos



Villefort – Presits Tamás/Balázs Csongor



Faria Abbé – Szőke Pál



Jacopo – Katkó Ferenc



Bonifacio – Gerner Csaba



Pacalio – Liszi Melinda



Haydée – Gábor Anita/Békefi Viktória



Napóleon – Czitor Attila



Börtönőr – Nagy Róbert



Albert – Biró Gyula



 



Díszlet: Fekete Péter



Jelmeztervező: Papp Janó



Zenei vezető: Gulyás Levente



Hangszerelés: Lippényi Gábor



Koreográfus: Fejes Kitty



Rendező: Szomor György


Operett, mint színpadi műfaj • 37542018-11-11 14:24:08

Tegnap este 21.05  és 23. 25 óra között az M5 csatorna leadta felvételről



Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő - Operett-fantázia két részletben



 140 perc, 2016



A Lili bárónő rendezője, Béres Attila a teátrum piciny Raktárszínházának intim terében álmodta meg a rendkívül bájos és mulatságos történetet, amely ezáltal szétrobbantva a műfaj hagyományosan elfogadott kereteit, nagyoperettből egyszerre kedves, magával ragadó zenés játékká és ízig-vérig komédiává változott.



"Érdekel a szituáció" _ mondja a nincstelen gróf, amikor komornyik-ruhába bújva vállalja, hogy szolgálatba áll a gazdag bárónál és leányánál. A gróf, aki komornyikot alakít, egyébként sikeres színpadi szerző; a lány, aki szerelmes lesz a komornyikba, színésznői álmokat dédelget. A színésznő, aki a szomszéd birtokon nyaral, meg szeretné szerezni a színpadi szerzőt; a lány a komornyikot; a lány apja pedig a grófot. A Lili bárónő "szituációjában" mindenki akar valakit _ mindenki mást és mégis ugyanazt.



"Miért szeretünk operettet hallgatni, nézni? Mert minden lehetséges benne, ugyanúgy, mint a mesékben."



Huszka Jenő egyik legnépszerűbb operettje igazi kikapcsolódást nyújt pazar humorával, közkedvelt melódiáival, hisz ki ne ismerné, "Az egy kis cigaretta", a "Tündérkirálynő légy a párom" "Egy férfi képe…" és a "Gyere, csókolj meg tubicám" című slágereket?



A Lili bárónő ezúttal egyszerre több és kevesebb is egy nagyoperettnél: csupán kilenc színész, egy zenész és egy hihetetlen történet, finom eleganciával, különösen intim szférában…



Szereposztás:



Lili bárónő _ Lukács Anita,



Illésházy gróf _ Dolhai Attila,



Malomszegi Báró _ Jantyik Csaba,



Becsey,tiszttartó _ Szolnoki Tibor,



Illésházy Agatha grófnő _ Lehoczky Zsuzsa,



Illésházy Krisztina grófnő _ Kalocsai Zsuzsa,



Frédi _ Kerényi Miklós Máté,



Clarisse _ Szendy Szilvi,



Minden szerepben _ Peller Károly.



Zongorán kísér: Szekeres László



 



Ez az operettközvetítés fent van a YouTube csatornán, a teljes előadás felvétele letölthető onnan.


Berlioz újratemetése • 1482018-11-10 13:07:49

„Francia imák” – Lully: Te Deum; Berlioz: Te Deum



Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – 2018. november 8.



Hector Berlioz írja Emlékiratai második kötetében:



„a következő műveimet minősítik a kritikusok architekturális zenének: Gyász- és diadal-szimfóniát (két nagyzenekarra és karra), a Te Deum-ot, amelynek fináléja (Judex crederis) kétségkívül a legnagyobbszabású alkotásom, a két kórusra írt Impériale kantátámat, amelyet az Ipari Palota hangversenyén játszottak 1855-ben, és mindenekelőtt a Requiem-et.”



„…ezért hallottam Metternich hercegtől is egy napon Bécsben a következőket:




  • Ön az, Uram, aki ötszáz zenész számára komponál?

  • Nem mindig, Főméltóságú Uram, néha négyszázötven számára.”



Nos, csütörtök este a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 480 előadóművész vitte sikerre Berlioz monumentális oratorikus alkotását, a nálunk ritkán előadásra (és színpadra) kerülő Te Deum-át.



2017 novemberében - ugyanitt a Müpá-ban, Záborszky Kálmán zenei irányításával a Zuglói Filharmónia – két társult énekkarral a Szent István Király Oratóriumkórus és Szimfonikus Zenekar szólaltatta meg e hatalmas művet -  az oratórium magyarországi bemutatója is az ő nevükhöz fűződik; emlékszem, a Zeneakadémia nagytermében 1987. november 13-án tartott bemutató katartikus hatására, melyet rám gyakorolt Berlioz kompozíciója - amit életemben először hallottam -.  a zenéje mellett a hatalmas apparátusával is! A vállalkozásban az édesapáé, Záborszky József  karmesteré volt akkor az érdem és a kitüntetés…



(Az idő tájt, kezdetben még viszonylag rövid időszakonként követték egymást  Berlioz alkotásának koncertműsorra tűzései: 1988 novemberében Joó Árpád mutatta be az oratóriumot a Budapest Kongresszusi Központban; 1992 januárjában Erdélyi Miklós vezényletével újra a BKK-ban; ugyanez év októberében az egri székegyházban Gémesi Géza volt a karmester; hosszabb szünetet követően 2003 novemberében a Zeneakadémia volt a színhelye az ünnepi hangversenynek, Berlioz születésének 200. évfordulóján,  amikor  Antal Mátyás vezényelte a Te Deumot. Aztán tavaly, csaknem másfél évtized után, került ismét sor ennek a nagyszabású egyházi zenedarabnak újra koncertműsorra tűzésére…)



Talán az egri székesegyházban bemutatott Te Deum-előadást nem számítva, ilyen hatalmas létszámú zenei együttes még sohasem adta elő ezt a művet Magyarországon, mint aminek csütörtökön a Müpa nagy koncerttermében tanúi lehettünk: az oratórium monumentalitását jelzi az apparátus összetétele: összességében 480 tagot számlálhattunk meg a fellépett művészek között: a hatalmas szimfonikus zenekar, az orgonán játszó művész, a tenorszólista, s mindenekelőtt  7 (azaz hét) nagy kórus volt jelen énekével a Te DeumbanS e hatalmas vállalkozás - és apparátusának - összefogására napjaink egyik leginspiráltabb karmesterére is szükség volt: Kovács János személyében.



A Berlioz-Te Deum előadói voltak:



Énekszóló: Fekete Attila



Orgona: Dinyés Soma



a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)



a  Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Walter Judit)



A Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)



a Honvéd Férfikara (karigazgató Strausz Kálmán)



a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkara (karigazgató: Teodóra Dimitrova)



az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató: Szebellédi Valéria)



a Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara (karigazgató: Őri Csilla)



Tehát a nagyzenekar és kórusok monstre együtteseit Kovács János karmester vezényelteő fogta össze.



Berlioz Te Deuma fantasztikus dimenziói, káprázatos hangszerelése miatt mind a mai napig a koncerttermek ritka csemegéi közé tartozik. Kivételes alkalmak és arra alkalmas, felkészült művészek, muzsikusok összefogásával érdemes csak és szabad e kompozíciót elővenni és előadatni.



Mint ismeretes, Berlioz templomi előadás esetén úgy tervezte, hogy az orgona és a 160 tagú zenekar a lehető legmesszebb helyezkedik el egymástól, a kórus két részből áll, egyenként száz énekessel; valamivel távolabb pedig egy hatalmas, hatszáz énekest számláló gyermekkórus foglal helyet. Mintha csak egy hatalmas katedrálisban lennénk, ahol a tér minden sarkából árad felénk a zene. A kompozíció záró részében Berlioz az utolsó ítélet látomásával lép ki az áhítatos ima hangulati köréből. „Ennél iszonyatosabbat, monumentálisabbat soha nem írt zeneszerző. Ha Berlioz ezt az egyetlen tételt komponálta volna egész életében, elég lenne ahhoz, hogy neve fennmaradjon” – írta Kroó György.



Én is tanúsíthatom e megállapítás igazságtartalmát. Fantasztikus, lélegzetelállító volt a zenekar, orgona, az énekkari hangzuhatagok együtt megszólaló tétele mind monumentalitásában, mind szívre-lélekre ható intenzitásában; a szárnyaló ének- és zeneszó csodálatosan bezengte a hatalmas nézőteret a földszinttől a harmadik emeleti erkélyig!  Manapság a mű megszólaltatásában az eredetileg leírt  előadó-apparátushoz képest már a fele létszám is igen tekintélyesnek számít, ami alkalmas a zeneszerző partitúrájának minden gazdagságát interpretálni, minden szépségét megmutatni, kibontakoztatni – és ami persze igen nagy előkészítő-mozgósító munkát is igényel minden érintettől.



Berlioz Te Deuma – mint olvashatjuk a darabról - ugyanakkor legalább annyira látványosság is, mint zene. Oratorikus freskó a szó legszorosabb értelmében.



A zenekarban különleges, ritkán használt hangszerekre figyelhetünk fel, és a partitúra előírása szerint az utolsó tételben pedig (mely ezúttal a mű nyitányaként szólalt meg) nem kevesebb, mint 8 hárfa játszik egyszerre!



Amikor 1855-ben maga Berlioz vezényelte művét Párizsban, a Saint-Eustache templomban, így írt testvérének:hadd mondjam el neked, hogy ez a hatalmas szertartás egy óriási közönség tetszését nyerte el és a legnagyszerűbb benyomást keltette. Volt egy felemelően érzelmes pillanat, amikor a templom egyik sarkában taps tört ki, amit aztán hamar elnyomtak. Kolosszális volt.”



Érdemes megint Berlioz Emlékirataiból idéznem:  A Te Deum-ban az orgona az, amely a templom egyik végéről társalog a másik végén elhelyezett két kórussal megerősített zenekarral és egy harmadik, igen nagylétszámú egyszólamú karral, amely ebben az együttesben a népet jeleníti meg, s ez a nép időről időre részt vesz ebben a hatalmas vallásos hangversenyben.”



Nehéz is nekem a fenti sorokhoz bármit is hozzá fűzni, még annak ismeretében is, hogy most nem templomban,és  nem is katedrálisban, hanem itt hangversenyteremben szólalt meg ez a nagyszabású Te Deum. Remekmű!



 A tenor szólóra, kettős vegyes karra, gyermekkarra és zenekarra írt monumentális alkotás alcímként a Bonaparte emlékének feliratot viseli: a mű nem megrendelésre készült, Berlioz személyes gyermekkori emléke, a győztes napóleoni hadsereg Olaszországból való hazatérése inspirálta. A szerző elképzelése szerint a Te Deum „kolosszális méretű, félig epikus, félig drámai mű részletének készült. Azt az órát képzeli el — írja egy kortárs párizsi lap —, amikor Bonaparte tábornok belép a katedrális boltívei alá, a szent ének minden felől felcsendül, lobognak a zászlók, peregnek is dobok, dörögnek az ágyúk, és méltóságteljesen zendül a harangszó.” Tizenöt év telt el, mire az ötletből kompozíció lett, s további hat, mire bemutatták. Addigra nemcsak Napóleon emléke, hanem az 1830-as forradalom élménye is belesodródott a műbe.



Tehát most a Nemzeti Hangversenyterem pódiumán  több mint száztagú szimfonikus zenekar játszott, benne nyolc hárfa, két mandolin, cseleszta, öt timpani, üstdob és kis dobok, cintányérok, és a zenekar jobb oldalához betolva orgona. A zenekar mögött nyolc emelkedő sorban foglalt helyet a két vegyes kórus, felettük az első emeleten középen, meg az erkélysorokban balra és jobbra, valamint még feljebb, a második szinten lévő orgonakarzat középén és attól ugyancsak félkaréjban elhelyezkedve  a gyermekkórusok impozáns létszámú seregletét láthattuk; ez a kórustömeg az oratórium nyitányaként elhangzó zenekari tétel alatt vonult be a kijelölt helyére. És pontosan az első tétel magasztos zenéjének utolsó zenekari hangjára állt össze a tablószerű csoportkép. S mikor a hatalmas térben együtt láttuk a több száz fős kórus-zenekart, szinte elállt a lélegzetünk az ámulattól - bámulattól; nagyszerű benyomást tett ránk maga a látvány is!  Nem csoda, hogy szinte mindenki szedte elő okostelefonját, hogy lefényképezve megörökítse ezt a lenyűgöző, eléjük táruló színpompás képet.



A Te Deum hét nagyszabású tételből, tablóból áll össze:




  1. Marche – A zászlók bevonulása

  2. Te Deum – Himnusz

  3. Tibi omnes – Himnusz

  4. Dignare – Ima

  5. Christe, Rex gloriae – Himnusz

  6. Te ergo quaesumus – Ima

  7. Judex crederis – Himnusz és ima



Bensőséges pillanatokat teremtett Fekete Attila tenorja a hatodik tétel Tu ergo quesumus szólójában; a felcsillantott személyesség ellentéteként kaptuk a romantika maga szélsőségességében és kontrasztjában megnyilvánuló nagy hangtömböket: pompával, monumentalitással nem maradt adós a tolmácsolás, az interpretációban jelen volt a hatásosságon túl a mű jelentőségének, vonzerejének és áhítatos voltának érzékeltetése.



A műben gyakran szólisztikus szerepet vivő orgonaszólamot Dinyés Soma orgonaművész játszotta. Pompásan!



A kórusok határozottan jó teljesítményt nyújtottak, árnyaltan, kifejezően énekeltek. Például a Te ergo quesumus tétel a cappella befejezése emlékezetes módon szólaltatta meg az igazi áhítat hangját.



Berlioz maga írja: „Valóban a pompa az alapkaraktere. De a Te Deum több verse igazi ima, amelynek alázata és szomorúsága szemben áll a himnuszok magasztos ünnepélyességével."



A legnagyobb elismerés hangján kell szólnom a mindkét Te Deumot előkészítő-bemutató-vezénylő Kovács János karmesterről, aki hatalmas energiával és muzikális biztonsággal oldotta meg a nem mindennapi feladatot. Kovács János – tudjuk -, jó kezű, kiváló karmester, az óriási együttesek összefogása, de fellelkesítése pláne rajta múlott! (Pár nappal előbb még New Yorkban vezényelt a Magyar Állami Operaház Opera-Tours-ján.) Az utolsó tétel, a nép menetelése, a forradalom feltartóztathatatlan hömpölygése; e tétel apokaliptikus látomásának zenei megfogalmazása, felépítése, s a Te Deum megszólaltatása – ahogyan Kovács János szinte szuggerálta együttesébe a zeneszerző megálmodta vízióit -, feltehetően életre szóló élményt jelentett mind a zenekari, mind az énekkari tagoknak; s  persze, a teljes produkciót tekintve, nekünk, a közönségnek, akik hálásan fogadtuk az előadók nyilvánvaló erőfeszítéseit és művészi becsvágyuknak olyan eredményeit, mint a makulátlan hangzásbeli pontosság és tisztaság, a gondosan felépített szerkezet és az előadás ünnepi hangulata.



Hatalmas szenvedély fűtötte a produkciót, szuggesztíven bontakoztak ki a himnuszok, indulók magasztos karakterei.



Okkal volt az emelkedett, nagy lélegzetű koncert végén a művészeket köszöntő hatalmas, percekig tartó, ováció!



 



Nem szóltam a „Francia imák” megjelölésű hangverseny első részében elhangzott Lully Te Deumáról. A kisebb létszámú rádiózenekar és a Magyar Rádió Énekkara mellett négy énekszólista működött közre: Szili Gabriella, Szigetvári Dávid, Gál József, Thomáš Šelc.



A francia barokk zene stílusteremtő mesterének ez a jelentős alkotása ugyancsak külön méltatást igényelne



Az idén 215 éve született nagy francia romantikus zeneszerző, karmester, író, zenekritikus, Hector Berlioz (La Côte-Saint-André, 1803. december 11 – Párizs, 1869. március 8.) és a másik zeneszerző, a francia barokk zene jeles képviselője, az olasz származású Jean-Baptiste Lully  (Firenze, 1632. november 28.  - Párizs, 1687. március 22.)  emléke előtt igazán méltó módon hódolt és tisztelgett csodálatos oratorikus zeneműveik csütörtök esti előadásával az összes fellépő előadóművész a Művészetek Palotája amúgy kiváló akusztikájú hangversenytermében. De a koncert létrejöttében, megszervezésében közreműködőket is minden elismerés megilleti.  



Örökre emlékezetes és maradandó pozitív benyomásokkal a szívünkben fog élni  tovább ennek az estének a gyönyörű koncertélménye!


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 40912018-11-10 13:06:47

„Francia imák” – Lully: Te Deum; Berlioz: Te Deum



Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – 2018. november 8.



Hector Berlioz írja Emlékiratai második kötetében:



„a következő műveimet minősítik a kritikusok architekturális zenének: Gyász- és diadal-szimfóniát (két nagyzenekarra és karra), a Te Deum-ot, amelynek fináléja (Judex crederis) kétségkívül a legnagyobbszabású alkotásom, a két kórusra írt Impériale kantátámat, amelyet az Ipari Palota hangversenyén játszottak 1855-ben, és mindenekelőtt a Requiem-et.”



„…ezért hallottam Metternich hercegtől is egy napon Bécsben a következőket:




  • Ön az, Uram, aki ötszáz zenész számára komponál?

  • Nem mindig, Főméltóságú Uram, néha négyszázötven számára.”



Nos, csütörtök este a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 480 előadóművész vitte sikerre Berlioz monumentális oratorikus alkotását, a nálunk ritkán előadásra (és színpadra) kerülő Te Deum-át.



2017 novemberében - ugyanitt a Müpá-ban, Záborszky Kálmán zenei irányításával a Zuglói Filharmónia – két társult énekkarral a Szent István Király Oratóriumkórus és Szimfonikus Zenekar szólaltatta meg e hatalmas művet -  az oratórium magyarországi bemutatója is az ő nevükhöz fűződik; emlékszem, a Zeneakadémia nagytermében 1987. november 13-án tartott bemutató katartikus hatására, melyet rám gyakorolt Berlioz kompozíciója - amit életemben először hallottam -.  a zenéje mellett a hatalmas apparátusával is! A vállalkozásban az édesapáé, Záborszky József  karmesteré volt akkor az érdem és a kitüntetés…



(Az idő tájt, kezdetben még viszonylag rövid időszakonként követték egymást  Berlioz alkotásának koncertműsorra tűzései: 1988 novemberében Joó Árpád mutatta be az oratóriumot a Budapest Kongresszusi Központban; 1992 januárjában Erdélyi Miklós vezényletével újra a BKK-ban; ugyanez év októberében az egri székegyházban Gémesi Géza volt a karmester; hosszabb szünetet követően 2003 novemberében a Zeneakadémia volt a színhelye az ünnepi hangversenynek, Berlioz születésének 200. évfordulóján,  amikor  Antal Mátyás vezényelte a Te Deumot. Aztán tavaly, csaknem másfél évtized után, került ismét sor ennek a nagyszabású egyházi zenedarabnak újra koncertműsorra tűzésére…)



Talán az egri székesegyházban bemutatott Te Deum-előadást nem számítva, ilyen hatalmas létszámú zenei együttes még sohasem adta elő ezt a művet Magyarországon, mint aminek csütörtökön a Müpa nagy koncerttermében tanúi lehettünk: az oratórium monumentalitását jelzi az apparátus összetétele: összességében 480 tagot számlálhattunk meg a fellépett művészek között: a hatalmas szimfonikus zenekar, az orgonán játszó művész, a tenorszólista, s mindenekelőtt  7 (azaz hét) nagy kórus volt jelen énekével a Te DeumbanS e hatalmas vállalkozás - és apparátusának - összefogására napjaink egyik leginspiráltabb karmesterére is szükség volt: Kovács János személyében.



A Berlioz-Te Deum előadói voltak:



Énekszóló: Fekete Attila



Orgona: Dinyés Soma



a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)



a  Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Walter Judit)



A Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)



a Honvéd Férfikara (karigazgató Strausz Kálmán)



a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkara (karigazgató: Teodóra Dimitrova)



az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató: Szebellédi Valéria)



a Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara (karigazgató: Őri Csilla)



Tehát a nagyzenekar és kórusok monstre együtteseit Kovács János karmester vezényeltefogta össze.



Berlioz Te Deuma fantasztikus dimenziói, káprázatos hangszerelése miatt mind a mai napig a koncerttermek ritka csemegéi közé tartozik. Kivételes alkalmak és arra alkalmas, felkészült művészek, muzsikusok összefogásával érdemes csak és szabad e kompozíciót elővenni és előadatni.



Mint ismeretes, Berlioz templomi előadás esetén úgy tervezte, hogy az orgona és a 160 tagú zenekar a lehető legmesszebb helyezkedik el egymástól, a kórus két részből áll, egyenként száz énekessel; valamivel távolabb pedig egy hatalmas, hatszáz énekest számláló gyermekkórus foglal helyet. Mintha csak egy hatalmas katedrálisban lennénk, ahol a tér minden sarkából árad felénk a zene. A kompozíció záró részében Berlioz az utolsó ítélet látomásával lép ki az áhítatos ima hangulati köréből. „Ennél iszonyatosabbat, monumentálisabbat soha nem írt zeneszerző. Ha Berlioz ezt az egyetlen tételt komponálta volna egész életében, elég lenne ahhoz, hogy neve fennmaradjon” – írta Kroó György.



Én is tanúsíthatom e megállapítás igazságtartalmát. Fantasztikus, lélegzetelállító volt a zenekar, orgona, az énekkari hangzuhatagok együtt megszólaló tétele mind monumentalitásában, mind szívre-lélekre ható intenzitásában; a szárnyaló ének- és zeneszó csodálatosan bezengte a hatalmas nézőteret a földszinttől a harmadik emeleti erkélyig!  Manapság a mű megszólaltatásában az eredetileg leírt  előadó-apparátushoz képest már a fele létszám is igen tekintélyesnek számít, ami alkalmas a zeneszerző partitúrájának minden gazdagságát interpretálni, minden szépségét megmutatni, kibontakoztatni – és ami persze igen nagy előkészítő-mozgósító munkát is igényel minden érintettől.



Berlioz Te Deuma – mint olvashatjuk a darabról - ugyanakkor legalább annyira látványosság is, mint zene. Oratorikus freskó a szó legszorosabb értelmében.



A zenekarban különleges, ritkán használt hangszerekre figyelhetünk fel, és a partitúra előírása szerint az utolsó tételben pedig (mely ezúttal a mű nyitányaként szólalt meg) nem kevesebb, mint 8 hárfa játszik egyszerre!



Amikor 1855-ben maga Berlioz vezényelte művét Párizsban, a Saint-Eustache templomban, így írt testvérének:hadd mondjam el neked, hogy ez a hatalmas szertartás egy óriási közönség tetszését nyerte el és a legnagyszerűbb benyomást keltette. Volt egy felemelően érzelmes pillanat, amikor a templom egyik sarkában taps tört ki, amit aztán hamar elnyomtak. Kolosszális volt.”



Érdemes megint Berlioz Emlékirataiból idéznem:  A Te Deum-ban az orgona az, amely a templom egyik végéről társalog a másik végén elhelyezett két kórussal megerősített zenekarral és egy harmadik, igen nagylétszámú egyszólamú karral, amely ebben az együttesben a népet jeleníti meg, s ez a nép időről időre részt vesz ebben a hatalmas vallásos hangversenyben.”



Nehéz is nekem a fenti sorokhoz bármit is hozzá fűzni, még annak ismeretében is, hogy most nem templomban,és  nem is katedrálisban, hanem itt hangversenyteremben szólalt meg ez a nagyszabású Te Deum. Remekmű!



 A tenor szólóra, kettős vegyes karra, gyermekkarra és zenekarra írt monumentális alkotás alcímként a Bonaparte emlékének feliratot viseli: a mű nem megrendelésre készült, Berlioz személyes gyermekkori emléke, a győztes napóleoni hadsereg Olaszországból való hazatérése inspirálta. A szerző elképzelése szerint a Te Deum „kolosszális méretű, félig epikus, félig drámai mű részletének készült. Azt az órát képzeli el — írja egy kortárs párizsi lap —, amikor Bonaparte tábornok belép a katedrális boltívei alá, a szent ének minden felől felcsendül, lobognak a zászlók, peregnek is dobok, dörögnek az ágyúk, és méltóságteljesen zendül a harangszó.” Tizenöt év telt el, mire az ötletből kompozíció lett, s további hat, mire bemutatták. Addigra nemcsak Napóleon emléke, hanem az 1830-as forradalom élménye is belesodródott a műbe.



Tehát most a Nemzeti Hangversenyterem pódiumán  több mint száztagú szimfonikus zenekar játszott, benne nyolc hárfa, két mandolin, cseleszta, öt timpani, üstdob és kis dobok, cintányérok, és a zenekar jobb oldalához betolva orgona. A zenekar mögött nyolc emelkedő sorban foglalt helyet a két vegyes kórus, felettük az első emeleten középen, meg az erkélysorokban balra és jobbra, valamint még feljebb, a második szinten lévő orgonakarzat középén és attól ugyancsak félkaréjban elhelyezkedve  a gyermekkórusok impozáns létszámú seregletét láthattuk; ez a kórustömeg az oratórium nyitányaként elhangzó zenekari tétel alatt vonult be a kijelölt helyére. És pontosan az első tétel magasztos zenéjének utolsó zenekari hangjára állt össze a tablószerű csoportkép. S mikor a hatalmas térben együtt láttuk a több száz fős kórus-zenekart, szinte elállt a lélegzetünk az ámulattól - bámulattól; nagyszerű benyomást tett ránk maga a látvány is!  Nem csoda, hogy szinte mindenki szedte elő okostelefonját, hogy lefényképezve megörökítse ezt a lenyűgöző, eléjük táruló színpompás képet.



A Te Deum hét nagyszabású tételből, tablóból áll össze:




  1. Marche – A zászlók bevonulása

  2. Te Deum – Himnusz

  3. Tibi omnes – Himnusz

  4. Dignare – Ima

  5. Christe, Rex gloriae – Himnusz

  6. Te ergo quaesumus – Ima

  7. Judex crederis – Himnusz és ima



Bensőséges pillanatokat teremtett Fekete Attila tenorja a hatodik tétel Tu ergo quesumus szólójában; a felcsillantott személyesség ellentéteként kaptuk a romantika maga szélsőségességében és kontrasztjában megnyilvánuló nagy hangtömböket: pompával, monumentalitással nem maradt adós a tolmácsolás, az interpretációban jelen volt a hatásosságon túl a mű jelentőségének, vonzerejének és áhítatos voltának érzékeltetése.



A műben gyakran szólisztikus szerepet vivő orgonaszólamot Dinyés Soma orgonaművész játszotta. Pompásan!



A kórusok határozottan jó teljesítményt nyújtottak, árnyaltan, kifejezően énekeltek. Például a Te ergo quesumus tétel a cappella befejezése emlékezetes módon szólaltatta meg az igazi áhítat hangját.



Berlioz maga írja: „Valóban a pompa az alapkaraktere. De a Te Deum több verse igazi ima, amelynek alázata és szomorúsága szemben áll a himnuszok magasztos ünnepélyességével."



A legnagyobb elismerés hangján kell szólnom a mindkét Te Deumot előkészítő-bemutató-vezénylő Kovács János karmesterről, aki hatalmas energiával és muzikális biztonsággal oldotta meg a nem mindennapi feladatot. Kovács János – tudjuk -, jó kezű, kiváló karmester, az óriási együttesek összefogása, de fellelkesítése pláne rajta múlott! (Pár nappal előbb még New Yorkban vezényelt a Magyar Állami Operaház Opera-Tours-ján.) Az utolsó tétel, a nép menetelése, a forradalom feltartóztathatatlan hömpölygése; e tétel apokaliptikus látomásának zenei megfogalmazása, felépítése, s a Te Deum megszólaltatása – ahogyan Kovács János szinte szuggerálta együttesébe a zeneszerző megálmodta vízióit -, feltehetően életre szóló élményt jelentett mind a zenekari, mind az énekkari tagoknak; s  persze, a teljes produkciót tekintve, nekünk, a közönségnek, akik hálásan fogadtuk az előadók nyilvánvaló erőfeszítéseit és művészi becsvágyuknak olyan eredményeit, mint a makulátlan hangzásbeli pontosság és tisztaság, a gondosan felépített szerkezet és az előadás ünnepi hangulata.



Hatalmas szenvedély fűtötte a produkciót, szuggesztíven bontakoztak ki a himnuszok, indulók magasztos karakterei.



Okkal volt az emelkedett, nagy lélegzetű koncert végén a művészeket köszöntő hatalmas, percekig tartó, ováció!



 



Nem szóltam a „Francia imák” megjelölésű hangverseny első részében elhangzott Lully Te Deumáról. A kisebb létszámú rádiózenekar és a Magyar Rádió Énekkara mellett négy énekszólista működött közre: Szili Gabriella, Szigetvári Dávid, Gál József, Thomáš Šelc.



A francia barokk zene stílusteremtő mesterének ez a jelentős alkotása ugyancsak külön méltatást igényelne



Az idén 215 éve született nagy francia romantikus zeneszerző, karmester, író, zenekritikus, Hector Berlioz (La Côte-Saint-André, 1803. december 11 – Párizs, 1869. március 8.) és a másik zeneszerző, a francia barokk zene jeles képviselője, az olasz származású Jean-Baptiste Lully  (Firenze, 1632. november 28.  - Párizs, 1687. március 22.)  emléke előtt igazán méltó módon hódolt és tisztelgett csodálatos oratorikus zeneműveik csütörtök esti előadásával az összes fellépő előadóművész a Művészetek Palotája amúgy kiváló akusztikájú hangversenytermében. De a koncert létrejöttében, megszervezésében közreműködőket is minden elismerés megilleti.  



Örökre emlékezetes és maradandó pozitív benyomásokkal a szívünkben fog élni  tovább ennek az estének a gyönyörű koncertélménye!


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43662018-11-10 01:55:04

Magyar Nemzet, 1976. április 4.



(„Kitüntetett művészek – 1976. április  - „Kiváló Művész”)



Házy Erzsébet



Gáláns megjelenése, a lénye, behízelgő alkata mintha kottázva volna. Mintha őt Rameau írta volna vagy Scarlatti, talán Pergolesi... Nem éppen nagy baj, ha énekesnőről zeneszerzőkre lehet gondolni, ha a jelenlétük valamely dallamosságot sugall az embernek. Ezzel a fél győzelemmel, a szerencsés külső félig nyert ügyével lépett a Rádió énekkarából az Operaház ösztöndíjasaként színpadi pályára Házy Erzsébet. És a fél győzelem minden veszélyei közé. Mert veszélyes ajándék az ilyen szerencse: a könnyű, a könnyelmű siker felé vonz. Amolyan kényeztetett üdvöskének lenni kényelmesebb, mint művésszé küszködni. Egy táncdallal, operettszámmal, nótával könnyebb beférkőzni a divatba, mint Mozarttal, mint Csajkovszkijjal, Verdivel, mint Dallapiccolával. Könnyebb és mulandóbb. Nem lehet mondani, hogy a válaszúton Házy Erzsébetet nem kísértette meg a könnyebbik sorsa — volt egy pályaszakasza, amikor szinte sistergett körülötte a siker és verte a dobot a divat. Vásári zsibongásukból, üzleti zsivajukból kihallani a valódi hívást, a hivatás hangját, nem elég a szerencse. Igény, ízlés, tehetség, ellenálló erő kell hozzá. A döntés képessége. A keresztúton Házy Erzsébet úgy döntött, hogy énekesnő marad és nem primadonna, hogy művész lesz és nem csillag. A nehezebbik ragyogást választotta.



m—a


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29642018-11-09 15:58:47

A Dankó Rádió ma délelőtti operettműsorában részletek szólaltak meg



Fényes Szabolcs – Csizmarek Mátyás - Halász Rudolf Csintalan csillagok című operettjéből.



A dalok előadói: Kalmár Magda, Oszvald Marika, B. Nagy János, Haumann Péter, Tímár Béla. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Sebestyén András vezényli. A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1981. december 24., Kossuth Rádió, 20.36 – 22.00

 



Továbbá felcsendültek Márkus Alfréd dalai is Kazal János énekfelvételei közül.



Carl Zeller: A madarász – Ádám belépője: „Nagyapám húsz éves volt…./Muzsikálj, muzsikálj, muzsikálj, újraszólj, el ne szállj, hogyha hívlak, rám találj!…”   (Derzsi György)



A Dankó Rádió stúdiójában ezen a héten a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya a zongorakísérő-korrepetitor, zeneszerző, tanár Neumark Zoltánnal beszélget, akinek az új, daljáték szerzeményéből most először csendült fel részlet a rádióban:



Neumark Zoltán - Fekete István: A koppányi aga testamentuma - „Börtön-nóta” – a felvételen Éliás Tibor énekel.



A műsor Fényes Szabolcs Maya című operettje nyitányának dallamaival fejeződött be. (Km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Gyulai Gaál Ferenc) – rádiófelvétel,1971



A „Túl az Óperencián” adásának délutáni ismétlése 18 és 19 óra között hallgatható meg a Dankó Rádióban.


Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók • 12402018-11-09 13:29:24

Donizetti: Szerelmi bájital (archív felvétel) - A Magyar Állami Operaház előadása, 1966



Bartha Alfonz, Bende Zsolt, Erdész Zsuzsa, László Margit, Várhelyi Endre. 



Vezényel: Kerekes János.



(1:52:21)


Bende Zsolt • 1432018-11-09 13:27:46

Donizetti: Szerelmi bájital (archív felvétel) - A Magyar Állami Operaház előadása, 1966



Bartha Alfonz, Bende Zsolt, Erdész Zsuzsa, László Margit, Várhelyi Endre. 



Vezényel: Kerekes János.



(1:52:21)


László Margit • 1492018-11-09 13:25:57

Donizetti: Szerelmi bájital (archív felvétel) - A Magyar Állami Operaház előadása, 1966



Bartha Alfonz, Bende Zsolt, Erdész Zsuzsa, László Margit, Várhelyi Endre. 



Vezényel: Kerekes János.



(1:52:21)


Gaetano Donizetti • 9522018-11-09 13:22:17

Donizetti: Szerelmi bájital (archív felvétel) - A Magyar Állami Operaház előadása, 1966



Bartha Alfonz, Bende Zsolt, Erdész Zsuzsa, László Margit, Várhelyi Endre. 



Vezényel: Kerekes János.



(1:52:21)


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 40902018-11-09 13:05:22

Interjú Szabóki Tündével Leonóra-szerepéről Beethoven Fideliójában.



"Beethoven egyetlen operája, a Fidelio bemutatója először nem nyerte el a közönség tetszését. Négy nyitány-változat, több átdolgozás; rengeteg utómunkával született meg mai formája. A Fidelio nagyívű szabadsághimnusz, mely ugyanúgy szól az egyén szabadságáról, mint az egyetemes szabadságvágyról, teszi mindezt ünnepélyes zenei hangzás kíséretében.  Az opera november 3-án, a Müpában látható, ennek kapcsán Szabóki Tünde Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel beszélgettünk."



Forrás: Librarius.hu


Kolonits Klára • 10822018-11-09 12:52:41



Kolonits Klára – Meyerbeer: A hugenották  - Erkel Színház (2017)



Forrás: Facebook


Kedvenc magyar operaelőadók • 10912018-11-09 12:49:09



Kincses Veronika, Kertesi Ingrid, Pitti Katalin, Kelen Péter, Kováts Kolos ,



Kovács János karmester, Ilosfalvy Róbert, Szendrényi Katalin, Melis György, Nagy Viktor,



Begányi Ferenc és Ütő Endre.



Forrás: Facebook


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43652018-11-09 12:47:08



Házy Erzsébet és Bende Zsolt


Kelemen Zoltán, operaénekes • 922018-11-09 12:28:18



Goldmark Károly: Sába királynője - Sümegi Eszter és Kelemen Zoltán



New York, Koch Színház,  2018. november  2.



Forrás: Magyar Állami Operaház 


Kelemen Zoltán, operaénekes • 912018-11-09 12:23:52

Legyen meg itt is a Café Momus Magazin főtéma írása:



Kelemen 25 év, 70 szerep – Hangok, amelyekhez nem lehet hozzászokni



- operatikus -, 2018-10-16 [ Főtéma ]



 


Rost Andrea • 20282018-11-09 09:32:38

Bartók Rádió tegnapi műsora volt



2018.11.08  14:00 - 15:00  



Lehár Ferenc gála



Km.: Rost Andrea (szoprán),



Eva Lind (szoprán),



Placido Domingo (tenor),



José Carreras (tenor),



Thomas Hampson (bariton) és a



Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának estje



Vez.: Marcello Viotti



1. Cárevics - Volga-dal I. felv. (Carreras),



2. Giuditta - Octavio belépője (Domingo),



3. Cigányszerelem - Zórika dala III. felv. (Lind),



4. A víg özvegy - a) Danilo belépője I. felv. (Hampson), b) Vilja-dal (Rost),



5. Giuditta - Giuditta dala (Rost),



- az I. felvonás fináléja (Carreras),



8. A mosoly országa - Lisa és Szu-Csong kettőse II. felv. (Rost, Hampson),



9. Egyveleg A mosoly országa, a Paganini, A víg özvegy, és a Giuditta c. operettekből (Rost, Lind, Domingo, Carreras, Hampson)



(Bad Ischl, Kaiservilla, 1998. július)


Thomas Hampson • 2622018-11-09 09:31:50

Bartók Rádió tegnapi műsora volt



2018.11.08  14:00 - 15:00  



Lehár Ferenc gála



Km.: Rost Andrea (szoprán),



Eva Lind (szoprán),



Placido Domingo (tenor),



José Carreras (tenor),



Thomas Hampson (bariton) és a



Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának estje



Vez.: Marcello Viotti



1. Cárevics - Volga-dal I. felv. (Carreras),



2. Giuditta - Octavio belépője (Domingo),



3. Cigányszerelem - Zórika dala III. felv. (Lind),



4. A víg özvegy - a) Danilo belépője I. felv. (Hampson), b) Vilja-dal (Rost),



5. Giuditta - Giuditta dala (Rost),



- az I. felvonás fináléja (Carreras),



8. A mosoly országa - Lisa és Szu-Csong kettőse II. felv. (Rost, Hampson),



9. Egyveleg A mosoly országa, a Paganini, A víg özvegy, és a Giuditta c. operettekből (Rost, Lind, Domingo, Carreras, Hampson)



(Bad Ischl, Kaiservilla, 1998. július)


Plácido Domingo • 7062018-11-09 09:31:26

Bartók Rádió tegnapi műsora volt



2018.11.08  14:00 - 15:00  



Lehár Ferenc gála



Km.: Rost Andrea (szoprán),



Eva Lind (szoprán),



Placido Domingo (tenor),



José Carreras (tenor),



Thomas Hampson (bariton) és a



Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának estje



Vez.: Marcello Viotti



1. Cárevics - Volga-dal I. felv. (Carreras),



2. Giuditta - Octavio belépője (Domingo),



3. Cigányszerelem - Zórika dala III. felv. (Lind),



4. A víg özvegy - a) Danilo belépője I. felv. (Hampson), b) Vilja-dal (Rost),



5. Giuditta - Giuditta dala (Rost),



- az I. felvonás fináléja (Carreras),



8. A mosoly országa - Lisa és Szu-Csong kettőse II. felv. (Rost, Hampson),



9. Egyveleg A mosoly országa, a Paganini, A víg özvegy, és a Giuditta c. operettekből (Rost, Lind, Domingo, Carreras, Hampson)



(Bad Ischl, Kaiservilla, 1998. július)


Lehár Ferenc • 6452018-11-09 09:30:32

 

















Bartók Rádió tegnapi műsora volt



2018.11.08  14:00 - 15:00  



Lehár Ferenc gála



Km.: Rost Andrea (szoprán),



Eva Lind (szoprán),



Placido Domingo (tenor),



José Carreras (tenor),



Thomas Hampson (bariton) és a



Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának estje



Vez.: Marcello Viotti



1. Cárevics - Volga-dal I. felv. (Carreras),



2. Giuditta - Octavio belépője (Domingo),



3. Cigányszerelem - Zórika dala III. felv. (Lind),



4. A víg özvegy - a) Danilo belépője I. felv. (Hampson), b) Vilja-dal (Rost),



5. Giuditta - Giuditta dala (Rost),



- az I. felvonás fináléja (Carreras),



8. A mosoly országa - Lisa és Szu-Csong kettőse II. felv. (Rost, Hampson),



9. Egyveleg A mosoly országa, a Paganini, A víg özvegy, és a Giuditta c. operettekből (Rost, Lind, Domingo, Carreras, Hampson)



(Bad Ischl, Kaiservilla, 1998. július) 




Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel • 9572018-11-08 12:46:48

Helyesbítenem kell az Aida-felvétel idejét, melyet a Bartók Rádió megjelölt, erre én sem figyeltem rendesen oda:



A hangfelvétel nem 1959 márciusában készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.



Helyesen: 

A Magyar Rádió Vaszy-dirigálta felvétele 1953. november 9-11. között készült.

Ez a Hungaroton lemezkiadványán (LPX 31006-08) egyértelműen feltüntetésre került.



(Littasy György 1956-ban külföldre távozott.)


Simándy József - az örök tenor • 5542018-11-08 12:45:57

Helyesbítenem kell az Aida-felvétel idejét, melyet a Bartók Rádió megjelölt, erre én sem figyeltem rendesen oda:



A hangfelvétel nem 1959 márciusában készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.



Helyesen: 

A Magyar Rádió Vaszy-dirigálta felvétele 1953. november  9-11. között készült.

Ez a Hungaroton lemezkiadványán (LPX 31006-08) egyértelműen feltüntetésre került.



(Littasy György 1956-ban külföldre távozott.)


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29632018-11-08 11:15:27

Palcsó Sándor ma tölti be a 89. életévét!



Isten éltesse soká, jó erőben és egészségben!





Palcsó Sándor,  a Magyar Állami Operaház kétszeres Liszt Ferenc-díjas, Érdemes és Kiváló művésze, a  Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével - polgári tagozat, kitüntetett énekművésze, az Operaház Örökös Tagja.



Palcsó Sándort  születésnapján köszöntötte az éter hullámhosszán át Nagy Ibolya a Dankó Rádió ma délelőtti operettműsorának legelején.



"Túl az Óperencián" adásában három operettrészlet hangzott el, melyek hangfelvételéről Palcsó Sándor tenorista énekhangján - művészetének sokoldalúságát illusztrálva - csendültek fel a jól ismert dalok és egy kettős:




  • Offenbach: A sóhajok hídja


    • Malatromba álma: „Ó milyen édes álom volt, hogy szálltam én, hogy szálltam én! A lelkem lelke vándorolt, mint a falevél, ha fúj a szél….. Ó, milyen édes volt az álom!”  (Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás – magyar szöveg: Romhányi József; A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1976. december 26. Kossuth adó 18.50 – 20.13)





 




  • Millöcker: Dubarry - az operett zenéjét átdolgozta Theo Mackeben.  


    •  Margot és Brissac vidám kettőse „Reszket bennem minden ideg, szívem, mint a láva ég.  Miért vagy hozzám hát hideg, megfázom a végén még! Hallgass rám! Van egy kis időm, hát imádlak én! A szíved odavan, és ehhez joga van. Van egy kis időm, hát szeress belém! Nem vagyok eseted, a lábad be se tedd!…/Van egy kis időm, hát kívánlak én…”  (Petress Zsuzsa éPalcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás.  (Új rádiófelvétel részletei: 1973. január 30., Kossuth adó 19.25 - 20.23: „Operettest” )





 




  • Lehár Ferenc Ottokar Tann-Bergler - Emil Norini - Mérei Adolf: A bécsi asszonyok


    • A katonakarmester-dal: „- A banda élén így megyek, száz szem tekint felém!  Csin-csin-trará, csin-csin-trará… Megállanak az emberek az utca két felén, Csin-csin-trará, csin-csin-trará …de a hallgatóság ó, de nagyszerű! És főleg nőnemű, csinos parázsszemű! Megnyílanak kint mind az ablakok, és a földi angyalok!   Csupa lány! Csupa szép! …Sok kis kéz ím rám mutat: / Ó, de szép, de csábító, oly hódító elbódító! Sóhajt nőcske-lányka száz, értem ég szívében láz! Rám borul a kis hamis, megolvad még a jégcsap is, hogyha szemtől szembe néz, a pillantása megigéz!...” (Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vincze Ottó) – Részletek, 1965., Kossuth Rádió)





A műsor további részében a tegnap hallott "Alexandra" részletei után ma ismét egy  Szirmai Albert-operettből szólaltak meg részletek:



Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Rinaldo



Először 1965. április 16-án sugározta a rádió a Kossuth adón, 20.30 órától: „Bemutatjuk új operett-felvételünket”. (egy másik Szirmai-operett, a „Mexikói lány” részleteivel együtt).



Közreműködött a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényelt Breitner Tamás





- Kaliforniai dal:Kaliforniába vágyom, az arany hazája vár…” (Bende Zsolt)



- Rózsika és dr. Balázs vidám kettőse az I. felvonásból:Csincsalavér, csincsalavér, férfi áll a házhoz…” (Zentay Anna, Rátonyi Róbert)



- Helén dala, II. felv.: „Zendül a zengő zene hangja puhán…/Várok, valamire várok réges-rég, álmok, napsugaras álmok, várok még….várok rá, hol késik oly soká!”  (Házy Erzsébet)



- Rózsika és dr. Balázs vidám kettőse a II. felvonásból: „Rózsikám, Rózsikám, rózsabimbó rózsaszál, Rózsikám, Rózsikám, én egy csókért roppant hálás volnék ám…” (Zentay Anna, Rátonyi Róbert)



A befejező műsorszámként Franz von Suppé Pajkos diákok című operettje nyitányának dallamai csendültel fel (km. a MRT SZimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - (1966. december 28., Kossuth Rádió 19.30 – 20.39)



Ma délután ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban ezt az operettösszeálltást, hat és hét óra közötti adásban. 


Palcsó Sándor • 2272018-11-08 10:50:25

Palcsó Sándor ma tölti be a 89. életévét!



Isten éltesse soká, jó erőben és egészségben!





Palcsó Sándor,  a Magyar Állami Operaház kétszeres Liszt Ferenc-díjas, Érdemes és Kiváló művésze, a  Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével - polgári tagozat, kitüntetett énekművésze, az Operaház Örökös Tagja.



Palcsó Sándort  születésnapján köszöntötte az éter hullámhosszán át Nagy Ibolya a Dankó Rádió ma délelőtti operettműsorának legelején.



A "Túl az Óperencián" adásában három operettrészlet hangzott el, melyek hangfelvételéről Palcsó Sándor tenorista énekhangján - művészetének sokoldalúságát illusztrálva - csendültek fel a jól ismert dalok és egy kettős:




  • Offenbach: A sóhajok hídja


    • Malatromba álma: „Ó milyen édes álom volt, hogy szálltam én, hogy szálltam én! A lelkem lelke vándorolt, mint a falevél, ha fúj a szél….. Ó, milyen édes volt az álom!”  (Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás – magyar szöveg: Romhányi József; A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1976. december 26. Kossuth adó 18.50 – 20.13)





 




  • Millöcker: Dubarry - az operett zenéjét átdolgozta Theo Mackeben.  


    •  Margot és Brissac vidám kettőse:  „Reszket bennem minden ideg, szívem, mint a láva ég.  Miért vagy hozzám hát hideg, megfázom a végén még! Hallgass rám! Van egy kis időm, hát imádlak én! A szíved odavan, és ehhez joga van. Van egy kis időm, hát szeress belém! Nem vagyok eseted, a lábad be se tedd!…/Van egy kis időm, hát kívánlak én…”  (Petress Zsuzsa éPalcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás.  (Új rádiófelvétel részletei: 1973. január 30., Kossuth adó 19.25 - 20.23: „Operettest” )





 




  • Lehár Ferenc - Ottokar Tann-Bergler - Emil Norini - Mérei Adolf: A bécsi asszonyok


    • A katonakarmester-dal: „- A banda élén így megyek, száz szem tekint felém!  Csin-csin-trará, csin-csin-trará… Megállanak az emberek az utca két felén, Csin-csin-trará, csin-csin-trará …de a hallgatóság ó, de nagyszerű! És főleg nőnemű, csinos parázsszemű! Megnyílanak kint mind az ablakok, és a földi angyalok!   Csupa lány! Csupa szép! …Sok kis kéz ím rám mutat: / Ó, de szép, de csábító, oly hódító elbódító! Sóhajt nőcske-lányka száz, értem ég szívében láz! Rám borul a kis hamis, megolvad még a jégcsap is, hogyha szemtől szembe néz, a pillantása megigéz!...” (Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vincze Ottó) Részletek, 1965., Kossuth Rádió)





Ma délután ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban ezt az operettösszeálltást, hat és hét óra közötti adásban. 


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 15222018-11-08 10:27:46

Lehet, hogy már szerepelt itt ez az antikvár-kiadvány, mindenesetre belinkelem; a kotta 680 Ft-ért megvásárolható a www.antikvarium.hu  internetes portálon, a regisztrálást követően.



Kemény Egon - Erdődy János: Valahol Délen





Kiadó: Zeneműkiadó Vállalat, 1958



3 oldal, 30 cm x 21 cm.



Kotta dalszöveggel. Írta Erdődy János, zenéjét szerezte Kemény Egon. Előadói példány.



 


Joan Sutherland - La Stupenda • 1122018-11-07 13:29:40

Egy operadíva visszavonul




  • Kurír - esti kiadás, 1991. január 29.



Joan Sutherland, a világhírű szopránénekesnő szülőhazájában, Ausztráliában, a Sydney Opera House színpadán A hugenották című Meyerbeer-opera Valois Margitjaként búcsúzott el a színpadtól.

Egy világsztár, akit mi itt, Budapesten, személyesen sosem hallhattunk... egy olyan opera női főszerepében, amely nálunk legutóbb 1931. november 12-én szerepelt a mi Operaházunk játékrendjén; olyan dalműben, amelyet tehát színpadról csak a legöregebb hazai operalátogatók ismerhetnek „személyesen”.



Joan Sutherland persze „ismeretlen ismerősünk” évtizedek óta, a hanglemez, a rádió, a televízió jóvoltából.

Érdekes volna most fölidézni annak az 1926- ban született sydneyi leánynak gyerek- és kamaszkorát, aki a második világháború éveiben igen-igen távol minden harctól, biztonságban készül arra, hogy - jó titkárnő legyen belőle... El is kezdi ezt a „prózai” pályát, ám közben föltámad benne az éneklési kedv; tanulni kezd. Kétszer díjat is nyer, így debütál 1947-ben, huszonegy esztendősen a Didó és Aeneas című Purcell-opera egy hangversenyszerű előadásán.

A londoni Covent Gardenban 1952-ben mutatkozik be A varázsfuvola Első Hölgyeként. Figyelemre méltó, hogy ezt két olyan, egymástól merőben különböző Verdi-szerep követi, mint a Rigoletto Gildája és Az álarcosbál Ameliája. Joan Sutherland többoldalúsága már akkor kiviláglott. Énekli a Figaro házassága grófnéját, A bűvös vadász Agátáját, a Mesterdalnokok Éváját, és „előrelép” A varázsfuvolában Paminává.



Világsztárrá 1958-ban, harminckét évesen, a Lammermoori Luciával válik. Ekkor már a felesége Richard Bonynge-nak, a jeles karmesternek. „Új bel canto-csillag született” - írják róla.

Azóta is mindvégig tartotta ezt a rangját, Maria Callas és Renata Tebaldi mellett és - ellenére. Anélkül, hogy bármelyikük ellenfele kívánt volna lenni. Ma is, visszavonulása után, nagy tisztelője Montserrat Caballénak.



„La stupenda” - a bámulatos, az elbűvölő díszítő jelzőket kapja az olasz kritikától, miután Itáliában az Alcina című Händel-operával, tehát nem is valamilyen „slágerszereppel”,1960-ban bemutatkozott. Egy évvel később Luciájával hódítja meg a milánói Scala közönségét.



Joan Sutherland és férje hívta meg 1965-ben az akkor harmincéves Luciano Pavarottit tenorpartnerül egy nagy ausztráliai turnéra. Mind a kettejüknek igen tetszett az akkor még pályafutása elején álló énekes hangja és - magas termete... A nem éppen alacsonyra nőtt énekesnő ügyelt arra, hogy illúziót keltő tenoristák szólaljanak meg mellette a színpadon. Luciano Pavarotti világkarrierje, mondhatni, ezzel az ausztráliai turnéval, Az alvajáró című Bellini-operával, Donizetti Szerelmi bájitalával és Luciájával, a Traviatával, Rossini Semiramisával, a Fausttal és az Anyeginnal akkor indult el igazán. Joan Sutherland és az olasz tenorista később is énekelt együtt Az ezred lányában is, A trubadúrban is.



„Kezdő énekesnő koromban - mondotta egyszer Sutherland - általában hajón utaztam. Genovából például több mint egy hétig tartott az út Amerikába. A repülőgépek korában is igyekeztem ezt a ritmust követni”...

Tudta, hogy a gyors és gyakori ide-oda repülés mennyi erejét pusztítja el az énekesnek, ő óvatos volt. így tudta megőrizni - bámulatos technikával - hangjának szépségét, színét, biztos magasságát - nagymamakoráig... Hiszen hatvannégy éves fejjel ugyanúgy énekelt, mint évtizedekkel azelőtt.

 



Több mint harminc teljes operát rögzítettek vele hanglemezre. Szereti azokat a felvételeit, amelyek egy-egy „élő” előadásáról készültek, a közönség reagálásával. Férje, Richard Bonynge 1976 óta a sydneyi operaház igazgatója. Van egy fiuk, az 1956-ban született Adam Carl. „Őszintén szólva nemigen muzikális” - jegyzik meg róla a szülei...



D.L. (Dalos László)/


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29622018-11-07 13:00:22

Szirmai Albert – Martos Ferenc: Alexandra



A Dankó Rádióban ma délelőtt elhangzott operettműsorban bejátszott felvételen közreműködik a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc), vezényel: Sebestyén András



Az 1980. július 2-án, a Petőfi rádióban 18.35-19.25 között bemutatott rádiófelvételről most az alábbi betétszámok kerültek adásba:




  • A gárdisták kara:„Büszkén állanak itten a gárdisták, a vitézek a harcmezőn… büszkék, vakmerők, a csatát elhárítják.”  (Kelen Péter és az MRT Énekkarának  férfikara)

  • Alexandra és a király kettőse: „- Minek ez a hideg pillantás?…ijedelem ül a szép szemén, nem is tudom, mire véljem!? /- Minek ez a heves ostromlás? Egy kissé gyorsan jár, ne legyen a szeme oly mohó…/- Miért vagy oly szép, mint az álom, elbűvölő, mint senki más, mióta látlak, érted vágyom… siessünk, minden percért kár.” (Pászthy Júlia, Palcsó Sándor)

  • A grófnő és Károly vidám kettőse: Televagyok én a női nemmel, ahogyan rám néznek csalfaszemmel…/Add csöpp kis ajkad, angyalom…”  (Oszvald Marika, Maros Gábor)

  • Alexandra dala és hármas: „Végre szemtől szemben láthatom, édes hangját végre hallhatom, e percre várok rég, a szívem lángban ég…” (Pászthy Júlia,  Palcsó Sándor, Kelen Péter, és az MRT Énekkara)

  • A grófnő és Károly vidám kettőse:  „Nékem a szerelem, egyetlen elemem, nem kell hozzá ész, udvarlok hevesen, úgy mint  csak kevesen, prédám gyorsan kész…/Esküvőre hív az ének, gingalló…az ereszre fecskefészket építsünk, aztán majd fél tucat kisfecskével szépítsük…”   (Oszvald Marika, Maros Gábor)

  • A grófnő dala:El ne fuss, légy diplomatikus, ha udvarlóid udvarlással üldöznek…./ Ötven-hatvan év, kutyabaj, ha a szív csupa fény, egy-két- három ránc, kutyabaj, ha vígan megy a tánc /Öreg úrral flörtöl az ember, fiatallal kezdeni nem mer, öreg úr az még nem vén, engem ő protezsál, ő véd(Oszvald Marika, az MRT Énekkarának  férfikara)



A "Túl az Óperencián"  rádióadása délután hat és hét óra között  hangzik el ismét a Dankó Rádió hullámhosszán, de az internetes elérhetőségek is hozzáférhetők.



 


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 40892018-11-07 12:44:36

Szombaton egy szép Fidelio-operaelőadást láttam a Müpá-ban! 



Számomra a reveláció erejével hatott a vendég amerikai James Moellenhoff bemutatkozása Rocco szerepében.  Basszusa kiemelkedett a férfiénekesek közül; a hangok szépségében, melegében, erejében, regiszterében és orgánumában páratlan, amit hallottunk tőle.



Ugyancsak minden elismerésem Szabóki Tünde Leonóra-alakításáért - régi szerepe ez, kiművelt énektechnikájával, szépen csengő énekhangján "férfi-bőrbe" bújva is,  hihetően tudta hozni a minden áldozatra kész, a hitvesi hűség és szeretet  mintaképének tekinthető karaktert.  Talán drámai szopránja kissé élességén lehetne valamit finomítania, de így is nagyszerű jellemformálás és gyönyörű hangzuhatagok megoldásai fűződtek  Fidelio/Leonórájához



Nekem csalódást okozott a tiroli születésű, Bécsben élő Eugene Amesmann fellépése a Müpa színpadán.  Tudtam, hogy ő nem egy igazi Florestan-hőstenor hang, de mégis többet vártam tőle, mint amit nyújtott ezen az estén; tenorja gyenge, a magasságai teljesen elvékonyodnak, erőtlen is, a játéka – a rendezésből is következően - túl passzív, így számomra összességében alakítása szürke, semmitmondónak tűnt, előadó-művészete rám semmi hatást nem gyakorolt.



A többi kisebb szerep megformálója kielégítő színvonalon hozta a „kötelezőt”:



Sáfár Orsolya (Marcellina), Szerekován János (Jaquino), Cser Krisztián (Don Pizzaro), Cser Péter (Don Fernando), az Első fogoly (Cselóczki Tamás), a Második fogoly (Konkoly Balázs)



Nagy elismerésem még a közreműködő énekkaroknak a kiváló kórushangzásukért: Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba),  Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma), Magyar Állami Operaház Férfikara (karigazgató: Csíki Gábor)



Érdekes színfoltja volt az előadásnak az egyes jelenetekben előfordult táncosok jelenléte (koreográfus Vida Gábor)



A modern, de nem túlzottan bántó látványért (Kovács-Ender Krisztián), az egyszerű díszlet és jelmez tervekért (Árva Nóra), magáért a nem különösebben zavaró rendezés-értelmezésért” Sylvie Gabor volt a felelős, őket is köszöntötte a zsúfolásig teltház publikuma tapsaival.



S persze az igazán magas minőséget most sem véletlenül, a Hollerung Gábor karmester zenei irányításával játszó, ezúttal is brillírozó Budafoki Dohnányi Zenekar képviselte. 



Elmondhatni, Beethoven zseniális műve – benne a felhangzó III. Leonóra nyitánnyal a II. felvonás elején – most is győzött, diadalmaskodott!  Szép este volt.



Mivel sok kamerát láttam a nézőtéren, valószínűsítem, valamikor a televízióban bemutatásra  fog kerülni  a Müpa és a BDZ közös produkciója.


Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel • 9542018-11-07 11:35:38

Ismét meghallgathatjuk a Bartók Rádióban ma este:



19:00 – 19.35  Prológ



Giuseppe Verdi: Aida 



A mikrofonnál: László Ferenc 

Szerkesztő.: Katona Márta



19:35 – 22.00



Giuseppe Verdi: Aida



Négyfelvonásos opera



Szövegét – Francois Auguste Ferdinand Mariette novellája nyomán – Antonio Ghislanzoni írta 



Fordította: Závodszky Zoltán



Vezényel: Vaszy Viktor



Km.: Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara



Szereposztás:



Aida – Takács Paula (szoprán),

Amneris – Palánkay Klára (mezzoszoprán),

Radames – Simándy József (tenor),

Egyiptom királya – Rissay Pál (basszus),

Amonasro – Svéd Sándor (bariton),

Ramfis, főpap – Littasy György (basszus),

Főpapnő – Sándor Judit (szoprán),

Hírnök – Réti József (tenor).





A hangfelvétel 1959. márciusában készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában


Simándy József - az örök tenor • 5532018-11-07 11:34:01

Ismét meghallgathatjuk a Bartók Rádióban ma este:



19:00 – 19.35  Prológ



Giuseppe Verdi: Aida 



A mikrofonnál: László Ferenc 

Szerkesztő.: Katona Márta



19:35 – 22.00



Giuseppe Verdi: Aida



Négyfelvonásos opera



Szövegét – Francois Auguste Ferdinand Mariette novellája nyomán – Antonio Ghislanzoni írta 



Fordította: Závodszky Zoltán



Vezényel: Vaszy Viktor



Km.: Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara



Szereposztás:



Aida – Takács Paula (szoprán),

Amneris – Palánkay Klára (mezzoszoprán),

Radames – Simándy József (tenor),

Egyiptom királya – Rissay Pál (basszus),

Amonasro – Svéd Sándor (bariton),

Ramfis, főpap – Littasy György (basszus),

Főpapnő – Sándor Judit (szoprán),

Hírnök – Réti József (tenor).





A hangfelvétel 1959. márciusában készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29612018-11-06 11:55:11

A Dankó Rádió délelőtti operettadásában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya megemlékezett a ma 125 éve elhunyt nagy orosz romantikus zeneszerzőről, Pjotr Iljics Csajkovszkijról (Votkinszk, 1840. május 7. – Szentpétervár, 1893. november 6.)



Az alkalom így eljött, hogy az alábbi daljáték részletei tavasz után most ősszel megint felhangozzanak:



Pjotr Iljics Csajkovszkij – Josef Klein – Oscar Friedmann-Lunzer és Jenbach Béla - Erdődy János: A diadalmas asszony



/Die Siegerin - 1922., Bécs /



(Csajkovszkij dalaiból, és a Hattyúk tava c. balett zenei motívumaiból összeállított és meghangszerelt darab, olyasféle, mint Schubert - Berté Három a kislány c. daljáték). 



Három stúdiófelvételről szólaltak meg a részletek:




  • Nyitány - az MRT Szimfonikus Zenekarát Breitner Tamás vezényli - részlet, 1984

  • Márta románca, I. felv.: „Rózsák, szerelmes virágok, szívdobogva vágyok utánatok! … Rózsák, bíborszínű rózsák…” (Sass Sylvia, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - "Bemutatjuk új felvételeinket” – 1977. március 26. Kossuth adó 18.45-19.13

  • Szonya és Vaszilij vidám kettőse, I. felv.: „Bánja az ördög, akármi vár, törje fejét csak a szamár; - Bánja az ördög, mi vár reám…” (Zempléni Mária és Rozsos István, az MRT Szimfonikus Zenekarát Breitner Tamás vezényli) - részlet, 1984

  • Menycsikov dala, I, felv.: ”Mennyi szépet adtam már a nőknek!..../Hol az az asszony, ki rabul ejtett? Hol az az asszony, kit nem felejtek? Hol van mámor, az örök lobogás? Hol az a nő, aki minden nap más? Hol az asszony, akire vágyom? Aki az élet, a kínhalálom...” (Gulyás Dénes és az MRT Énekkarának Férfikara, az MRT Szimfonikus Zenekarát Breitner Tamás vezényli) - részlet, 1984

  • Induló-együttes (Zentay Anna, Fekete Pál, Göndöcs József, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Földényi-kórus, vezényel Bródy Tamás) - részlet, 1958., Kossuth Rádió



Ismétlés: ma 18 és 19 óra között a Dankó Rádióban. „Túl az Óperencián”


Kocsis Zoltán • 6582018-11-06 11:19:17

Már a halottak napja időszaka körül, a Farkasréti temetőben  - amikor ott jártam - folyamatosan érkeztek  az emlékezők  Kocsis Zoltán sírhantjához, kezükben egy-egy szál virággal és/vagy kis mécsessel, ott megállva fejet hajtani az eltávozott nagy muzsikus fejfájánál.


Kedvenc magyar operaelőadók • 10902018-11-06 11:00:58

Várhelyi Éva: A színház a nagy szerelmem



2016. szeptember 13. kedd, 14:22 Medveczky Attila  - /eredetimiep.hu/





Várhelyi Éva opera-énekesnő Budapesten született. Tanulmányok: Általános iskolában csellózni tanult. A szolfézs-zeneelmélet szakon végezte el a konzervatóriumot Ugrin Gábor tanár úrnál. Harmadik év végén jelentkezett az ének szakra is. Utána rögtön a Zeneakadémia énekművész-tanári szaka következett, majd az opera szak és az Operaház. Részt vett Nicholas McGegan, Hamari Júlia, Helmuth Rilling, Rózsa Vera, Renata Scotto, Polgár László és Larissa Gergieva mesterkurzusain. Vendégszerepelt Angliában, Finnországban, Münchenben, Kijevben és Japánban. 2007-ben Veronában a Nemzetközi Monteverdi Énekverseny egyik győztese lett, és ennek kapcsán énekelte Veronában és Mantovában Monteverdi: L’Orfeo című operájának egyik főszerepét.



Főbb szerepek: Donizetti: Boleyn Anna (Jane Seymour), R. Strauss: A rózsalovag (Octavian), R. Strauss: Ariadne Naxos szigetén (Komponista), Mozart: Figaro házassága (Cherubino), Puccini: Gianni Schicchi (Cieska), Wagner: A walkür (Siegrune), Wagner: Parsifal (Viráglány), Ifj. J. Strauss: A denevér (Orlovszki herceg), Bizet: Carmen (Carmen, Mercedes), Kodály: Háry János (Mária Lujza), Rossini: Hamupipőke (Tisbe), Gounod: Rómeó és Júlia (Stephano), Verdi: Falstaff (Mrs. Meg Page), Händel: Xerxész (címszerep), Janacek: Jenufa (Szomszédasszony), Bertoni: Orpheusz (címszerep), Donizetti: Bolondokháza (Cristina), Mozart: Cosi fan tutte (Dorabella), Mozart: A varázsfuvola (Második dáma), Erkel: Hunyadi (Hunyadi Mátyás), Frederic Morton: Rudolf (Stefánia).



Mennyiben határozta meg zenei pályafutását, hogy édesapja, Várhelyi Endre 1947-től az Operaház basszbariton magánénekese volt? Sőt kiváló színészi adottságokkal áldotta meg a sors.



– A zene szeretetét már gyerekkoromban belém oltotta családom, de mindig le akartak beszélni a zenei pályáról. Hiába, mert bennem nagyon erős volt a klasszikus melódiák iránti vonzalom. A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába jártam, ahol Thész Gabriella volt az énektanárnőm, a Magyar Rádió Gyermekkórusának hajdani vezetője. Tanárnőm annyira megszerettette velem a muzsikálást, az éneklést, hogy számomra teljesen természetes volt, hogy ebbe az irányba induljak el. Megfordult a fejemben, hogy állatorvos leszek, de nagypapám – aki édesapám halála után betöltötte a családfői szerepet – lebeszélt róla. Azt mondta: „Még a szél is elfúj, annyira sovány vagy. Ha egy tehenet kell kezelni, akkor mit fogsz csinálni?” No de a zene szeretete mindig is meghatározta családunk életét. Bátyám is tanult zenét, de végül fogorvos lett, én pedig eredetileg csellistának készültem. 12 évig csellóztam, de mellette mindig sportoltam, versenyszerűen lovagoltam. Sajnos bekövetkezett az, mitől mindig is tartottam, egy lovasbaleset során darabokra tört a csuklóm, úgyhogy a csellóról le kellett mondanom. Így felvételiztem a konzervatórium szolfézs-zeneelmélet szakára, mert akkor már biztos voltam abban, hogy zenész szeretnék lenni. Ott pedig Ugrin tanár úr növendékeként tanultam négy évig. Harmadik év végén kötelező hangképzésre kellett járnunk Jelinek Gáborhoz. Gyakorlatilag ő volt az első énektanárom, aki azt mondta, érdemes lenne komolyabban foglalkozni a hangommal, így harmadik gimnazista voltam, mikor felvettek a szolfézs szak mellé az ének szakra is. Nem siettem el a dolgot; végigjártam a konzervatóriumot, majd 1991-ben felvételt nyertem a Zeneakadémiára, onnantól kezdve pedig hála Istennek egyenes út vezetett az Operaházba.



A Zeneakadémián operaénekesi diplomát is szerzett?



– Végigjártam először az ötéves énekművész-tanári szakot, de megjártam a „hadak útját”, mert Keönch Boldizsár tanár úrnál kezdtem, majd Bende Zsolt tanár úrhoz kerültem. Bende Zsolt halála után pedig Gulyás Dénes és Kovalik Balázs lett a tanárom az opera szakon. Tehát hét évig tanultam a Zeneakadémián, majd elkezdtem a DLA-t, de nem fejeztem be, mert hála Istennek akkor kaptam nagy szerepeket az Operaházban, és kislányom is akkor született. Talán majd egyszer befejezem…



Az a tény, hogy sportolt, segített a színpadon a fizikai állóképességben?



– Meggyőződésem, hogy minden énekesnek kéne sportolnia, hiszen izomzatunkkal dolgozunk. Ha ezt elhanyagoljuk, akkor szervezetünk sokkal gyorsabban öregszik. Ezért jó lenne, ha a sport része lenne az énekes életének. Azt veszem észre, hogy kollégáim közül egyre többen odafigyelnek erre. Az éneklés komoly fizikai munka. A Xerxész-előadásom alatt egy-másfél kilót fogytam. Erre edzeni kell a testet is, nemcsak a hangot. A másik dolog pedig, hogy a mai rendezői színházi világban túlsúlyosan nem lehet kimenni a színpadra. A küllemre nagyon oda kell figyelni, mert a fiatal korosztályt – ezt lányomnál is tapasztalom – megragadja természetesen a zene is, s az, ha valaki gyönyörűen énekel, de tudomásul kell venni, hogy a látvány világában nőnek fel. Ezért haladni kell a korral, az operajátszás területén is nagyon ügyelni kell a látványra.



[...] 



A Zeneakadémián tanári szakot is végzett. Vannak növendékei?



– Hat éve nagy-nagy szeretettel tanítok magéneket az óbudai Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskolában.



Egy mezzoszoprán miként tud például basszust tanítani?



– Igaz, óráimon mindig van egy-két standard skála, de mindig az emberből indulok ki. Vallom, hogy nincs két ugyanolyan torok, és mindenkinek a saját hibáit kell javítania, és az erősségeit minél jobban kihoznia. Ha érzem, hogy egy órán nincs megfelelő állapotban a növendék, akkor kihagyom az egyik skálát, tehát változtatok. Hála Istennek voltak olyan mestereim, akiktől megtanulhattam a tanítás módszertanát.



Valóban nincs egyforma torok, s ezt sokan nem értik meg, mert próbálnak híres énekeseket utánozni. Erre is figyelmezteti növedékeit?



– Volt egy növendékem, aki úgy jött hozzám 16 évesen, hogy állandóan utánozta az énekeseket. Ez egy bizonyos szintig nem rossz, de utána nagyon nehéz volt továbblépni, és megoldani a technikai problémáit. De jó énekest hallgatni mindig jó, nem árt. Az is lényeges, hogy ami számomra bevált a szerepek tanulásánál,  nem biztos, hogy az a másiknak is jó. Nem lehet ráerőltetni egy sablont egy másik torokra. Mindenkihez meg kell találni az „utat”, és talán ebben rejlik az énektanítás legnagyobb felelőssége.


Csajkovszkij, Pjotr Iljics • 2012018-11-06 10:45:06

"Csajkovszkij különös élete"




  • Népszava, 1940. december 21.



Valóban különös élet ennek a még mindig körülvitatott, de számos tekintetben kétségtelenül igen jelentős orosz zeneszerzőnek az élete, sőt még sokallta különösebb, mint ahogy ez Falk GézaRózsavölgyi és Társa kiadásában most megjelent — életrajzból kitűnik.



Életrajzírónak, ha vállalja az életút megrajzolását, vállalnia kell az életút tekervényes vonala mentén felbukkant problémák taglalását is, de kiváltképpen nem hallgathatja el a főproblémákat. Ha vállalja hőse arcképének megrajzolását, vállalja egészen és ne csak félig, ne csak feltételesen. Mit is kezdhetünk olyan arcképpel, amelyből hiányzik a szem vagy az orr?

Márpedig olyan élettörténet, amely holmi tévesen értelmezett erkölcsiség vagy hipokrita szemérem címén elhallgatja Csajkovszkij rendellenes nemi tulajdonságait, férfiakhoz való vonzalmát, eleve lemond feladatának céljáról és e cél elérésének lehetőségéről, mert pontos és megbízható módon már nem tárhatja fel a történés szálait. Lényeges tényezők szándékos elhomályosítása mindig megbosszulja magát, mert az így keletkezett lélektani hézagok át nem hidalhatok, ki nem tölthetők és az olvasóban ösztönös elégedetlenséget hagynak hátra; hiszen a „különös élet" épp oly érthetetlen maradt számára, amilyen azelőtt is volt és semmivel sem tisztázódott — csupán részletesebb adalékokkal szaporodott — a könyv elolvasása közben.



Ilyen körülmények között vajmi keveset mond nekünk és csakis furcsán hat az az egyébként, tehát a titok kulcsának birtokában megdöbbentő „szerelmi történet", amely Csajkovszkij életét 1875 decemberétől — vagyis 36 éves korától —1890 októberéig — vagyis majdnem élete végéig — betöltötte. (Csajkovszkij három évre rá 1893. november 4-én halt meg kolerában; járvány idején szándékosan ürített ki egy pohár nem fertőtlenített vizet.) Tizennégy esztendő alatt egyszer sem beszélt személyesen Nadezsda von Meck-kel, aki évi 6000 rubellel biztosította anyagi függetlenségét; csak akkor látogatta meg dúsgazdag mecénását, tizenkét gyermek özvegy anyját, ha biztosan tudta, hogy senki sincs otthon... főművét, a Patétikus szimfóniát viszont Wladimir Davidow- nak ajánlotta, feltűnően szép unokaöccsének (nővére fiának), akit számtalan levéllel halmozott el...  



Bárczy Gusztáv hangulatos előszóval és egy balett-fejezettel gyarapította Falk Géza könyvét, amelyből legalábbis a történelmi adatok hű sorát kapja meg a zenebarát.





Falk Géza: Csajkovszkij különös élete



ELŐSZÓ



Ez évben ünnepli az egész világ Csajkovszkij születésének 100 éves évfordulóját. Itt az ideje, hogy végre egy Csajkovszkij-biografia - ha szerény méretekben is - magyar nyelven megjelenjen.

Az első magyar Csajkovszkij-életrajz nem tudományos munka. Célja, hogy a nagyközönség előtt érzékeltesse a nagy zeneköltő misztikus életét, hatalmas alkotásait, jelemének erényeit és hibát. Csajkovszkijról sem életében, sem a halála utáni években alig jelent meg biografia; ő az életrajzírókat egyelőre nem érdekelte. negyven évvel ezelőtt a nagy zeneszerző öccse - Modeszt - kinyomtatta közel másfélezer oldalnyi hatalmas művét: "Péer Iljics (csajkovszkij) élete". Modeszt még bátyja  életében minden részletet a legnagyobb gondossággal jegyzett fel, ezért műve - bár irodalmi értéke kevés - megbecsülhetetlen forrásmunka. 1935-ben az orosz szovjetkormány kinyomtatta Csajkovszkij összes leveleit, s így olyanok is napvilágot láttak, amelyeket Modeszt kényes tartalmuk miatt bátyja érdekében elhallgatott.



 


Erkel Színház • 94602018-11-06 00:01:53

A Budapesti Operabarátok Egyesülete  vasárnap tartotta meg az Erkel Színházban a Magyar Állami Operaház idei évadjának első klubdélutáni műsorát, amelynek vezetője immár hosszú évek óta Fülöp Attila, az Opera egykori kiváló tenoristája. Énekesi pályáját követően az operai szakszervezet elnöke, az Opera főtitkára, később ügyvezető igazgatója is volt.  Ő már jóval a kezdés előtt ott ült a nyitott színpadon elhelyezett kis asztalkája mögött, mikrofonnal a kezében, várva fellépő énekművész vendégeit: Rácz Ritát, Várhelyi Évát és Boncsér Gergelyt valamint a zongoránál Bartal Lászlót, az Operaház karmester-korrepetitorát.



A program nyitányaként – hagyományosan - Szinetár Miklós elnök úr érkezett a színpadra, aki bevezető köszöntő szavai után jelezte, hogy a műsor második felében Fülöp Attila beszélgetőtársai az Operaház Örökös Tagjainak sorai közé szombaton beválasztott Pászthy Júlia, Kiss. B. Atilla és Rozsos István lesznek, akik örömmel elfogadták az invitálást.



Szinetár Miklós  mint az örökös tagok kuratóriumi elnöke is, kis visszatekintést tett az „örökös tagság” intézményének elindulása óta eltelt időszakra, statisztikát is említett, hogy a kezdetektől hány örökös tagot adott az Opera; most nyílt arra lehetőségük, hogy ne „kihalásos” alapon töltsék fel a megüresedett helyeket, ezúttal öt fővel több arra érdemes művészt választhatott maguk közé a testület. Így lett most az Operának örökös tagja az előbbi énekművészek mellett Kékesi Mária balettművész és posztumuszként Borsa Miklós, az Opera egykori főmérnöke és műszaki igazgatója, Kukely Júlia és Szamosi Elza operaénekesek és Radnai Miklós, az Operaház legendás egykori főigazgatója.



Szinetár Miklós köszöntői szavait majd távozását követően lépett a színpadra a három aktív operaénekesünk, akikkel énekszámaik előtt, között és után Fülöp Attila beszélgetett eddigi pályájuk alakulásáról, a jelenbeli munkáikról és a közeljövőben rájuk váró művészi feladatokról, kihívásokról, a hivatásuk megéléséről.



Megtudhattuk például, hogy Rácz Rita pénteken még Susannát énekelt Szegeden, a most felújtott Figaró házasságában; Várhelyi Éva emlékezett szeretett édesapjára, az Operaház egykori nagyszerű basszistájára, Várhelyi Endrére; Boncsér Gergely felidézte a pályára érkezés előtti időszak vele történt fontosabb eseményeit, a későbbi interoperett-állomás időszakát, a szegedi operabemutatkozás, majd az Operettszínházban és az Operaházban kapott fontosabb szerepeit, a hazai és nemzetközi énekversenyek megmérettetéseit, és hogy nagyon készül az operaévad újdonságaként bemutatásra kerülő Gioconda Enzó szerepére.



A művészek a szavakon túl a kis koncertjükön két-három ária eléneklésével örvendeztették meg hallgatóságukat:



Rácz Rita:




  • Puccini: Bohémélet – Musette keringője

  • Verdi: Rigoletto – Gilda áriája

  • Mozart: Figaró házassáha – Susanna áriája



Várhelyi Éva:




  • Handel: Ariodante

  • Johann Strauss: A denevér – Orlovsky kupléja

  • Richard Strauss: Ariadne Naxosban - a Komponista áriája



Boncsér Gergely




  • Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij áriája

  • Ponchielli: Gioconda – Enzo románca



Bartal László ezúttal is nagyszerűen kísérte zongorán az itt fellépő énekművészeket.



A „beszélgetős” vendégek - az új örökös tagok - közül a már nem aktív Pászthy Júlia és Rozsos István felelevenítették a múlt sok szép, kedvelt szerepét, amelyeket az Operában elénekelhettek, míg Kiss B. Atillának ezen túl alkalma nyílott a szép számú közönség előtt az Operettszínház élén újonnan rá váró főigazgatói terveiről is szólni - megfogalmazva hitvallását, művészi elveit -, de nyomatékosan hangsúlyozta, hogy mint aktív operaénekes továbbra is számíthatunk rá és hallhatjuk majd az Operában régi/új szerepeiben, ahogyan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is megtartja munkahelyét és tanítani fog tovább az énektanszéken.



 



Szép, tartalmas, érdekes és hangulatos műsort kaptunk az Erkel Színházban vasárnap  az operabaráti klubdélutánon. A Budapesti Operabarátok Egyesület ügyvezető-igazgató asszonya, Gémes Szilvia az összes fellépő művésznek ajándékkal kedveskedett: virágcsokor a hölgyeknek, egy-egy üveg itóka az uraknak...


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43642018-11-05 18:25:52

A délutáni ismétlő adásban most következnek részletek  Offenbach A gerolsteini nagyhercegnő c. operettjéből. Benne Házy Erzsébet is énekel. Dankó Rádió.


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43632018-11-05 14:45:08

A Dankó Rádió mai operettműsorában a 45 évvel ezelőtt ezen a napon elhunyt kiváló magyar operaénekesre, Réti Józsefre emlékezett a szerkesztő-műsorvezetőNagy Ibolya.



A legendás tenoristánk emlékére  Jacques Offenbach A gerolsteini nagyhercegnő című operettből is elhangzottak részletek. Ezen a rádiófelvételen (is) Réti József  partnere volt és együtt énekelt vele a címszerepet megformáló Házy Erzsébet.



Ennek a klasszikus francia nagyoperettnek a magyar nyelvű teljes stúdiófelvétele - prózai dialógusokkal együtt -,  először1970. augusztus 19-én, a Kossuth Rádióban hangzott el a Rádió Dalszínházának bemutatójaként  (20.07 – 23.04 óra), azonban a darab ének-zenei hangfelvételére már két évvel korábban  sor került: Albert István összekötőszövegével – keresztmetszet formájában  - 1968. november 20-án bemutatta a Petőfi Rádió (10.00 és 11.17 óra között). 



Az énekszámokban Házy Erzsébet, Németh Marika, Erdész Zsuzsa, Koltay Valéria, Svéd Nóra, Divéky Zsuzsa, Réti József, Melis György, Bartha Alfonz, Kishegyi Árpád, Michels János és Pere János hallható.



Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Bródy Tamás



Henri Meilhac és Ludovic Halévy librettója nyomán a szöveget magyarra fordította, és a rádióra alkalmazta: Romhányi József 



Zenei rendező: Balassa Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr. Szerkesztő: Bitó Pál



A délelőtti adásban a következő részletek szólaltak meg az operettből:




  • Bevezető kórus

  • Vanda és Fritz kettőse: „-Szívem, Fritz, ó, milyen bátor! Csatába mégy!…/- Ki nekem ront, pórul járhat!...”   (Németh Marika, Réti József)

  • Fritz dala: „- Gyertek, szép leányok, csókra epedőn, selymes ágyban háltok, mi a harcmezőn, levest kap a baka, komisz kenyeret, holnap puska ropog, ágyú riogat…/Körbe perdülünk, lengve lendülünk, mint a búgócsiga, mint a kerge nyáj…” (Réti József, km. az Énekkar)

  • Jelenet és Bumm tábornok dala„- Ez botrány! Ezer ördög! Itt a táborban lányok! / - Bumm! Mindig rosszkor jön…  /- Ahogy felnyihog harci ménem, föl, harcra hát, rohamra indulok én az élen, hegy-völgyön át…Piff, paff, puff, tarapapabumm, legyőzött a generál Bumm, bum!...” (Melis György, km. Németh Marika és Réti József, valamint az Énekkar)



 




  • A nagyhercegnő dala, a nagyhercegnő és Fritz kettőse a II. felvonásból (Házy Erzsébet és Réti József): "- A férj ezt mondta nékem, kérlek, mondd néki el azt, amit érzek!.../Mondd el azt, hogy kellemes és megnyerő. Mondd el azt, hogy bódító férfi…Mondd el azt, mennyit tudna itt még hódítani!... És győzni néha többet ér, ha ezt közvetíti a vágya. Ó! Mondd el azt, hogy megláttam vágyait. Mondd el azt, hogy mindenem lángol. Mondd el azt, hogy így hatott rám a zsivány, pedig nem vagyok ám én fából. Ó!.../ Nos, hát! Nos, hát, most mit válaszol nekem? /- Sorsom dől el ezen!  Nagy gond: igen vagy nem? …Mondja azt, hogy én vele érzek… Biztos szép, biztos kedves lélek… Azon kell tehát igyekeznem… hogy a szívem is így érezzen… Ez mind szép volna, csak azt kéne tudnom, hogy miről van itt szó? Miről volna szó? Az ördög engem örök tűzbe dugjon, ha tudom, milyen sóvárgó..”



 




  • Induló és szerenád: „Jójcakát … boldog jóéjszakát…” (Németh Marika, Bartha Alfonz, Kishegyi Árpád, Melis György, Réti József, km. az Énekkar)

  • A II. felvonás fináléja: „Riadó!....A harcot meg kell újra vívni… tehát a nejem önre bízom… és hol a csizmám… Már útrakész, máris útrakész … Csak egy perc…Máris hozzák a kardot, a kardot, én meg fogom unni attól tartok…” (Németh Marika, Bartha Alfonz, Réti József, Kishegyi Árpád, Melis György, Pere János és az Énekkar)



Ezt az adást megint meghallgathatjuk a Dankó Rádióban ma 17 és 18 óra között, az internetes elérhetőségeken is.(www.dankoradio.hu).


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29602018-11-05 14:28:01

A Dankó Rádió mai operettműsorában a 45 évvel ezelőtt ezen a napon elhunyt kiváló magyar operaénekesre, Réti Józsefre emlékezett a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.



A legendás tenoristánk emlékére két operettből szólaltak meg a rádióban részletek, melyekben Réti József énekhangja is felcsendül:



Lehár Ferenc - Innocent Vincze Ernő: A vándordiák (Garabonciás)




  • A diák dala: „Utam muzsikálva járom, búsan keresem a párom, négy húron át, zengem a szív szavát .../Gyöngyvirágom, kicsi violám! Mondd, az arcod mért oly halovány?...” (Réti József, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Kerekes János)



Jacques Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő



Ennek a klasszikus francia nagyoperettnek a magyar nyelvű teljes stúdiófelvétele - prózai dialógusokkal együtt -,  először1970. augusztus 19-én, a Kossuth Rádióban hangzott el a Rádió Dalszínházának bemutatójaként  (20.07 – 23.04 óra), azonban a darab ének-zenei hangfelvételére már két évvel korábban  sor került: Albert István összekötőszövegével – keresztmetszet formájában  - 1968. november 20-án bemutatta a Petőfi Rádió (10.00 és 11.17 óra között). 



Az énekszámokban Házy Erzsébet, Németh Marika, Erdész Zsuzsa, Koltay Valéria, Svéd Nóra, Divéky Zsuzsa, Réti József, Melis György, Bartha Alfonz, Kishegyi Árpád, Michels János és Pere János hallható.



Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Bródy Tamás



Henri Meilhac és Ludovic Halévy librettója nyomán a szöveget magyarra fordította, és a rádióra alkalmazta: Romhányi József 



Zenei rendező: Balassa Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr. Szerkesztő: Bitó Pál



A délelőtti adásban a következő részletek szólaltak meg az operettből:




  • Bevezető kórus

  • Vanda és Fritz kettőse: „-Szívem, Fritz, ó, milyen bátor! Csatába mégy!…/- Ki nekem ront, pórul járhat!...”   (Németh Marika, Réti József)

  • Fritz dala: „- Gyertek, szép leányok, csókra epedőn, selymes ágyban háltok, mi a harcmezőn, levest kap a baka, komisz kenyeret, holnap puska ropog, ágyú riogat…/Körbe perdülünk, lengve lendülünk, mint a búgócsiga, mint a kerge nyáj…” (Réti József, km. az Énekkar)

  • Jelenet és Bumm tábornok dala: „- Ez botrány! Ezer ördög! Itt a táborban lányok! / - Bumm! Mindig rosszkor jön…  /- Ahogy felnyihog harci ménem, föl, harcra hát, rohamra indulok én az élen, hegy-völgyön át…Piff, paff, puff, tarapapabumm, legyőzött a generál Bumm, bum!...” (Melis György, km. Németh Marika és Réti József, valamint az Énekkar)

  • A nagyhercegnő dala, a nagyhercegnő és Fritz kettőse a II. felvonásból (Házy Erzsébet és Réti József): "- A férj ezt mondta nékem, kérlek, mondd néki el azt, amit érzek!.../Mondd el azt, hogy kellemes és megnyerő. Mondd el azt, hogy bódító férfi…Mondd el azt, mennyit tudna itt még hódítani!... És győzni néha többet ér, ha ezt közvetíti a vágya. Ó! Mondd el azt, hogy megláttam vágyait. Mondd el azt, hogy mindenem lángol. Mondd el azt, hogy így hatott rám a zsivány, pedig nem vagyok ám én fából. Ó!.../ Nos, hát! Nos, hát, most mit válaszol nekem? /- Sorsom dől el ezen!  Nagy gond: igen vagy nem? …Mondja azt, hogy én vele érzek… Biztos szép, biztos kedves lélek… Azon kell tehát igyekeznem… hogy a szívem is így érezzen… Ez mind szép volna, csak azt kéne tudnom, hogy miről van itt szó? Miről volna szó? Az ördög engem örök tűzbe dugjon, ha tudom, milyen sóvárgó..”

  • Induló és szerenád: „Jójcakát … boldog jóéjszakát…” (Németh Marika, Bartha Alfonz, Kishegyi Árpád, Melis György, Réti József, km. az Énekkar)

  • A II. felvonás fináléja: „Riadó!....A harcot meg kell újra vívni… tehát a nejem önre bízom… és hol a csizmám… Már útrakész, máris útrakész … Csak egy perc…Máris hozzák a kardot, a kardot, én meg fogom unni attól tartok…” (Németh Marika, Bartha Alfonz, Réti József, Kishegyi Árpád, Melis György, Pere János és az Énekkar)



A „Túl az Óperencián” műsorában mától egész héten át Neumark Zoltán, "a nemzetközileg elismert zongoraművész-korrepetítor a vendég a rádióstúdióban, aki „épp úgy otthon van az opera, az operett, a musicalek világában, mint az ősi és a modern zsidó zene területén. Dolgozott  színházak zenei vezetőjeként és fellépett a világ öt kontinensén, világhírű énekesek megbecsült koncertpartnereként.”



Ezt az adást megint meghallgathatjuk a Dankó Rádióban ma17 és 18 óra között, az internetes elérhetőségeken is (www.dankoradio.hu).


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29592018-11-05 14:26:52
Abbado – az ember • 1512018-11-05 11:03:22

Kapcs. 143. sorszám.



Verdi: Requiem - Claudio Abbado, Budapest Erkel Színház 1981.



Shirley Verrett, Jelena Obrazcova, Kelen Péter, Nicolai Ghiaurov, km. a Milánói Scala Ének- és Zenekara



Közzététel: 2018. nov. 4. Youtube


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 40812018-11-05 10:59:04

Verdi: Requiem - Claudio Abbado, Budapest Erkel Színház 1981.



Shirley Verrett, Jelena Obrazcova, Kelen Péter, Nicolai Ghiaurov, km. a Milánói Scala Ének- és Zenekara



Közzététel: 2018. nov. 4. Youtube


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7802018-11-05 10:13:36

 



Ma 45 éve hunyt el Réti József (Ploieşti, Románia, 1925. július 5. - Budapest, 1973. november 5.)  operaénekes (tenor), főiskolai tanár.



Emlékét - és énekhangját - ezzel a felvételével idézem meg:



G.F.Händel : Xerxes - Largo ("Szép hársfalomb") -Réti József



(Ombra mai fu... Szép hársfalomb... Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel Sándor Frigyes)





Réti József Nagykanizsán - 1969



Réti József és emlékezete Csurgón



A csodálatos hangú tenorista, Réti József (1925-1973) nevét Csurgón utcanév, intézmény és emléktábla őrzi, de nem igazán köztudott, mi is fűzte őt a nagy kulturális múlttal rendelkező kisvároshoz.



Nos, amikor még Redl Józsefnek hívták, ide járt gimnáziumba - a híres református gimnáziumba - az 1930-as évek végétől mintegy öt évig.



Édesapja olajmérnök volt a MAORT-nál (Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság), akit a romániai Ploiestibe vezényeltek. Ott született meg mindhárom gyermeke: legidősebbként, 1925-ben a leendő operaénekes. Lánya visszaemlékezése szerint a család 1939-ben került haza Magyarországra, éppen Nagykanizsára, majd Bázakerettyére. Nem teljesen világos, hogy Réti József miért nem a kanizsai, szintén igencsak jó hírű gimnáziumba járt. Az ok lehetett vallási, hiszen a kanizsai középiskolát a piarista rend tartotta fent, míg a csurgói a reformátusoké volt. De lehet, hogy valami más okból preferálta a család a messzebb lévő gimnáziumot. Hamarosan pedig amúgy is Bázakerettyére került a család.



Így az akkoriban tízes éveinek közepén járó fiú kollégista lett és az úgynevezett "kisinternátus" épületében lakott. Ez Csurgó egyik legrégebbi háza. Az énekművész egykori osztálytársai jelölték meg emléktáblával 1995-ben.



A kisinternátus egyébként éppen tőszomszédja az 1797-ben alapított gimnázium legelső épületének, amelyben ma a múzeum működik, és amely arról is nevezetes, hogy tanított és lakott benne Csokonai Vitéz Mihály



Amikor Réti József gimnazista lett, már nem ide jártak a diákok. Egy évszázad alatt az iskola kinőtte első otthonát és egy hatalmas park város felőli oldalán, közel az előbb említett helyekhez, elkészült a mai monumentális iskolaépület:



Érdekes módon Réti Józsefet egy matematika-szakos tanár, Cser Andor kezdte bevezetni a zene birodalmába, de járt Rácz Dezső iskolai énekkarába és tanult zongorázni Rácz Dezsőnétől.



Nem egészen öt évi itteni tanulás után az édesapát Budapestre helyezték, így Réti ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Ám csurgói osztálya rendkívül összetartó volt, így őt aztán a későbbiekben is úgy kezelték, mintha velük érettségizett volna. Ragaszkodásukat mutatja az internátusi emléktábla. De már korábban is számon tartották őt, még a rendszerváltás előtt Csurgó kertvárosában utcát neveztek el róla, s ebben is "benne volt a kezük". Mostanra az ő nevét viseli a zeneiskola is, amelyben már nemcsak zenét oktatnak, hanem egyesített művészi iskolaként társművészeteket is.



Az apropó, ami miatt most erről a témáról írok, az, hogy ma délután egy bensőséges megemlékezésen vehettem részt Csurgón. A rendezvényt dr. Vértes László főorvos, zeneterapeuta koordinálta és osztott meg a közönséggel sok érdekességet Réti József életrajzából. Köszöntőt mondott Csurgó polgármestere. Sajnos, éppen annak az úrnak a nevét és titulusát nem tudom, aki a téma leglényegesebb információiról számolt be. Mellette meghallgathattuk a Réti József nevét viselő művészeti iskola igazgatójának gondolatait. Élő zene is volt, tanár és növendék szép fuvola-duója és egy ígéretes klarinétos növendék. A rendezvény több pontján természetesen Réti József csodálatos fényű hangja is felcsendült. Elhangzott egy diáklány előadásában Rónay György verse, a Gyászének Réti József halálára. Hát, nem tudom... Minden nagyrabecsülésem a költőé és irodalmáré, és ugyan ez a vers Réti József hirtelen és korai halálának jegyében, mondhatni sokkja alatt íródott, szerintem az énekes utókorát illetően nincs igaza: pár emberöltő múltával Réti József nem csak lexikonadat lesz semmitmondó jelzőkkel és még ha azóta nem is vált volna általánossá a digitális hangtechnika, amellyel megóvhatók a bakelitlemezek a teljes elzörejesedéstől, hangjának varázsa még azokon át is hatna. Amit a vers az életéről és pályájáról ír, az viszont teljesen "ül", hiszen például Réti József nevét háromszor húzta ki a hatalom a Kossuth-díjra jelöltek névsorából:



Én is, aki láttam e pálya diadalmas fölszárnyalását, s láttam annyi cselszövény, rosszindulat, gúny,  alattomos gáncsvetés közt ívelni, mind fénylőbben fölfelé (mert nem a sikernek élt, hanem a múló pillanat varázsában az állandónak, ami lévén igazság, megmarad) [...] A szép megemlékezésből néhány dolgot azért hiányoltam. Először is, nem mutatták be név szerint a megszólalókat, vagy legalább is nem mindegyiket. De leginkább azt, hogy a rendezvényen részt vett Réti Ágnest, Réti József lányát nem kérték fel, hogy ő is szóljon édesapjáról. Ismerve például EZT az újságcikket, biztosan tudott volna érdekes dolgokat mesélni - esetleg válaszolhatott is volna a közönség vagy a közreműködők által feltett kérdésekre.



Megjegyzem még, hogy Csurgó és Réti József kapcsolatából tényanyag viszonylag kevés hangzott el; szerintem lenne még kutatnivaló ezen a téren: biztosan megvannak a korabeli iskolai anyakönyvek, tényszerűen például nem is tudtuk meg, hogy Réti József pontosan mikortól meddig volt csurgói diák; utána lehetne nézni a helyi sajtóban, említik-e a nevét például iskolai ünnepségek közreműködői között - jó lenne, ha ezeket a dolgokat a Csurgó helytörténetével foglalkozók megkeresgélnék, sokkal pontosabb lenne a kép.



Végezetül pedig hatalmas köszönetem Cherubinnak, azaz Juditnak és Nórának. Juditnak egy vidéki nagyváros remek kórusa tagjaként sokszor volt alkalma Réti Józseffel egy színpadon lenni nagy oratorikus művek előadásakor - s ő annyira megszerette az énekest, hogy annyi év után és elég messziről is eljött erre az alkalomra, közös barátnőnket, Nórát is magával hozva, s értem beugorva Kanizsára - és visszafelé ugyanígy, engem házhoz szállítva :)



Most pedig szóljon az a hasonlíthatatlan énekhang, amely még jóval halála után is, amikor régi bakelit hanglemez-felvételei CD-formátumban először kikerültek a nagyvilágba, számtalan csodálót szerzett neki.



Mielőtt elkezdjük hallgatni, ide másolok két hozzászólást kedvenc videomegosztó portálunkról, amelyek szerintem remekül kifejezik Réti József művészetének természetét és rangját:



Szinte minden jelentős tenort ismerek. De ez a hang annyira gyönyörű, éneklése annyira fenségesen nyugodt, tiszta, hogy még hasonlítani se tudom senkihez. Atléta- és gladiátor-énekesek, megannyi virtuóz de . . .mind közül EZ a gyönyörű, emberi hangú tenorhang áll hozzám a legeslegközelebb! Bárcsak minél többen ismernék egyedülálló művészetét a világon!



És:

 



Ahogy először meghallottam a hangját, nálam azóta az első tenornak számít. Rendkívüli stílusérzék, muzikalitás, bámulatos önkontroll, finom ízlés, visszafogott, mégis érzelemgazdag előadás teszi őt utánozhatatlanná. A hangja pedig egyenesen gyönyörű! 



Forrás: kataliszt.blogspot.com/2013/05/


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29582018-11-04 12:33:04

A Dankó Rádióban, a mai operettműsor elején a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya felidézte a rádióhallgatóknak: november 4-e nemzeti gyásznap Magyarországon, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.



Ezt követően csendült fel Simándy József tolmácsolásában Erkel Ferenc Bánk bánjából Bánk áriája, II. felv.: „Hazám, hazám, Te mindenem…” (A stúdiófelvételen a Magyar Állami Operaház zenekarát Ferencsik János vezényli.)



A héten utoljára beszélgetett Nagy Ibolya vendégeivel, Szász Kati operetténekessel és Lisztes Jenő cimbalomművésszel, akiknek ének-zenei műsorfelvételeiből is hallhattunk egynéhányat. 



A további zenék a gyásznap hangulatához illeszkedtek:



Kacsóh Pongrác daljátékának, a „Rákóczi”-nak  részletei következtek:



A librettó szerzői: Bakonyi Károly - Endrődi Sándor - Pásztor Árpád - Sassy Csaba  



A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. január 4. Kossuth adó 20.25 – 22.00



Km.: az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kerekes János



- Rákóczi megtérése (Udvardy Tibor ének és próza; km. Újlaky László - próza)



Bercsényi és Rákóczi jelenete (próza):  „-Itt a mi jó urunk!  Vihetjük a választ?… /- Itt az idő, hogy kivágják az odvas fákat! Ezt üzenem!”



Dal (ének):Fülembe csendül egy nóta még, ott szunnyadott már a szívembe rég. A dajkanóták emléke kél, egy árva népről bús dalt regél…/ Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár, szebb ott az álom, szebben dalol a madár….”




  • Kuczug Balázs dala: „Tüzeket kioltani! … Csillagos az ég, az éj csendes… Jöjj, Katicám, jöjj ki galambom...” (Palócz László)

  • Amália és Rákóczi búcsúkettőse: Kezembe a kezed, szívemre a szíved, édes párom, tudom, hogy utolszor, tudom, hogy örökre el kell válnunk…”  (Barlay Zsuzsa,  Udvardy Tibor)

  • Kuczug Balázs dala, II. felv.:  „- Tüzet kioltani!...- Csillagos az ég, az éj csöndes, Jöjj, Katicám,  jöjj ki galambom, senki sem lát…” (Palócz László)

  • Jelenet, Katica és Andris dala, kuruckar - együttes„- Ne bántsátok, korán még, ő a legnagyobb vitéz! Ha megcsókol…/Összebújunk csöndesen, míg a labanc elmegyen… /-Kuczug Balázs olyan vitéz, aki mindig előrenéz../ - Kuczug Balázs a csatában mindig első…/ - Kocsmárosné haragjában elájul… Dunán túl, Dunán túl…”  (Andor Éva, Palcsó Sándor, Palócz László, a férfikar)



A „Túl az Óperencián” adásának ismétlését ma délután hat és hét óra között sugározza a Dankó Rádió, ami a www.dankoradio.hu internetes oldalon is online meghallgatható.


Antonin Dvorak • 1912018-11-04 10:17:23

Ma éjjel az M5 csatorna közvetíti a Müpából felvételről:



2018. november 4. vasárnap 22:40 - 00:30



Dvořák: Requiem, op. 89



(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2015. november 1. )



Vezényel: Tomáš Netopil



Közreműködők:



Simona Šaturová (szoprán)



Veronika Hajnová (alt)



Brickner Szabolcs (tenor)



Sebestyén Miklós (basszus)



Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara



Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)



 


Kolonits Klára • 10802018-11-04 10:13:41

Ma este:



19:00 : Cegléd

Református Nagytemplom



VERDI: Requiem



Kolonits Klára, Szántó Andrea, Kovácsházi István, Kovács István

Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

vez.: Alpaslan Ertüngealp

 


Kiss B. Atilla • 1922018-11-03 23:58:35

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak Testülete mai ülésén az Opera Örökös Tagjai közé választotta meg - mások mellett -  Kiss B. Atilla operaénekest.



(Forrás: Opera honlapja)


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 612392018-11-03 23:55:39

tp://www.opera.hu/v/dijatado-a-magyar-opera-napjan/



 



A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak Testülete Kiss B. AtillaPászthy Júlia és Rozsos Istvánoperaénekest, továbbá Kékesi Mária balettművészt választotta soraiba. Posztumusz Örökös Tag lett továbbá Borsa Miklós, az Opera egykori főmérnöke és műszaki igazgatója, Kukely Júlia és Szamosi Elza operaénekesek és Radnai Miklós, az Operaház legendás egykori főigazgatója.



A magánénekesek közül a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek odaítélhető Závodszky Zoltán-díjat Kálmándy Mihály vehette át. Az ösztönös tehetséget és erős színpadi személyiséget jutalmazó Sudlik Mária-díjban Pánczél Éva, a biztos énektechnikán alapuló érthető hangképzés és a tiszta, szép magyar kiejtés magas szintű műveléséért odaítélhető Melis György-díjban Balatoni Éva részesült.



Az évad énekkari művésze Stefanik Márta és Kristóf István, zenekari művésze Könyves-Tóth Mihály trombitaművész lett. Az évad női kartáncosa Tarasova Kateryna, míg a férfiaknál Molnár Dávid részesült az elismerésben. A Vágó Nelly-emlékdíjat idén Pilinyi Márta díszlet- és jelmeztervező kapta, „Az előadásokért” emlékérmet Mucsi Miklós fővilágosító és Nyerges Árpádné szcenikai adminisztrátor, a Vasfüggöny-díjat pedig Noszkó Andrea titkársági asszisztens és Kun Vilibaldszínpadmester vehette át. A 2018-tól az Opera rangos belső dijat kíván alapítani az irodai munkakörben dolgozó munkatársainak, amelynek első kitüntetettje Nyilassy Ágnes nemzetközi referens. Az emlékplakett Dárday Andor egykori művészeti főtitkár nevét viseli, aki a legendas emlékezet szerint iróasztal mellől, egyetlen telefonnal felszerelkezve is képes volt összetartani az Opera hattérvilágát. A Krasznai János által készített díj jutalmazottjai a legjobb irodai munkatársa közül kerülnek ki. Az Opera ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél, köztük Popova Aleszja Kossuth-díjas balettművészt, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosát, Bányai Rita fősúgó, Fericián László festőművész, Hommer Csaba tánckari művész, Kónya György énekkari művész, Nyuli László zenekari művész, Paul Éva zenekari művész, Szajkóné Fojtó Enikő zenekari művész, Szeőke Zsuzsanna statisztaszervező, Szőnyi Sylvia énekkari művész, Wambach Tiborzenekari művész. 


A díjakról általában • 10402018-11-03 23:54:39

http://www.opera.hu/v/dijatado-a-magyar-opera-napjan/



 



A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak Testülete Kiss B. AtillaPászthy Júlia és Rozsos Istvánoperaénekest, továbbá Kékesi Mária balettművészt választotta soraiba. Posztumusz Örökös Tag lett továbbá Borsa Miklós, az Opera egykori főmérnöke és műszaki igazgatója, Kukely Júlia és Szamosi Elza operaénekesek és Radnai Miklós, az Operaház legendás egykori főigazgatója.



A magánénekesek közül a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek odaítélhető Závodszky Zoltán-díjat Kálmándy Mihály vehette át. Az ösztönös tehetséget és erős színpadi személyiséget jutalmazó Sudlik Mária-díjban Pánczél Éva, a biztos énektechnikán alapuló érthető hangképzés és a tiszta, szép magyar kiejtés magas szintű műveléséért odaítélhető Melis György-díjban Balatoni Éva részesült.



Az évad énekkari művésze Stefanik Márta és Kristóf István, zenekari művésze Könyves-Tóth Mihály trombitaművész lett. Az évad női kartáncosa Tarasova Kateryna, míg a férfiaknál Molnár Dávid részesült az elismerésben. A Vágó Nelly-emlékdíjat idén Pilinyi Márta díszlet- és jelmeztervező kapta, „Az előadásokért” emlékérmet Mucsi Miklós fővilágosító és Nyerges Árpádné szcenikai adminisztrátor, a Vasfüggöny-díjat pedig Noszkó Andrea titkársági asszisztens és Kun Vilibaldszínpadmester vehette át. A 2018-tól az Opera rangos belső dijat kíván alapítani az irodai munkakörben dolgozó munkatársainak, amelynek első kitüntetettje Nyilassy Ágnes nemzetközi referens. Az emlékplakett Dárday Andor egykori művészeti főtitkár nevét viseli, aki a legendas emlékezet szerint iróasztal mellől, egyetlen telefonnal felszerelkezve is képes volt összetartani az Opera hattérvilágát. A Krasznai János által készített díj jutalmazottjai a legjobb irodai munkatársa közül kerülnek ki. Az Opera ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél, köztük Popova Aleszja Kossuth-díjas balettművészt, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosát, Bányai Rita fősúgó, Fericián László festőművész, Hommer Csaba tánckari művész, Kónya György énekkari művész, Nyuli László zenekari művész, Paul Éva zenekari művész, Szajkóné Fojtó Enikő zenekari művész, Szeőke Zsuzsanna statisztaszervező, Szőnyi Sylvia énekkari művész, Wambach Tiborzenekari művész. 


Operett, mint színpadi műfaj • 37482018-11-03 23:42:40

Végre megjelent a várt könyv!





Winkler Gábor: A magyar operett



Holnap Kiadó kft, 2018



„Az operett mára hungarikum, Huszka, Lehár, Kálmán Imre darabjait ma is világszerte játsszák nagy sikerrel. És ki ne ismerné Fedák Sári, Honthy Hanna, a Latabár testvérek vagy Kabos Gyula nevét? Mi a titok hát? A csillogó díszletek, a gyönyörű jelmezek, a színészek játék-, ének- és tánctudása? Mindez együtt adja az operett csodálatos egyvelegét, a felhőtlen kikapcsolódás élményét.



Könyvünk bemutatja a műfaj fejlődését a kezdetektől napjainkig, végigvezet legfontosabb színészeinek arcképcsarnokán és megismertet az operett szolgálatába állt színházakkal. Reméljük, hogy az olvasottak hatására az operett szerelmesei még szerelmesebbek lesznek, kritikusai számára pedig feltárulnak e könnyűnek kikiáltott műfaj mélységei.”



 


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43622018-11-03 23:41:32

(Véletlen "enter" történt részemről...)


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43612018-11-03 00:37:25

Magyar Nemzet , 1968. április 4.



„Az operaközönség régóta kialakult véleményét szentesítette, az évtizedes népszerűséget emelte most hivatalos elismerés rangjára Házy Erzsébet Érdemes művészi kitüntetése. Jó dolog, hogy ez a kitüntetés ezúttal idejében érkezett: teljesítőképessége teljében levő énekest jutalmazott, jelenben betöltött művészi rangjáért éppen úgy, mint egy sikeres pályafutás eddigi, immár számottevő eredményeiért.

Házy Erzsébet egészen fiatalon, alig több mint húszévesen került az Operához; s hamar vitte fel nagy szerepekig. A tanulmányok periódusa hamar lezárult nála, az iskolai képzést azon túl a spontán kitűnő képességek, az ösztönös tehetség, s nem utolsósorban maga a színház légköre és munkája volt hivatva pótolni. A budapesti Operaházban érlelődött művésszé, ennek a színháznak sajátos feltételei között bontakozott ki egyéni stílusa — így lett szinte kizárólagosan az énekes színpad művésze, s a hazai operaélet kedvenceinek egyike.

A külföldi kontaktusokat egy-egy, kuriózumként is érdekes kirándulás jelzi: a Cigánybáró Saffija a bécsi Volksoper színpadán, meg a Robert Stolz vezényelte bécsi hanglemezfelvételen. Tehetségének sajátos akusztikáját mégis az itthoni operaélet szabja meg igazán.

Hangja eredendően a lírai szerepkört jelölte ki számára; de az a fűtöttség és intenzitás, amely éneklését és operaszínpadi ábrázolókészségét egyformán átitatja, mind több és több drámai színt kevert szerepeihez. Így lett az utóbbi évek valamennyi jelentős alakítása a lírai intimitásnak és drámai feszítőerőnek olyannyira sajátos, utánozhatatlan egyéni vegyüléke Házy Erzsébetnél: a Manon Lescaut szenzációs beérkezésétől kezdve a Bohémélet, a Nyugat lánya női főszerepein, a Figaro Cherubinján, a Bajazzók Neddáján keresztül Monteverdi Poppeájáig... S így érlelődött operai előadóművészetünk egyik legszínesebb, s vitán felül napjaink művészi elitjéhez tartozó tehetségévé. „

(k.j.)


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29572018-11-03 00:34:12

A Dankó Rádió "Túl az Óperencián" adásának  tegnapi  műsora nemcsak a könnyedebb zenéké volt (Ábrahám- és Kálmán-melódiák); Kemény Egon "Tangó"-ja és Rácz Aladár cimbalomművész egy zenei felvételbejátszása mellett -  "Halottak napjára" való tekintettel - a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya  a zenei program befejező műsorszámaként  Verdi Requiemjének utolsó tételével  - „Libera me”  -  emlékezett az elhunytakra: a stúdiófelvételen Ľuba Orgonášová énekelt, a Forradalom és Romantika Zenekarát, valamint a Monteverdi Kórust Sir John Eliot Gardiner dirigálta.


Kolonits Klára • 10792018-11-02 13:00:56

 



Ma este 19:30 : Vác

Székesegyház





Kolonits Klára, Szántó Andrea, Kovácsházi István, Kovács István

Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

vez.: Alpaslan Ertüngealp



VERDI: Requiem


Requiem • 4522018-11-02 12:46:56

Talán nem véletlen: a Dankó Rádió "Túl az Óperencián" mai adásában utolsóként  felcsendült zenei részlet Verdi Requiemjének utolsó tétele, a  „Libera me”  volt: a bejátszott stúdiófelvételen  Ľuba Orgonášová énekel, a Forradalom és Romantika Zenekarát és a Monteverdi Kórust Sir John Eliot Gardiner dirigálja;  Halottak napján ez a zenekar és énekkar  nevezett karmesterükkel ma este a Müpában lép fel (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem), ahol  - mily' véletlen! - előadásukban Verdi Requiemje hangzik el.  Az énekes szólisták lesznek:  Corinne Winters, Ann Hallenberg, Edgaras Montvidas, Gianluca Buratto.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 40732018-11-02 12:44:19

Talán nem véletlen: a Dankó Rádió "Túl az Óperencián" mai adásában utolsóként  felcsendült zenei részlet Verdi Requiemjének utolsó tétele, a  „Libera me”  volt: a bejátszott stúdiófelvételen Ľuba Orgonášová énekel, a Forradalom és Romantika Zenekarát és a Monteverdi Kórust Sir John Eliot Gardiner dirigálja;  Halottak napján ez a zenekar és énekkar  nevezett karmesterükkel ma este a Müpában lép fel (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem), ahol  - mily' véletlen! - előadásukban Verdi Requiemje hangzik el.  Az énekes szólisták lesznek:  Corinne Winters, Ann Hallenberg, Edgaras Montvidas, Gianluca Buratto.


Operett, mint színpadi műfaj • 37472018-11-02 12:10:47

Múltidézés



RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (8) befejező rész



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



A vezetett csoport



A zenekar gyakran kap megrovó kritikát, és nem mindig joggal, bár némi erősítésre rászorulna. De amikor a Figaro házasságát - őket mellőzve - a MÁV-zenekar játszotta, érthető volt, hogy bántotta őket a házon belül ért méltánytalanság a jobbító támogatás helyett.



Az énekkar abban a hibában szenved, amiben sajnos csaknem minden honi társa: nem ártana pár fiatal erő felkutatása, némi vérfrissítés. Addig is a karigazgató Rónai Pál mindent elkövet a tiszta hangzásért, a jó zenei színvonalért - a rátermettebb színpadi játék már a prózai vezetők dolga lenne.



Ami a tánckart illeti, Bogár Richárd szinte mindent tud, amit egy modern táncokkal élő színházban tudni kell; sokszor remek, amit kvalitásos élvonalbeli táncosnőivel és a jó közepes színvonalat megütő női és férfi táncosokkal produkál. (Ez utóbbiakkal kapcsolatban csak egyetlen halk megjegyzés, ami persze hangos felhördülést fog kiváltani. Az én fiatalkoromban színházi embernek maszkírozható feje kellett hogy legyen, bajusz, szakáll és különleges fürtök nélkül; ebben az egyben osztoztak a papokkal. Ma viszont azt kell látnunk, hogy „gombfejű" ifjaink egyazon vállig érő hajjal táncolják szerepüket, akár magyar paraszt, bécsi kadét, vagy kínai kuli is az!) Bogár Richárd képességeinek felmérésénél azonban figyelembe kell venni, hogy kifejezési formái tévedhetetlenül modernek, és a régimódibb táncok nem állnak jól neki, még koreográfusként sem. S bár a vendégként meghívott Pethő László munkája (Luxemburg grófja) hibátlanul ötletes és ízléses, a színház kiváló balettmestere, Géczy Éva sikeres operaházi pályafutása során birtokában van a Bogárból hiányzó képességek (keringő, tangó stb.) betanításának. Tudásával kár nem élni; a színésztáncok beállítására viszont Richter Károly már eddig is alkalmasnak bizonyult.



Ami a színészeket illeti,



Domonkos Zsuzsa mintha valamiféle primadonnatankönyvből lépett volna ki: fölényes (néha kissé a kelleténél fölényesebb és több melegséget kívánó) játékkal, kitűnő megjelenéssel, kellő tánctudással és énekkel - ez utóbbinál a mai időkben tapasztalható és néha jelentkező kis szeplők inkább tanári hibák.



Tiboldi Mária viszont jelenség: játékának, hangjának vannak, lehetnek hiányosságai, de ha megjelenik a színpadon, a reflektorok ragyogóbban világítanak, és megtelik vele a kulisszák világa. Kovács Brigitta kulturáltan énekel, előnyös a megjelenése, elég biztonságosan mozog, s ami primadonna voltához kell, azt az idő majd meghozza.



Morvay Pálma megjelenésének és játékának egyelőre még nincs aranyfedezete; reméljük, hogy idővel majd lesz.



Póka Évát a színház vezető színésznőnek szerződtette, de egyelőre csak a rádióban hallhatjuk (elég sokszor), színpadon még nem láthattuk, pontosabban egyelőre csak a Madách Színházban mutathatta meg Almási Éva árnyékában, ha nem is oroszlán-, de legalább macskakörmeit.



Marik Péter a színház kétségtelenül vezető bonvivánja. Nem cé-s tenor (állítólag még Caruso sem volt az!), de hangja szinte wagnerien sötét és kifejező, megjelenése férfias, minden szerepformálásának elhitető ereje van; kívánjuk: úgy gazdálkodhasson jó képességeivel, hogy joggal foglalhassa el Sárdy János megüresedett trónját.



Jankovits József és Virágh József esetében a Domonkos -Tiboldi probléma ismétlődik meg: Virágh jobban játszik és hibátlanabbul énekel, Jankovits viszont sikeresebben tudja magát a közönséggel elfogadtatni.



Farkas Bálint Vámos László telitalálata: nem olyan profi, mint Németh Sándor, de mindig oda talál, ahová ütni akar: kedvességével, ügyességével feltétlenül hatásosak alakításai.



Hidvégi Miklóst tévedés lenne ugyanebbe a kategóriába sorolni; hiszem, hogy nem született táncoskomikus, hanem -- s ezt a Zsuzsanna és a vének megejtően bensőséges, lírai alakításával és a Pipin káoszából kimagasló prózai mondataival is igazolta - másfajta feladatok méltóbbak lennének tehetségéhez.



Udvarias Katalin jellemszínésznő, s őt operettprimadonnaként a közönségre erőltetni hiba, mint ahogy nehéz végre igazi szerepkört találni



Zsadon Andreának és Kokas Lászlónak: egyikőjük kiművelt hangjához sem járulnak primadonnai, illetve bonviváni külsőségek, szubrettként és táncoskomikusként pedig kár énektudásukat elpazarolni.



Oszvald Marika született szubrett, pontosabban énekes-táncos naiva, akinek csak egy félnivalója van: vajon mai kiváló képességei kiállják-e majd az idők próbáját, és sikerül-e asszonnyá érnie.



Kovács Zsuzsa csinos is, jól énekel és táncol, a közönség mintha mégsem fogadná feltétlenül el, és szívesebben emlékszik remek szinkronalakításaira    (K ó r h á z  a  v á r o s s z é l é n!).



Gallai Judit mint a vidék egyik legkülönb operaénekesnője ért az Operettszínházba,



Medgyesi Mária pedig nagyszerű prózai tudásával jeleskedik elsősorban; a színház dolga lenne méltó helyre tenni őket.



A Maros Gábor-jelenségtől - ha szabad ezt a kifejezést használni - külön kell szólni. Harmadszor tagja a Fővárosi Operettszínháznak; közben megjárta a József Attila Színházat, nagy drámai sikerekkel., és az Állami Operaházat, ahol Mozartot is énekelt. Az előbbi helyről nyilván másfajta ambíciók vonzották el, az utóbbiban pedig a magasra tett mércének nem felelt meg. Úgy látszik azonban, hogy a klasszikus prózai és még klasszikusabb zeneszerzők kényszerű fegyelme alól szabadulva, most harmadszorra is megújított munkahelyén boldogan fürdik a béklyók és a komoly rendszabályok elveszítésében, és olyan szabadosságokat enged meg magának, melyektől ezt a fiatal és kétségtelenül tehetséges művészt vezetőinek kellene megóvniuk.



Egyetlen komika szerepel rendre a színpadon: Halász Aranka, akinek humorvénája mellett s ez mifelénk ritkaság - még erotikus vonzása is van. Ugyanakkor a színház által - ki tudja, miért? - favorizált Benkóczy Zoltán egyelőre még nem vezető színész, és epizódjaiban is több ízlést, önmérsékletet kellene tanúsítania, tartózkodnia minden olyan eszköztől, amelyet sajnos csak a közönségesség szavával tudok jellemezni.



Felföldi Anikó ez idő tájt a színház egyetlen musicalszínésznője, s ebben színházát az sem zavarja, hogy előnyös külseje és jó adottságai jóvoltából határainkon túl, számos fővárosban játszik operett-főszerepeket.



Ugyanígy Harsányi Frigyes az egyetlen musicalhősnek nyilvánított tagja a színháznak, s erre maximális muzikalitása, férfias kedvessége, színészi képzettsége jogosítja fel. A színház díszére és becsületére válik, hogy sok a jó karakterszínésze.



A sor élén a hibátlan magyarsággal beszélő (sajnos manapság már ez is érdem!) és mindig behízelgően kedves Mednyánszky Ági áll, és a komikai szerepkörre sikeresen átevezgető Kovács Iby, no meg a főként prostituáltak szerepkörére kárhoztatott Csongrádi Kata, aki pedig a Zsuzsanna és a vénekben merőben másfajta képességeiről is tanúbizonyságot tett.



Arányi Adrienne alakításai mindig ki fogástalanul karakteresek, éppúgy, mint a férfiak közül Csanaki Józseféi;



Varga Tibor realista fogantatású prózamondóként jeleskedik elsősorban, Pagonyi János tehetségével - valljuk be - rosszul sáfárkodtunk, viszont Magasházy István - persze operettszinten - a fiatal Garas groteszk-komikusi erényeit csillantja néha fel.



Henkel Gyula, Tauz Lajos, Széki József is mindig ízléssel, becsülettel áll helyt,



és még mindig helye lenne e színpadon az idő előtt visszavonult, szépséges és remek énektechnikájú Kiss Ilonának is.



Gárday Gábor énekes-színész, s itt a hangsúly a szóösszetétel első részén van; egy vidéki operában nagyobb szükség lenne rá;



Csere László pedig egyelőre szereposztási tévedések áldozata: kezdőként nem lett volna szabad őt Németh Sándorral lekettőzni (Pipin), és tinédzserarccal a Luxemburg egyik öregedő lordját játszatni vele.



Latabár Kálmán mintha kezdené levetni az örökletes és nem utánzásból fakadó nyűgöt; egyszer talán még módjában lesz a nagy családi elődök nyomába lépni.



 



Epilógus



Mindent összegezve: érezni kell, hogy nem ritka az a helyzet, amikor a vezetőség, a színészek és a rendezők a karzat uszályába kerülnek. Őrzők, vigyázni kell - sokkal jobban vigyázni - a strázsán! A színháztudományok e sorok írójánál magasabb szintű ismerője, Ungvári Tamás írja (Magyar Nemzet, 1984. I. 23.), hogy „a művészetben nem különösebb cél szórakoztatni. A szórakoztatás legföljebb a művészet mellékterméke; olyan, mint a gázgyártásban a koksz, és a legőszintébb minden nemes szórakoztatásban a pretenció, az igény a művésziességre" . Nos, erről az igényről a Fővárosi Operettszínházban nem szabad megfeledkezni. És még valamit: ismerve a színházak, színészek és kritikusok gyakran övön aluli ütésekkel tarkított viszálykodásait, sietek kijelenteni, hogy az elmúlt évadok előadásait túlnyomórészt nem sajtómeghívóval, hanem pénztárnál vett jeggyel láttam, s a színházban emberi és művészi szinten méltó kollégákon kívül se barátom, barátnőm, se rokonom nincs.



Akit pedig e túlságosan is bőséges beszámolóból kifelejtettem volna, attól eleve elnézést kérek.



(vége)


Operett, mint színpadi műfaj • 37462018-11-02 11:34:14

Múltidézés



RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (7)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



Az aranycsapat



A Gáspár Margit által kialakított és sok sikert megért, összekovácsolódott tagokból mindannyiunk örömére még e percben hárman is aktív tagjai a színháznak: Hadics László, Németh Marika és Petress Zsuzsa. A sorrendet nemcsak az ábécé, de az értékrend is megszabja:



Hadics László az, aki bonviván korában sem volt a szakmai zsargonban „szívdöglesztő bájgúnárnak" titulálható, s az évek múlásával csak gazdagodott színészi és emberi értéke: mindig ízléses, mindig férfias, mindig karakteres az alakítása, és humoros szerepeiben sosem túloz.



Németh Marika az évtizedeket nyomtalanul hagyva maga mögött ma is hibátlan énektudással és hódító megjelenéssel büszkélkedhet. Az előbbit azonban feltétlen elismeréssel említjük, az utóbbit némi fenntartással: primadonnai külsőségei mintha valamiféle régvolt operettvilágot idéznének (ha a fiatalok megnéznék - nem nézik meg! - azt mondanák rá, hogy „cikis" !), és számára is - úgy látszik - ez a legkellemesebb állapot: még mindig szívesebben ugrik be a fiatal Ilona (Cigányszerelem) primadonnaszerepébe, mint hogy Fleuryt (Luxemburg grófja) és Cecíliát (Csárdáskirálynő) játssza. Úgy tűnik, mintha amúgy Honthy-módra kikikacsingatna szerepe mögül, mondván: azért én ennél sokkal fiatalabb vagyok! Mi mégis a legszívesebben arra a Németh Marikára emlékezünk, aki Heltai prózájában megmutatta, mennyi humora, öniróniája és jellemábrázoló ereje van.



Ami Petress Zsuzsát illeti, talán a legnagyobb dicséret számára, ha nyugodt lélekkel leírhatjuk: a múlt hangosfilmjében Gábor Miklós és az újabb musicalben Bessenyei Ferenc mellett sem kellett lépéshátrányt sem elszenvednie, még a Halálos szerelem nem feltétlenül testére szabott szerepében is csillogtatja prózai erényét, hogy a Marica grófnő komikájáról ne is szóljunk.



Hogy e háromtagú aranycsapathoz csatlakozó másik kettő közül elsőnek Lehoczky Zsuzsát említjük, annak oka van: nemcsak Petress, de a sugárzó jelenségként mindig felragyogó Lehoczky is az önpusztító művészek sorába tartozik; én még hallottam Petresst a Bohémélet Mimi-áriáját hibátlanul elénekelni, s hogy a hangját nem tartotta kellőképpen karban, annak nem az évek múlása az oka (lásd Németh Marika!), ahogy Lehoczky Zsuzsát is kimondhatatlan örömmel láttuk viszont a Halálos tavasz hibátlanul tökéletes főszereplőjeként, mert egyébként inkább lemondja előadásait, mint hogy azokon közönségét megcsalná. A Luxemburg grófjának plakátján például csak a neve szerepel, de annak színpadára még egyetlenegyszer sem lépett.



(Mayer Arankát, a színház új tagját - akit a plakát szintén hirdet - családi örömök tartják vissza a bemutatkozástól).



A jogos ötödik a díszes sorban Németh Sándor, aki ma „a" táncos-komikus a pályán, és felfutását azóta figyelve, amióta egyetlen mondattal kiugrott A mosoly országában a karból, úgy érezzük: bármelyik prózai színházban megállná a helyét, és csak sajnálhatjuk, hogy Bécs lassanként inkább mondhatja vezető színészének, mint Budapest.



 



(folytatom)


Operett, mint színpadi műfaj • 37452018-11-02 11:24:14

RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (6)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



A zenei vezetésről



Visszatérve pár sor erejéig (bár többet érdemelne!) a zenei irányításra: a Bródy Tamástól Oberfrank Gézáig annyi kitűnő muzsikus által elhagyott posztot jelenleg Makláry László tölti be, aki ugyan az ominózus karmesterversenyen két alkalommal sem jutott túl az elődöntőn, ami nem jelenti egyben azt, hogy zenei vezetővé avanzsálva nem fogja tudni megállni a helyét; énekes színészei bizalmát máris élvezi (hát még ha az ütéstechnikája fejlődik!), és miután ambiciózus, műfajértő és zeneszerető fiatalember, nyilván minden igyekezetével el fog sajátítani mindenkitől minden megtanulhatót. Váradi Katalin fegyelmét, pontosságát, stílusismeretét az Operaházból hozta magával, s mindezt nyilván csak fejleszteni fogja (mintegy zárójelben s némiképp tréfás-komolyan csak arra kérjük: a bemutatók függönye előtt hordott férfiszmokingját cserélje fel nőiesebb viselettel). Orosz István a színház nagyon szimpatikus zenei mindenese: ugyanolyan megbízható, szakszerű karmester, mint amilyen zongorakísérő a Zsebszínházban, ahol igazán nem kaphat különb segítőtársat munkájában, mint a mindig kiváló Balassa P. Tamást. 



(folytatom)


Operett, mint színpadi műfaj • 37442018-11-02 11:17:42

Múltidézés



RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (5)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



Nyugdíjban, sértődötten, eltávozva, elbocsátva és vendégségben



A legnagyobb érvágást a színészi gárdában Feleki Kamill visszavonhatatlannak látszó távozása okozta: ez a páratlan színész éveken át tartotta életben e színház kulisszái között az igazi szívmeleg emberi hangot; távozása éppúgy pótolhatatlan máig is, mint Fónay Márta és Zentay Anna nyugdíjba vonulása. Fónay bűbájos humora, kedves dalolása, Zentay hibátlan énektudása és karakterizáló képessége igazi hiánycikke a Fővárosi Operettszínháznak. De kár volt vissza nem tartani Rátonyi Róbertet, e műfaj mesteri ismerőjét, aki új munkakörében pódiumon, rádióban, tévében, de olykor jelenlegi anyaszínházában sem tagadja meg zenés múltját, csak éppen régi munkahelye küszöbét nem hajlandó átlépni. A következő időszak érzékeny vérvesztesége Galambos Erzsi elszerződése volt, éppen olyankor, amidőn szakmai mesterségtudásban szinte Hontby Hanna nívójára emelkedett. De vajon mi késztette távozásra Kishonti Ildikót, aki mintha egyenesen a modern musicalek művelésére született volna, s akinek képességei most éppúgy ragyognak a Macskákban, mint filmszerepében, vajon kinek a bűne, hogy nem kerestek megfelelő szerepeket Várhegyi Teréz számára, akiből akár egy korszerű, különleges Gaál Franciskát is lehetett volna kreálni?! Kár volt elengedni - elbocsátani? --a színház legszebb belcanto-tenorjával rendelkező Rózsa Sándort, és elengedni annak idején Vogt Károlyt, aki a La Mancha lovagjában, majd új színházában a Villan meg a többiekkel igazolta, hogy férfias kiállásával, zengő hangjával ideális musicalszínész. Rácz Tiborból (e sorok írójának csak névrokona!) feltétlenül megfelelő táncoskomikus-utánpótlást lehetett volna nevelni; ezt Szegeden, majd Zalaegerszegen vélt szerepkörén túlmenően is igazolta, és a Rock Színház helyett Szolnoki Tibornak is régen a Fővárosi Operettszínházban lenne a helye. (Ez most az évad végén megtörtént: Szolnoki az Operettszínház tagja lett.)



Szólni kell Suka Sándorról is, aki nyugdíjban van ugyan, de folyamatosan játszik a színházban. Nagyon igazságtalan őt állandóan Latabárral és Felekivel összevetni. Ő Suka Sándor, a maga értékes emberábrázoló képességével, fanyar humorával, nemes prózán érlelődött jellemteremtő erejével, arra viszont vigyáznia kellene, hogy néhanapján ne ragadtassa magát ízetlen rögtönzésekre („Siess, az egyik lábad itt, a másikat pedig áztasd be!" , vagy „A szívem dobog, a lábam pedig meszesedik!" stb.). De ez legalább annyira a művészi vezetés dolga, mint az övé.



Ami pedig a vendégszerepléseket illeti, mindig adódnak és adódhatnak olyan szerepek, amelyeket a törzsgárda tagjaival nem lehet megoldani: a La Mancha lovagja előadhatatlan lett volna Darvas lván, a My fair lady Básti Lajos, a Hegedűs a háztetőn Bessenyei Ferenc nélkül, s bizony a Bozzi úr is megsínylette Latinovits Zoltán tragikus halálát. A harmatgyenge Szerdán tavasz lesz egy percig sem élt volna meg Dayka Margit zsenialitása nélkül, és Kozák Andrásról is itt derült ki, mennyi érzéke van ehhez a műfaihoz is. A Halálos szerelemhez nehezen lehetett volna alkalmasabb főszereplőt találni, mint a megindítóan kedves Csákányi Lászlót. Nem ugyanez a helyzet Pitti Katalinnal és Leblanc Győzővel, akik - s ezt sietve leszögezzük - érthetően, szépen énekelnek, kulturáltan mozognak, színpadképesen mondanak prózát is, csak éppen a színház annyi maga nevelte primadonnával és bonvivánnal rendelkezik, hogy a színházak mai, érthetően feszített gazdálkodási rendje mellett két vendég napi több ezer forintos gázsi terhe megengedhető-e? Nem kellett volna-e inkább még egy Sir Basilt keresni a Luxemburg grófjához, hogy a három szereposztás ellenére se maradjon el előadás Suka influenzája miatt? Hogy azonban az esetleges vendégszereplések jogosságát mégis igazoljuk, leírjuk, hogy a Luxemburg grófjában Karádi Judit m. v. végleges szerződtetése nyereségnek ígérkezne.



 



(folytatom)


Operett, mint színpadi műfaj • 37432018-11-02 11:05:14

RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (4)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



A művészeti vezetés



A rendezők sorában elsőnek az új művészeti vezető-főrendezőt, Horváth Zoltánt kell megemlíteni, akinek az elmúlt pár hónap alatt (ennek java részét is külföldön töltötte) még nem lehetett módja, hogy igazi képességeit ezen a - számára új - színtéren megmutassa (a Szabin nők elrablásának kudarca nem varrható az ő nyakába!). Az elmúlt években (évtizedekben) egyike volt legtehetségesebb, leginvenciózusabb és legízlésesebb operarendezőinknek, és meg kell gondolnunk, hogy Nicolaitól Straussig és Puccinitől Lehárig nem is olyan nagy az ugrás, mint ahogy egyesek vélik. Bízunk Horváth Zoltán tehetségében, szervező-erejében és főként abban, hogy a néha jogosan diktatorikusnak mondott kemény kéz módszerével helyrerázza mindazt, ami ebben a színházban helyrerázandó.



A színház élvonalbeli rendezője Seregi László, aki számtalan színházban számtalan műfajjal birkózott már meg, és olyan darabokkal jutott fel a csúcsra, mint mondjuk O'Neill drámája, a Vágy a szilfák alatt. Egyike azoknak a színházi szakembereknek, aki hisz a könnyű zenés műfajok létjogosultságában is, ha meg is rekedt e műfaj századeleji romantikus és túlságosan is komolyan vett változatánál. Ha újításról van szó, nem mindig nyúl szerencsés kézzel a lehetőségekhez, a gyeplőt sajnálatos módon közben mindig kiengedi a kezéből, ami az előadások lezülléséhez vezet, s így fordulhat elő, hogy például a Marica grófnőben a táncoskomikus (de csak az egyik!) a felvett kacagány végével mint a péniszével játszik, és azt énekli: „Én ott lakom - a Marosnál." Ez minden más színházban szigorú fegyelmit vonna maga után, itt vastapsot s a vezetőség dicséretét kapja jutalmul. Ismételjük: Seregi László hisz a műfajban, s ha kellő figyelemmel, türelemmel és önmérsékléssel áll hozzá egy-egy darabhoz, európai szinten műveli is azt. Többet kellene azonban az előadásokkal menet közben is törődnie, és a közreműködőket éppúgy, mint önmagát a próbák és az előadások folyamán fokozott fegyelem korlátai közé szorítani.



A másik rendező, Kerényi Miklós Gábor két arcát mutatta meg az általa rendezett darabokban, a Zsuzsanna és a vénekben Kerényi meghitt, lírai hangot ütött és üttetett meg, a másik kettő a harmatosan gyenge Szerdán tavasz lesz és a példátlanul gyenge Pipin esetében a darabok hibáit még valamiféle rendezői erőszakosság is terhelte; tömegek torlódásában, ködfüstök gomolygásában, vezető színészek félreállításában nem történt semmi, csak a rendező „kivagyisága" jött le a nézőtérre, s ez bizony nagy hiba. Kerényi Miklós Gábor-nak van még mit és van kitől tanulnia: több mértéktartást és emberséget, szakértelmet. Mikolay László a Nebáncsvirágban mindössze azt tudta igazolni, hogy jól konzervált mindent, ami annak idején a bemutató erénye volt, s ez nem kis érdem, Hegedüs László viszont a Halálos szerelemben értő színészvezetéssel, ízléses ötletekkel, hangulatteremtő erővel játszatta el a kellemes darabot.



 



(Folytatom)


Operett, mint színpadi műfaj • 37422018-11-02 10:51:17

Múltidézés



RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (3)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



A műsorrendről



A színházi szakmában manapság divat a sértődöttség. A Fővárosi Operettszínház például azért sértődött - pedig ez intézménynél egyetemlegesen ritkán fordul elő -, mert egyaránt kell operettet és musicalt játszania. Nos, a Petőfi Színház bezáratása kétségtelenül hiba volt. De közben felnőtt egy generáció (s erre a rádió és a tévé egyaránt tanú!), amely tudatában van annak, hogy a színészet valamiféle egyetemes hivatás: nem lehet csak prózát mondani, csak énekelni vagy csak jól táncolni. De ha színház kell példának: érdemes megnézni, miképp játszik ének- és tánckar nélkül operettet a József Attila Színház (A régi nyár Törőcsikkel, Borbás Gabival, Kalóval, Makay Sándorral - Iglódi irányítása mellett), miként musicalt a Madách Színház (a Macskák Almási Évával, Haumann-nal -- Szirtes Tamás és a „másik" , a koreográfus Seregi László rendezésében), a főiskolai hasonló nemű vizsgaelőadásokról nem is szólva. S ha netán a színház még egyszer A szabin nők elrablása felé nyúlna (remélhetőleg soha többé!), akkor nézzék meg, miképp játszanak zenés vígjátékot a Játékszínben olyan prózai színészek, mint Molnár Piroska, Benedek Miklós és Szacsvay László -- Verebes István rendezésében. De nem is kell a színház falai közül kitekinteni; elég mindössze visszaemlékezni, milyen pompás volt (most már ebben a színházban!) Seregi La Mancha lovagja és My fair lady musicalrendezése, milyen európai színvonalat képviselt az általa irányított Mosoly országa-előadás (amelyet e sorok írója ugyan jobban portalaníthatott volna), vagy hogy Vámos László milyen remekbe formálta a Hegedűs a háztetőnt és a West Side Storyt, másfelől pedig olyan előadást produkált A denevérből, amely egyszerre volt „echt wienerisch" és sziporkázóan modern. A zenei vezetés pedig Bródytól Lendvayn és Hidason át Oberfrank Gézáig felívelve odáig nemesítette a társulatot, hogy az még a Figaro házassága nem feltétlenül szükséges kísérletére is vállalkozhatott. Kétféle műfaj - kétféle képesség? Vajon az Állami Operaházban ugyanazok éneklik a Mozart-szerepeket, mint a Wagner-operákét, és a jó Pamina feltétlenül jó Sieglinde is? Semmiképpen sem. De egyazon színház tagjai, egyazon műfaj művészei mind, és a hangsúly ezen van, nem pedig a műforma differenciáin. Az adott helyzetben amúgy sem lehet változtatni, megfelelni azonban jó műsorpolitikával lehet. Nos, ez a jelenben, a közelebbi és távolabbi félmúltban nem mondható túlzottan sikeresnek. Új magyar operett már régóta nem született, s a klasszikusnak nevezettek mintha megrekedtek volna Lehárnál és Kálmánnál, néhanapján egy-egy Szirmai vagy Jacobi-darabbal fűszerezve az étrendet. Vajon nem ebben a színházban mutatták be a Mária főhadnagyot és a Szabadság, szerelem című operettet, és vajon méltányos-e a bécsi mintájú magyar operett legmagyarabb képviselőjéről, Huszka Jenőről végképp megfeledkezni? Még jobban, mint Ábrahám Pálról, Eisemann Mihályról, a kismesternek számító Lajtáról és Brodszkyról, hogy a kortárs Kerekes Jánosról és Tamássy Zdenkóról ne is szóljunk? Amikor a színház egy kétszemélyes (!) musical próbáival a férfi szereplő életveszélyes sebesülése miatt kénytelen volt leállni, a félresikerült és nem e színházba való tánc- és slágerzenével megtűzdelt Szabin nők elrablása helyett senkinek sem jutott eszébe, mondjuk, az ugyancsak tánc- és énekkar nélkül rövid idő alatt kihozható Tündérlaki lányok, a Zenebona, Az utolsó Verebélyi lány - hogy a sok többit ne is említsük?! Marad tehát Lehár és Kálmán, a Cigányszerelem szokványos rendezésben és előadásban, Jacobi Leányvására a tizedik előadáson széthulló és sajnos ripacskodó interpretálásban, a Marica a nagyszerű regényíró Kardos G. György által, aki pedig e könnyebb műfajnak is híve, túlírt és túlbonyolított megfogalmazásban, a Luxemburg grófja pedig alaposan lecsupaszítva prózai anyagában (pedig azt Kellér és Békeffy évtizedekre helyre tette, és Gábor Andor verseit Szenes Iván a nagy elődhöz méltó versszövegekkel egészítette ki), a zenei tükör pedig valamiféle kaotikus egyveleggé változott: az egyik Fleury a Honthy által népszerűsített, szellemes belépőt énekli, a másik egy egyveleget, amely az „Ajk az ajkon" -tól kezdve sok Lehár-slágert melegít fel; Angéla darabbeli belépője helyett egy ismeretlen Lehár-számot énekel (méghozzá minden primadonna mást-mást!), és a balett a más célra íródott Arany-ezüst keringőre táncol. Így lett a jól modernizált darabból szövegkanavász, esztrád zeneszámokkal dúsítva. Magyar musical egy született, a Szerdán tavasz lesz, amelynek szövegírója a kitűnő filmrendező Bacsó Péter, aki bizony alaposan botladozik a számára teljesen idegen írói területen, és még e műfaj koronázatlan királyát, Fényes Szabolcsot is magával rántja: zenéje ötlettelen és dallamszegény. (A Toledói szerelmesek nem volt sem operett, sem musical. Kezdetben erősen megkurtított formában, de még így is végtelenül hosszú tragédiaként aratott kétes sikert a Katona József Színházban, azután Erdődy János ízléses tömörítéssel rövidebbre gyomlálta azt, hogy rádiós daljáték lehessen belőle, majd ismét fel kellett hígítani, így lett a Fővárosi Operettszínház méltatlanul megbukott produkciója, amin Behár György szimfonikus igényű, magasrendű zenéje sem tudott segíteni.) Ami a külhoni musicaleket illeti, a Chicago első látásra, a bemutató látványos külsőségeivel, e sorok íróját is megtévesztette, és lelkes szavakra indította; csak a pécsi, majd még inkább a kaposvári előadásból jöttem rá, hogy a darab egészen másról szól, a legkevésbé frakkot és lamét igénylő produkció. A Pipin a színház egyik legszégyellnivalóbb bukása, s ez a bérleti előadásokon is nehezen átevickélő darab még valutába is került. A Szabin nők elrablásáról már szóltunk; most csak annyit, hogy az egyébként a maga nemében jó zenés bohózat mindenütt alkalmasabb, mint a Fővárosi Operettszínházban, ahol a Rátkay- és Bilicsi-kaliberű főszereplőnek amúgy is híjával voltak. Záradékul e passzushoz még csak annyit, hogy a színház nézőterén az utóbbi időben fiatalokat alig látni. Az idősebbek pedig tapsolnak a nosztalgiázó daloknak („Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket" stb.), de minden színházi ember tudja, hogy az újrázás, a megrendelt csokrok dobálása és az előadást záró, néha kierőszakolt vastaps nem azonos a művészi sikerrel - annak sokkal mélyebb, többrétűbb tényezői vannak. Amikor e sorok írója még színésztanár volt (a növendékek sorában például Gordon Zsuzsával és Mensáros Lászlóval), sosem mulasztotta el elmesélni, hogy Gogol Revizorának nagyszerű polgármestere a Nemzeti Színházban egyszer úgy érezte, hogy elereszt az öve, és a nadrágja kezd lefelé csúszni, ő pedig - ki tudja, miért? - sosem viselt alsónadrágot. Vajon színháztörténetünk az ezen az estén kitörő és szűnni nem akaró tapsot jegyzi fel Rátkay Márton élete legjelentősebb sikerének?!! Hát ennyit az újrázásról, a csokrokról és a vastapsról. Ami a stúdiómunkát illeti, működik a házban egy úgynevezett Zsebszínház is, amelynek három bemutatója közül egyet sem kell szégyellnie. A Zsuzsanna és a vének ugyan rádiójátéknak íródott, de azt Hegedüs Géza nem hígította fel, hanem feldúsította páratlan színpadismerettel, nagy kultúrával és nagyszerű rímelőkészséggel. Szöllőssy András rádióbeli, inkább illusztráló jellegű zenéjét viszont Madarász Iván igen érdekes, jó muzsikájával cserélték fel. A Halálos szerelem Tabi László szívből jövő, mosolyos humorán és biztos darabépítkezésén, Nádas Gábor kellemes zenéjén túl három kitűnő szereppel is szolgál, ahogy a Lola Blaunak is ez a legfőbb érdeme: a többször átjátszott téma és a századelőre emlékeztető zene (a kitűnő versszövegek G. Dénes György munkája) nem állna meg egymagában, ha azt nem Galambos Erzsi játszotta volna el.



 



(folytatom)


Operett, mint színpadi műfaj • 37412018-11-02 10:18:34

Múltidézés



RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (2)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóírat (1984. szeptember)



Az aranykor



 A színház aranykora elévülhetetlenül összeforrt Gáspár Margit nevével; a műfajnak egyáltalán nem kedvező időszakban, megküzdve minden túlzó ellenszéllel, pompás gárdát kovácsolt össze, és velük nemcsak a múlt sikereinek felújítási lehetőségeit harcolta ki (Lehár-, Kálmán-, Huszka-operettek), de új magyar darabok is bőven születtek műhelyében (Állami áruház, Palotaszálló, Aranycsillag, Valahol Délen, Két szerelem) ; olyan klasszikusokat mutatott be újra, mint a Bécsi diákok, a Szép Heléna, az Orfeusz az alvilágban, a Gerolsteini nagyhercegnő; a szovjet operettek legjavával is szolgált Gáspár Margit (Dohányon vett kapitány, Szabad szél, Havasi kürt) -- és ez a felsorolás mindössze vázlatos, mert e sorok írójának fogalmazás közben esetlegesen jutnak eszébe a címek. Gáspár Margit nagyszerű szakemberekből álló gárdával rendelkezett: még Nádasdy Kálmán és Mikó András is rendezett a színházban; az elvi munkában a színháztudományok olyan kitűnő doktora volt segítségére, mint Székely György, és itt kezdte felívelő pályáját Szinetár Miklós. Amikor Gáspár Margitot az ellenforradalom méltatlanul és szégyenletesen elsodorta a vártáról, a tisztulás hónapjaiban Szlovák László állt a helyére, és próbálta becsülettel, tisztességgel, hivatástudattal folytatni a nagy tudású előd munkáját. Nagyban segítségére volt ebben a műfaj legjobb zenei szakembere, a zenei vezető Bródy Tamás, akinek viszont olyan támaszai lehettek, mint a kitűnő képességű Breitner Tamás és a mindenkor megbízható, lelkiismeretes, tehetséges Gyulai Gaál Ferenc, míg a prózai irányítást Simon Zsuzsa vette a kezébe, hogy először vendégként, majd tagként a színházhoz kösse a műfaj akkori legjobb és legértőbb hívét, Seregi Lászlót. Az irányítás az évek folyamán sokban megváltozott: a művészeti vezetést a zenés műfajokban is mindig jeleskedő Vámos László vette át, s a zenei posztot előbb az egyébként kiváló Lendvay Kamilló és Hidas Frigyes, majd a csúcson Oberfrank Géza. A műsorrend és a társulat viszont...



(Folytatom)



 


Operett, mint színpadi műfaj • 37392018-11-02 09:44:29

Múltidézés



RÁCZ GYÖRGY: Operettvilág (1)



SZÍNHÁZ – Színházművészeti Elméleti és Kritikai Folyóirat (1984. szeptember)



E sorok írója nem szaktudós és nem kritikus, mindössze szereti az úgynevezett könnyű műfajt, és élete egy szakaszában szorgalmasan művelte is azt. Megalkotta a rádiósoperettet, s ezen belül megszerezte a Rádiónak a máig is egyetlen Kossuth-díjjal jutalmazott zenéjű daljátéknak, a Csinom Palkónak megérdemelt sikerét. Egy éven át volt a Fővárosi Víg Színház művészeti vezetője, ahol először lépett pesti színpadra Rajz János, és életében utoljára Medgyaszai Vilma, s ahol egy éven belül két revü ment százötven-százötven előadásban: a Peleskei nótárius és a Címe ismeretlen. Kétszemélyes, egész estét betöltő zenés vígjátékát (zene: Csanak Béla) száz alkalommal játszotta az akkori Bartók Teremben, és százszor országos turnén Tábori Nóra meg Horváth Tivadar; Kecskemét nemcsak bemutatta, de még ugyanabban az évben fel is újította Tamássy Zdenkóval írt operettjét, a címe: A boldogságra jól vigyázz! volt, és a József Attila Színházon kívül Békéscsaba és Szabadka is játszotta Csiky Gergely Kaviár című bohózatát, amelyet Fényes Szabolcs és Szenes Iván társaságában ültetett át zenés színpadra. Végül, de nem utoljára, ez év nyarán a Zichy-kastélyban immár hatszázadszor adják elő határainkon belül Lehár A mosoly országa című romantikus nagyoperettjét, s ennek megújított szövegkönyvét is e sorok írója „követte el" . Elegendő érv ez az alábbiak megírására? A műfajt szeretem és féltem, éppen úgy, mint az azt központilag művelő intézményt. S ez azért nem kevés.



Szezonvég áprilisban .. .



Operettország vagyunk - szoktuk rosszmájú és igaztalan pestiesen mondani, ami persze csak annyira igaz, mint mondjuk a rendőrviccek. Van viszont hazánkban egy operettvilág, még ha sokan rosszallják is ezt, még többen (sajnos a hivatásos kritikusok nagy része) tudomást sem akarnak venni róla. . . És e világ fővárosa a Fővárosi Operettszínház, minden vidéki színháznak (vagy szerencsére csak majdnem mindegyiknek) ez a bevételt gyarapító példaképe; minél több profitot hoz, annál többet tudunk az úgynevezett komoly műfaj istápolására fordítani. Hiszen volt e színháznak egy olyan - szerencsére hosszú - korszaka is, amikor száz előadás mindössze félsikernek számított, és olyan politikai, műfajellenes légkör is volt, amikor egy darabot csak Révai József mindenható tapsa és nevetése avatott sikerré, hozott vissza a szándékosan előidézett és megjósolt bukásból.



Már-már úgy tűnt, hogy ez a színház most, a Luxemburg grófja harmadik (1) szereposztásával és negyedik (!) primadonnája bemutatkozásával jószerivel áprilisban befejezte ez évi munkáját, ám a szezon legutolsó heteiben lezajlott musicalbemutató, a Kaméleon, mégis figyelmet érdemel. Ami magát a revümusicalnek hirdetett művet illeti, arról így, pár mondatban sok jó nem mondható el. Ami a műfaj-, illetve szóösszetétel második részét illeti: a színjáték szövegrésze meglehetősen sematikus, a jellemek még az úgynevezett könnyű műfajnál is szokatlanabb módon kontúrtalanok és sablonosak, a társszerző-koreográfus viszont önmagának állított fel a műfaj elsődlegesnek feltüntetett jellegzetességének, a revünek áthidalhatatlan akadályokat: pufajkában, ballonban, micisapkában, de még szatirikusnak elképzelt magyarosch táncképekkel sem tud a sokkal többre hivatott és képes Bogár Richárd mit kezdeni; a legtöbbet még a darab alkotói közül Máté Péter valósított meg a maga módján: zenéje kellemes, néha slágerképes, és kulturáltan hangszerelt.



Sokkal több örömet szerzett azonban az a néhány észrevétel, amellyel némely színész munkáját a későbbiekben írottakkal szemben magasabbra értékelhetjük. Vonatkozik ez elsősorban Kovács Zsuzsára, aki mintha ebben a szerepben mutathatta volna meg először, hogy mire és az eddigieknél mennyivel többre is képes, és Pagonyi Jánosra, aki kiemelkedő pályakezdőből sok önpusztító év után ismét legjobb formáját mutatja: alakítása messze felülemelkedik a megszokott operettsablonokon. Kisugárzása még darabbeli partnerére, Benkóczy Zoltánra is hat: most először láttuk őt epizódszerepében mértéktartónak, eredetinek, ízlésesen visszafogottnak; Udvarias Katalin fokozottan igazolta szereplésével, hogy nem primadonnaalkat, hanem jelentős jellemszínész, és Varga Tibor is csak megerősítette kitűnő karakterizálóképességeiről alkotott korábbi véleményünket, Gárday Gábor pedig kivételesen nem énekesi, hanem színészi arculatát mutatja, nem is rosszul; kár, hogy képessége főként egy, évtizedeink kiemelkedő és immár halott művészének kifigurázásában teljesedik ki, pedig az említett kiváló prózai színész éppen ezeken a deszkákon aratta egyik legnagyobb zenés sikerét, a My fair ladyben. A szereposztás bőkezűségét igazolja, hogy pár mondatos szerepre is olyan jellemábrázoló vállalkozott, mint Hadics László; Póka Éva viszont - bőséges rádió-és tévébeharangozás után - sem tudta sajnos igazolni, hogy született revüprimadonna-alkat. Legjobban talán énekes-női mivoltában állt helyt (bár a mikrofontechnika sokat levon az igazságos ítélkezés lehetőségéből), de játékkészsége, tánctudása s ami e műfajban mindennél fontosabb: személyének szerényen hódító, kevéssé varázsos kisugárzása is sok kívánnivalót hagy maga után: revüprimadonnaként helytállni még keveseknek sikerült széles e hazában, s mi egyelőre csak jóakarattal szurkolhatunk a művésznőnek, hogy megtalálja a maga szerepkörét, műfaját. Horváth Zoltánnak most nyílt először ezen a színpadon alkalma, hogy rendezői képességeinek (bár most is mások által felállított korlátok között) méltó képét mutathassa; érdekes, hogy ez leginkább abban a bravúrnak tűnő jelenségben mutatkozott, ahogy tánckari tagok nem is jelentéktelen prózamondásában jellemeket tudott építeni, figurákat teremteni. Az erősítést, támogatást megérdemlő zenekar a régebbi példához (Figaro házassága!) most segítség helyett ismét méltatlan lebecsülésben részesült: a zene magnószalagról szól, s ha ez - zenés színházban érthetetlen módon - divatjelenség lehet, az már semmiképp sem érthető, miért énekelnek az e műfajra predesztinált művészek playbackről, az egész produkciónak (a befedett zenekari árokkal) valamiféle művi megoldást kölcsönözve. És akkor még a történet néhány feltűnő politikai tévedésére (az igazolóbizottságok nem az államosítás évében, hanem három-négy évvel előbb működtek stb.) nem is szóltunk.



(Folytatom)


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29552018-11-01 14:39:43

A Dankó Rádió délelőtti operettműsorának ismétlése ma 18 és 19 óra között hangzik el - benne ezekkel a zenékkel is:



Kálmán Imre: Csárdáskirálynő  -„Rózsaszínű szerelem, rózsaszínű álom… Az asszony összetör, megkínoz, meggyötör…” (Szász Kati, km. az Interoperett zenekara)



 



Huszka Jenő – Szilágyi László: Mária főhadnagy



- Szerelmi kettős: „Én mától kezdve csak terólad álmodom…” (Kincses Veronika, Berkes János, km. a MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Behár György) - 1979-es felvétel, Hungaroton, 1979. február 24., Petőfi rádió 21.20-22.00



- Vidám kettős: „A bugaci határon…” (Zentai Anna, Kishegyi Árpád, km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel Sebestyén András)  - részletek, 1967. augusztus 25., Kossuth Rádió 19.32 – 20.12)



"Túl az Óperencián"


Bánk bán • 29682018-11-01 10:10:20

NEW YORK OPERABLOG – 2. Bánk szabad!



ÓKOVÁCS SZILVESZTER2018.10.31. 23:25 Origo



Jelentem, a mai napon bizonyos Erkel Ferenc 1861-ben írott operája, a Bánk bán kiszabadult európai aranykalitkájából – 157 év után! Felhőtlen érzés volt nekünk, de talán Neki is. Már az előjelek se voltak rosszak: például a buddhista tanok szerint – bármit is jelentsen ez – a négy darab, egyenként tízmillió áldásos nap egyike idén október 30-a... És ha ez önmagában nem lett volna elég, az Operások odarakták magukat. És az amerikaiak is. Meg Maestro Domingo. Meg a köztársasági elnökünk. És az artisták. Meg a Magyar Intézet. És Bogyay Katalin is. Nagyon.



Ott kezdődött a nap, hogy a Nippon nevű szállítócégünk valamiért már 6.35-re hozta az első tengeri konténereket a Koch Színház teherrámpájához. És mivel senkit nem találtak – magyarok, amerikaiak egyaránt reggel 8-ra voltunk hivatalosak –, szépen le is pakolták azokat maguk, sőt ki is tolták a beletelepített hangszereket, görgős ládákat a közben kitámolygó portás által mégiscsak kinyitott oldalszínpadra. Ezzel a vétlen véletlennel nagy jót tettek velünk, mert az aranyárban dolgozó amerikai műszaknak így kevesebb dolga maradt, és hamarabb lett kész a színpad.



Apropó, műszak. Látni kellett volna a mi sok mindent látott kollégáinkat, ahogy kénytelen végigasszisztálták a napot: merthogy az itteni, ún. Local1 szakszervezeti megállapodás szerint hiába váltottunk a munkatársainknak drága munkavállalási vízumot (mert azt viszont így is muszáj volt), ők csak utasításokat adhatnak, minden ragasztószalagos jelölés és minden csavarmeghúzás kizárólag amerikai, ráadásul trade union-tag kezétől származhat. És ezt komolyan is vették a nap során: volt, hogy az emberünk hozzáért egy díszletelemhez, vagy a zenekari altiszt megfogott egy kottaállványt, máris kész volt a dráma. Nem személyes ügyet kreáltak, egyszerűen megpróbálták elfogadtatni a (szinte) lehetetlent: hozzá se szagolhatunk a saját dolgainkhoz. Még a végén kiderül, hogy nem is dolgozni a legrosszabb, hanem nem dolgozni – somolyogtam oda a mieinkhez, és habár igazam volt abban is, hogy a legnehezebb, amikor mások munkájáért kell tétlen felelősséget vállalnunk, azért a mi Opera-pólós fekete seregünk igen elhivatott srácokból áll, a színházi szakma elitje ők. Láttam, dolgozik bennük a színházi reflex, nagyon megfognák a dolog végét, de nem lehet, abból bírság lesz. Engem már ez is meghat, valószínűleg rohamosan öregszem...





És még annyi mindennel így voltam ma! Placido Domingo délután felhívott és két jegyet kért az esti Bánk bánra! Hát persze, ő az egyik védnökünk Marton Éva mellett, de úgy tudtam hűséges magyar titkárától, Nicky Markótól, hogy csak hétfőn találkozunk, amikor majd a Carnegie Hallban ő is vezényli a zenekarunkat. A Maestro viszont itt próbálja a szomszédos Metropolitanben a Gianni Schicchit, és – habár teljes joggal tölthetné az estét a lakásánpihenéssel, bármivel – mégis ide akar köszönni a pesti Opera társulatának. Gyorsan összetrombitáltuk magunkat a színpadra, leengedtük a vasfüggönyt, hogy a gyülekező közönség elől mégiscsak rejtve legyünk. Kórus, zenekar, műszak, szólisták mind ott voltak, s míg a Mester beérkezett, arról beszéltem, hogy bizony, Bánk ma kiszabadul. Mert Erkel végtelenül szerény ember volt, nem világpolgár, mint a vele gyakorlatilag egykorú Liszt Ferenc, Wagner és Verdi. Soha nem lépte át a monarchia határát (mondjuk, nem volt az kis ország, no de akkor is!), és amikor a végtelen szívű Liszt megpróbál közbenjárni a Hunyadiért és Bécsben vezényelne is belőle, Erkel végül nem küld neki partitúrát... Talán a verbunkos nemzeti romantika külföldi elfogadásában nem hitt, talán a magyar történelmi szüzsék értését féltette, mindenesetre mi most hoztunk kottát, és New York meghallgathatta – sőt, a Vidnyánszky-rendezés révén meg is láthatta – a Bánk bán ún. ősváltozatának bariton verzióját. És mi, akik nemrég Kodály Székely fonóját is így szabadítottuk meg a rárakódott előadási hagyománytól (hogy is mondta Mahler Pesten: ne a hamut őrizzük, hanem a tüzet!), most is így járunk el. Mert ha nem repülhet az a gyönyörű madár, akkor csodálni és szeretni se tudják távoli földrészeken...



És ekkor belépett a mindig derűs Domingo! Tele kellemmel és szellemmel a lexikon szerint is 78. életévében. Felidézte, hogy ő itt, ezeken a deszkákon énekelt először operát New Yorkban, 1966 februárjában, az újonnan felhúzott (akkori nevén) New York City Theater egyik első előadásán. Örült, hogy a 2010/11-es füstbe ment terv után most itt a Bánk amerikai premierje, és – odaszúrva nekem – nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a gyönyörű Andrássy úti Opera újranyitásával meg jó lenne sietni, mert az Ő ideje és türelme is véges... Azután zokszó nélkül tűrte szelfik „százait". Szemere Zitával (alias Melinda) készült az utolsó.



De most csapongok, pedig bemutatni a tegnapi estét, a partraszállásét nem így kell, hanem kronológiában, úgy jobban átérezhető.



Nulladik, mert olyan is van: hatalmas, megvilágított molinók, üvegre tapasztott fóliacsodák fogadnak, s hirdetik messzire a Lincoln Centerben, hogy jövünk, itt vagyunk, maradunk, este pompásan mutatnak ezek! (Megjegyzés: mindezt barátainknak, a Külügy kebelén belül működő Magyar Intézetnek és vezetőjének, Vincze Máténak jóvoltából, helyismeretével és diplomatizmusával valósult meg.)



1. Fekete Péter államtitkárunk szakértő menedzselésében a Fricska akrobatikus show-néptánc formáció, két világszép artistalány és egy zsonglőrfiú az Opera zenekarának vonósötösével flash-mobozik a Koch Színház előtt, odacsábítva a Metropolitanbe vagy a Geffen Hallba gyaloglókat. (Megjegyzés: legközelebb lejjebb tekertetjük a szökőkút vízmagasságát, mert túl hangos, ne nyomja már el soha a magyar zenéket, amiket játsszunk!)



2. Közben elindult az emeleti foyer-ban a magyar ENSZ-misszió ünnepi fogadása, elegáns protokollesemény, négyszáz meghívottal, közös fotókkal. (Megjegyzés: először kötötték össze az 1956-os magyar forradalom ünneplését operaélménnyel!)



3. A fogadás végeztével zongoraművészünk, Zsoldos Bálint játszik a foyer másik végében felállított Steinwayen magyar dallamokat, Rákóczi-indulót és egyebeket. (Megjegyzés: e napon nem tudunk olyan meglepetéssel előállni, amelyet ne élményként és tömegesen élne meg a vendégsereg.)



4. Befut Áder János köztársasági elnök és felesége. (Megjegyzés: egy államelnöki látogatás hatalmas odafordított fényszóró a mi küldetésünkön is; tekintve, hogy emiatt átszerveztek egy lekötött hazautat, nem tudok elég hálás lenni, és 200 ország delegátusa láthatta, Magyarország miként adja meg a módját a nagy New York-i megjelenésnek – elnöki párral is!)



5. Érkezik Maestro Domingo, aki nemcsak zeneművész – már ezzel is távolítanám, az egyszerű énekesi mivolttól –, hanem mesteri kommunikátor. (Megjegyzés: mindenkihez van egy jó szava, élménye, közös témája: ő a VIP-helység középpontja.)



6. Az produkció előtt Bogyay Katalin magyar ENSZ-nagykövet szól misszióvezető-társaihoz röviden, velősen, '56 és a '48 utáni megtorlásban született Bánk bán ügyét nem összemosva, de értelmesen összekapcsolva. (Megjegyzés: azon a kommunikáció mesterszakon ő is oktathatna természetesen.)



7. Este 8 óra előtt néhány perccel kihunynak a fények, és Kocsár Balázst, az Opera főzeneigazgatóját éri az a megtiszteltetés, hogy pálcájának ütése nyomán először csendülhet fel a vén kontinensen, az opera őshazáján kívül nemzeti operánk, a Bánk bán. (Megjegyzés: a többi már „történelem", az előadás megy a maga Vidnyánszky-rakta sínén tovább, itt-ott kanyarítja az utat a vendégszereplések óhatatlan varázsa, a más méretű – itt szélesebb – színpad, a más szögű és mélységű mellvéd ténye, de minden működik, egyszeri, illetve csak szombaton megismételhető.)



Domingo a Hazám, hazámot dúdolja Molnár Leventével (mint Beregszászon tette a háromezer magyar!), a közönség a szemét törölgeti Szemere Zita áriája alatt. És a végén ováció, amikor a karmester a zenekart felállítja (ez ugyebár a muzsikusok meghajlása), felállnak az emberek is. 1700-an vannak, illetve még annál is többen, rengetegen a diaszpórából, sokan a szemben lévő Juilliard Schoolból is. Majdnem 11-et mutat az óra, mire mindenki hazaindul, mi a magyar és amerikai vendégekkel még éjfélig maradhatunk, addig a Koch Színház nem számláz dupla tarifát. Éjfélkor azután hazaszédelgünk a szervezőcsapattal – a lágy éjszakában úgy tűnik, mintha New York nemcsak a Times és a Wall Street Journal városa volna.



(És valahol ott szalad felettünk a kiszabadult Bánk bán szelleme, és mi már sejtjük, mikor, melyik évben bukkan fel itt újra – de csitt, erről majd máskor. Most alszunk, a honvágyas Opera-csapat szíve máma már nem hasad tovább.)



2018. október 30. New York



Ókovács Szilveszter



Balról jobbra: Ledényi Attila tulajdonos (ArtMarket), Dr. Főző Virág főigazgató-helyettes (Opera), Vincze Máté igazgató (New York-i Magyar Intézet), Schöberl Márton helyettes államtitkár (KKM), Fekete Péter államtitkár (EMMI), jómagam (ezt hagyjuk), Herczeg Anita, a köztársasági elnök hitvese, Áder János köztársasági elnök, Placido Domingo operaénekes, Bogyay Katalin nagykövet (ENSZ), Lőrinczy Tamás, Bogyay Katalin férje, Nicky Marko menedzser (Domingo irodavezetője)



FORRÁS: MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 612102018-11-01 10:08:29

 



NEW YORK OPERABLOG – 2. Bánk szabad!



ÓKOVÁCS SZILVESZTER2018.10.31. 23:25 Origo



Jelentem, a mai napon bizonyos Erkel Ferenc 1861-ben írott operája, a Bánk bán kiszabadult európai aranykalitkájából – 157 év után! Felhőtlen érzés volt nekünk, de talán Neki is. Már az előjelek se voltak rosszak: például a buddhista tanok szerint – bármit is jelentsen ez – a négy darab, egyenként tízmillió áldásos nap egyike idén október 30-a... És ha ez önmagában nem lett volna elég, az Operások odarakták magukat. És az amerikaiak is. Meg Maestro Domingo. Meg a köztársasági elnökünk. És az artisták. Meg a Magyar Intézet. És Bogyay Katalin is. Nagyon.



Ott kezdődött a nap, hogy a Nippon nevű szállítócégünk valamiért már 6.35-re hozta az első tengeri konténereket a Koch Színház teherrámpájához. És mivel senkit nem találtak – magyarok, amerikaiak egyaránt reggel 8-ra voltunk hivatalosak –, szépen le is pakolták azokat maguk, sőt ki is tolták a beletelepített hangszereket, görgős ládákat a közben kitámolygó portás által mégiscsak kinyitott oldalszínpadra. Ezzel a vétlen véletlennel nagy jót tettek velünk, mert az aranyárban dolgozó amerikai műszaknak így kevesebb dolga maradt, és hamarabb lett kész a színpad.



Apropó, műszak. Látni kellett volna a mi sok mindent látott kollégáinkat, ahogy kénytelen végigasszisztálták a napot: merthogy az itteni, ún. Local1 szakszervezeti megállapodás szerint hiába váltottunk a munkatársainknak drága munkavállalási vízumot (mert azt viszont így is muszáj volt), ők csak utasításokat adhatnak, minden ragasztószalagos jelölés és minden csavarmeghúzás kizárólag amerikai, ráadásul trade union-tag kezétől származhat. És ezt komolyan is vették a nap során: volt, hogy az emberünk hozzáért egy díszletelemhez, vagy a zenekari altiszt megfogott egy kottaállványt, máris kész volt a dráma. Nem személyes ügyet kreáltak, egyszerűen megpróbálták elfogadtatni a (szinte) lehetetlent: hozzá se szagolhatunk a saját dolgainkhoz. Még a végén kiderül, hogy nem is dolgozni a legrosszabb, hanem nem dolgozni – somolyogtam oda a mieinkhez, és habár igazam volt abban is, hogy a legnehezebb, amikor mások munkájáért kell tétlen felelősséget vállalnunk, azért a mi Opera-pólós fekete seregünk igen elhivatott srácokból áll, a színházi szakma elitje ők. Láttam, dolgozik bennük a színházi reflex, nagyon megfognák a dolog végét, de nem lehet, abból bírság lesz. Engem már ez is meghat, valószínűleg rohamosan öregszem...





És még annyi mindennel így voltam ma! Placido Domingo délután felhívott és két jegyet kért az esti Bánk bánra! Hát persze, ő az egyik védnökünk Marton Éva mellett, de úgy tudtam hűséges magyar titkárától, Nicky Markótól, hogy csak hétfőn találkozunk, amikor majd a Carnegie Hallban ő is vezényli a zenekarunkat. A Maestro viszont itt próbálja a szomszédos Metropolitanben a Gianni Schicchit, és – habár teljes joggal tölthetné az estét a lakásánpihenéssel, bármivel – mégis ide akar köszönni a pesti Opera társulatának. Gyorsan összetrombitáltuk magunkat a színpadra, leengedtük a vasfüggönyt, hogy a gyülekező közönség elől mégiscsak rejtve legyünk. Kórus, zenekar, műszak, szólisták mind ott voltak, s míg a Mester beérkezett, arról beszéltem, hogy bizony, Bánk ma kiszabadul. Mert Erkel végtelenül szerény ember volt, nem világpolgár, mint a vele gyakorlatilag egykorú Liszt Ferenc, Wagner és Verdi. Soha nem lépte át a monarchia határát (mondjuk, nem volt az kis ország, no de akkor is!), és amikor a végtelen szívű Liszt megpróbál közbenjárni a Hunyadiért és Bécsben vezényelne is belőle, Erkel végül nem küld neki partitúrát... Talán a verbunkos nemzeti romantika külföldi elfogadásában nem hitt, talán a magyar történelmi szüzsék értését féltette, mindenesetre mi most hoztunk kottát, és New York meghallgathatta – sőt, a Vidnyánszky-rendezés révén meg is láthatta – a Bánk bán ún. ősváltozatának bariton verzióját. És mi, akik nemrég Kodály Székely fonóját is így szabadítottuk meg a rárakódott előadási hagyománytól (hogy is mondta Mahler Pesten: ne a hamut őrizzük, hanem a tüzet!), most is így járunk el. Mert ha nem repülhet az a gyönyörű madár, akkor csodálni és szeretni se tudják távoli földrészeken...



És ekkor belépett a mindig derűs Domingo! Tele kellemmel és szellemmel a lexikon szerint is 78. életévében. Felidézte, hogy ő itt, ezeken a deszkákon énekelt először operát New Yorkban, 1966 februárjában, az újonnan felhúzott (akkori nevén) New York City Theater egyik első előadásán. Örült, hogy a 2010/11-es füstbe ment terv után most itt a Bánk amerikai premierje, és – odaszúrva nekem – nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a gyönyörű Andrássy úti Opera újranyitásával meg jó lenne sietni, mert az Ő ideje és türelme is véges... Azután zokszó nélkül tűrte szelfik „százait". Szemere Zitával (alias Melinda) készült az utolsó.



De most csapongok, pedig bemutatni a tegnapi estét, a partraszállásét nem így kell, hanem kronológiában, úgy jobban átérezhető.



Nulladik, mert olyan is van: hatalmas, megvilágított molinók, üvegre tapasztott fóliacsodák fogadnak, s hirdetik messzire a Lincoln Centerben, hogy jövünk, itt vagyunk, maradunk, este pompásan mutatnak ezek! (Megjegyzés: mindezt barátainknak, a Külügy kebelén belül működő Magyar Intézetnek és vezetőjének, Vincze Máténak jóvoltából, helyismeretével és diplomatizmusával valósult meg.)



1. Fekete Péter államtitkárunk szakértő menedzselésében a Fricska akrobatikus show-néptánc formáció, két világszép artistalány és egy zsonglőrfiú az Opera zenekarának vonósötösével flash-mobozik a Koch Színház előtt, odacsábítva a Metropolitanbe vagy a Geffen Hallba gyaloglókat. (Megjegyzés: legközelebb lejjebb tekertetjük a szökőkút vízmagasságát, mert túl hangos, ne nyomja már el soha a magyar zenéket, amiket játsszunk!)



2. Közben elindult az emeleti foyer-ban a magyar ENSZ-misszió ünnepi fogadása, elegáns protokollesemény, négyszáz meghívottal, közös fotókkal. (Megjegyzés: először kötötték össze az 1956-os magyar forradalom ünneplését operaélménnyel!)



3. A fogadás végeztével zongoraművészünk, Zsoldos Bálint játszik a foyer másik végében felállított Steinwayen magyar dallamokat, Rákóczi-indulót és egyebeket. (Megjegyzés: e napon nem tudunk olyan meglepetéssel előállni, amelyet ne élményként és tömegesen élne meg a vendégsereg.)



4. Befut Áder János köztársasági elnök és felesége. (Megjegyzés: egy államelnöki látogatás hatalmas odafordított fényszóró a mi küldetésünkön is; tekintve, hogy emiatt átszerveztek egy lekötött hazautat, nem tudok elég hálás lenni, és 200 ország delegátusa láthatta, Magyarország miként adja meg a módját a nagy New York-i megjelenésnek – elnöki párral is!)



5. Érkezik Maestro Domingo, aki nemcsak zeneművész – már ezzel is távolítanám, az egyszerű énekesi mivolttól –, hanem mesteri kommunikátor. (Megjegyzés: mindenkihez van egy jó szava, élménye, közös témája: ő a VIP-helység középpontja.)



6. Az produkció előtt Bogyay Katalin magyar ENSZ-nagykövet szól misszióvezető-társaihoz röviden, velősen, '56 és a '48 utáni megtorlásban született Bánk bán ügyét nem összemosva, de értelmesen összekapcsolva. (Megjegyzés: azon a kommunikáció mesterszakon ő is oktathatna természetesen.)



7. Este 8 óra előtt néhány perccel kihunynak a fények, és Kocsár Balázst, az Opera főzeneigazgatóját éri az a megtiszteltetés, hogy pálcájának ütése nyomán először csendülhet fel a vén kontinensen, az opera őshazáján kívül nemzeti operánk, a Bánk bán. (Megjegyzés: a többi már „történelem", az előadás megy a maga Vidnyánszky-rakta sínén tovább, itt-ott kanyarítja az utat a vendégszereplések óhatatlan varázsa, a más méretű – itt szélesebb – színpad, a más szögű és mélységű mellvéd ténye, de minden működik, egyszeri, illetve csak szombaton megismételhető.)



Domingo a Hazám, hazámot dúdolja Molnár Leventével (mint Beregszászon tette a háromezer magyar!), a közönség a szemét törölgeti Szemere Zita áriája alatt. És a végén ováció, amikor a karmester a zenekart felállítja (ez ugyebár a muzsikusok meghajlása), felállnak az emberek is. 1700-an vannak, illetve még annál is többen, rengetegen a diaszpórából, sokan a szemben lévő Juilliard Schoolból is. Majdnem 11-et mutat az óra, mire mindenki hazaindul, mi a magyar és amerikai vendégekkel még éjfélig maradhatunk, addig a Koch Színház nem számláz dupla tarifát. Éjfélkor azután hazaszédelgünk a szervezőcsapattal – a lágy éjszakában úgy tűnik, mintha New York nemcsak a Times és a Wall Street Journal városa volna.



(És valahol ott szalad felettünk a kiszabadult Bánk bán szelleme, és mi már sejtjük, mikor, melyik évben bukkan fel itt újra – de csitt, erről majd máskor. Most alszunk, a honvágyas Opera-csapat szíve máma már nem hasad tovább.)



2018. október 30. New York



Ókovács Szilveszter





Balról jobbra: Ledényi Attila tulajdonos (ArtMarket), Dr. Főző Virág főigazgató-helyettes (Opera), Vincze Máté igazgató (New York-i Magyar Intézet), Schöberl Márton helyettes államtitkár (KKM), Fekete Péter államtitkár (EMMI), jómagam (ezt hagyjuk), Herczeg Anita, a köztársasági elnök hitvese, Áder János köztársasági elnök, Placido Domingo operaénekes, Bogyay Katalin nagykövet (ENSZ), Lőrinczy Tamás, Bogyay Katalin férje, Nicky Marko menedzser (Domingo irodavezetője)



FORRÁS: MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ


Pitti Katalin • 8092018-11-01 08:55:37

Ma este az M3 csatornán láthatjuk:



2018. november 1. csütörtök 21:15 - 21:45



„Öcsillagos találkozások”



XXVI/11. Pitti Katalin  (2002)



 (30')



Ómolnár Miklós Pitti Katalinnal beszélget sikereiről, pályájáról, s az élet nehézségiről.



Rendezte:  Asbót Kristóf



Műsorvezető: Ómolnár Miklós



 


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29542018-10-31 17:55:19

Érdemes tudni erről A víg özvegy-felvételről azt is, amiről felirat tájékoztatja a hallgatót:



víg özvegy (rádióoperett, 1941.) - töredék



"Valószínűleg élő adás során rögzített hanglemezsorozatot játszották le, amely 2017-ben egy magángyűjteményből került a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által működtetett Gramofon Online hangarchívumához. Az eredetileg háromrészes, 140 perces adásnak mintegy a fele maradt fenn 287 db háromperces lemezoldalon, összesen 74 és fél perc hosszban.”


Udvardy Tibor • 1982018-10-31 17:54:11

Érdemes tudni erről A víg özvegy-felvételről azt is, amiről felirat tájékoztatja a hallgatót:



víg özvegy (rádióoperett, 1941.) - töredék



"Valószínűleg élő adás során rögzített hanglemezsorozatot játszották le, amely 2017-ben egy magángyűjteményből került a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által működtetett Gramofon Online hangarchívumához. Az eredetileg háromrészes, 140 perces adásnak mintegy a fele maradt fenn 287 db háromperces lemezoldalon, összesen 74 és fél perc hosszban.”


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29512018-10-31 17:31:11

Ma van a reformáció emléknapja. Az évfordulóról (idén az 501.)  a Dankó Rádió is megemlékezett: a Túl az Óperencián című műsorát Meyerbeer A hugenották című operájának zenekari részlete indította (az Új Philharmónia Zenekart Richard Bonynge vezényli – 1969., Decca)



A délelőtti adásban elhangzott operettrészletek voltak: 



Lehár Ferenc: A mosoly országa - Szu-Csong dala, II. felv. „Vágyom egy nő után, egy nő után, kerget a vágy…” (Kovács József, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel Pál Tamás)  - 1985, Hungaroton



Fényes Szabolcs: Egy szoknya egy nadrág - „Nem nősülök soha…”  (Szász Kati, km. az Interoperett zenekara)



Vincze Ottó: Boci-boci tarkaHaragszom rád, mert nem szeretsz, haragszom rád, hát elmehetsz..”  (Szász Kati és Egri József, km. az Interoperett zenekara)



Ábrahám Pál: Viktória – „Édes mamám, magát is a papám csókkal csalogatta tán…” (Szász Kati és Egri József, km. az Interoperett zenekara)



Kálmán Imre: Csárdáskirálynő„Nem él jobban Kínában sem a kínai császár…/ Hajmási  Péter, Hajmási Pál, a barométer esőre áll…(Szász Kati, Csere László, km. az Interoperett zenekara )



Lehár Ferenc – Alfred Maria WillnerCarlo Lombardo – Harsányi Zsolt: A három grácia 



- Toutou és Bouquet duettje (Apacs-kettős): „Süvít a szél, hideg a tél, a sarki lámpa fénye sápadtan fehér… /Ha megversz is, imádlak én, te drága rossz, apacslegény, csak üss meg, de tekints reám…”  - ezúttal önálló dalként, Szász Kati előadásában halllottuk,. km.  az Interoperett zenekara közreműködésével



- Toutou és Bouquet vidám kettőse: „A tapasztalat, kimutattam már, hogy a női szív mily’ sivár. A nő sose érti, mit érez a férfi…/- Pityke gombot sem ér az életem, csak ha mondod, hogy szeretsz szívesen…” (Kalmár Magda és Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - Lehár-est közvetítése az MN. Művelődési Házából (1981. augusztus 10., Kossuth Rádió 20.14 – 22.00)



- Helen és Charles kettőse: „Angyalkám, kicsikém hallgass rám, ne figyelj mást, figyeld a szót, a forró szív mélyén lakol…(Németh Marika és Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – a Magyar Rádió felvételéről: 1962. július 8., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40.



- Hélène dala: „Szív, ó, szív, tán a mennybolt hív, hogy oly forrón hív, van-e szebb ennél…./ Vigyázz! Szomorú szerelmes sose légy! Vigyázz, hogy a délibáb vagy a szív hova hív!...” (Németh Marika, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – a Magyar Rádió felvételéről: 1962. július 8., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40.



Ezt az operettadást ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban ma 18 és 19 óra között. A stúdióban a két vendéggel - Szász Kati énekesnő és párja, Lisztes Jenő cimbalomművész – a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélget (a hét minden napján).


Udvardy Tibor • 1952018-10-31 17:21:11

Operett a rádióban: valószínűleg élő előadás alapján rögzítették stúdióban lemezre.



 víg özvegy (rádióoperett, 1941.) - töredék



Ezek a lényeges paraméterek:



1941.  december 24.  szerda, 8.10 – 10.30



Víg özvegy - Operett három részben. - Töredék



Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.



"rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.



A verseket fordította dr. Liszt Nándor.



A rádiózenekari vezényli Fridl Frigyes.



Rendező dr. Németh Antal."


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29502018-10-31 17:18:28

Operett a rádióban: valószínűleg élő előadás alapján rögzítették stúdióban lemezre.



víg özvegy (rádióoperett, 1941.) - töredék



Ezek a lényeges paraméterek:



1941.  december 24.  szerda, 8.10 – 10.30



Víg özvegy - Operett három részben. - Töredék



Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.



"rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.



A verseket fordította dr. Liszt Nándor.



A rádiózenekari vezényli Fridl Frigyes.



Rendező dr. Németh Antal."


Házy Erzsébet művészete és pályája • 43602018-10-31 11:15:47

Kapcs. 3893., 3894., 3321., 1638.  – 3151., 4359. sorszámok bejegyzései



 (Lásd még 1902-1908. sorszámok alatt belinkelt filmrészleteket a youtoube-ról.)



BUÉK 1961/1 - a televízió szilveszteri műsorában Házy Erzsébet egyveleget énekel a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilm zenéjére



„Szilveszter 1960” –  A  Magyar Televízió nyilvános szilveszteri műsorának közvetítése a Vidám Színpadról.



Házy Erzsébet műsora az időskálán: 1:04:41 – 1:09:34 között tekinthető meg.



 


Udvardy Tibor • 1932018-10-31 11:05:10

A víg özvegy (rádióoperett, 1941.) - töredék



(1:14:49)



Érdekesség: a hangfelvétel bejátszása elején a korabeli Népszavában közzétett rádióműsorból "beúsztatva" látjuk a szereposztás kiírását, a közreműködő és alkotó személyek megnevezését - szinkronban a rádióbemondó ismertetőjével:



1941., december 24.  szerda, 8.10 – 10.30



„Víg özvegy“ - Operett három részben.



Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.



Leon Viktor és Stein Leó szövegkönyve alapján rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.



A verseket fordította dr. Liszt Nándor.



A rádiózenekart vezényli Fridl Frigyes.



Rendező dr. Németh Antal.



Személyek:



báró Zéta Mirkó montenegrói párizsi nagykövet — Maleczky Oszkár;



Valencienne, a felesége — Farkas Ilonka;



gróf Danilovics Daniló, követségi titkár — Laurisin Lajos;



Glavari Hanna, az özvegy — Honthy Hanna;



Camille de Rosillon — Udvardy Tibor;



Vicomte Cascada — Hámory Imre;



Raoul de St. Brioche — Mally Győző;



Bogdanovics, montenegrói konzul — v. Garamszeghy Sándor;



Sylvanie, a felesége — Berky Lili;



Kromow montenegrói követségi tanácsos — Pethes Sándor;



Olga, a felesége — Haraszti Mici;



Prascoia — Gobbi Hilda;



Nyegus, írnok a követségen — Gózon Gyula;



Első, második, harmadik hölgy — Hódy Gitta, Kóry Judit és Romváry Gertrúd;



Első, második úr — Szilassy Gyula és Primusz István



Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum



Közzététel: 2018. okt. 26., Youtube



Hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy vajon hová tűnhetett el a rádiójáték hiányzó másik fele.


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29482018-10-31 10:51:52

A víg özvegy (rádióoperett, 1941.) - töredék



(1:14:49)



Érdekesség: a hangfelvétel bejátszása elején a korabeli Népszavában közzétett rádióműsorból "beúsztatva" látjuk a szereposztás kiírását, a közreműködő és alkotó személyek megnevezését - szinkronban a rádióbemondó ismertetőjével:



1941., december 24.  szerda, 8.10 – 10.30



„Víg özvegy“ - Operett három részben.



Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.



Leon Viktor és Stein Leó szövegkönyve alapján rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.



A verseket fordította dr. Liszt Nándor.



A rádiózenekart vezényli Fridl Frigyes.



Rendező dr. Németh Antal.



Személyek:



báró Zéta Mirkó montenegrói párizsi nagykövet — Maleczky Oszkár;



Valencienne, a felesége — Farkas Ilonka;



gróf Danilovics Daniló, követségi titkár — Laurisin Lajos;



Glavari Hanna, az özvegy — Honthy Hanna;



Camille de Rosillon — Udvardy Tibor;



Vicomte Cascada — Hámory Imre;



Raoul de St. Brioche — Mally Győző;



Bogdanovics, montenegrói konzul — v. Garamszeghy Sándor;



Sylvanie, a felesége — Berky Lili;



Kromow montenegrói követségi tanácsos — Pethes Sándor;



Olga, a felesége — Haraszti Mici;



Prascoia — Gobbi Hilda;



Nyegus, írnok a követségen — Gózon Gyula;



Első, második, harmadik hölgy — Hódy Gitta, Kóry Judit és Romváry Gertrúd;



Első, második úr — Szilassy Gyula és Primusz István



 



Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum



Közzététel: 2018. okt. 26., Youtube



Hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy vajon hová tűnhetett el a rádiójáték hiányzó másik fele.


Udvardy Tibor • 1912018-10-30 22:12:55

Nagyszerű, archív hangdokumentum került elő  - sok más operaénekes nagyság és színészóriás -  köztük a fiatal Udvardy Tibor - közreműködésével: a rádióstúdióban lemezre rögzített "A víg özvegy" első teljes felvétele még töredékében is felbecsülhetetlen érték s persze kuriózum a javából!



Udvardy Tibor hazai viszonylatban idővel a legideálisabb gróf Danilovics Daniló lett Lehár operettjében; alakította a szerepet színpadon, énekelte rádió- és hanglemezfelvételeken - de itt még a másik tenorfőszerepben csillogtatta meg énekhangját: Camille de Rosillon karakterében  lophatta be magát a rádióhallgatók szívébe, az 1940-es évek legelején!



"Hagyatékból került elő az egyik legkorábbi rádióhangjáték Honthy és Laurisin hangjával"



Fidelio.hu 2018.10.26. 14:45



Az 1941-es hangfelvétel előkerülése hihetetlen szenzációnak számít a magyar rádiózás történetének dokumentumai között, hiszen a Magyar Rádió hangarchívuma az 1945-ös ostrom idején egy hangjáték kivételével teljes egészében elpusztult.



A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által fenntartott Gramofon Online szerkesztői és kutatói egyedülálló hangdokumentumra bukkantak egy hanglemezhagyaték vásárlásakor, amelyet közzétettek a Filmarchívum Youtube csatornáján. Víg özvegy rádióoperett felvételén Honthy Hanna és Laurisin Lajos hallható.



Az ember tragédiája 1938-as hangjáték-előadása az egyetlen teljes egészében fennmaradt rádiójáték a háború előtti korszakból, amely üzletekben is kapható volt, ennek köszönheti fennmaradását. Ami ezen kívül ma hallható, az töredék csupán, néhány perces röntgenfilmre, vagy lakklemezre vágott házi felvétel, amelyet az akkori középhullámú rádióadásokból otthon rögzítettek a megszállott rádióamatőrök. Ezekből a vegyes minőségű szilánkokból és a filmhíradó tudósításából azonban világosan kiderül, hogy



hihetetlen energiákat mozgósítottak akkoriban egy-egy rádiós hangjáték kedvéért, amelyeket minden alkalommal „élőben”, keverés és mindenfajta utómunka nélkül rögzítettek a rádióstúdióban.



Igazi bravúr volt ez a műfaj, amely időbeli terjedelménél fogva nem sok próbát engedhetett meg magának, ráadásul a rendezőnek, színészeknek és a zörejezőknek is egyazon stúdióban kellett dolgozniuk az egyetlen mikrofon szűk hatósugarában.



Az első rádiójátékokról nem készült hangfelvétel, így azok örökre elszálltak az éterben. Később azonban már egyre többet felvettek a PVC alapú, hajlékony úgynevezett „Decelith” lemezekre, amelyeket 1936-tól kezdett gyártani egy német celluloidgyár. Ezek képezték a Magyar Rádió hangarchívumának legértékesebb részét, hiszen a felvételek sok esetben csak egy példányban készültek.



Sajnos a most előkerült Víg özvegy hangfelvétel sem teljes, mégis hiteles képet ad a háborús évek rádiókultúrájáról, amelyről könyvtárnyi irodalom született már. Az 1941-ben felvett lemezeken a Víg özvegy 140 perces rádióoperett-változatának mintegy a fele maradt fenn, amely a színházi közvetítésekhez hasonlóan eredetileg háromrészes volt. A fennmaradt 74 percnyi hanganyag egybefüggő, a cselekmény a második felvonás közepén ér véget a 28. lemezoldalnál. A közismert Lehár-operett rendezője a most 50 éve elhunyt Németh Antal dr. volt, aki ezekben az években a Rádió drámai osztályát is vezette.



A hangjáték szereplői az akkori idők legnagyobb énekes színészei, akik közül sokakról ez a hangjáték az egyedüli fennmaradt hangzó dokumentum. Ilyen a férfi főszerepet alakító Laurisin Lajos is, aki a németek 1944-es bevonulásakor a Magyar Rádió irodalmi osztályának fődramaturgi székében épp az akkor eltávolított Németh Antalt váltotta. A női főszereplő Honthy Hannavolt, akit ebből az időből szintén csak legfeljebb filmről ismerhetünk. Egyedülálló színpadi karrierjének első évtizedeiről jóformán csak fényképek maradtak fenn, egykori játékát már az emberi emlékezet sem őrizheti. Rajtuk kívül számos operaházi és prózai színész is játszik a hangjátékban, amely az 1941-es karácsonyesti bemutatót követően még kétszer, 1942-ben és ’43-ban is szerepelt a Rádió műsorán.



Hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy vajon hová tűnhetett el a rádiójáték hiányzó másik fele.



A víg özvegy (rádióoperett, 1941) - töredék



https://www.youtube.com/watch?v=aMSx-h8PD_M



Magyar Nemzeti Filmarchívum



Közzététel: 2018. okt. 26.



„Víg özvegy“ - Operett három részben.



Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.



Leon Viktor és Stein Leó szövegkönyve alapján rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.



A verseket fordította dr. Liszt Nándor.



A rádiózenekart vezényli Fridl Frigyes.



Rendező dr. Németh Antal.



Személyek:



báró Zéta Mirkó montenegrói párizsi nagykövet — Maleczky Oszkár;



Valencienne, a felesége — Farkas Ilonka;



gróf Danilovics Daniló, követségi titkár — Laurisin Lajos;



Glavari Hanna, az özvegy — Honthy Hanna;



Camille de Rosillon — Udvardy Tibor;



Vicomte Cascada — Hámory Imre;



Raoul de St. Brioche — Mally Győző;



Bogdanovics, montenegrói konzul — v. Garamszeghy Sándor;



Sylvanie, a felesége — Berky Lili;



Kromow montenegrói követségi tanácsos — Pethes Sándor;



Olga, a felesége — Haraszti Mici;



Prascoia — Gobbi Hilda;



Nyegus, írnok a követségen — Gózon Gyula;



Első, második, harmadik hölgy — Hódy Gitta, Kóry Judit és Romváry Gertrúd;



Első, második úr — Szilassy Gyula és Primusz István


Operett a magyar rádióban (1949-1990) • 29462018-10-30 21:51:08

"Hagyatékból került elő az egyik legkorábbi rádióhangjáték Honthy és Laurisin hangjával"



Fidelio.hu 2018.10.26. 14:45



Az 1941-es hangfelvétel előkerülése hihetetlen szenzációnak számít a magyar rádiózás történetének dokumentumai között, hiszen a Magyar Rádió hangarchívuma az 1945-ös ostrom idején egy hangjáték kivételével teljes egészében elpusztult.



A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által fenntartott Gramofon Online szerkesztői és kutatói egyedülálló hangdokumentumra bukkantak egy hanglemezhagyaték vásárlásakor, amelyet közzétettek a Filmarchívum Youtube csatornáján. Víg özvegy rádióoperett felvételén Honthy Hanna és Laurisin Lajos hallható.



Az ember tragédiája 1938-as hangjáték-előadása az egyetlen teljes egészében fennmaradt rádiójáték a háború előtti korszakból, amely üzletekben is kapható volt, ennek köszönheti fennmaradását. Ami ezen kívül ma hallható, az töredék csupán, néhány perces röntgenfilmre, vagy lakklemezre vágott házi felvétel, amelyet az akkori középhullámú rádióadásokból otthon rögzítettek a megszállott rádióamatőrök. Ezekből a vegyes minőségű szilánkokból és a filmhíradó tudósításából azonban világosan kiderül, hogy



hihetetlen energiákat mozgósítottak akkoriban egy-egy rádiós hangjáték kedvéért, amelyeket minden alkalommal „élőben”, keverés és mindenfajta utómunka nélkül rögzítettek a rádióstúdióban.



Igazi bravúr volt ez a műfaj, amely időbeli terjedelménél fogva nem sok próbát engedhetett meg magának, ráadásul a rendezőnek, színészeknek és a zörejezőknek is egyazon stúdióban kellett dolgozniuk az egyetlen mikrofon szűk hatósugarában.



Az első rádiójátékokról nem készült hangfelvétel, így azok örökre elszálltak az éterben. Később azonban már egyre többet felvettek a PVC alapú, hajlékony úgynevezett „Decelith” lemezekre, amelyeket 1936-tól kezdett gyártani egy német celluloidgyár. Ezek képezték a Magyar Rádió hangarchívumának legértékesebb részét, hiszen a felvételek sok esetben csak egy példányban készültek.



Sajnos a most előkerült Víg özvegy hangfelvétel sem teljes, mégis hiteles képet ad a háborús évek rádiókultúrájáról, amelyről könyvtárnyi irodalom született már. Az 1941-ben felvett lemezeken a Víg özvegy 140 perces rádióoperett-változatának mintegy a fele maradt fenn, amely a színházi közvetítésekhez hasonlóan eredetileg háromrészes volt. A fennmaradt 74 percnyi hanganyag egybefüggő, a cselekmény a második felvonás közepén ér véget a 28. lemezoldalnál. A közismert Lehár-operett rendezője a most 50 éve elhunyt Németh Antal dr. volt, aki ezekben az években a Rádió drámai osztályát is vezette.



A hangjáték szereplői az akkori idők legnagyobb énekes színészei, akik közül sokakról ez a hangjáték az egyedüli fennmaradt hangzó dokumentum. Ilyen a férfi főszerepet alakító Laurisin Lajos is, aki a németek 1944-es bevonulásakor a Magyar Rádió irodalmi osztályának fődramaturgi székében épp az akkor eltávolított Németh Antalt váltotta. A női főszereplő Honthy Hannavolt, akit ebből az időből szintén csak legfeljebb filmről ismerhetünk. Egyedülálló színpadi karrierjének első évtizedeiről jóformán csak fényképek maradtak fenn, egykori játékát már az emberi emlékezet sem őrizheti. Rajtuk kívül számos operaházi és prózai színész is játszik a hangjátékban, amely az 1941-es karácsonyesti bemutatót követően még kétszer, 1942-ben és ’43-ban is szerepelt a Rádió műsorán.



Hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy vajon hová tűnhetett el a rádiójáték hiányzó másik fele.



A víg özvegy (rádióoperett, 1941) - töredék



https://www.youtube.com/watch?v=aMSx-h8PD_M



Magyar Nemzeti Filmarchívum



Közzététel: 2018. okt. 26.



„Víg özvegy“ - Operett három részben.



Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.



Leon Viktor és Stein Leó szövegkönyve alapján rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.



A verseket fordította dr. Liszt Nándor.



A rádiózenekart vezényli Fridl Frigyes.



Rendező dr. Németh Antal.



Személyek:



báró Zéta Mirkó montenegrói párizsi nagykövet — Maleczky Oszkár;



Valencienne, a felesége — Farkas Ilonka;



gróf Danilovics Daniló, követségi titkár — Laurisin Lajos;



Glavari Hanna, az özvegy — Honthy Hanna;



Camille de Rosillon — Udvardy Tibor;



Vicomte Cascada — Hámory Imre;



Raoul de St. Brioche — Mally Győző;



Bogdanovics, montenegrói konzul — v. Garamszeghy Sándor;



Sylvanie, a felesége — Berky Lili;



Kromow montenegrói követségi tanácsos — Pethes Sándor;



Olga, a felesége — Haraszti Mici;



Prascoia — Gobbi Hilda;



Nyegus, írnok a követségen — Gózon Gyula;



Első, második, harmadik hölgy — Hódy Gitta, Kóry Judit és Romváry Gertrúd;



Első, második úr — Szilassy Gyula és Primusz István


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 612072018-10-30 21:47:26

NEW YORK OPERABLOG – 1. A kezdet előtt



ÓKOVÁCS SZILVESZTER2018.10.30. 15:21 Origo.hu




Házy Erzsébet művészete és pályája • 43592018-10-30 12:48:44

 



Kapcs. a 3151. sorszám bejegyzéséhez



Az alábbi kis videófilm-összeállítás szereplői nemcsak a Walt Disney-rajzfilm jeleneteiben láthatók-hallhatók:  pár kocka villan be más filmjükből is.



Meet the Voices Behind: Snow White's Hungarian 1962



With the Voice Talents of: Hófehérke és a Hét törpe



- Szinkron 1962 Pannónia Filmstúdió



Váradi Hédi



Házy Erzsébet  (Hófehérke magyar szinkronhangja):  az időskálán 1:50-től 3:02-ig kereshető-található: továbbá A gerolsteini kaland (1957); My Faid Lady (1966); Maya (1970) - részletek



Lukács Margit



Vay Ilus



Csákányi László



Egri István



Márkus László



Suka Sándor



Garics János



Bálint György



Németh Sándor



Pálos György



Képessy József



Pálos György



Mécs Károly


Operett, mint színpadi műfaj • 37382018-10-30 11:03:54

Kapcs. 3734. sorszámhoz



Interjú Apáti Bencével, az Operettszínház leendő balettigazgatójával



Origo.hu - 2018. október 29.,  20:40  Sztankay Ádám



"Apáti Bence az Állami Operaház magántáncosaként az elmúlt bő másfél évtized alatt végigtáncolta a klasszikus balettrepertoár legnagyobb szerepeit. Az öntörvényű művészről köztudott, hogy a balett mellett kedveli az ökölvívást, szereti a nívós tetoválásokat, részt vett kereskedelmi televíziós vetélkedőkben, játszott filmszerepet is. Most annak kapcsán invitáltuk beszélgetésre, mert a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztját elnyert Kiss-B. Atilla, a főzeneigazgatói tisztségre kinevezett Pfeiffer Gyula mellett Apáti Bence lett a balettigazgató. A 888.hu publicistájaként, majd pedig a Magyar Idők főmunkatársaként író, valamint az Echo TV és a Hír TV közéleti műsoraiban ugyancsak rendszeresen szereplő balettművész szólt az Operettszínház pályázata körüli „félreértésekről” is, valamint az új vezetési terveiről beszámolva elmondta: aki szeret dolgozni, annak nem kell tartania semmitől. Az is természetes számára, hogy senki világnézetét nem fogja firtatni, de egy jóleső vitára mindig készen áll a színházi büfében vagy az öltözőben."





Az Operettszínház igazgató pályázatában ön jegyzi a színház tánctagozatára vonatkozó fejezetet. Balliberálisokról nem esik benne szó, viszont szakmailag ambiciózus elképzelés. Lényegét összefoglalva azt vezeti le, miként lehetne visszaszerezni az operettszínházi táncosok egykor volt hivatásbeli rangját; illetve miként lehetne elérni, hogy a teátrumhoz kerülő, balett szakon diplomázott táncosok számára vonzó életpályamodellt jelentsen a társulati tagság. Kérdés: mindez mikor veszett el?



Nem vagyok naprakész az Operettszínház szakmai történéseit illetően. Nem is dolgom, hogy a múltját elemezzem. Annyi azonban tény: még Lőcsei Jenő igazgatásának idejében is – a kétezres évek elején – természetes volt, hogy a végzett balettnövendékek általában az Operaházhoz vagy az Operettszínházhoz szerződtek, s akik az utóbbi intézményhez kerültek, azok nem élték meg csalódásként a dolgot. A pályázatomban is tárgyaltam a bécsi példát, ahol a Staatsoper – gyakorlatilag az Állami Operaház – és Volksoper – a mi Operettszínházunk megfelelője – ma is simán konkurálnak egymással a szakmai színvonalat tekintve. Sőt, olykor átjárás is van a két intézmény között. Ez úgy lehetséges, hogy például a Volksoper operettjeiben rendszeresek a klasszikus balettbetétek, amelyek komoly, napi szintű technikai felkészülést követelnek a táncosoktól. Mindemellett vannak önálló táncprodukcióik is. A budapesti Operettszínház táncosai is szívvel-lélekkel dolgoznak, bizonyára komoly szakmai tudással rendelkeznek, de aligha tudnának egyik napról a másikra olyan feladatokban helytállni, mint bécsi kollégáik. Például azért sem, mert az Operettszínház irdatlan sok előadást futtat, kevesebb az idő mindarra a technikai háttérmunkára – tréningre –, amire egy táncosnak szüksége van ahhoz, hogy biztonsággal hozza a legjobb formáját, mind fizikálisan, mind mentálisan. Képtelenség az is, hogy míg például a Miskolci Nemzeti Színház balettművészei karban ellátott feladataik mellett önálló, táncszínházi produkciókban is részt vesznek, addig az ötvenhat táncost foglalkoztató Budapesti Operettszínháznak nincs olyan előadása, amelyben a táncé lenne a főszerep.

 



Mi hozhat mielőbbi változást?



Azt gondolom, ha egy táncos úgy érzi, hogy nem használják ki minden adottságát, akkor nem fog minden egyes gyakorlatot százszázalékos erőbedobással végrehajtani – pláne, ha „végtelenített” előadás-szériákban dolgoztatják.



Ha azonban komoly feladatokat kap, szakmailag átgondolt keretek között, akkor érdekelt lesz abban, hogy a technikai tudását a legmagasabb szinten tartsa. Ha a táncost meggyőző érvekkel, inspiratív lehetőségekkel ambicionálnak, akkor a szervezete akár fél év alatt képes lehet az óriási teljesítménynövekedésre. Ha bíznak benne, lehetőséget kap mondjuk A cigánybáró nehéz pas de deux-jében, férfi vagy női szólójában, akkor egy táncos elképesztő „változásokra” képes.



A tánckar összetételében milyen változások várhatóak?



Megértem a félelmeket, hiszen magam is megéltem az Operaházban hat balettigazgató-váltást. De ha valaki akar és szeret dolgozni, annak nincs oka egzisztenciális félelmekre. Az lenne mindnyájunk számára a legszerencsésebb, ha a táncosokkal együtt tudnánk kitalálni a konkrét feladatainkat. Nem vérengzést tervezek, hanem közös örömet szeretnék a munkában – attól függetlenül, hogy amúgy ki, mit gondol a világról.



 


  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Fellegi Dávid (gitár)
Hangulatkoncert
PONCE: Téma, variáció és finálé
PAVLOVITS DÁVID: Viharmadár-szonáta
DUARTE: Variációk egy katalán népdalra
FELLEGI DÁVID: Sonata „Fantasy'

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Bálint János (fuvola)
Concerto Armonico Budapest (koncertmester: Homoki Gábor, művészeti vezető: Spányi Miklós)
C.P.E. Bach 230
C.P.E. BACH: D-dúr szimfónia, Wq 176
C.P.E. BACH: D-dúr fuvolaverseny, Wq 13
C.P.E. BACH: C-dúr szonatina, Wq 106
C.P.E. BACH: g-moll csembalóverseny, Wq 32

19:00 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Mesterművek a lett és a magyar kamarazenéből
Lettország államiságának 100. évfordulója alkalmából

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Baranyai Barnabás (cselló)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Ménesi Gergely
A zenekar mesterei
KODÁLY: Marosszéki táncok
FEKETE GYULA: Csellóverseny
DEBUSSY: Egy faun délutánja
DEBUSSY: A tenger
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Gáti Sándor (oboa)
Nagyváradi Állami Filharmónia
Vezényel: Mark Kadin (Oroszország)
MOZART: A színházigazgató – Nyitány, K. 486
HAYDN: C-dúr oboaverseny, Hob.VIIg: C1
CSAJKOVSZKIJ: IV. (f-moll) szimfónia, Op. 36.
A mai nap
született:
1719 • Leopold Mozart, zeneszerző († 1787)
1774 • Gaspare Spontini, zeneszerző († 1851)
1778 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző († 1837)
1805 • Fanny Mendelssohn, zongorista, zeneszerző († 1847)
1896 • Pataky Kálmán, énekes († 1964)
1900 • Aaron Copland, zeneszerző († 1990)
1927 • Svéd Nóra, énekes († 1982)
elhunyt:
1831 • Ignaz Pleyel, zeneszerző, zongorakészítő (sz. 1757)
1946 • Manuel de Falla, zeneszerző (sz. 1872)
2005 • Takács Jenő, zongorista, zeneszerző (sz. 1902)